Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A hideg és zord januárban sikerült néhány keszeget és pontyot kivarázsolnom az egyesületi tóból. Embert próbáló időjárás ide vagy oda, csak nem nyughattam, nagy késztetést éreztem, hogy valamirevaló eredményt érjek el egy vadabb jellegű vízterületen is, nagy kedvencemen, a Zsitván.
A Dart Pro Aqua, a méltán híres Dart kosárcsaládunk legújabb tagja. Ez a modell rendelkezik minden olyan pozitív tulajdonsággal, amellyel a Dart Pro, azonban ez nem fekete, hanem víztiszta színű.
Ennek a változatnak a hideg, letisztult vizekben, vagy a tiszta, sekély tavakon, esetleg nagy átláthatóságú kavicsbánya tavakon van jelentősége, ahol ezzel a vízben szinte láthatatlan eszközzel tudjuk felkínálni az etetőanyagot és csalit. Így, még a legóvatosabb, leggyanakvóbb halak megfogására is lehet esélyünk.
Három különböző méretben kerül forgalomba. Az „S”-es méret az extrém finom, csöndes pecákra való, ahol a sekély, hideg víz, vagy a finnyás halak miatt elegendő kevés etetőanyag. 20 és 30 grammos változatai a partközeli zónák (10-30 méter) meghorgászására bőven elég.
Az „L”- es méret az általános pontyhorgászat eszköze. Befogadóképessége a legtöbb intenzív vízterületen elegendő. Jól dobható, így nagyon pontos horgászatot tesz lehetővé. 30, 40 és 50 grammos változatai ideálisak a 10-80 méteres távok eléréséhez.
Az „XL”–es méretű változatok 45, 55 és 65 grammos méretekben kapható. Ezek már alkalmasak a nagyon távoli helyek meghorgászására, valamint nagy befogadóképességük miatt a természetes vizek, vagy kevésbé nagy halsűrűségű tavak kivárós horgászataihoz is.
A kosarak elérhetők önmagukban, illetve szett formájában is. A szettek tartalma két, azonos méretű Dart Pro Aqua kosár, valamint a hozzá tartozó gumis töltőszerszám.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.