A kutya fája tövében sok kutyabarát horgász, nem horgászbarát, hanem kutya időben összekutyult egy horgásztalálkozót. Nagy vonalakban el is mondtam mindent az idei fonyódi Haldorádó Halaton Hétvége történéseiről. De azért nem ám… maradtak még pikáns és hátborzongató részletek. Ha érdekel, olvass tovább, most elugatom! Ez az írás a 2016-os balatoni tartózkodásunk és a H3.7 beszámolója.
Már eleve rosszul kezdődött minden. Mármint az előkészületek. Tavasszal hírét vettem, hogy az ország első kutyastrandja nyílik Fonyódon. Ez ugyan kit zavar? Aztán kiderült, hogy ugyanazon a helyen, ahol mi hetedik éve „találkozgatunk”. Ez már kicsit zavar… Akkor még aggódtam, hogy ez talán ronthat a találkozó megítélésén, a várható résztvevők jelentkezési kedvén. Ráadásul a területfoglalási engedély sem érkezett az eddig megszokott olajozottsággal. Sőt, az első kettő nekifutásomra „sajnálattal közöljük” és a „nem járulunk hozzá” (kissé sarkítva persze) jellegű válaszok érkeztek. Ez viszont rettenetesen zavart! Ahhoz, hogy mégis pozitív döntés szülessen számunkra, kellett a személyes közbenjárás, a rengeteg telefonbeszélgetés, egyeztetés, könyörgés, miegyebek. És még mindig kérdéses maradt, hogy egyáltalán működik-e majd egy horgásztalálkozó ezernyi kutya és gazdáik társaságában. A kiírásban ezt jeleztem is, hogy az idei eseményre csak az elszántak és a felénk óriási bizalommal bírók jelentkezzenek. Szerencsére elég sokan voltak ilyenek… és ez egyáltalán nem zavart. Sőt, nagyon jólesett!
A találkozó előtti hetekben, napokban kaptam hideget-meleget a nyakamba. Máig sem tudom némelyik privát e-mail-ről, hogy cukkolni akartak vele, vagy csak bosszantani olyan megjegyzésekkel, melyekről már magam is meggyőződhettem a hosszas huzavonában. Mindenesetre képet kaptam néhány „ismerősről”, mennyire barát… de én senkire sem haragszom, hiszen azt vallom, mindenkivel úgy kell viselkedni, ahogy én szeretném, ha velem viselkednének mások. Aztán néha bejön (tapasztalatom szerint legtöbbször ez történik), néha nem.
A lista azért duzzadt folyamatosan, már majdnem elértük a valaha mért legnagyobb létszám kétharmadát. Ez - ilyen körülmények között - igazán kecsegtető volt.
Aztán jött az újabb sorscsapás: az időjárás-előrejelzés. Többször leírtam már, sok bóvli portál próbál szerencsevadász módjára jósolgatni, sokan ismerik a „tutit”, ahol mindig eltalálják, de aztán kiderül, hogy a legtöbbje a tegnapi időjárást se tudja, nem a két héttel ez utánit. Mondjuk, most jó néhánynak bejött a rémhírkeltés… és ez ránk nézve nem volt jó hatással.
Szóval összeállt a képlet, engedély, jelentkezők megvoltak, mi szokás szerint a hét elején mentünk le a helyszínre - bizonyos értelemben ez nyaralás is nekünk. Mondjuk, az időjárás miatt nem igazán jött össze…
A helyszínt kíváncsian figyeltem hétfő estétől, hogy milyen képet mutat a sok kutyával. Csak pozitívan tudok róluk nyilatkozni. Megkockáztatom, hogy amíg nem volt hivatalos kutyastrand, addig volt ottfelejtett kutyagumi, most viszont még nyoma se! Másrészről (és ezt logikával ki is lehetett volna következtetni) oda csak jól szocializált, nevelt kutyákkal járnak, hiszen senkinek sem célja, hogy feláldozza kedvencét, netán saját magát egy másik antiszociális kutya oltárán, illetve azt sem kockáztatja, hogy az ő neveletlen kutyája okozzon gondot, sérülést másokban. Persze, a nagy számok törvénye érvényesül ott is, nagy tömegben több a hülye is… bocsánat, a „problémás eset”. A látottaktól egészen feldobódtam, hiszen amíg a területfoglalási engedély kirakott laminált változataihoz a karókat kalapáltam, csak pár kutya mordult fel minden egyes kalapácsütésre. A gazdák azonban egy halk szóval rendre tudták őket utasítani. A kitűzött engedélyekről készült fotók elkészítésekor is csak egy hölgy jelezte, ne fotózzam! Halkan megjegyeztem, hogy miatta fényképezőgépet sem vásároltam volna…
Tehát jók voltak a kilátások. Aztán romlott a kilátás, hiszen szerdán este már a túlpartot sem láttuk kristálytisztán. Megjött a jósolt vihar, lehűlés, szél, meg minden ilyen nyalánkság.
Hát ugye, mind olyan, ami széppé tud tenni egy egy éve tervezett nyaralást. Voltak résztvevők, akik indulás előtt kértek helyzetjelentést, akkor éppen nyugodt volt az idő, tehát elindultak. A helyszínen már kicsit csalódottak lettek és hamarabb mentek haza. Mondjuk, két kisgyerekkel én sem tettem volna másképp… Voltak, akik nem kérdeztek, jöttek, látták a szitut és mentek haza. Aztán voltak - szerencsére sokan - akik jöttek, látták, maradtak, kitartottak.
Csak ismételni tudom magam: ha befolyásolni tudnám az időjárást és/vagy a haljárást, akkor abból élnék meg. De sajnos nem…
Aztán, mielőtt Filkorn Laci előhozakodna azzal az eddig nehezen cáfolható megfigyeléssel, hogy ahol én megjelenek vízparton, ott vihar és haltalanság várható, hát ez már cáfolható, hiszen hétfőn érkeztem és halat is fogtam, sőt mások is a környezetemben, és szerdáig az idő is ragyogó volt, többször is tudtunk fürdeni a meleg Balatonban!
Elnézést, hogy eddig kicsit szubjektívebb képet festettem a fonyódi találkozónkról az indokoltnál, de mentségemre legyen mondva, a genetikailag, a névhasználatot illetően és az érzelmi élet hozományaként szerzett családomon felül már szintén családdá kovácsolódott ez a keménymag, amely a Haldorádó Halaton Hétvégére vállalkozott. Tényleg teljesen családias lett a hangulat. Nyilván a nehézségek és persze a közös hullámhosszon gondolkodás hozta ezt. De soha nagyobb baj ne történjen egyikünk életében sem!
Szerdán már érkeztek az első fecskék, akik az időjárást tekintve nyárban reménykedtek, de az őszbe költöztek oda. Simon család, kutyával, mert ugye így volt meghirdetve. Hozz magaddal egy kutyát is, még ha emberi hangon is ugat, vagy netán plüss…
Jöttek Kósáék, majd kis kerülővel Kálmánék, akik tényleg - idézve Filkorn Lacit - elmaradhatatlan bútordarabjai minden rendezvényünknek. Valóban családtagok! De mindenkinek kívánom, hogy soha se legyen rosszabb családja…
Aztán jöttek Segalék a nagy csapattal, óvodányi gyereksereggel, jöttek Kvartlipiék nagy bandával, az időjárással mit sem törődve, kitartva a végsőkig és óriási segítséget képviselve. Ugye, mekkora lett a család?! És még vége sincs…
Jött Holi, hozta a sárga műanyagot a tetőn, amivel nehéz volt elképzelni, hogy a vízen tud maradni, de sajnos nem készült kép erről a vízre szállásról, ugyanis a déli parton a víz megközelíthetetlen volt. Nagyjából elég volt kb. 10 méterre állni a parttól, ott már teljes terjedelmünkben élvezhettük a Balaton hűsítő habjait.
A család meg csak nőtt. Zséderék két kisgyerekkel, kutya helyett két plüss valamivel, Táposék egy kislánnyal, kutya nélkül, Filkornék kutya nélkül, de különdíjakkal, amit másnapra ajánlottak fel. És jött egy új családtag, Szabó Rebeka, egy fiatal hölgy, aki meglepő rutinnal pakolta elő a - láthatóan már nem először használt - bojlis felszerelését és nagy energiával kezdett a spombozásba, próbadobálásokba. Csak ámultunk…
A háttérben mi már készültünk a protokollnak számító pénteki fogadtatásra. Willy a halászlével foglalatoskodott és ismét nem hibázott, Sztanka Gabiék, a vidám halsütögető team megint nem hibázott, persze ehhez kellettünk mi is, Jantner Csabi és a többi résztvevő, Kálmán Kriszti, Kósáék, Simonék, akik a sütögetéshez, főzéshez szükséges halakat összefogtuk. No, és persze - bár szerénységem tiltja - a halpucolásban idén én vittem a prímet. Már ami a darabszámot illeti. A sütnivalókat én pucoltam, a főznivalókat Willy és Csabi filézték. Szóval lehetnék szerény, de nincs mire…
Péntek este… már javában dúl az időjárási háború, nagyon nagy hasznát vettük a BHNp Zrt. támogatásnak köszönhetően felállított rendezvénysátrat. A nélkül kócos, ázott hajtincseink takarták volna kifújt arcunkat. A forró halászlevet (ami bent, az épületek közötti szerényebb szélviharban főtt) vállon, egy elkobzott rabsicszerszám nyelén hozta ki Willy és Csabi. A sült halat is a szélárnyékból kellett kiszállítani. De milyen jólesett! Mármint a kaja…
Kilenc órakor hangtalanul kezdődött a verseny. Igaz, inkább volt verseny az elemekkel, mint a halfogással, de többen kitartottak. Amíg bírtak…
Hajnalban végigjártam a viharos pályát és siralmas kép tárult elém, vízszintesen esett az eső a viharos, orkán erejű szélben, a család a menedékekben, a Balaton másfél méter magasan járt ki a parti fövenyt legelni. Nem volt túl bizalomgerjesztő.
A reggeli mérlegelés is inkább csak virtuális volt, mint tényleges, csak két helyen kellett halat mérni és fotózni. Szerencsére így két szektor eredményei máris meglett, a kupa gazdára lelt, a pergetők is fel tudtak mutatni eredményt, így ott sem volt különösebb gond, ráadásul Jantner Csabi egy szabályosan szájba pergetett ponttyal, ami 41 cm-es volt, a legnagyobb hal címet is elvitte. A többi díj, különdíj már a sorsra lett bízva, de milyen igazságos volt, a női különdíj Szabó Rebekához került, aki tényleg kiérdemelte ezt mostani teljesítményével, kitartásával.
Willy két különdíjat - az idén megjelent legújabb könyvét - adta át, míg Filkorn Laci három darab cipős szekrénynek mondott, de valójában bottartó állvánnyal kedveskedett három „családtagjának”.
Az eredményhirdetést a parasztreggeli követte minden földi jóval vagy talán még annál is többel. Az elcsigázott, állig vagy még a fölé is beöltözött család jó étvággyal fogyasztotta el az akár dupla ennyi létszámnak is elegendő étket. A zord idő miatt nem terveztük hosszúra a reggelizést, mégis jócskán a padhoz ragadtunk és indokolatlanul nagy jókedvvel volt mindenki. Aztán, ahogy asztalt bontottunk, elég gyorsan szétfröccsent a társaság, sőt kb. két óra múlva már egy teremtett lélek sem volt a pályán. Bezzeg, ha kánikula lett volna, még most is ott lennénk…
Tartozom még a díjazottakkal, íme:
1. Berényi Zoltán (B szektor) 1.725 g
2. Simon Ferenc (A szektor) 1.300 g
3. Keszthelyi Miklós (C szektor)
Pergető kategória 1. Jantner Csaba (1 db 41 cm-es ponty + 8 db sügér)
Legeredményesebb hölgyversenyző: Szabó Rebeka (B szektor)
Legnagyobb hal: Jantner Csaba (41 cm, ponty)
Gratulálunk nekik!
Köszönöm mindenkinek, a 16 versenyzőnek, aki vállalta a küzdelmet az elemekkel. Köszönjük a támogatást a Haldorádó Team Kft.-nek, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek, és reményeink szerint jövőre is elfogadnánk!
És ha már a jövőről esik szó… meglátásom szerint jobb időben is működhetett volna a terület, ahogy tapasztaltam, a kutyások tiszteletben tartották a területfoglalási engedélyeinket. Egyet sem szaggattak le és inkább kérdeztek, mit tehetnek majd meg, és mit nem. Sajnálatos azonban, hogy az eddigi nagy strandot körbekerítették az idén és fizetőssé tették, ezzel a kutyastrandra száműzték a szabadstrandolni vágyókat. Tehát félek, a későbbiekben ez tumultust fog okozni ezen a pályán, amin 7 éve háborítatlanul találkozhattunk július közepén. Most van egy B tervünk is, kb. 5 kilométerre innen, ahol egyelőre még nem látszanak a zavaró körülmények. Szintén az önkormányzaté, tehát elvileg lefoglalhatjuk tőlük, ahogy eddig ezt a pályát. Talán annyi különbség van a két esélyes helyszín között, hogy ez utóbbi bár mélyebb vizű, de iszaposabb a meder. Majd meglátjuk!
Per pillanat úgy látom, hogy kár lenne befejezni ezt a sorozatot, de ha a körülmények kikényszerítik, vagy ha az érdeklődés olyan küszöb alá süllyed, ami a mostaninál is nagyobb veszteségekkel járna, akkor sajnálattal, de nem hirdetjük meg többé… de remélem, nem jutunk el oda!
Mert találkozni, barátkozni, kellemesen szabadidőt eltölteni a rossz időben is jól lehet, ha a társaság is úgy akarja. Mert horgászni (is) jó…
Halkan jegyzem meg, október elsején Ordason leszünk… valami Duna NHT-n. Csak az időjárás meg ne hallja!
Írta: Jeszy
Fotók: Jantner Csaba, Hajdú László, Jeszy
