A mondás szerint aranyat (ez nyilván a szántóvetőknek szól), a horgászoknak halat, a versengőknek halakat, ezzel persze díjakat, a vízparton táborozóknak pocsolyákat, tengelytörő sarat, letört ágakat, térdig ázott nadrágot - főleg, ha gonosz barátjával, az orkán erejű széllel érkezik. Ám érhet bármennyire rosszat is, mint inkább jót, sokakat nem rettent el. Példa erre a most elmúlt - a régmúlt időket idéző hangulatú - találkozónk is. Nézzétek meg, hogy éltük meg mi a hosszú hétvégi eseményeket!
Bennünket, horgászokat nagy általánosságban két dolog hoz közelebb egymáshoz: egyik - és persze az első számú - a horgászat szeretete, a fogás utáni - csak a sikeres szákolással oltható - vágy, a másik egymás szeretete és a barátság, jókedv iránti mély lelki érzés. Nagy szerencsével a két dolog összeköthető…
A most elmúlt hétvégén mindkettőre példát találtunk, hiszen ismét egy nagyon összetartó és kitartó közösség kovácsolódott össze a Duna partján, Ordason, dacolva az elemekkel, a haltalansággal. A mostani beszámoló az ott készült képekkel gazdagon illusztrált lesz, mert mondani annyi mindent lehetne, hogy sosem érne véget, inkább lássátok, hogy volt, mi volt!
Szerencsére a vízállás - talán az egyedül - nem okozott meglepetéseket, nehézségeket számunkra, nem úgy az időjárás és a haljárás! Pár nappal a találkozó előtt már sötét fellegek gyülekeztek - előbb csak az előrejelzésekben, az időjárási portálokon, majd a hírekben és a valóságban is - és harsányan riogattak, hogy bizony, aki most oda elmegy, az készüljön fel a legrosszabbakra. 20-30 mm esőt, orkán erejű szelet jósoltak, ráadásként az éppen magjukat szélnek eresztő, pelyhedző nyárfák is ellátták a vizet, a partot, a szemet-szájat és persze a spiccgyűrűket is bőségesen szösszel. Pedig hosszú hétvége volt, akár négy napot is eltölthettünk (volna) a horgászattal és egyebekkel, kiszakadva a hétköznapok megszokásából.
Talán a hosszú hétvégének -amire többek más programot szerveztek akár családiasan is-, talán a riasztó előjeleknek, vagy az sem kizárt, hogy némelyek kedvezőtlen gazdasági helyzetének eredményeképpen elég fékezett habzású lett a jelentkezés. Legalább is az első időkben. Miután az idén tavasztól új dimenziókba helyeztük a szervezést, tudniillik, hogy csak a részvételi díj beérkezése és a jelentkezési lap kitöltése után kerül fel mindenki a listára - már aki jelentkezik -, többeket kissé megriasztott. Mostantól mindenről számlát adunk és kérünk, mert nem szeretnénk, ha ebből a nonprofit, önköltséges találkozókból bárkinek, főleg nekünk, bármi hatósági problémánk legyen. Szóval lassan telt a lista, majd a kiírás utáni második héten begyorsult úgy a jelentkezési, mint a fizetési kedv is. Végül 43 nevező és kísérőkkel együtt 65 fő jelentkezett. Voltak sokan a régi keménymagból, voltak frissek és teljesen újak is. Végül az utóbbi idők egyik legjobb hangulatú találkozóját sikerült összehozni, hála a megjelenőknek, akik teljes mellbedobással küzdöttek, hogy egymást és magukat is szórakoztassák, segítsék, ellássák…
A „mínusz második” napon, szerdán délután érkeztek az első fecskék, akik nyarat ugyan nem hoztak, de hatalmas felhőszakadást igen. Azért sikerült túllépni a riadalmakon, a ronggyá ázott sátrak kiszárítgatása és újra felverése után estére még egy sütögetést is sikerült összehozni. Steve sajnos már csak a maradékra ért oda, mert másfél óráig kereste a vihar előtt az autója szélvédőjén hagyott lilahagymáját, amire egyébként nem is lett volna szükség, mert volt bőven belőle a tűzhelynél is, de kívülről és némileg belülről is elázva ezt nehéz (volt) koordinálni.
Csütörtökön délelőtt már ragyogó napsütésben kezdtünk a városrészek, Tábor Falva és Sátor Alja Újhely, valamint a sugárút, a Deákferencucca építésébe. Kora délután Gátőr Gabi meghozta a nagy sátrat és alig kezdtük összeállítani, amikor a Duna túlpartjáról hatalmas robajjal, széllel, villámokkal egy vihar érkezett. Volt nagy kapkodás, hogy legalább valamennyire fedelet tudjuk kovácsolni a félig összerakott elemekből. Lett is nagy káosz a fűzésből olyan „fonott kalácsok” készültek, amit tanítani lehetne a pékinasok körében. Végül megúsztuk kb. 100 nagy csepp esővel, aminek örültünk, mert nagy bajba kerültünk volna a félig összetákolt sátor alatt…
A nagy sátor felállítása után Gyulanagyék egy alig laktató tarjás-karajos-csülkös-répás-paprikás-krumplis kaját készítettek pekában, parázson. Nagyon finom lett és jól is esett. Alig ért le azonban ez a finom kaja, amikor megérkezett Márton Laci, aki máris nekiállt az általa felajánlott „vazsmegyei” pásztortarhonyának, úgy „kalória-szegényesen”, sok szalonnával, kolbásszal, hússal, zöldborsóval, krumplival, tarhonyával. Nem éheztünk… két és fél kiló pluszt sikerült „hazahoznom” magamon!
Belakva, elpilledve többen horgászni próbáltak a vastag szösztengerben, többen maradtak a nagy sátorban és egész jó kis valóságshow-kat megszégyenítő hangulatú traccsparti kerekedett. Egész estig elvoltunk, este még ettünk, hátha éjszaka nem lesz rá módunk, majd elpilledt lassacskán mindenki. Nyugodt éjszakánk volt, még a szél sem fújt, ami pedig itt általában alapfelszerelés.
Pénteken délelőtt Csóriék láttak el főtt kolbászos reggelivel, majd folytatódott az előző nap félbehagyott „rielitisó”, a bátrabbaknak, elszántabbaknak pedig a horgászat. Voltak szebb keszeg fogások, ami jó előjel volt a szombati versenyre, ráadásul elég kevés géb és egyéb hal jelentkezett. Mókás volt, amikor Cega félbeszakította a küzdelmet a szösszel, miután mellettük Kálmánpapiék unokája, Gergő egy úttörő üvegbottal kifogott szinte teljesen egyedül egy közel kétkilós márnát. Kellenek ezek az inspirációk…
A pénteken szokásos casting bajnokság Varga (Dobóka) Gyuri versengése miatt elmaradt az idén, amit páran sérelmeztek, de megértettek, így ez jókedvét senkinek sem szegte.
Pénteken estére a majdnem teljes létszámra duzzadt tömegnek Klárika konyhája szállította a vacsorát, sertéspörköltet tésztával, savanyúsággal. Nem maradt senki sem éhes, legalábbis nem érkezett panasz ez ügyben.
Majd kimerülésig ismét traccsparti, egymás cinkelése, régi találkozók emlékezetes jeleneteinek felelevenítése, kis tábortüzeskedés és a lángokba merülve elmélkedések következtek. Az éjszaka nyugodt volt, de hideg, a sátrakban elkelt a jó hálózsák, odakint meg a vastagabb thermoruha, ha éppen kint járt valaki a szabadban.
A csendes pihenőt zajos ébredés követte, gyülekeztek a szombati versengők. Emelkedett a hangulat és néhány kispohár, némelyikben kávé, némelyikben kis mézes szókincs. Szerencsére senki sem veszítette el a humorérzékét, sőt a látszat szerint senki sem veszett össze senkivel, éppen ellenkezőleg, bőszen és harsányan barátkoztak, tréfálkoztak egymással sokan. Sajnos páran nem értek oda, amit kifejezetten sajnálunk - reméljük, nem baleset, betegség vagy valami egyéb kellemetlen akadály miatt, hanem csak más programjuk akadt!
A reggeli köszöntő és az új-régi szabályok ismertetése után jöhetett a sorsolás és a helyfoglalás, ami már - köszönhetően a sok rutinos rókának - nagyon gördülékenyen zajlott, szinte észrevétlenül került mindenki a helyére.
Nyolc órakor rendesen, dudaszóra elkezdődött a verseny, repültek a kiakasztott zsinórok végére akasztott súlyos, finomságokkal teli kosarak és a horgok rajtuk mindenféle halmannával. Pár percet kellett csak figyelmesen várni az első halra, ami jól láthatóan Segalnál jelentkezett. Egy jó tenyeres karikakeszeg volt. Hiába, no, a profik…
Aztán egyre-másra látszottak a halkiemelések, hol reptetve, hol merítve, majd hamarosan mennünk is kellett, kis balinok, nagy leánykoncérok mérlegelésére. Sajnos, több szektorban és több helyen lassult, sőt volt, ahol meg sem kezdődött a halfogás, ami az egész versenyre rányomta bélyegét. Még szerencse, hogy ettől a ténytől senki sem lett búskomor. Ami viszont megsüvegelendő, hogy senki sem adta fel, még a verseny vége felé sem, hiába nem volt még csak egy-két géb a szákjában. Köszönjük a példamutató kitartást!
Közben a(z elmaradt) dobóverseny helyszíne felől hangfalakból szóló zene és egy narrátor hangja szűrődött a horgászverseny helyszíne felé, így amikor pár perc pihenőnk volt a pályabejárások, mérlegelések közepette, elsétáltunk megnézni a hangzavar okát. Érdekes kép tárult a szemünk elé, egy fogathajtó versengés zajlott éppen a falu szabadidőparkjában. Jó volt látni, hogy sok fiatal hódol ebben a sportágban is a szenvedélyének, természetesen az öregektől eltanulva a trükköket, fogásokat, ahogy mi is szeretnénk a saját sportágunkban.
A rövid, félórányi szemlélődés szem-szájnak nagyra nyitott állapotokat okozott - főleg, amikor kis csepp lányok vágtattak az akadályok között -, vagy kanyarodott mosolyra, amikor a kettes csacsifogat „száguldott” ugyanott nagy unszolás árán.
Az eget kémlelve azonban a hartai kanyar felől ronda fellegek és erős borulás közeledett, így visszakanyarodtunk a mi versenyünk helyszíne felé. Mire visszaértünk, már erősen homályos volt a Duna feletti rész, tőlünk kb. két-három kilométernyire egyre fényesebben cikáztak a villámok, és már a dörgés is egyre hangosabban hallatszott, feltámadt a szél, így nem kockáztattunk tovább, lefújtuk a versenyt. Többen megköszönték a bölcs döntést, amikor a vihar előtt gyorsan mérlegeltünk. Sajnos nem sikerült megúsznunk szárazon a mérést, így ernyővel védtük magunkat az özönvíztől. Többen nem vártak meg és elengedték pár halukat, nem mérlegeltek. Sajnáljuk, de nem tudtuk gyorsabban megoldani. Persze, nem is volt erre panasz, mindenki megértette…
A mérlegelés, összesítés után az eső miatt zsúfolttá vált nagy sátorban kiosztottuk a díjakat.
A részletes végeredmények, mármint a díjazottaké, az alábbiak szerint alakultak:
Utánpótlás kategóriában:
- Csörgits Réka 520 g (D7)
- Bálint Levente 400 g (D5)
- Muzsik Botond 180 g (D3)
- Kálmán Gergő180 g (B4)
- Bolvári Gergő (A2)
Női kategóriában:
- Jeszyné Andi 80 g (C8)
- Kálmánné Kriszti (B3)
- Dobos Anna (B7)
Profi kategóriában:
- Lipák András 9.620 g (B10)
- Berényi Zoltán 7.300 g (C9)
- Döme Gábor 2.180 g (B1)
Szektorgyőztesek:
- Szabó István 2.280 g (D4)
- Szilvásy Áron 1.960 g (A10)
- András Gergő 840 g (C4) (súlyegyenlőség lett Tolnai Istvánnal, de a több fogott hal döntött)
- Czeglédi Csaba 480 g (B9)
Abszolút győztes, a vándorkupa átmeneti tulajdonosa:
Kenyeres László 11.520 g (A8)
(Ehhez annyi magyarázat hozzátartozik, hogy Dunken nyerte ugyan a szektorát, de számára a vándorkupa volt a fontosabb, így a szektorgyőzelemért járó kupát felajánlotta a szektora második helyezettjének. Döntését tiszteletben tartottuk.)
Legnagyobb hal díja:
Lipák András 2.720 grammos dévérkeszeggel
A díjakat, szokás szerint, ahogy évek óta mindig, most is a Haldorádó Team Kft., Döme Gábor ajánlotta fel, amit köszönünk és Isten tartsa meg jó szokásában és nagylelkűségében a későbbiekben is! Neki így, utólagosan is boldog születésnapot kívánunk!
Miután a verseny hamarabb ért véget, minden előbbre került, az eredményhirdetés is, emiatt és az eső okozta bonyodalmak miatt is várni kellett a verseny utáni ebédre. Szerencsére mindenki türelemmel bírta és az éhségük sem lépte át a kibírhatatlan határt, így még talán jobban is esett a sült csirkecomb a rizibizivel és savanyúval.
A kaját követően sokan távoztak, ami azért nem volt olyan egyszerű, mint egy hétköznapi éttermi ebéd után, ugyanis a töltés feljárója a hirtelen leesett nagy mennyiségű eső miatt felázott, ami még a négykerékhajtású járműveknek is leküzdhetetlen akadályt jelentett. Maradt az alsó út, ami hamarosan szintén eléggé leromlott. Pár autót már ott is kézi erővel kellett átsegíteni a nehézségeken. De szerencsére mindenki épségben kijutott a jó útra! Akik meg ott maradtunk, bevállaltuk, hogy vagy várunk a szerencsére és a szárazabb viszonyokra, vagy akár kézi, akár traktoros segítséggel távozunk vasárnap a sátrak bontása után. Szombat délután aztán végképp az emelkedet hangulatról szólt. Két indián törzsfőnökünk is lett Csóri Golyóstoll és Zolcsi Hosszúpuska személyében. A fiúk az erdőben talált nagy tollak és a fejlámpa pántja összekombinálásával lettek észak-amerikai őslakosok, néhány rövidital után már beszédük is erősen hasonlított a tengerentúli, kihalófélben lévő népcsoportéhoz. Miközben felszedtük a pálya jelöléseit, összegyűjtöttük az elmaradt felszereléseket, találtunk pár fűzfagombát, amit rögtön be is terveztünk az esti kajára, sőt a maradékot akár otthonra is. Ebből az otthoni adagokból lett némi baráti vita, mert többen szerettük volna vinni, mint amennyire számítani lehetett!
Azért egy vödörnyi gombából, pár szál kolbászból, pár hagymából, Cegáék 30 db tojásából Márton Laci fenséges vacsorát készített, amit az ismét eleredő eső miatt a katonai sátorba szoruló, ott maradt népek jó étvággyal fel is faltak.
A szombat este már rövidebbre sikerült, talán a fáradtság, talán a hevesen zuhogó eső miatt is.
Vasárnap hajnalban rettenetesen esett az eső, fújt a szél, lehűlt a levegő. Lassan ébredezett a maradék nép. Egy laza kávé és egyeztetés után mindenki nekifogott a saját birodalma lebontásnak, hogy utána a városházát is szétszedhessük. Semmi sem került a végleges helyére, hiszen minden sátrat, felszerelést otthon még szárítani kellett, ahogy a nagy katonai sátrat is a gátőrház udvarán.
A töltésen alig páran tudtunk csak „saját lábon” feljutni, többen az alsó úton és közülük is páran ismét csak kézi segítséggel jutottak ki.
De - megint csak - óriási szerencsénkre mindenki épségben ki- és hazajutott! Már szárad is a sátor, talán holnap mindent tisztán és szárazon elpakolhatunk!
Végezetül következzen egy kis számvetés, a szokásos! Túl vagyunk egy nagyon jó - az átlagosnál is emelkedettebb - hangulatú, extrém időjárású hosszú hétvégi találkozón, és még el sem múlt, már várjuk a következőt! Köszönjük mindenkinek, aki hozzátette a részét, hogy aztán kisvártatva a közösből ki is vehesse a rá eső részt! Köszönjük a felajánlásokat, ami nélkül nem lehetett volna sikeres az egész esemény!
Akit esetleg érdekel a közelgő balatoni találkozónk, az hamarosan megtalálja majd a kiírást itt, a címlapon, ugyanis a H3.5 a július 18-20 közötti hétvégén lesz, szokás szerint Fonyódon!
Akit csak a dunai találkozó köt le, annak a XV. Duna Netbarát Horgásztalálkozóra szeptember végéig, 26-27-ig kell várnia! Várunk mindkettőre mindenkit!
Mert horgászni, horgászbarátokkal lenni, velük jól érezni magunkat, egy kicsit versengeni is még mindig nagyon jó!
Hajrá Haldorádó!
Szerző, képek: Jeszy
