Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Ezt a fotelt azoknak a horgászoknak ajánljuk, akik nem elégednek meg egy hagyományos székkel, és a vízparton töltött időt kényelmesen fotelben szeretnék végigülni. A Carp Academy Weekend fotel vastag párnázattal és karfával rendelkezik, melyek kényelmesebbé teszi a pihenést. Huzata strapabíró, vízlepergető Oxford Nylon anyagból készült. Lábainak talpa alkalmazkodik a terephez, a fotel így stabilan és komfortosan áll rendelkezésünkre a legkülönbözőbb sáros, egyenetlen terepen is. Háttámlája állítható a karfa segítségével. Azt csak meg kell emelni, és az alul található fogazással rögzíteni a kívánt szögben. Ettől egyszerűbb és gyorsabb megoldás nincs a háttámla állítására. Festett, könnyű, de masszív szerkezete nagy terhelésnél is megbízhatónak bizonyult. Maximum 100 kg körüli horgászoknak ajánljuk.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ezt a fotelt azoknak a horgászoknak ajánljuk, akik nem elégednek meg egy hagyományos székkel, és a vízparton töltött időt kényelmesen fotelben szeretnék végigülni. A Carp Academy Weekend fotel vastag párnázattal és karfával rendelkezik, melyek kényelmesebbé teszi a pihenést. Huzata strapabíró, vízlepergető Oxford Nylon anyagból készült. Lábainak talpa alkalmazkodik a terephez, a fotel így stabilan és komfortosan áll rendelkezésünkre a legkülönbözőbb sáros, egyenetlen terepen is. Háttámlája állítható a karfa segítségével. Azt csak meg kell emelni, és az alul található fogazással rögzíteni a kívánt szögben. Ettől egyszerűbb és gyorsabb megoldás nincs a háttámla állítására. Festett, könnyű, de masszív szerkezete nagy terhelésnél is megbízhatónak bizonyult. Maximum 100 kg körüli horgászoknak ajánljuk.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.