Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
A korábbi évekhez hasonlóan, 2024-ben is szeretnénk meglepni vásárlóinkat egy olyan egyedi akció sorozattal, melyek között a szettekre, felszerelésekre, kiegészítőkre és fogós csalogatóanyagokra vágyók is megtalálhatják a kedvükre valót, méghozzá szuper áron!
Ebben a szettben egy bothoz és orsóhoz, valamint egy feederkosárhoz lehet hozzájutni kedvező áron.
A Carp Fighter Feeder egy rendkívül kedvező árszabású új feederbot család, amely főként a kezdő, illetve alacsonyabb költségvetéssel bíró ponty- és amurhorgászok számára kínál tökéletes alternatívát, miközben nem kell lemondani a By Döme TEAM FEEDER termékek kapcsán megszokott és elvárt minőségről. A 360H tulajdonképpen az egyik leguniverzálisabb, leggyakrabban használt méret. Ezzel a bottal egy termetesebb hal irányítása és hatékony fárasztása sem lehet már probléma! Dobósúlya 40-100 g.
Tökéletes párosítás hozzá a By Döme TEAM FEEDER Carp Fighter LCS Pro 5000 orsó. Megjelenését tekintve letisztult, igényes kivitel jellemzi, elegáns fekete dizájnnal.
A megújult külső mellett, az alábbi elemek változtak a korábbi modellekhez képest:
- Precízebben állítható első főfék rendszer, illetve hátsó nyeletőfék, melyek egyaránt 100%-osan por- és cseppállóak
- Megerősített, masszív ház és rotor, amely még strapabíróbbá teszi az orsót, kiegyenlített, sima futást biztosítva
- Megerősített tengely
- A vékony, acéldrót felkapókart egy erősített, cső felkapókarra cseréltük
- A hajtókart, a hajtókar végét, és orsótestben található hajtókar-rögzítőcsavart is újra cseréltük
- Nagyméretű, ergonomikus hajtókar fogantyú
- Új kialakítású, szélesebb dob, távdobó kilépő éllel
- A csapágyak száma (3+1) nem változott, de ezek minősége is egy lényegesen magasabb szintet üt meg
- Anti-twist rendszer, amely meggátolja a zsinór csavarodását
- Áttétel: 4,6:1
- Alumínium távdobó dob
- Forgácsolt fém hajtókar
- Dupla fém zsinórklipsz
- Csapágyazott zsinórvezető görgő
- S-Curve zsinórfektető rendszer
- Grafit-Hybrid orsótest
- Végtelen visszaforgásgátló
- Az orsó illesztése és ezen keresztül a használati értéke is lényegesen jobb lett
- ... és ez még mindig csak a belépő orsócsalád a By Döme TEAM FEEDER orsók között!
Szett tartalma:
1 db By Döme TEAM FEEDER Carp Fighter Feeder 360H
1 db By Döme TEAM FEEDER Carp Fighter LCS Pro 5000
1 db Haldorádó Dart Pro L 50 g
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.