Tavaly, a US Open megnyerése után már hazafelé a repülőn elhatároztuk Gáborral, hogy jövőre visszajövünk. Szép hely, szép halak, kedves emberek, jó hangulat és a nem akármilyen cím. Már az utazás taktikáját is kitaláltuk, egyenesen Chicagóba, majd bérelt autóval a verseny helyszínére. Így az út is rövidebb, és a bottörésre is kevesebb az esély. Aztán az indulás előtt egy hónappal Gábor átértékelte programját, és lemondta az utazást. Ettől elkedvetlenedtem egy kicsit, de nincs mit tenni, menni kell, a címet meg kell próbálni megvédeni. Készültek is rám a helyiek rendesen, nem lehet megfutamodni. Így aztán postán elküldtem a szükséges etetőanyagot és csontiragasztót, megvettem a repülőjegyet, és szeptember 29-én elindultam.
Késő délután szállt le a gép, Ágh Attila várt a repülőtéren. Ő már a verseny helyszínéről érkezett, mert az US Open előtt rendeztek egy kis bemelegítő versenyt, azon vett részt. Bepakoltuk a cuccot az autójába, és már indultunk is Elkhartba. Azonnal mesélni kezdte a versenyt, a halakat, a vízállást, és hogy megnyerte a versenyt. Elmondta, tavaly igazunk volt a szerelék összeállításában, mert most is az működik jól, sőt Ő még egy kicsit tovább is fejlesztette módszerünket: még rövidebb előkével még több halat lehet fogni. Elmondta, hogy a vízállás is jó és egyre jobb lesz, csak a hét közepére várt hidegfront szólhat ebbe bele.
A szállodában le volt foglalva részemre a hátsó kijárat melletti szoba, ide ugyanis könnyű bepakolni (tavalyi rutin) és a hűtőben ott volt a 72.000 db csonti is (60.000 fehér és 12.000 piros). Attila profi módon elrendezett mindent.
Minden napra horgászatot terveztem, ki akartam próbálni néhány új elképzelésemet is és persze a tavalyi tapasztalatok alapján (rendkívül tiszta víz) elkészített etetőanyagot, az Xtasy Carp VIP etetőanyag fekete változatát.
Tréningnapok
Attila reggel hatra jött értem. Először a Wal-Mart nevű bevásárlóközpontba mentünk. Itt kitűnő és gazdagon „felszerelt” szendvicseket lehet beszerezni. A reggeli és ebéd ezzel megvolt. Mivel keverőedényeket és csalisdobozokat nem vittem magammal, ezeket is itt vásároltam meg néhány dollárért. Ezek sima, háztartásban használatos műanyag edények, azonban a célnak tökéletesen megfelelnek. Megvásároltam még a szükséges mennyiségű dobozos kukoricát is - ugyanazt a finom, édes, fehér kukoricát, mint tavaly -, na és persze a horgászengedélyt.
Még így is sötét volt, mikor a folyópartra érkeztünk. Attila megmutatta az előző napon tegnap, a csónaklerakóba szórt etetésén lakmározó pontyokat és suckereket (ejtsd: szakör), majd a játszótérre mentünk beszerezni a szükséges kavicsmennyiséget. Így lényegesen olcsóbb volt, mint tavaly, amikor a boltban vettük.
A „C” szektorba ültünk le horgászni. A bottartómat kinyitva vettem észre, hogy a tavalyihoz hasonlóan megint összetörték egyik öttagos top szettemet. A látszólag sértetlen csomagolás ellenére összetörték, pedig rendesen, csőben, ruhák közé párnázva, két „TÖRÉKENY” matricával adtam fel. Úgy látszik, a MALÉV-nek semmi sem elég. Hogy mit dobtak rá, nem tudom, de nagy lehetett. Rezignáltan állapítottam meg, hogy csak 5 db top szett áll rendelkezésemre a továbbiakban.
A reggel fényeinél azt is észrevettem, hogy a víz sem folyik olyan sebességgel, ahogy Attila azt korábban a telefonban mondta, nem kellenek 12-15 grammos úszók, elég lesz a 3-6 g is. Még jó, hogy hoztam minden méretet. Attila szerint a víz tovább fog lassulni, ha a front nem hoz számottevő esőt, tehát még kisebb úszók is kellhetnek, a „D” szektorban akár 2 g-os is elég lehet.
Sajnos, az előzetes információkra hallgatva, nem hoztam magammal az összes tavalyi szereléket, csak a nagyobbját. Viszont ide, a „C” szektorba most ezek is jók voltak, csak egy újat csináltam, az új CRALUSSO úszóból, a SHARK-ból, melyet Karcsi küldött, hogy próbáljam ki. Itt kívánom megjegyezni, hogy a SHARK rendkívül jól sikerült „műszer”. Egyesíti a torpedó és buborék előnyeit. Rendkívül érzékeny, könnyen vezethető. A versenyen mindkét fordulóban adott halat!
Az etetőt is elkészítettem, Attila nem kis meglepetésére. A fekete szín lepte meg. Elmagyaráztam neki, hogy a tavalyi tiszta víz indított a fekete színű etető választására. Úgy gondolom, hogy a tiszta víz, az erős napsütés és a sárga színű etető a fenéken zavarhatja a halakat, ezért most megpróbálom a sötét színűt.
Attila előbb elkészült és horgászni kezdett, és ahogy illik, fogni is kezdte a halat. Az etetőt sem cifrázta túl, vett a boltban kukoricadarát, zsemlemorzsát meg valami kekszport, és ezt tette be. Azt mondta, hogy ide ez is jó lesz. Nem egészen értettem, de Ő tudja! Alapnak 16 gombócot toltam be és négy gombóc ragasztott csontit. Etetés után a tavalyi taktikához hasonlóan a gömbölyű úszóval kezdtem. Szinte hihetetlen, de már az első úsztatás halat adott, egy shorthead sucker személyében. Tavalyi tapasztalat volt, hogy etetés után 20-30 perccel lehetett megfogni az első halat. Ahhoz képest ez gyors volt. Aztán sorban jöttek a kisebb nagyobb suckerek, csatornaharcsák és pontyok. Estig 37 sucker 0,8-2 kg méretben, 10 db harcsa 1-3 kg méretben és egy kb. 3,5 kg-os ponty került szákba, illetve legalább 10 szakított meg…
Attila 16 suckerrel állt fel. Nem értette az okát, miért csak ennyit fogott. Egész este erről beszéltünk. Elmagyaráztam, hogy kell beállítani az eresztéket, és ehhez hogy kell vezetni az úszót. Nem akarta elhinni, hogy a csalivezetés a legfontosabb dolog. Azt hitte, mindent tud a vízről, de elképzeléseinek egy része most romba dőlt.
Másnap az „D” szektorba ültünk. Ez a pálya leglassabb része. Attila nem horgászott, a rendezőknek segített és szerelni akart. Mivel nem volt tréningpartnerem, nem tudtam új elképzeléseket kipróbálni, ezért elhatároztam, hogy a tavalyi taktikát követem, és nem is változtatok rajta - tehát a víz sebességének megfelelő úszókat váltogatva, hol gömbölyű, hol buborék, hol pedig az új Shark, mert a tapasztalatok szerint a váltás legtöbbször halat ad. 25 cm-es előke, ez is a tavalyinak megfelelő, 16-18 méretű Gamakatsu 2260B horog, fluorocarbon előke. Minden szerelék külön, az úszó méretének és alakjának megfelelően beúsztatva. Alapnak 15 gombóc etető és négy gombóc ragasztott csonti. Ettől kezdve ezt gyakoroltam. Két dolog volt, amit ki kellett dolgoznom. Az egyik a megfelelő gumi és gumiméret, a másik a ráetetés gyakorisága. Ezen a napon több gumit is kipróbáltam, de csak a PRESTON csőgumik tudták azt, ami nekem kellett, a tapadásmentességet a top szettben és a kellő lágyságot, rugalmasságot, amivel a suckereket biztonsággal meg lehetett fogni. Tudtam, és Attilának is mondtam, hogy a versenyen 10-12 kapásnál nem lesz több, azokat viszont meg kell fogni a jó eredményhez. A sucker, bármilyen nagy is, nem csinál vad kirohanásokat, ezért a piros és zöld színű gumik megfelelőnek bizonyultak. Attila tömör gumit használt, hivatkozva annak kedvező árára és a gyorsaságára, hogy azzal a hal nem tud olyan sokáig rohangálni.
A másik dolog, amit beállítottam, a ráetetés gyakorisága volt. Először 10 percre állítottam órámon a jelzést, de ez túl gyakorinak bizonyult ahhoz, hogy időm legyen két ráetetés közt háromféle úszót használni. Ehhez a 15 perces időköz bizonyult megfelelőnek. Itt is sok halat fogtam, és sok bámészkodót kaptam, köztük a megyei újság riporterét, akinek szinte egyetlen szavát sem értettem, és aki majd keresztülesett a botomon, viszont egy remek kis írást csinált a megyei lapban (mellékelve!).
Az újságcikk fordítása letölthető itt. (doc)
Sok versenyző is nézte horgászatom, szerelékem, és kérdezgettek is. Természetesen minden kérdésükre válaszoltam, hiszen a szerintem leglényegesebbet, a csalivezetést elmondani úgysem lehet, azt érezni kell!
Másnap az „A” szektorba pakoltunk be. Sajnos megérkezett az előző napra ígért hidegfront, széllel, hideggel, borult éggel és időnként szemerkélő esővel. Hiába, a meteorológusok itt sem állnak helyzetük magaslatán az időjóslás tárgykörében. Etetés után egy órát horgásztam, fogtam négy halat, majd felálltam, mert a szél miatt nem lehetett normálisan vezetni a csalit, meg a botot is féltettem. Mérgelődtem, mert az amúgy is kevés edzésnapból még egy kiesett. Attila az esti fejmosás hatására ismét horgászott, mert egyébként nem akart. Megint a saját keverékét tolta be. Egész nap öt halat fogott, de végigkínlódta - bár szerintem értelmetlenül - a napot. Én sétáltam egyet és megnéztem a többi tréningezőt és egy „helyi erőt”, aki csatornaharcsára horgászott.
Délutánra a hideg és a szél egy kicsit mérséklődött, és időnként már a nap is előbújt. Horgászni már nem volt kedvem, szerelékeket készítettem.
Az utolsó tréningnapon ismét a „D” szektorba ültünk, mert itt volt a legkisebb esélye a szélnek. Attila alám ült, de - számomra érthetetlenül - még mindig nem használt rendes etetőt. Még mindig az előkehosszokon vacillált, nem értette a szerelékcsere lényegét, a csalivezetés mikéntjét. Nem tudom, miben bízott, de már igazán nem is érdekelt. Azt hiszem, egy elég bebetonozott elképzelését döntöttem meg. Igaz, Ő meg az én taktikámat nem értette, miért ragaszkodom a tavalyihoz, miért hiszek benne annyira, miért nem változtatok rajta. Egy a lényeg, versenyidőben 13 halat fogtam, Ő meg hatot. A horgászat végén, miközben úsztattam, odajött és megkérdezte, hogy miért ragaszkodom ilyen makacsul az elképzelésemhez, és tulajdonképpen miben bízok? Válaszom egyszerű és látványos volt: top szettet cseréltem, és az első úsztatásra halat fogtam.
A tréning ezzel befejeződött. Tavalyi taktikámon semmit sem változtattam, csak egy kicsit csiszoltam rajta. A múlt évben Gáborral kidolgozott módszer most is működött, értelmetlen lett volna kidolgozás nélkül valamin is változtatni.
A verseny
A versenyen 24 induló volt. Négy hatfős szektor került kijelölésre. Nyolc versenyzőt emeltek ki, köztük engem is, akik közül kettő-kettő került egy szektorba, természetesen sorsolás útján. A többi versenyzőt hozzájuk sorsolták ki. Aki az első fordulóban „A” vagy „B” szektort húzott, az a második fordulóban csak a „C”, vagy a „D” szektorba kerülhetett.
A pályát ismerve „B” és „C” szektort szerettem volna. A „D” szektort megosztotta egy híd, alatta és fölötte két különböző jellegű vízzel. Igaz, hogy tavaly innen egyest horgásztam, de ez akkor is sokkal egyenetlenebb, mint a másik három szektor.
A szombati fordulóra a „D” szektort húztam, azonban az alsó szélső helyet. Ez nem volt rossz, hiszen előző nap itt edzettünk, és én Attila helyét kaptam. A fölöttem lévő helyen azonban sokkal jobban volt etetve, mert én ültem ott előző nap. Továbbá előttem a fenék mintegy 20 cm-t emelkedett jobbra, ami folyón nem igazán jó. Fölöttem a pipás ember ült, aki a kezdés után hét perccel beszákolt egy 3,5 kg-os harcsát, majd egy kisebb suckert. Rendesen feladta ezzel a leckét. Azonban egy időre ő befejezte a halfogást. Ekkor sikerült az első halat fognom, egy shorthead személyében. Már épp azt számolgattam, hogy legalább öt ilyen kell, hogy kompenzáljam a harcsáját, mikor elakadásszerű kapással egy river sucker jelentkezett, és a maga 3,5 kilós súlyával egyenesbe hozott szomszédommal. Itt igazolódott be a helyes gumiválasztás. Igaz, hogy egy kicsit tovább tartott, de biztosan meglett. Aztán jött még egy, csak kisebb, majd egy quilback és még három sucker. Ekkor már éreztem, nagy baj nem lehet. Szomszédom viszont elkezdte húzni a halakat. 6:4-re feljött, majd egyet Ő, egyet én alapon 9:7-tel zártunk az én javamra. Ez súlyban 1 pound és 10 uncia különbséget jelentett javamra, így 26 pound és 13 uncia súllyal megnyertem a szektort. A verseny ideje alatt 13 kapásom volt. Ebből kilenc halat fogtam meg, három külsős halam volt és egy pontyom, amihez nem volt közöm. Az egyik külsős a szák előtt ment el. Szomszédomnak is ment el egy hala a szákolás előtt.
A versenyt összesítésben ezzel vezettem, hiszen nekem volt a legtöbb halam. Azonban hátra volt a második forduló… szerettem volna, ha egy tornádó, vagy árvíz vagy bármi miatt törlik a második fordulót. Attila kettest csinált. Félidőig vezette szektorát, akkor azonban valamilyen ismeretlen oknál fogva (valószínű a szomszédja fogott valami nagyobb halat) gilisztát szeletelt etetőjébe. Ettől kezdve nem találkozott hallal. Nem értettem cselekedetét, mert korábban elmondtam neki, hogy ezt tavaly kipróbáltuk, és nem működött.
Este egy mexikói étteremben vacsoráztunk, melyet heves hasmenés követett, azonban reggelre már semmi probléma sem volt.
A vasárnapi forduló előtt izgatott voltam. Nem tudtam, melyik szektor lenne jobb, az „A” vagy a „B”. Aztán a sors és a bal kezem eldöntötte: „B” szektor közepe.
A fenékmérésnél kiderült, hogy 13 méterben a fenék balra lejt, de 11,5-ben mintegy 3-5 cm-rel mélyebb is a víz, ráadásul egyenletes a fenék. Tanácstalan percek következtek, megmerjem-e kockáztatni a rövidebb botot, vagy maradjak a 13-nál?
Megkockáztattam! Levettem egy tagot, és 11,5-re etettem. Úgy gondolkodtam, hogy ha szükséges, a halat egy kis ráetetéssel beljebb tudom vinni, azonban kijjebb nem. Ha lesz hal, akkor maradok ezen a hosszon, ha nem, beljebb megyek.
Tony Forte, az egyik kiemelt, az első úsztatásra halat szákolt. Nekem a 7. percben süllyedt el az úszóm. Bevágtam, de úgy látszott, elakadtam. Megrángattam egy kicsit, erre elindult. Több mint tíz perces, rendkívül óvatos fárasztás végén szákoltam meg a mintegy 3,5 kg-os river suckert. Ez rendbe tette idegeimet, megnyugodtam. Félidőig még három suckert és egy harcsát fogtam. Ekkor azonban hosszabb kapástalanság következett, Egy órával a vége előtt úgy döntöttem, megpróbálom a 13 métert. Négy ragasztott csontit kupakoltam be. A hátralévő időben még négy halat szákoltam, ebből kettőt az utolsó tíz percben. Egy nagyot akasztottam egy perccel a vége előtt, melyet megpróbáltam kihúzni, de elvitte az előkémet. Azonban így is sikerült szektort nyernem és összesítettben két ponttal várni, hogy a többi szektor egyes mennyit fogott, mert itt már csak a súly szólhatott bele a győzelmembe.
Aztán megtudtam, hogy ugyan még két versenyzőnek két pontja van, de a fogott súlyom több, tehát nyertem! Hoppá! Megint sikerült! Újra megnyertem a US Opent, megvédtem bajnoki címemet! Örömöm leírhatatlan volt, sorban jöttek gratulálni a versenyzők.
A US Open eredménylista táblázata letölthető itt. (xls)
Attila hármast csinált, gumizási problémái voltak, halai mentek el. Különösebb kommentárt nem fűzök hozzá, csak annyit, hogy szerintem a verseny egyik esélyese volt, és kiengedte kezéből a lehetőséget. Talán majd jövőre!
Art vitt vissza Chicagóba, ahol hétfőn volt időm megnézni a várost. Ha nem a Brodway-n lennék, nem tudnék különbséget tenni New York és Chicago között. Felhőkarcolók, utcák, zaj, nekem olyan egyformák. Aztán kimentem a Michigan-tó partjára, és az ottani parkban sétálgattam, majd betértem egy McDonaldsba. Ez is olcsóbb, mint nálunk. Egy Big Mac menü 5 dollár, korlátlan italfogyasztással.
Sok élménnyel gazdagodva és egy új (megvédett) bajnoki címmel indultam haza. Ígérem, hogy jövőre visszatérek, és ismét megpróbálom! Ha sikerülne egymás után háromszor megnyerni a versenyt és végleg elnyerni a vándorserleget - amely eddig soha senkinek nem sikerült -, talán végleg beírhatnám magam az USA horgásztörténelmébe. 1 év múlva kiderül, hogy teljesül-e hőn áhított vágyam. Drukkoljatok nekem!
