Emlékeztek még a beharangozó írásomra? Abban kértem a sorsaink irányítóját, hogy legyen szerencsénk! Tizenharmadszor csődítettük össze a vadonba a barátainkat családjaikkal, a Duna szerelmeseit, a horgászni szeretőket, a focirajongókat, a kíváncsiakat és még ki tudja, milyen nációkat. A tizenhármas szám - legalábbis a hiedelmek szerint - szerencsétlen, a sors hálájának jeléül azonban végül (szinte) mindannyian felülhettünk Fortuna szekerére. Alaposan zsúfolt volt hetvennyolcunkkal, de persze még mindig nem eléggé. Lenne még hely mellettünk… Ha érdekel, hogyan zajlott az idei őszi Duna Netbarát Horgásztalálkozó a Duna mellékén, Ordason, akkor kérlek, görgess lejjebb!
Bölcs Salamontól származó évezredes mondás szerint mindennek rendelt ideje van. Nagy valószínűséggel esetünkben hatványozottan igaz e bölcselet, hiszen már folyó év kezdetekor tudjuk, mikor találkozhatunk és hol, a találkozó előtti hetekben pedig már azt is, hogy kikkel és mit fogunk csinálni. Azt, hogy milyen időben, milyen vízben és milyen eredményekkel, az is nagyjából dereng már pár nappal az esemény előtt. Az idén valami megmagyarázhatatlan sorscsapás előjeleként hatalmas árral üdvözölt minket a Duna folyam. Ebben szerencsénk volt, hiszen a vízszint végül a találkozóra kifejezetten ideális szintre süllyedt vissza. Ennek kapcsán volt bennünk egy kis félelem a halak ott-tartózkodását illetően, ami sajnos be is igazolódott, mert összességében az átlagosnál kevesebb - elsősorban az apróbbakból -, de mondhatni, mégis egész sok „jó” hal látogatott meg néhányunkat, akik áztattuk a kukacainkat a köveken ülve. De ne rohanjunk ennyire előre… még valami bajunk esik a köveken rohangálva!
Az augusztus végi beharangozó megjelenését követően hihetetlen rohamot indítottak a jelentkezni vágyók, egy nap leforgása alatt közel negyvenen iratkoztak fel a listára, majd pár ezt követő nap alatt újabbak, majdnem még egyszer annyian. Végül 56 fő indulóból és 20 fő kísérőből álló lista került a mappánkba, amivel fogadtuk a helyszínen a társaságot. Érdekességként megjegyzem, hogy bár sok, illetve több törzstagunk nem tudott most jönni, mégis kiegészült az átlagos létszám a helyettük érkező „Duna NHT szüzekkel”. A létszámot illetően tehát szerencsések lettünk!
Voltak persze ismét olyanok, akik megfeledkeztek arról, hogy jelentkeztek és lett volna még teendőjük, hogy jöhessenek, de pár finom figyelmeztetésre azért végül - legtöbben - tették a dolgukat és intézkedésüknek köszönhetően teljes jogú résztvevőjévé válhattak a találkozónak. Talán egy kivétellel… ő füle botját nem mozdítja azóta se (pedig egy odavetett félmondattal is megnyugtatna már), sőt ahogy látom, több másik rendezvényre is jelentkezik, feltételezem, hasonló elánnal és korrektséggel. Nem sirámnak szánom, de ennek kiküszöbölésére igyekszünk kitalálni majd valamit a későbbiekben…
Szóval az előjelek nem voltak teljesen biztatóak, mármint az időjárási és vízállásiak, hacsak azok nem villanyoztak fel mindnyájunkat, hogy rengeteg régi jó arccal és számos újjal találkozhatunk a már bevált és élhetővé tett környezetben, a szeretett folyam ölében jókedvvel, nem éhezve, nem szomjazva és az unalom kifejezést nem ismerve. Így utólag értékelve, ez meglátásom szerint ismét sikerült is. Legalábbis panasz nem érkezett, hát szerencsénk volt ebből a szempontból is.
Nézzük az események sodrát időrendileg, természetesen a teljesség igénye nélkül, csak annyira, hogy aki ott volt, felelevenedjenek a szebb pillanatok, akik pedig eljönnének a következőre, azok - mintegy étvágygerjesztő gyanánt - „löketet” kapjanak!
Csütörtök: a fanatikusok, a megszállott Duna NHT rajongók, a ráérős pecások, az eltökéltek napja. Ekkor is már össze szoktunk jönni vagy harmincan-negyvenen. Ez a nulladik nap mindig a kötetlen eseményekről szól, így az idén is ez volt. Mindenki kényelmes szállást épített, páran már horgásztak is, sokan segítettek a közös dolgokban, pályaalakításban, nagysátor felállításban. E napot néhányan nem a szerencsésebbek közé soroljuk, ugyanis a pályaalakítás megkezdése előtt még hétágra sütött a nap, de mikor elindultunk a pálya bejárására, szélvihar keletkezett, beborult, majd vízszintes eső kezdte verni az arcunkat. Kitartásunknak hála, a pálya kijelölése mégis sikerült, legalábbis egy sorszámot sem cseréltünk fel… vegyük akkor ezt szerencsének!
Este Danna és Csóri nagylelkű felajánlásának köszönhetően egy nagy bogrács pásztortarhonyából lakmározhattunk, amit éjszakába nyúló csevegés, italozás, élménybeszámolós eszmecsere követett.
Többen horgásztak és pár jobb halról is érkezett hír a part irányából. Megtudtuk, hogy nagy márnára ma este pickerbottal és Okuma orsóval volt érdemes etetni, hiszen Willyfognak egy böszme hal elvitte az említett felszerelését, majd a másikat széttépte, mire a harmadikként összeszerelt és bevetett szerelésével sikerült egy 3,95 kg-os márnát partra terelnie. Gratulálunk, nemes csata lehetett, és természetesen együtt érzünk (a sanda mosolyunk ellenére is) az elvesztett felszerelésért!
A fáradtság azért mégiscsak úrrá lett rajtunk késő estére, pár kanál pásztortarhonya, pár korty „elmenős-jótalvós” ital elfogyasztását követően mindenki becipzárazta a hálózsákját, majd álomba ringatott minket az erős szél mozgatta sátrunk.
Péntek, az első hivatalos nap. Nehezen indult a reggel, hajnalig süvöltött a szél, többször kopogott be a sátrakba az eső, ami sokunknak törte derékba aznapi - horgászattal kapcsolatos - terveit. Volt még valamennyi eső is, hogy szokjuk azt is, nehogy megunjuk a jó időt! Aztán reggel hat óra hat perckor, mintegy varázsszóra elcsendesedett a szél (persze, mire a többséget felverte álmából) és a szerencse fénysugarai látszódtak a horizonton, miszerint lehet, hogy ma mégis fogunk tudni horgászni is és délután majd focizni is!
Sokan le is vonultak a kövekre és bevetették titkos és innen-onnan már ismert csalijaikat. Jöttek a hírek bagolykeszegekről, márnákról, kevés gébről annak ellenére, hogy csütörtökön és pénteken is szinte hallható volt az erős apadás. Ennek egyrészt örültünk, hiszen a szombati versenyre optimális vízszint alakult ki, másrészt ez előrevetítette annak árnyát, hogy a halak sajnos elérhetetlen távolságba, a biztonságot jelentő mély vízbe, a főmederbe menekülnek. Szóval azért kecsegtető volt az a pár darabos hal, amit délelőtt sikerült megfogni, meg amiket csak alig nem. Ezt mindenféleképpen szerencsés előjelnek találtuk, szerencséjük volt!
Az őszi Duna NHT-k pénteki délutánja immár negyedszer szól a férfiasnak kikiáltott sportról, a fociról. Az ordasiak eddig is makulátlan, de az idén még nagyobbra, szuperebbre felújított műanyag borítású pályája negyedszer válhatott küzdőterévé az ország számos pontjáról ideérkező, focira (is) vállalkozó kedvű horgászbarátoknak. A helyiek egy csapatot indítottak, míg nekünk, kis rábeszéléssel és unszolással sikerült 3 másik csapatot kiállítanunk. A négy csapat így 6 izgalmas meccset játszott, melyek kétszer 15 percből és közte pár pillanat pihenőből, de inkább csak térfélcseréből álltak.
Nagyszerű és szórakoztató élményekben volt részünk, látva a polgármestert „cicanadrágban” vetődni, Lujzimot rockeres fejkendőben, széttárt karjaival az egész kaput lefedve, profi módon védeni, Márton Lacit hol a kapuban védeni, hol a síppal a szájában mérkőzést vezetni. Megtapasztalhattuk, hogy a Haldorádó kettes csapatban, ahova a java fiatalság került, mégis a korelnök Pintér Zoli fut, küzd a legtöbbet (teljesítményét látva már több profi egyesület nyújtotta be igényét a következő idényre). Bár ne láttuk volna, hogy a Haldorádó Globál FC-ben a „piros tízes” hiába jó focista, de jobb taktikus és még jobb kritikus, sőt, néha már elviselhetetlenül hisztis (kellett is ezekért a vacsorán többekkel „békítőitalt” innia). De a lényeg mégis az volt, hogy senki sem sérült, sem fizikailag, sem lelkileg és mégis maximálisan jól érezhettük magunkat. Szerencséjük, szerencsénk volt…
A feeder focikupa eredményhirdetése már lent a parti party-sátorban volt, ahova eddigre megérkezett Klárika is a gombás tokánnyal, amiből annak ellenére, hogy bőséges adagok voltak (így jutott többszöri repeta is), az már nem minden este érkezőnek jutott. Vessenek magukra, akik nem tudnak időben érkezni… akik jóllaktak, azoknak szerencséjük volt, akik nem, azokat megkínáltuk más étellel-itallal!
A 4. Haldorádó Feeder focikupa végeredménye:
- Ordas csapata (Szabó Zsolt, Gyuricza László, Heck Gyula, ifj. Heck Gyula, Korda László, ifj. Komjáti János, Borsodi Tamás) 9 ponttal.
- Haldorádó Globál FC (Sörös Gábor, Szikszai Tamás, Gillich Tamás, Szlovák Róbert, Valenda Barna, Szekér János) 6 ponttal.
- Haldorádó Zöld Sasok (Nagy Csaba, Simon Ferenc, Keller Csaba, Hák Norbert, Márton László) 3 ponttal.
- Haldorádó Fehérek (Tóth Alex, Szilvásy Balázs, Lázár Miklós, Pintér Zoltán) 0 ponttal.
A péntek estére betervezett horgászatot derékba törte az újabb esőhullám, de ennek lett annyi pozitív hozadéka, hogy a társaság a nagy sátorban csoportosult és az esőnek is ellenálló tábortüzet szító kintiekkel karöltve össznépi terefere alakult ki. Mondhatom, már jó ideje „éheztünk” többen is egy hasonlóra! Volt sok poén, voltak élmények, akár negatív is, mégis tanulságos, sok tapasztalatot cseréltünk egymással, természetesen mi másról elsősorban, mint a horgászatról és az élet más területeiről, hiszen sokan jöttek sokfelől, különböző tudással, élettapasztalatokkal az élet sok és néha speciális szakterületeiről. Azért voltak bevállalósak, akik kint áztak a köveken és a Duna hálájaként fogtak is kevés, de szép halat, elsősorban márnákat.
A szórakozóhely ezen az estén korán elcsendesedett, némelyeknek az eső és a hűvös, na meg a melegítő italok, némelyeknek a napközbeni sport és mozgás, másoknak a megszokás rendelt pizsamát, illetve hálózsákot folytatásként. Szükség volt a pihenésre, hiszen másnap hajnalban útjára indul a nagy horgászcsata! Profik és amatőrök, nők, gyerekek, férfiak, fiatalok és már nem fiatalok mérettetik meg magukat majd a Dunán, folyóvízen. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat és a pénteket is, hiszen jó levegőn, jó társaságban telt a napunk, és jól is éreztük magunkat.
Eljött a szombat hajnal. Nem kakasszóra, nem halkan zenélő telefonra, ébresztőórára, hanem Titusz kocka Ladájának hangjára ébredtem, de éppen időszerű volt már kelni, hiszen érkeztek a résztvevők. Nőm már jóval előbb kelt és készítette a vendégváró kávét, welcome italt, kis süteményt meg egyebeket. Baloo már nyitotta az irodát és dokumentálta az ezernyi adatot, tehát ébredezett, éledt a part.
Miután mindenki elcserélte az elmúlt napok, hetek, akár hónapok élményeit, a nekünk már rutinszerű, de sokaknak mégis rengeteg új információt hordozó beköszöntő-megnyitó után rutinos sorsolás következett némi meglepetéssel. Történt ugyanis, hogy az idei őszi találkozótól a hivatalos feeder szabályok szerint jelöltük ki a pályát, tehát a pálya alsó szakasza lett az „A” szektor, a felső vége pedig - értelemszerűen - az „F” szektor. Voltak, akik ezt örömmel fogadták, nyilván, akik a mostani „A” szektorba sorsoltak, és voltak, akik kevésbé, de hiába sulykoltuk, hogy ugyanaz a pálya, ugyanaz a Duna, többen mégsem akarták tudomásul venni a megváltozhatatlan tényt. Persze nem volt panasz, csak fejvakarás és taktikaváltás…
8 óra van, kezdődjön a verseny!
A központ elé sorsoló Szikszai Tamás (Haka) és jó kedélyű kísérői egyedi taktikával próbálkoztak: eltökélten kínálgatták a finom házi pálinkával és rosé fröccsel a szomszédos versenytársakat, hátha így elgyengíthetik őket. Többé-kevésbé sikerült is, de e gyengítésnek ők is áldozatául estek… még szerencse, hogy fiaik, Soma és Geri, valamint Bolvári Gabi fia, Gergő mindvégig a helyzet magaslatán voltak és próbálták egyengetni őseik göröngyös útját!
Nehezen indult be a halfogás a pályán. Ez várható is volt a napokig tartó erős apadás után, még úgy is, ha a mai napra jócskán ki is egyenesedett az a grafikon, ami a vízszintváltozást hivatott előjelezni. Már csak 3-4 centimétert apadt ugyan, de az előzmények és a nagyobb létszám a körülbelül 800 méteres versenyszakaszon (akik azért ha visszafogottabban is, de etették a pályát) meghozta a várt hatást, azaz a halak nagyon óvatos üzemmódra váltottak.
A pálya közepe kezdte jobban adni a darabos halakat. Lujzim két márnát is ejtett, miközben Kenyeres Laci (Dunken), Lipák Andris, Berényi Zoli (Segal) és Simon Feri is csatlakozott a márnákat fogókhoz, Jantner Csabi pedig egy csodaszép dévérrel a keszegeket fogók táborához. Érdekes módon keszegből kevesebb darabos és úgy összességében is kevés jött, míg gébből kirívóan keveset fogtak, ami nem is tudom, hogy jó jel-e vagy sem… Azon sajnos nem lepődtünk meg, hogy mérlegeléskor a néhai „A”, most „F” szektorban csak hárman mérlegeltek, ők sem kimagasló súlyokat.
A verseny végén, a mérlegelésnél derült csak ki, hogy többen is próbálkoztak - kisebb-nagyobb sikerrel - az apróhalazással. Például Arató Soma az ifi kategóriából, a „B” szektorban 1.440 grammot, és Bujáki Bálint a „C” szektorban, aki 1.760 grammot fogott, főleg sneciből. Vagy Jeszyné Andi a női kategóriában, a túlságosan „csendes” „F” szektorban, igaz, neki csak 200 grammnyit sikerült kicsalogatnia.
A lefújást követően gyorsan végeztünk a mérlegeléssel, köszönhetően a rendkívül rutinos bíró gárdának: Gátőr Gabi, Zsolesz, Baloo és jómagam gépiesen, de legnagyobb odafigyeléssel végeztük a dolgunkat. Az összesítésbe némi hiba csúszott, amit melegében korrigálni igyekeztünk, de ezúton is még egyszer megkövetem a női kategória második helyezettjét, Katona Ildikót és az ifi kategóriában (holtversenyben) második helyezett Tóth Alexet, hogy az eredményhirdetéskor nem említettük őket név szerint. Mentségemre legyen mondva, hogy felolvastam az összesítőt egy papírról, ami elém lett téve, Baloo-éra pedig, hogy volt elég sok írni-, olvasni-, számolnivalója! Elnézést kérünk, többé nem fordul elő ilyen…
A verseny végeredményei:
Szektor- és kategória-kupások, valamint a „dobogósok” listája:
1. Kenyeres László (Dunken), „C” szektor 8-as hely, 7.680 g (2.960 g-os márnával).
(„C” szektor 2. helyezett: Bujáki Bálint (shimano-speedmaster), C6-os hely, 1.760g; 3. helyezett: Muzsik Zoltán (Muzo), C1-es hely, 1.100 g.)
2. Lázár Miklós (Lujzim), „E” szektor 5-ös hely, 3.220g (2 db márnával).
(„E” szektor 2. helyezett: Farkas Attila (Atosz), E7-es hely, 1.060 g; 3. helyezett: Varga János (jano5), az E2-es helyen, 600 g.)
3. Simon Ferenc (Simon Feri), „B” szektor 1-es hely, 2.980 g (2.920 g-os márnával).
(„B” szektor 2. helyezett: Arató Soma, B5-ös hely, 1.440 g; 3. helyezett: ifj. Kálmán Péter Kálmán Pepe), B8-as hely, 220 g.)
4. Biczó Zoltán (Zolcsi), „A” szektor 1-es hely, 2.580 g.
(„A” szektor 2. helyezett: Csörgits Gábor (CsG), A2-es hely, 840 g; 3. helyezett: Czeglédi Csaba (Cega), A3-as hely, 580 g.)
5. Jantner Csaba (Jantnerc), „D” szektor 7-es hely, 2.480 g (ez egy darab dévér volt).
(„D” szektor 2. helyezett: Szilvásy Áron (Dunadan), D2-es hely, 460 g; 3. helyezett: Murányi Levente, D8-as hely, 120 g.)
6. Wellner Gábor, „F” szektor 10-es hely, 2.260 g.
(„F” szektor 2. helyezett: Hák Vilmos (Willyfog59), F9-es hely, 2.100 g; 3. helyezett: Jeszyné Andi, F2-es hely, 200 g.)
Profi kategória:
1. Berényi Zoltán (Segal) D5-ös hely, 11.020 g.
(Profi kategória 2. helyezett: Lipák András, D4-es hely, 6.560 g; 3. helyezett: Polyák Csaba (Csabio), B9-es hely, 1.040 g.)
Ifi kategória:
1. Arató Soma, B5-ös hely, 1.440g.
(Ifi kategória 2. helyezettek: Pintér Dóri, C4-es hely, 520 g; Tóth Alex, A8-as hely, 520 g; 3. helyezett: Muzsik Botond (Boti), C2-es hely, 420 g.)
Női kategória:
1. Jeszyné Andi, F2-es hely, 200 g.
(Női kategória 2. helyezett: Katona Ildikó (kvmoly), B4-es hely, 80 g; 3. helyezettek: Palkó Gabriella (Gabi), A4-es hely, 50 g; Kálmánné Kriszti, B7-es hely, 50 g.)
Legnagyobb hal:
Lipák András, D4-es hely, 3.600 g-os márna.
Gratulálunk nekik!
Az eredményhirdetés végén még egy nagylelkű, kedves és a résztvevők számára megtisztelő felajánlás kihirdetésének lehettünk részesei: Biczó Zolcsi a Balatonon horgonyzó, de inkább a habokat szelő vitorlására hívott meg egy kiválasztott családot egy hétvégére. Hosszas tanakodás után választásunk Nagy Csaba (Csóri) családjára esett, hiszen ők szinte minden rendezvényünkön jelen vannak a teljes családdal, ráadásul még erejüket, sokszor anyagi kereteiket sem kímélve tesznek felajánlásokat, sütnek-főznek, mindenben segítenek, szóval egyhangúlag megállapíthatjuk, megérdemlik! Sok örömet nektek, kedves Danna, Viki, Csóri és Zsolti a hajós hétvégéteken (is), és az vigasztaljon, hogy Zolcsi nem a Costa Concordián tanult meg hajót vezetni, sőt a balesetet okozó kapitányt sem ő tanította, hiszen tudni kell róla, hogy évek óta Zolcsi barátunk tanítja a jövő nemzedék hajósait!
Miután minden protokoll kötelezettségünknek eleget tettünk, kezdődhetett a nagy zabálás Csitta fenséges kajáiból. Ritka látvány, hogy emberek ennyire higgadtan képesek hosszú sorokat kivárni, hiszen tudták már, mire számíthatnak és nincs az a kincs, amiért kihagyták volna. Persze, a palacsinta-őrület is újra előjött és folytatódott…
Értékelve a napot, szerencsésnek tekinthetjük szombatra is magunkat, hiszen a vízállás és az időjárás is kedvező volt, jött pár darabosabb hal, nem kellett a díjakat sorsolnunk, finomat ehettünk, jól is laktunk, egyszóval szerencsések vagyunk!
Ami már nem teljesen jó érzés, de nem tehetünk ellene semmit, hogy tudniillik sokan távoznak a szombati kaja után a helyszínről. Megértjük, hogy messze laknak, fáradtak, menni kell, mert a tehénnek enni kell, de jobban szeretnénk, ha maradnának sokkal többen! ha másért nem, hát segíthetnének a sátrakat szétbontani… na, jó, csak humorizálok!
Szombaton estére - az ott maradottaknak - egy össznépi csendes pecát hirdettünk, de sokaknak mondani sem kellett, mivel este 5 után szinte ugyanolyan népes volt a kövezés, mint délelőtt, a versenyen. Viszont a halak nem voltak sokkal aktívabbak ekkor sem. Itt-ott hallani lehetett szakadásokról, ritkásan pedig egy-egy hal fogásáról. Csóriék inkább elvonultak tüzeskedni, előkészülni az esti szabadtéri grillpartyra, mi Zolcsiékkal még sötétedés utánig bírtuk, majd összecsomagoltunk és csatlakoztunk a többiekhez a tűz körül. Míg mi sült szalonnákat rágicsáltunk a szemerkélő esőre váltó estében, addig pár márnáról és keszegről érkezett hír, de bizonyosságot már nem tudtunk szerezni róluk, mert elfáradtunk és lepihentünk!
Szerencsénkre… mert hajnalban és reggel kiadós eső ért fölénk, ami alaposan összekeverte a terveket a sátrak bontásáról és a kényelmes, higgadt távozásról. Esőben sátrat bontani - biztosan sokan tapasztalták már - nem előnyös, hát nekünk ez jutott osztályrészül. Igaz, a rossz idő miatt, meg hogy nem nagyon hajtogattunk vizesen semmit sem, csak összegyűrtük, hogy majd később kiszárítjuk, gyorsabban is haladtunk. Mire minden az autóba és a traktorra került, már páran nem bírtak felhajtani a töltésre, így kerülőkkel kellett a faluba hajtaniuk.
Nem akartunk köszönés nélkül távozni, hát végigjártuk a pályát, akik még horgásztak, kaptak egy búcsú kézfogást és némelyek egy-egy puszit is tőlünk. Meglepve tapasztaltuk, hogy a verseny utáni napon, esőben milyen étvágyuk lett a darabosabb halaknak. Biczó Zolcsi nyolc márnát szákolt meg, közülük a legnagyobb 4,20 kg-os volt, Hák Norbiék megállás nélkül fárasztottak, hol márnákat, hol keszegeket, de nem is kicsiket egyikből sem! Végül ők is szerencsések lettek, meg a halak is, mert a halak jóllaktak, a szákolás után mehettek vissza tovább lakmározni, a pecások meg kellemes élményekben részesedhettek a zord idő ellenére is!
Véget ért hát a tizenharmadik, szerencsétlennek remélt és szerencsésen le is zajló Duna NHT. Tavasszal folytatjuk a sorozatot, mindenkit várunk nagy szeretettel és tisztelettel! Sőt, december hetedikén még egy szezonzáró menyhalas Mikulás-partyt is szervezünk Soltra!
Próbáljatok ti is szerencsét velünk! Mert szerencsésnek lenni, horgászni, versenyezni, barátokkal pihenni jó, hajrá Haldorádó!
Kenyeres Dunken Anyu Katinak innen üzenjük, hogy köszönjük a sok süteményt, de ha még egyszer maga helyett küldi csak és ő nem jön, akkor nagy kínok közepette ugyan, de nem nyúlunk hozzájuk és visszaküldjük a mestercukrásznak!
Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi
