Az alábbiakban egy olyan (horgász)embert próbáló versenyről szeretnék beszámolni a portál olvasóinak, amely a maga mivoltában egyedülálló. Nem hagyományos egy-, vagy kétfordulós versenyről van szó, hanem egy tízórás maratonról. Pontosabban ettől az évtől kezdve már csak kilenc órásról, mert a szervezők kénytelenek voltak lerövidíteni az időtartamot, hogy kellő idő jusson a mérlegelésre is. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen ha a tavalyi eredményeket vesszük figyelembe, akkor valóban sok időre van szükség, hogy a kifogott halat lemérjék. Történt ugyanis, hogy az első hat páros (csapatversenyről van szó) a rendelkezésre álló tíz óra alatt összesen 709,5 kg halat fogott. Ebből az első helyezett egyedül 173,3 kg-t. Lássuk hogy is alakult a helyzet az idén.
Ha valaki szeretné megkeresni a térképen, valójában hol is található Mušov, az ne törje magát. A falucska ugyanis a tározó mélyén rejtőzik. Jelenleg Nové Mlýny néven ismert a víztározó, mely nem messze a cseh-osztrák határtól, Mikulov város közelében, Csehországban található. Két oldaláról ismert a tározó, a rossz, és a jó oldaláról. A rossz az, hogy vagy nagy hullámok korbácsolják a vizét, vagy még nagyobbak. A jó oldala viszont az, hogy hatalmas a dévérállománya, amelyek itt, a tározót ismerők szerint, másfél kilósan születnek. Pont ez az a tény, ami a rengeteg horgászt minden évben ide vonzza Európa több országából.
Kis csapatunk is már évek óta tervezgette, hogy tiszteletét teszi ezen a neves versenyen. Már két héttel a verseny előtt mindegyikünk megkapta a feladatát. Pupák Pista a trágyagilisztát intézte, Tomanovics Sanyi az etetőanyagot, Gyurkovits Józsi a szemes takarmányt szerezte be és főzte, én pedig a csontkukac, szúnyoglárva és a nehézföld beszerzését vállaltam magamra. Mint már említettem, nem mindennapi versenyről van szó, ebből kifolyólag az etetőanyag és csali mennyisége sem az. Páronként húsz kiló száraz etetőanyaggal készültünk és mellé ugyanennyi földre volt szükség. Csali mennyiség csontkukacból csapatonként 6 liter, ebből legalább 3 liter báb formában, etetőszúnyogból 7 kg (kb. 10 liter), tűzőszúnyogból 1 kg. Mindehhez jött még 1 kg trágyagiliszta és félvödörnyi főtt búza és kendermag keveréke. Ezzel a mennyiséggel már érdemes volt nekilátni a versenynek.
Meg kell említenem még a felszerelést. Sokaktól kérdezgettük, hogy milyen cájg az, ami az adott terepen szükségeltetik. A kapott infókból kitűnt, hogy egyértelműen a matchbotos módszer az, ami ott nyerő lehet. Számításba jöhet még a rakósbot is, de csak akkor, ha véletlenül szélcsend van. Ez, pedig nagyon ritka jelenség ezen a környéken. Jó, ha úszókból is bekészítünk rendesen. Az Exner úszócsalád Blue Match névre hallgató tagja minden téren megfelel erre a horgászatra. Egy dologra kell odafigyelni, a méretére. Legyen kéznél belőlük pár darab 18, 20 és főleg 24 grammos. Horogból a megfelelő méret a 10-, 12,- esetleg a 14-es.
Végre elérkezett az indulás napja, péntek. Nem mondhatnám, hogy túlzott jó kedvel indultunk útnak. Reggel ugyanis szakadó esőre és erős szélre ébredtünk. Nem maradt más hátra, mind bizakodni, hogy a beígért javulásból lesz valami. Szerencsénkre, mikorra a határra érkeztünk, az esőnek már nyoma sem maradt, s a szél is csendesedett egy picit. A határőrök sem vacakoltak sokat, megnézték a papírjainkat, vetettek egy röpke pillantást a felszerelésre és mehettünk is tovább. Csakhamar megérkeztünk a helyszínre, ahol már többen horgásztak. Gyorsan tartottunk egy kis vizitet az ismerősöknél, majd nekiláttunk mi is a felkészülésnek, és a horgászatnak.
A hely amit kiválasztottunk, nem bizonyult a legszerencsésebbnek. Nem hallgatva a jó szóra, a versenypálya elejére ültünk, ahova a hagyományos fenekező pontyozó horgászok még begyalogolnak, otthagyva a beszaggatott zsinórjaikat a vízben. Az igazat megvallva, még annyi előkét, mint ott, az egész szezon alatt nem szakítottam be. Mérgelődésünket viszont hamarosan kárpótolták a halak. Nem sűrűn, de annál szebb dévéreket sikerült a szákba terelni. Estére már kitisztult a taktika is, amit másnap követni akartunk. Ha marad a szél, akkor mindenképpen 24 grammos úszóra lesz szükség, arra is úgy, hogy az összes lamella lekerül majd róla. Jelzőólom legalább 1,2 gramm kell hogy legyen, s tőle kb. két arasznyira kerül majd az összes többi súly. A szerelék csak ilyen formában lesz megállítható tökéletesen. Este a vacsora mellett és után még egyszer elemeztük a tapasztalatainkat, majd nyugovóra tértünk.
Másnap reggel öt óra után már a tározónál voltunk. Üdvözöltük ismerőseinket, elfogyasztottuk a reggeli áldást, melyet a szlovák Sensas csapat tagjai szolgáltattak jó kis házi szilvapálinka formályában. A pályára csak a hat órakor megtörtént sorsolást követően lehetett bemenni, addig volt időnk bőven. Közben megegyeztünk, hogy csapatainkból ki lesz az, aki a sorsolásnál húzni fog. A Tomanovics-Pupák csapatból Pistára esett a választás, tőlünk pedig rám. Miután túljutottunk a regisztráción, eljött az ünnepélyes megnyitó, majd a sorsolás ideje. Mint utóbb kiderült, nekem volt szerencsésebb a kezem. Pista a nem éppen kedvező négyes pályára, míg én a tizennyolcasra húztam. Tőlünk nem messze a tizennégyes helyre sorsolt Papp Józsi, csapattársával, Rátonyi Istvánnal. Ha jól emlékszem, akkor ők az edzésen is ott horgásztak.
Már majdnem hét óra volt, mikorra elfoglalhattuk rajthelyeinket. Így alig több, mint egy óra állt a rendelkezésünkre, hogy mindennel elkészüljünk. Még szerencse, hogy az első adag etetőanyagot, már az előző este bekevertük. Reggel már csak átrostálni kellett, hozzáadagolni az élő anyagot. Mindez Józsi feladata volt. Én addig elkészítettem a földes szúnyogot, amelynek jó része az etetőanyagba került, ezzel is nehezítve azt. A másik felét, pedig tisztán szántuk belőni az etetés helyére.
Nyolc órakor elkezdődött a nagy megmérettetés. Alig negyed órával az etetés után nálam jelentkezett az első kapás. Alig húsz méterre horgásztam a parttól, s már-már újracsalizás céljából majdnem kicsévéltem a szereléket, mikor észrevettem, hogy az úszóm szép lassan eltűnt. Annyira megörültem a kapásnak, hogy talán kicsit korán rántottam be, mivel a hal két bukfencet követően leakadt a horogról. Pedig szép méretes jászkeszeg volt, abból, amit láttunk, kettes körülinek saccoltuk. Bánja kánya! Alig telt el újabb pár perc, már fárasztottam majd szákoltam is az újabb halat, egy másfeles dévér formájában. Hamarosan Józsi is feliratkozott. Először egy kiló körüli jásszal, majd ezt követően egy, az enyémhez hasonló dévérrel. Közben folyamatosan erősödött a szél, a kapások már szinte észlelhetetlenekké váltak a fél méteres hullámok közt. Tíz óra után én folytattam a sort egy húsz deka körüli sügérrel. Innentől kezdve viszont, mintha elvágták volna. Nem és nem tudtunk egy árva pici kis kapást sem kicsikarni. Pedig mindent úgy csináltunk, ahogy illik (vagy mégsem?!). Folyamatosan lőttük az etetőanyagot, földes szúnyogot, váltogattuk a csalit, hal viszont sehol. Talán kétszer-háromszor fordult elő mindkettőnknél, hogy a szerelék kicsévélése után vettük csak észre, hogy kapásunk volt. Ahogy a körülöttünk ülőket figyeltük, ők sem nagyon dicsekedhettek jobb eredménnyel.
Elmúlt már fél három, amikorra egy kicsit alábbhagyott a szél. Ekkor gondoltunk egy merészet. Bekevertük az utolsó adag etetőanyagot, adtunk hozzá csontit, metélt gilisztát, ragasztót. A megmaradt tízkilónyi földhöz hozzáadtuk a szúnyogot, majd a két kész anyagot összeöntöttük. A kapott dézsányi keveréknek a felét az etetésre szórtuk. Horogra is nagyobb adag csali került, mint eddig. A három-négy szál giliszta és ugyanennyi csonti szép csokrot alkotott. Ha ezt nem veszi észre a hal, akkor semmit sem - gondoltuk. Végül beigazolódott, hogy ezt kellett volna csinálnunk az elejétől kezdve. Három óra utánra beállt a dévérek java az etetésre. Szinte kapás, kapást követett. A megmaradt etetőanyagot megállás nélkül nyomtuk a vízbe. A hátralévő két óra viszont már kevésnek bizonyult egy jobb helyezés elérésére. Hozzá kell tennem, hogy fejenként legalább tíz-tizenöt halat elvesztettünk.
Az utolsó fél órában már néha a 0,14-es előke is gyengének bizonyult. Ekkor akasztottuk meg a két legnagyobb halunkat is. Józsi egy kétésfeles, majd jómagam egy három kiló körüli öreg bronzos dévért. Ezek a halak feledtetnek az emberrel minden bosszúságot, fáradtságot. Pedig ekkorra már minden bajunk volt. Alig vártuk, hogy végre felállhassunk a ládáról. Vizünk már rég elfogyott, szemünket, szánkat, egész testünket telehordta a szél földdel, szúnyoglárvával, mindez keveredve az izzadsággal, az ember testén lecsorogva nagyon szép látványt nyújtott. Mit sem törődve ezzel, fogtuk a halat nagy boldogan. Így voltak ezzel a többiek is.
Eljött a verseny vége. Nem siettünk a pakolással, sőt először sétáltunk egyet. Jól esett egy kicsit átmozgatni a csontjainkat. Végre vízhez is jutottunk, igaz nem volt már túl hideg, de nekünk mindegy volt. Mérlegeltünk, majd szép lassan összecsomagoltunk. Míg az eredmények összesítése folyt, azalatt épp megebédeltünk.
Mint kiderült, az idei évben lényegesen kevesebb halat sikerült fogni, mint tavaly. Ezt szinte mindenki az időjárás rovására írta. Lássuk tehát hogy is alakult az eredmény:
1. | Trabucco Team Csehország | 89,6 kg |
2. | Sensas Team Csehország | 79,8 kg |
3. | Sensas Team Ausztria | 76,5 kg |
... | ||
15. | Papp - Rátonyi páros | 43,9 kg |
... | ||
33. | Méhes - Gyurkovits páros | 14,9 kg |
36. | Tomanovics - Pupák páros | 12,0 kg |
Az eredményhirdetés után cseh, szlovák, osztrák, német, olasz és magyar versenyzőkből álló tábor, szinte egy emberként ünnepelte a helyezetteket. Igen, ünnepeltek, hiszen ezen a napon itt mindenki győztes volt. Nem is lehetne másképp befejezni ezt a cikket, mint azzal a fogadalommal, amelyet mindenki megfogadott. JÖVŐRE ÚJRA UGYANITT!!!
