Nem kutakodtam, ám e nélkül is meg merem kockáztatni, hogy a hazain kívül a nemzetközi mezőnyben sem lehetnek túl sokan az olyan versenyzők, akiknek egy szezonon belül három vb-érmet is sikerült nyerniük, ám Milkovics Péter bizonyosan a nagyon kevesek egyike, hiszen a golubaci klub arany után az ostellatói Nemzetek Világbajnokságán csapatban és egyéniben is ezüstöt szerzett.
Golubacban volt szerencsém látni a csapat és Peti felhőtlen örömét, amikor nyakukba került az aranyérem és magasba emelhették a bajnoki kupát. Ostellatóban azonban nem voltam ott, ezért személyesen csak később, az egyéni bajnokság döntőjén gratulálhattam az újabb és mindenképp nagyszerű sikereihez. Már akkor, ahogy a gratulációmra és hozzáfűzött szavaimra reagált, érezhető volt, hogy az öröme még mindig nem teljes, még ott motoszkál benne az a furcsa érzés, ami akkor telepedett rá, amikor kiderült: két szektor egyessel és harminc valahány kilóval nem lett világbajnok. Csütörtökön, az első versenynap után erről és a további részletekről is beszélgettünk.
- Jól gondolom, hogy ha valaki ezt az eredményt előre garantálja neked, akkor azonnal aláírod? És azt is jól sejtem, hogy van benned hiányérzet?
- Megmondom őszintén, akkor ott hirtelen nem voltam boldog. Természetesen ma már nagyon örülök az érmeknek, jólesik a sok elismerés, a gratulációk. Ez jó és nagyon szuper érzés! De ott nagyon fájt, hogy csak ilyen kevésen múlott az aranyérem.
Az első nap után volt egy egyesem, ráadásul kimagasló súllyal, ami a szektor második zsákmányának majdnem duplája, ezért kiváltképp nagy reményekkel tudtam leülni a második fordulóra. És szinte végig vezettem, és megint jelentős előnnyel nyertem a szektort. Na, ez akkor egy idegőrlő dolog volt. Várni és várni úgy, hogy hallottam: „Fini jól áll”. Jöttek a külföldiek, kérdeztek, gratuláltak, mindenki mondott, amit éppen tudott. Aztán kiderült, hogy Fini is egyest horgászott. Persze amikor az embernek két egyese van, akkor igazából csak az aranynak tudna örülni, és nem arra gondol, hogy köszönöm, jó lesz nekem az ezüst is.
- Persze, azért nem utasítottad vissza az ezüstöt sem, amikor pedig a nyakadba került, már szemmel láthatóan jobban érezted magad, és mosolyra is futotta, mikor két olasz, Fini és Gabba társaságában álltál a dobogón. Hozzáteszem, közvetlenül mögöttetek nem kisebb nevek, mint a belga Nullens vagy a szintén olasz Ballabeni igyekeztek fölkapaszkodni, de ott volt a hetedik helyen, második legjobb magyarként Magyar Szilárd is. Szóval nem akármilyen társaságba keveredtél, amihez újfent gratulálok.
- Köszönöm.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy az előzményekről is beszéljünk. Először talán a felkészülés két szakaszáról essen szó.
- Már korán, márciusban részt vettünk egy, a pályán rendezett versenyen, a Marcel Van Den Eynde emlékversenyen, ahol több mint ezer induló és 160 csapat közül a második helyen végeztünk. Akkor Walter Tomi, Csőregi Bazsi és Varga Józsi voltak a társak, és erősen két kilóztunk.
Aztán jött a júliusi Maver Kupa, ahol nem indultak ennyire sokan, de a harmincvalahányadik helyünk jókora pofonként hatott, és még csak azt sem mondhatom, hogy nem kellett. Az olaszoknál már akkor mutatkoztak a tizenkilók, nálunk meg legfeljebb 5 volt a teteje, de inkább 3 vagy 4. Lehetett látni, hogy ők valamit tudnak, mert két csapatukból kilencen horgásztak szektor egyest! Vasárnap nem is koncentráltunk teljesen a pecára, hanem inkább nézegettük a nagyobb olasz neveket, hogy lehetőleg okosabban jöjjünk haza, és valamilyen körvonalazódó képpel mehessünk majd a vb-tréningre.
Amit biztosan tudtunk, hogy a VDE Turbót nem szabad itthon hagyni, és próbálni kell, mert az olaszok is ezt használták.
- Akkor mondhatjuk, hogy a vb halai turbósítva voltak?
- Igen, a tréningen hamar beigazolódott, hogy abban a csatornában ahol a vb-t rendezték, a dévérek valamiért a határozottan sós jellegű VDE Turbo Black etetőanyagot szerették. Ez olyannyira egyértelmű volt a tréningjeink alapján is, hogy a Turbóval nem nagyon tudtunk 10 kg alá menni, míg az alternatívaként felmerülő Sensas ott nem tudott 5-nél többet. Szóval nagyon a Turbót kérte a hal!
- Milyen halakra kellett horgászni és milyen pályán?
- Kizárólag dévérre és egy olyan csatornán, amelyiknek a 100-150 méter volt a szélessége és teljesen állt a 2,5-3 méter mély vize. A nagy fogások ellenére nem kellett túlzásba esni az etetés mennyiségével, és az alapozás után sokáig ki kellett bírni ráetetés nélkül. Az első két órában még a etetőcsészézéssel is el lehetett ijeszteni a halakat. Érdekes, hogy szúnyogból sem dobtuk, csészéztük be a limitet.
- Hogyan alakult a Te tréninged?
- A legérdekesebb és számomra nagyon fontos volt az utolsó, pénteki horgászat, mert akkor az angolokkal szomszédos boxban horgásztunk. Ez arra is alkalmat adott, hogy egy kicsit az ő horgászatukat is figyelhessem, és nagyon sokat használt az önbizalmamnak, hogy a két csapatot figyelembe véve akkor is én fogtam a legtöbbet.
- Van annak valamilyen magyarázata, hogy a kiválóan szereplő ezüstérmes csapatunkból éppen Te állhattál fel egyéniben is a dobogóra?
- Hát, olyan nagyon nincs. Úgy látszik, ráéreztem arra a technikás horgászatra, ami a legjobb eredményt hozta. A tréningen végig kis úszó, nagy úszó dilemmáink voltak. A 0,3-0,5 és az 1-1,5 grammos tartomány közül választotta ki mindenki azt, amelyiket jobbnak érezte, gondolta. Én is igyekeztem összerakni magamnak a képet, és úgy gondoltam, megpróbálom a nagy úszós, lefenekelt cuccot. Ez stabilabb, jobban kedvez a nagyobb testű halaknak. Pénteken az angoloknál is ezt láttam.
Az volt az elképzelés, hogy ha össze tudom tenni a halat, akkor egy letett csalis horgászattal kivárom. Túlzásnak tűnhet a másfél gramm, de volt hozzá hal. Az első fordulóban 55-öt fogtam, amiből volt 16 db 6-7 dekás, a többi viszont 30 dekától kiló negyvenig! Ez pedig 55 deka körüli átlag. És nekem működött minden, ahogy kellett.
És gyakorlatilag végig nyomtam a két fordulót ezzel a másfeles Exner úszós pecával úgy, hogy a spiccben kilenctizedes gumi volt, a szintén kilences előkéimre pedig 18-as méretű 1310-es Gamakatsut kötöttek a segítőim. Volt tehát finomság is ebben a pecában, de kellett is.
- Apropó, segítők. Kik is voltak ők?
- Nem hagytam volna ki őket, mert nagyon sokat köszönhetek Balázs Bélának és Takács Jánosnak.
Nemcsak horgot kötöttek helyettem, hanem sok mást is átvállaltak egész héten, így rengetem időm maradt pihenésre. De jól látnak a pályán is, márpedig ez olyan vb volt, ahol kiemelten fontos szerepe volt a háttérmunkának.
Szerencsére a csapattársak mögött is hozzáértők segítettek, így a jó csapatösszhangnak is köszönhetően az olaszok mögött értékes ezüstöt szereztünk, ami sokkal fontosabb, mint az én második helyem.
Spro-Exner Team
