Bácsbokodi Horgásztó (Alsó-tó)
Bácsbokodi Horgásztó (Alsó-tó)
Mozgasd az egeret a térképen!

Térkép betöltése…
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Mozgasd az egeret a térképen!
A tó partján , közvetlenül a horgászállás mellett.
A telepítések a Halgazdálkodási üzemterv szerint történnek. A szakhatóság az egyesület részére jóváhagyta, hogy ettől az eladott a napijegyek mértékben eltérhetnek, ezért cserébe tilalmi idő semmilyen nemes halra nincs a horgásztavon. Ezt minden évben megyei szinten megkérik.
Nincsen semmilyen halfajra.
Lehetséges.
Engedélyezett. A célzottan bojlis módszerrel horgászó horgász a horgászat során köteles magánál tartani pontyzsákot, pontymatracot és sebfertőtlenítőt.
Jégről horgászni az Országos Horgászrendnek megfelelően lehetséges.
Engedélyezett.
Lehetséges.
Előzetes megbeszélés és bejelentkezés alapján.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.