Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
Íme, az Energo Team újdonsága, a Wizard Edge Spin pergető bot széria! A pergetés és a pergetőhorgászok eszköztára mára rendkívül szerteágazó lett, ez igaz a botok terén is. A botokat karakter és halfaj szerint, specifikusan ki lehet választani, hogy az adott módszerhez legjobb pálcával tudjunk horgászni. A legújabb Edge Spin szériánk az igazán feszes, karakteres, gyors botokat kedvelő horgászoknak kedvez, legyen szó süllő vagy harcsahorgászatról.
Az Extra-Fast akció mellett, természetesen a külsőségekről is érdemes szót ejteni egy új pergető bot kapcsán, mely az Edge Spin esetében, igazán elüt a megszokottaktól és igazán modern köntösbe öltöztetett szériáról beszélhetünk. A blank jelen esetben IM12-es karbon felhasználásával készült, amelynek hála brutál feszes az összes tag. 215, 235 és 265 cm-es hosszban érhetőek el jelenleg, melynek hála a parti, akár távoli pecák is megoldhatóak a legnagyobb taggal, míg a rövid, a csónakos pergetésekkor is praktikus társ lesz. Medium 12-36 g, Medium-Heavy 25-55 g és Heavy 45-95 grammos dobósúlyban érhetőek el jelenleg a botok. Egy egyedi felülről csavaros orsótartó került a botokra, ami maximálisan fix rögzítési pontot ad és emellett a karbon betétnek köszönhetően a külsőre is csak pozitívan hat. Emellett az orsó foglalata is egyedi kialakítású a széria minden tagján! Szerencsére egy horogbeakasztó fül is került minden tagra, ami hasznos és alap kiegészítője a botoknak.
Kezdő és haladó pergető horgászoknak egyaránt szívesen ajánljuk!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.