Felnőtt Férfi Országos Horgászbajnokság, Döntő 2008 - 3.forduló

Felnőtt Férfi Országos Horgászbajnokság, Döntő 2008 - 3.forduló

Semmivel sem jobb időjárási körülmények között ültek le a harmadik fordulóra a versenyzők, talán az eső intenzitása kezdésre alább hagyott, de a csontig hatoló hűvös szél ezen a napon sem csinált túlzottan jó kedvet. Talán majd a halfogás kárpótlást nyújt. A nézőknek legalábbis, mert mindenkinek amúgy sem lehet…

Az előző napi kezdet másolódott a mai nap is. Gyorsan horogra került egy-két nagyobb testű dévérkeszeg mindkét szektorban, de az átlag, a tenyeres méretű halak közül került ki.

Nagy a szorgoskodás a B szektorban

Ma is voltak „helyek” mindkét szektorban, ahol igazán művészet volt a halfogás, és voltak olyanok is, ahol még nézni is élvezet volt a horgászatot.

Az A szektor kapásra vár

Az A szektorban látványosan horgászott az első perctől fogva Csillag László, a felső széle melletti helyről, és az első negyed órában közel 3 kg darabos halat sikerült szákba terelnie.

Csillag Laci erősen kezdett

Nagyon szépen horgászott Nagy Benedek, és szomszédja Erdei Attila is. Igaz Ők kisebb testű karikakeszegeket fogtak jobbára, de azt igen sűrűn.

Erdei Attila itt még tartotta a lépést szomszédjával

Ma is sokkal inkább a szektor középső helyein ment jobban a halfogás, mint a széleken, kivéve ez alól Csillag Lászlót. A felső szélen horgászó Döme Gábor kapást is alig tudott kicsikarni. Mintha nem is egy vízben horgászott volna a szomszédjával.

Nagy Benedek szinte megállás nélkül fogta a halat

A B szektor egyenletesebb képet mutatott. Látványos különbség a fogott halak méretében volt. Az eddig nagyon kevés halat adó alsó szélső és a melletti helyen most ugyan volt kapás, de a halak mérete nagy ritkán érte el a tenyérnyi méretet, és ennél is ritkábban az annál nagyobbat.

Nem volt baj Magyar Szilárd halainak darabszámával, de a méretük…

A szektor közepén gyakorta dolgoztak a merítőszákok, a termetes dévérek és vastag karikakeszegek alatt. Az eddig a pálya legjobb helyeinek számító 2 felső horgászhely, most mintha nem váltotta volna be a hozzáfűzött reményeket.

Ritka kivétel az apróságok között Timár Szabolcs kezében

A forduló feléhez közeledve látszott, hogy mindkét szektorban nagyon éles küzdelem alakult ki. Az A szektorban a háttéremberek szerint vezető Nagy Benedek nyomában loholt a fiatal Csillag László.

Benő sorban fogta a halait…
Csillag Laci igyekezett válaszolni mindegyikre

Ebbe a párharcba úgy látszott kívülről, hogy kis szerencsével még Ambrus Tibor tud beleszólni.

Ambrus Tibor: ugye milyen értékes minden egyes hal?!

A verseny első felében remekül horgászó Lőrincz Dénes elől, hirtelen eltűnt a hal, egyik percről a másikra, de ugyan így járt kicsit később Erdei Attila is. Ezek azok a dolgok, amelyek minden versenyző számára - egyenlőre - megfejthetetlennek bizonyulnak… Hová tűnik hirtelen a hal, miért szűnik meg a kapás egyik percről a másikra, miért nem lehet többet az etetés közelébe csalni őket??? Talán egyszer megtudjuk!

Az A szektorban szoros küzdelem volt a 3-as helyen horgászó Walter Tamás és a mellette ülő Milkovics Péter között.

Milkovics Péter ekkora halakkal riogatta szomszédját
Walter Tamás is igyekezett visszavágni

De figyelni kellett a fiatal Csöregi Balázsra és Csomor Péterre is. A felső helyeken kevésbé jól „muzsikáltak” a versenyzők.

Keményen küzdött Csomor Péter is a jó helyezésért

Viszont az előző napon szinte haltalannak bizonyuló helyen horgászó ifj. Varga József, kétséget sem hagyott afelől, hogy ma ő legjobb a B szektorban. Ütemesen horgászva sorban fogta a szebbnél szebb dévéreket.

ifj. Varga József célja a szektorgyőzelem volt! Ez ma is teljesült!!!

A mérlegelés után sokat tisztult a kép, bár a mindent eldöntő utolsó forduló tartogathat még meglepetéseket úgy a bajnoki cím megszerzésében, mint a válogatott keretbe kerülésben.

Varga József a B szektorban fogta a mai napi rekordot

A három forduló utáni összesített állás:

3. forduló után

NévSúlypont
1Ambrus Tibor 3443015
2Walter Tamás 5676018
3Varga József 5840019
4Csillag László 3299019
5Schmidt Attila 3803025,5
6Nagy András 2900025,5
7Csomor Péter 3052026
8Milkovics Péter 3450027
9Nagy Benedek 3285027
10Lőrincz Dénes 2369029
11Erdei Attila 2413030
12Palotai Kristóf 2177032
13Döme Gábor 1218032
14Ambrus Huba 1597034
15Magyar Szilárd 3296035
16Szákovics Imre 1809035
17Csöregi Balázs 1741036
18Kökény József 1513036
19Halász Szabó Imre 2095037
20Nagy Attila 1863037
21Kaló Zoltán 1522040
22Tímár Károly 1489042
23Benkő Tamás 896042
24Tímár Szabolcs 763042

Holnap a negyedik, mindent eldöntő fordulóval folytatás következik!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.