Érdekes a szituáció… ülök egy csendes kórházi kórteremben, de a fülemben cseng még a hétvége csatazaja, a laptop táskám még magában hordozza a füstszagot és magán a nyárfák szöszét. Vége lett ennek is, mint az előző ötnek. A hatodik Duna NHT beszámolóját olvashatjátok alant. Akik ott voltak, azoknak emlékeket idézek fel, akik nem tudtak eljönni, azoknak bemutatom, hogy is volt, hátha a következőn való megjelenésükhöz e cikk ad egyfajta inspirációt. Gyertek hát velem, kevés szövegeléssel, annál több képpel igyekszem átadni a rendezvény hangulatát!
Május 8. szombat. Már javában tilalom van sok nemes halra, szerelmi mámorban égnek, nászukat élik, a Duna is megérezte a közelgő nyár csalhatatlan jeleit, hömpölyög lefelé a nyugati hegyekből a megolvadt csapadék, az ár habjai görgetik a nyárfák magszórásának maradékát. Már rituálissá vált a Duna NHT-k történelmében, hogy aki teheti, hamarabb beköltözik a mi kis falunkba, annak híres sugárútjára, a Deák Ferencuccába. Sokan most is már csütörtökön megérkeztünk. Nagy csinnadrattával, dirrel-dúrral, igaz, nem mi hangoskodtunk, hanem az égiháború hangjai, villámai és két rövid, de annál kiadósabb vihar esőrengetege kísért odavezető utunk utolsó etapjában.
A faluépítés, -szépítés után egy rövid pályabejárás, majd „felkészülés a semmittevésre” program következett. Közben Zsolliné Gyöngyös nekifogott az estére általa felajánlott gulyásleves elkészítésének. Mondhatom, jókor jött és nagyon jó volt. Mindenki degeszre ette magát. Az est jó hangulatban, szapora poharazgatással, eszegetéssel és szüntelen csevejjel telt.
Pénteken nagy meló várt ránk: kitakarítani a pályát, kicsit kényelmesebbé is tenni, nehogy a messziről érkezett versenyzőknek bármilyen akadályt jelentsenek a belógó ágak vagy a parton éktelenkedő szemétkupacok. Egységben a kétség és az erő is… hamar végeztünk, el sem fáradtunk, bár erről azért kérdezzetek meg mást is, mert én inkább csak a pálya szektorjelölésével voltam elfoglalva!
Levezetésképpen pedig, aki tehette vagy akarta, edzhetett a nagy versenyre. Sokan levonultak az ódon, hatalmasra nőtt kövekre, hogy kipróbálják a szerencséjüket és álmodozzanak nagy halakról… voltak, akiknek ez sikerült is!
A péntek is ahogy jött, úgy tovarobogott. Délutánra ismét felajánlásokból lett fejedelmi étkünk. Bár az öndicséret büdös, tartja a mondás, én azért mégis megkockáztatom, hogy a Pecilaci, Kefete, Roanna (aki szegény el sem tudott jönni, csak a pakkot küldte maga helyett is) által a közösbe dobott halakból, az általunk felajánlott gyufatésztából, hagymából, fűszerekből és persze mérhetetlenül nagy szaktudásomból keletkezett halászlé elérte a célját, jóllakatott minden éhes és megfáradt etetőkét. A vacsora után igazi megmentőként Kbaloo három tálca rétese nyújtott vigaszt, amit sáskaként falt fel a nép!
Késő délután Szabó Zsolt polgármester ismét meglovaskocsikáztatott pár városi turistát, sőt, két turnust is elvezetett egy-egy felfedező körútra. Köszönet érte…
Az este zajosan, mókázással telt, kinek-kinek vérmérséklete szerint… aki a pohár fenekére nézett, annak azért, aki a kondér aljáról kaparta ki a maradékot, annak azért, és aki csak a poénokon derült, annak azért, aki pedig fáradtan elszenderedett, annak azért volt emlékezetes az est.
És eljött a reggel, melyre oly sokan oly sokat vártunk. A viadal reggele, vágjunk hát bele!
Sorsoljunk, cuccoljunk, keverjünk, gyúrjunk, dobjunk, kössünk, reméljünk!
A verseny különleges plusz feladattal járt, hiszen a tilalom, ezáltal a várható védett halak érkezése folyamatos mérlegelést tett szükségessé! Nem volt egyszerű a közel 600 méteres pályát fel s alá megtenni többször is, ebben segítségünkre voltak többen is. Nekik is hatalmas köszönet, hogy nem kellett egy jásszal, márnával sem várakozni a parton senkinek! Nem volt túlontúl halas a verseny, de azért horogra kerültek szép jászkeszegek, márnákból a kisebbek, sok szép garda és persze barátaink, a gébek…
A stáb közben buzgón végezte a dolgait, forgattuk a filmünket, a séfünk, Barna Lali főzte az általa csak „csikis babnak” titulált konyhai gyönyört, a versenyzők többsége küzdött, akik meg nem, azok inkább piknikeltek a parton.
Aztán ennek a versenynek is, mint minden jónak, egyszer vége lesz, hát az lett! Lefújtuk, mérlegeltük a maradékokat, összesítettünk, eredményt hirdettünk. Majd az éhes sportembereket megetettük, jó alaposan.
A kiadós vacsora után sokan útra keltek, hogy egy fárasztó hétvége után végre egy kis hazai „friss” levegőt szívhassanak. Mi, akik maradtunk, még részesültünk Duhaj pácolt, grillezett csirkecombjaiból (na, jó, nem Duhajnak vannak csirke combjai, ugye, értitek?!).
Ismét egy rendkívül élménydús hétvégén vagyunk túl. Remélem, mindenkinek tetszett, nem hagytunk ki semmit, ami feldobhatta volna még a kedveket. Végezetül jöjjenek a köszöngetések: Köszönjük megint csak Ordas községnek, polgármesterének a sok segítséget, a netbarátoknak a támogatást, a részvételt. Őszre több mindent változtatunk, hogy még családiasabbá, még barátibbá tegyük és felfrissítsük a rendezvénysorozatunkat! Várunk mindenkit!
Én lassan elvonulok, a nővérke már ferde szemmel néz rám, hogy pár órája pötyögök a laptopomon… pedig, ha tudná, micsoda dolgokról van itt szó!?
Végezetül egy találós kérdés két képpel:
Ui.: Mivel kiderült, hogy ma már nem kapok vacsorát, hogy holnap reggel könnyebben megtalálják az „összeaszalódott” testemben az életemet rongáló sejteket, éhség elterelésképpen kerestem nektek a fotók között még egyet, hogy megmutassam, milyen halat sikerült Gábornak a verseny előtti napon - többek között - kifogni, íme:
Mérési jegyzőkönyv letöltése itt. (xls)
Most már tényleg vége… azaz a filmet még érdemes lesz megnézni!
Jeszy
Fotók: Zék Brigi
Videó: Takács Péter
