2015. július 11-12-én Hollandiában került megrendezésre az V. Feeder Világbajnokság. A rezgőspicces horgászat legfontosabb versenyének Westdorpe adott otthont. A Gent-Terneuzen-csatorna, ahol a versenypálya kijelölésre került, egy hajózási útvonal, amely az Északi-tengert és Gentet köti össze. Ennek a borzalmasan mély, hatalmas víztömegnek az összes titkát kellett megfejteni annak a 26 nemzeti válogatottnak, akik végül rajthoz álltak.
Akik még nem láttak hasonló eseményt, azoknak elképzelhetetlen, hogy mekkora munka van egy világbajnokságban, végződjön az akárhogy is. Én azon kevesek egyikének mondhatom magam, akik saját bőrükön érezték, tapasztalták, hogy milyen rendkívüli erőtartalékokat kell egy csapat minden tagjának mozgósítani ahhoz, hogy a végén a fáradtság mellett egy egész más érzéssel gazdagodva lehessen hazatérni.
Ebben az évben a csapat háttérembereként vettem rész a VB-n, így testközelből éltem meg ezt a nagyszerű sporteseményt, így a szokásos, külső szemmel írt versenybeszámoló helyett most olyan összefoglalót olvashatnak, amelyben a magyar nemzeti válogatott belső munkája tárul a nagyközönség elé.
A pályával való ismerkedés már a VB-t megelőző hónapban megtörtént, ugyanis június elején ezen a vízen rendezték meg a Van Den Eynde Feeder Challange versenyt, amelyen Magyarországot a Döme Gábor, Kocsis László, Novák János, Sipos Gábor, Sivák Mátyás és Vidó Ferenc alkotta csapat képviselte. Akkor a 36 csapatból a 13. helyet szereztük meg. Az eredménynél azonban sokkal fontosabb volt, hogy információkat gyűjtsünk a helyszínről és a fogható halakról. A tapasztalatok összegzése után a mederfenék pontos feltérképezésének fontossága, az etetőanyag állaga és színe, valamint az élő anyag felhasználása került előtérbe.
Ami azonban a legmegdöbbentőbb volt, az a pályán lévő nagyon kevés hal. Egy-két kiló halért vért kellett izzadni, az ennél nagyobb fogások pedig kizárólag 1 kilót meghaladó dévérkeszegekből voltak összerakhatók. Ez azonban olyan volt, mint a fehér holló. A Challange során érezhető volt az angol, holland, német dominancia, ami azt sugallta, hogy nehéz dolgunk lesz a VB-n. Az információkat értékelve, átgondolva próbált meg a csapat és persze a kapitány mindent megtervezni a VB-re, hiszen az etetőanyagok, csalik, felszerelések célba juttatása nem kis logisztikai szervezést igényel. Szerencsénkre Walter Tamás személyében olyan vezetője van a feeder szakágnak, aki nemzetközileg elismert, és bárhová is megy a világban, az biztos, hogy szinte mindent el tud intézni.
A magyar csapat július 4-én indult neki a nagy útnak és egy éjszakányi németországi pihenő után 5-én délután érkezett meg Hulst városába, a szálláshelyre. A csapat a következőképpen állt össze: Döme Gábor (segítő: Sipos Gábor), Erdei Attila (segítő: ifj. Barna Szilárd), Kocsis László (segítő: Végh Tamás), Novák János (segítő: Bató Attila), Sivák Mátyás, Siroki Dávid, Walter Tamás (csapatkapitány), Vidó Ferenc (másodkapitány).
A hétfői nap leginkább a pályával történő ismerkedéssel, viszonylag kevés halfogással és inkább a felszerelés tökéletesítésével telt. Minden horgász megpróbálta begyakorolni a pontos, nagy dobásokat, amelyek az erős szélben nehezen kivitelezhetőek voltak. Este, a megbeszélésen a csapat eldöntötte, milyen úton érdemes továbbmenni, mit érdemes próbálni.
Kedden már szisztematikus etetőanyag tesztelés folyt. Kétféle receptre szűkült már a szortiment, de az apró finomítások még hátra voltak. Reggel Erdei Attila egy meglepő ötlettel állt elő, méghozzá azzal, hogy szeretné kipróbálni a földes szúnyogos horgászatot. Alapvetően eddig a szúnyogos pecát teljesen hanyagolta mindenki, mert a feltételezés az volt, hogy az apró, izgő-mozgó lárvákat viszi el először a hajók által keltett hullámzás. Attila fogása végül őt igazolta, és látványosan működött neki az „új” technika.
Szerdán a szomszédban ülő angoloknál is láttuk a földes módszert, így nem volt kérdés, hogy ebben az irányban kell továbblépni. Másban amúgy sem nagyon tudtunk volna, hiszen etetőanyag terén már kiszórtuk azt, ami kevesebb halat adta. Ami érdekes, hogy a benti-kinti távolság variálása és a jó ütemű váltások elég sok esetben eredményesnek bizonyultak, ami azt sugallta, hogy érdemes több távolságot is folyamatosan pásztázni.
A maradék két napon már a csapat minden tagja a földes szúnyogos horgászatot próbálgatta, főleg a pénteki, utolsó edzésen. A felkészülés utolsó napján a környező boxokhoz képest kiemelkedően fogtunk már, és a hét eleji teljesítményünkhöz képest hatványozottan több kapást láthattak a ládán ülők. Üröm volt az örömben, hogy a csapat egészségi állapotát tekintve baljós fellegek gyülekeztek.
Többen, köztük én is elkaptam valami nyavalyát, ami hányással, hasmenéssel és hőemelkedéssel járt. Csütörtök éjszaka, majd a pénteki napon a magyar boxban a halak mellett gyakran lehetett látni a földön „hánykolódó” csapattagokat is. Szerencsére a kór péntek estig átszaladt az érintetteken, így az utolsó csapatmegbeszélésen már mindenki részt tudott venni.
Öt nap tapasztalatát kellett egy olyan taktikába beleolvasztani, amellyel sikerülhet megszorongatni a favorit csapatokat. A pálya addigra teljesen más arcát mutatta, mint egy hónapja, így az előzetes információk nagy része már feledésbe merült, és egy teljesen új csapás mentén indult neki a csapat a két napnak. Walter Tamás mindent figyelembe véve határozta meg a horgászat pontos taktikáját és technikáját. Részletesen leírta, mire kell figyelni, melyek a menekülési útvonalak.
Szombat
A reggel a szokásosnál is feszültebb volt, az etetőanyag, föld előkészítése és a csalik szétosztása is több időt vett igénybe. Mindenki várta, milyen helyen fog ülni, lesz-e a szektorában angol vagy holland versenyző…
Szombati rajthelyek:
Erdei Attila A20
Kocsis László B10
Sivák Mátyás C4
Novák János D25
Döme Gábor E15
Az már a forduló elején látszódott, hogy a szokásosnál is kevesebb halat fogunk aznap látni. Az adóvevőkön keresztül 7 ember folyamatosan kontaktban volt egymással, hogyan is állnak a szektorban versenyzőink. Az összes információ Walter Tamáshoz futott össze, ő összegezte ezt, és szükség szerint újabb utasításokat adott - a segítőkön keresztül - versenyzőinek. Végül minden szektorban előnyös pozíciókban végeztünk, így a vártnál sokkal előkelőbb helyre értünk oda az első nap után:
1. forduló szektorhelyezések:
Erdei Attila 2.
Kocsis László 5.
Sivák Mátyás 1.
Novák János 3.
Döme Gábor 3.
Ezek a kitűnő eredmények végül 14 pontot jelentettek a magyar csapatnak, amely pontosan ugyanannyi volt, mint az angoloknak és a franciáknak. A három élen álló csapat közül nekünk volt a második legnagyobb súlyunk, így másodikként várhattuk a vasárnapi fordulót. A kiváló eredmény ellenére Kocsis Laci hatalmas sportemberi mivoltáról tett tanúbizonyságot, mikor önként ajánlotta fel a kapitánynak, hogy a vasárnapi fordulóban csereként lenne a csapat segítségére, így Siroki Dávid is lehetőséget kapott a horgászatra.
Vasárnap
Reggel az előkészületek közben érkeztek a hírek, hogy milyen helyeket sorsolt aznap a kapitány.
Vasárnapi rajthelyek:
Siroki Dávid A17
Erdei Attila B24
Sivák Mátyás C13
Döme Gábor D25
Novák János E20
A vasárnapi feladat egyszerűen hangzott: őrizzük meg a pozíciónkat, és ha egy kis szerencsénk van, kerüljünk az angolok elé. Nos, ez tényleg egyszerűen hangzik, ám egy heti horgászat után a pályán erre az esély kevéskének tűnt. De ha tegnap sikerült, akkor ma is menni fog!
A verseny két órája után minden versenyzőnknek volt már hala, nagyon jól álltunk, és folyamatosan érkeztek a hírek arról, hogy fogogatunk halakat. Ahogy az előző napon, a második fordulóban is az utolsó óra hozta meg a feketelevest.
Több szektorban is fogtak nagytestű halakat, amelyekből egy is elegendő volt ahhoz, hogy a birtoklója a 10. helyről felkússzon a 2-3. helyre. Erre nincs orvosság! Én Gáborral a „D” szektorban ültem, ahol az utolsó 15 percben 2 pontot is vesztettünk kósza nagy halak miatt. A lefújás után idegtépő percek következtek, a mérlegelés lassan haladt. Miután meglett az összes szektor végeredménye, elveszettnek tűnt a helyzet. Tamás villámgyorsan számolta össze az eredményeket, és mégis felcsillant a remény!
2. forduló szektorhelyezések
Siroki Dávid 1.
Erdei Attila 9.
Sivák Mátyás 2.
Döme Gábor 7.
Novák János 6.
Az első két hely nem lehet meg, mert az angolok és a franciák elhúztak, de talán az oroszoktól sikerült még megmenteni egy pont előnyt. Hosszú latolgatás után biztos hírek érkeztek a rádión! MEGVAN A BRONZ! Hatalmas kő esett le mindenki szívéről. Már csak Sivák Matyiért izgultunk, aki az egyéni dobogóért is harcban volt még, hiszen az előző napi egyesek közül mindenki 2 pontot gyűjtött. Sajnos súllyal Matyi végül a 6. lett, ami így is fantasztikus teljesítmény!
A csapatok sorrendje a következőképpen alakult:
1. Anglia 27 pont
2. Franciaország 27,5 pont
3. Magyarország 39 pont
4.Oroszország 40 pont
5. Portugália 44 pont
Az eredményhirdetésre mindenki mosolygósan érkezett, nyoma sem volt már a reggeli feszültségnek. Az egész heti megfeszített munka, a rengeteg kétség, azok a végtelennek tűnő percek, órák, amíg végre megmozdult a spicc… mind benne voltak abban az üvöltésben, amit ott lehetett hallani a magyaroktól! Szó szerint kínszenvedéssel verekedte magát a magyar csapat el ideáig.
Napról napra, óráról órára haladtunk előre, míg végül odaértünk a bronzéremért. Minden egyes csapattag hozzátette azt, amit tudott. Volt, aki több évtizedes rutinját, volt, aki fiatalos vehemenciáját, volt, aki zseniális elméjét, és volt, aki a két kezét. Mindegyik tényező nélkülözhetetlen, így kár is lenne neveket írnom. Maradjon meg a dicsőség a magyar nemzeti válogatottnak mint CSAPATnak. Az elmúlt héten ugyanis mindenki egy tagja volt a csapatnak és egységesen küzdött az eredményért. A kilátástalan, kevés halas edzésnapokból, a hátrányunkból, a csapatot kínzó betegségből, a szeles-esős napokból így lett hát egy szépen csillogó bronzérem, amely újfent egyértelművé tette, hogy a magyar feederhorgászokat a világ legjobbjai között jegyzik!!!
Köszönjük a csapat támogatását: a MOHOSZ-nak, Carp Zoomnak, Haldorádó Team Kft.-nek, Maros Mix Kft.-nek, Top Fish 2001 Kft.-nek, és a Walterlandnak!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Végh Tamás, Sipos Gábor
