Hévizi horgásztó - Galgahévíz
Hévizi horgásztó - Galgahévíz
Mozgasd az egeret a térképen!

Térkép betöltése…
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Mozgasd az egeret a térképen!
a halőrháznál kialakított parkolóban
ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, keszegfélék
évente több alkalommal
helyben, a halőrháznál
engedélyezett
A szoktató etetés, valamint az etetőhajó használata és a behordás nem engedélyezett.
Nem engedélyezett.
Álló víz jegén csak akkor megengedett a horgászás, ha jég legalább 10cm vastag , nem olvad és nem mozog. A parttól csak látótávolságon belül lehet tartózkodni. A horgász köteles a léket jól láthatóan, megjelölni. Lék horgászat esetében 3 m kötelet köteles magánál tartani a horgászat ideje alatt. A gátőrháznál kihelyezett jogi nyilatkozatot alá kell írni.
Engedélyezett.
Sátor állítható előzetes egyeztetést követően,
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.