A választék még hazánkban is bőséges: bizony, aki először belekóstol az „afrikaiak” világába, aligha képes eldönteni, melyik hallal kezdje az első lépeseket, egyáltalán, mennyit vegyen belőlük. Mert ezekre a halakra igaz, hogy egy sohasem elég, nem csak a lenyűgöző méret-, szín- és formagazdagság, hanem a sajátos viselkedés, életmód vagy egyszerűen az ivarok ivadékkorban nehézkes meghatározása miatt célszerű több (lehetőleg fiatal) halat venni fajonként. Vagy több akváriumot… :)
A Tanganyika-tó sügérfaunája „tagoltabb”, az ott őshonos fajok testfelépítésben, méretben, életmódban és táplálkozásban változatosabb képet mutatnak, mint a Malawi-tó halai. Még a szűkös lehetőségekkel bíró akvaristák is megtalálhatják számításaikat.
Kezdjük hát a legkisebbekkel, a csigasügérekkel. Talán ezek tarthatók a legkisebb akváriumokban, már egy 40-50 literes, csigaházakkal bőségesen „bútorozott” tartályban is otthonosan érezhetik magukat az apróbb fajok. Közéjük tartozik a kisebbek között is a legparányibb termetű, népes családokban élő sokcsíkú csigasügér (Neolamprologus multifasciatus). A hímek sem nőnek 4-4,5 cm-nél nagyobbra, teltebb, sötétebb színezetű nőstényeik sem nagyobbak egy tökmagnál. Egy hímhez több „asszonyka” tartozhat, nejenként legalább 2-4 db csigaházat illik biztosítani, így is hamar szűkében lesz a család, mert a csigaházakba rakott ikrák száma 20-30 db is lehet. Ez elsőre nem tűnik soknak, viszont egy átlagos kolóniában 15-20 ivarérett hal is lehet, ha ennek csak a fele nőstény, akkor is megdöbbentő sebességgel szaporodnak ezek a parányok, ugyanis körülbelül havonta érkezik az újabb gyermekáldás.
És ez még nem minden! Anyuka, apuka nem jön zavarba az egyre gyarapodó gyereksereg láttán, szépen felnevelik az egymás után érkező testvéreket, gyakorlatilag a csigaházak mennyiségén múlik, mekkorára duzzad a hal-telep. Nálam volt már példa majdnem 200 főt számláló csapatra is, ennek java a különböző méretű ivadékokból állt. Ennyi halacska számára volt elég a 70-80 db csigaházból álló „lakótelep”, melynek lakosai fáradhatatlanul áskálódtak mini kotrógépek módjára, szájukkal a homokból valóságos krátersáncot építettek az összekupacolt csigaházak köré. Ez az ásás jellemző sajátossága a kisebb csigasügéreknek, talán sáncokkal is próbálják védeni apró világukat.
Vannak persze kevésbé társaságkedvelő csigasügérek is. Az előző fajra nagyon hasonlító, de egy hajszállal nagyobbra növő hamis csigasügér (Neolamprologus similis) nem alkot olyan szoros családokat, a serdülő ivadékokat hamarabb elzavarja. A hímek azonban náluk is szívesen tartanak háremeket. A mókás külsejű buldog csigasügér (Lamprologus ocellatus) már inkább párban él, csakúgy, mint a kissé benyomott fejű, tömzsi formájú apró csigasügér (Neolamprologus brevis). Ezek a párok rendszerint csak 1-2 ivadékcsoportot nevelnek egyszerre, e fajok valószínűleg a csigaházakban szűkösebb természetes környezetben alakultak ki. A buldog csigasügéreknek például hiába adunk több csigaházat, a felesleges lakásokat betemetik, legfeljebb egy-két házat tartanak meg maguknak. E fajnak létezik egy sárgás változata is (Lamprologus ocellatus ’Gold’).
Léteznek termetesebb csigasügér fajok is. A hosszúkás testalkatú, ragadozó márványsügér (Lepidiolamprologus boulengeri) kifejlett egyedei egy ültő helyükben képesek lenyelni több 1-2 cm-es kishalat, csigaházból is tágasabbat kívánnak. Könyörtelenül lecsapnak a zsákmányra, ugyanakkor a szülők odaadóan védelmezik apróságaikat, főleg a hím száll szembe akár a nálánál jelentősen nagyobb halakkal szemben.
A csigasügérek ugyan nem kimondottan színes halak, de fajgazdagságuk, érdekes viselkedésük, könnyű tartásuk, továbbá viszonylag csekély területigényük miatt kezdőknek, haladóknak egyaránt bátran javasolható kis sügérek.
Aki nagyobb (100-200 literes) akváriumot szeretne létesíteni, tovább bővítheti sügéres állományát. Akár a csigasügérek valamelyik faját választja, akár nem, ekkora helyen már jól megférnek a szintén tanganyika-tavi eredetű, az akvarista „szakzsargonban” kis testű tanganyikai ikrázó sügéreknek nevezett halak. Valóban kicsik (legtöbbjük nem éri el a 8-10 cm-t), és ikráikat általában biztonságos helyen rejtik el, például sziklahasadékokban, barlangokban, üregekben, vagy egy laposabb kő oldalán, de a csigaházat is szívesen választhatják bölcsőként. Szinte kivétel nélkül párválasztók, a hím „nejével” együtt őrzi, gondozza többnyire néhány tucatnyi, vagy egyes fajoknál akár 200-300 ivadékát. Gyakoriak a népes kolóniák, ahol több ivadékcsoport nevelkedik együtt, a frissen kikelt, pár mm-es apróságoktól kezdve egészen a serdülőkig. Legjobb példák erre a kecses alkatú, visszafogott színezetű porcelánsügérek (leggyakrabban a Neolamprologus brichardi fajt, illetve ennek különféle földrajzi változatait tartják), valamint a rejtőzködő, lopakodó életmódú, szép mintázatú torpedósügérek (Julidochromis fajok).
A legtöbb kis testű tanganyikai ikrázó sügér színezete a fekete, illetve a barna és a szürke különféle árnyalataiból, kombinációjából áll, de akadnak rikító kivételek. A citromsügér (Neolamprologus leleupi) szép sárga, narancs színezete megfelelő, planktondús táplálással fokozható. Életmódja, szaporodása a torpedó- és porcelánsügérekéhez hasonló, a nőstény biztonságos helyre rakott ikrájára figyel, a hím pedig az egész családra és a területre vigyáz. Ő sem valami nagy, a 10 cm-t ritkán éri el. Ikrázásonként akár 150-200 utóda is lehet.
Lehetséges több fajt is tartani együtt, de ez esetben tágasabb, legalább 150-200 literes medencét válasszunk, amit bőségesen megpakolunk laposabb sziklákkal, szűk járatokat, hasadékokat kialakítva. A sötét tónusú kövek, palák illenek e sügérekhez, finom színezetük ekkor érvényesül igazán. Ha csigasügéreket is szeretnénk, akkor halanként legalább 2-4 csigaházat számoljunk a csetepaték elkerülése végett (ugyanezen okból nem célszerű több csigasügér fajt sem telepíteni egy medencébe). Egy ekkora akváriumban jól megférhet a csigasügérek, a porcelán- és a torpedósügérek egy-egy faja, fajonként legalább 5-6 fiatal egyeddel számolva (tehát 3 faj összesen 15-18 egyeddel). Később, az ivarérettség elérésekor valószínűleg csak a kialakult párok maradhatnak meg véglegesen a medencében, talán a felnőtt korban is kifejezetten társas sokcsíkú csigasügéreket kivéve. A felnövekvő ivadékok nyüzsgő tömege azonban hamar csurig töltheti az akváriumot. :)
Az sem marad hal nélkül, aki a ragadozó tanganyikai sügérek életére kíváncsi. A már említett márványos csigasügér is vérbeli „halfarkas”, hát még a nála nagyobb rokona, az akár 10-15 cm-t is elérő, finom pasztell színezetű Lepidiolamprologus attenuatus, vagy a majdnem félméteresre (!) is megnövő, barnán foltos L. profundicola. Hengeres, kissé csukaszerű testük, tekintélyes fogazatuk, leselkedő viselkedésük 100%-os rablóhalságról tanúskodik. :)
A vadászsügérek (Altolamprologus fajok) is csak látszólag úszkálnak tunyán, békésen. Ha néhány apró halat engedünk közéjük, egyenként cserkészik be jellegzetes testtartásban, majd villámgyorsan bekebelezik áldozatukat. Bár a ragadozók elsődleges tápláléka a hal (a természetben többnyire más sügérek ivadéka), rászoktathatók a jó minőségű, húsféleségeket nagyobb arányban tartalmazó, általában granulált formában kapható sügéres tápokra, vagy a gyűjthető és vásárolható, élő vagy fagyasztott, nagyobb méretű alsórendű rákokra is. Ha már rákokra terelődött a téma, a tisztább vizekből szedhető bolharákok (Gammarus) egyenesen csemegeszámba mehetnek, nem véletlen, hogy őket utánzó műlegyeket is készítenek.
A hengeres testű rablósügérek ritkán szaporodnak akváriumban, ha elszánják magukat, sziklák hasadékait, barlangokat szokták választani költésre. Az oldalról feltűnően lapított, magas testalkatú vadászsügérek valamivel könnyebben hajlamosabbak reprodukálni önmagukat, a nőstény gyakran nagyobb csigaházakban ikrázik, és ott is neveli ivadékait, miközben a testesebb hím a bölcső előtti területen őrjáratozik. A kikelő vadászsügér ivadékok rendkívül lassan növekednek, ez szerencsére általában nem mondható el a fentebb említett tanganyika-tavi sügérek utódainál. A picik elesége lehetőleg frissen keltetett sórák (Artemia) legyen, ennek hiányában más apró plankton (fagyasztott is jó), vagy porított műeleség is szóba jöhet.
Van még egy nagyon-nagyon impozáns tagja a Tanganyika-tó ragadozó sügéreinek, a búbos szájköltő sügér (Cyphotilapia frontosa). Címerhal is lehetne, a 25-30 cm-t is elérő vaskos testen sorakozó világoskék-sötét csíkok, a jókora homlokdudor, a hatalmas száj pompás hallá teszi. Bár falánk, mohó sügér, viselkedése meglehetősen ijedős, félénk, a természetben a nappali órákat békés pihenéssel tölti a több mint 10 méter mély részeken. A zsákmányolásra a szürkületi, hajnali órákat választja, ebben talán a mi süllőinkre emlékeztet. Legalább 500 literes férőhelyre van szüksége, ahol az 1 hím mellé 5-6 nőstényt számítsunk (több ivarérett hímet lehetőleg ne telepítsünk). Az etetést leszámítva komótosan, lassan úszkáló halak lassan válnak ivaréretté, csak a 2-3 éves nőstények ikrásodnak be. Az ikrákat a nőstény veszi a szájába, a körülbelül 3-4 hetes költés során félrehúzódik egy nyugodtabb sarokba, jószerivel nem táplálkozik. A körömnyi méretű ivadékok a kifejlett halak kicsinyített másai (igaz, homlokpúpjuk még nincs), megfelelően tágas, búvóhelyekben gazdag medencében néhányuk fel is cseperedhet (minél jobban táplált) szüleik mellett.
Természetesen nem csak halevő ragadozók élnek a Tanganyika-tóban. A nyílt vizek kecses lazacsügérei (Cyprichromis fajok), illetve a velük rokon, a nyílt vizek határán, sziklafalak mentén élő Paracyprichromis nemzetség törékeny testalkatú tagjai szinte kizárólag apró planktonnal táplálkoznak. Jellegzetes, csőszerűen kinyújtható szájuk kiválóan alkalmas a legparányibb rákocskák „összeporszívózásához”. Külsőre nem is sügérekre, hanem sokkal inkább a hazai snecikre emlékeztetnek e karcsú halak; színezetben az egyszerű szürkés, ezüstös nőstények sem térnek el a hasonlóan tömeges, rajban élő szélhajtó küszöktől. Ami azonban a hímeket illeti, egészen más a helyzet! Mintha nem is ugyanaz a faj lenne, a hím pompás, kék, sárga, fekete, vöröses színe lenyűgözi a szemlélőt. Ehhez csak ráadás az egymással versengő, valamint a nőstényeknek tetszelgő hímek különös „tánca”, ami harcra vagy nászra szólítja fel a fajtársat, attól függően, hogy azonos vagy ellenkező nemmel akad össze az illető hím. Igazi rajhalak, a nőstények a búbos szájköltő sügérekhez hasonló odaadással költik ki tíznél ritkán több ivadékukat táskaszerűen kitáguló szájukban. Lévén planktonevők, akváriumi táplálékuk legfontosabb szereplői az élő vagy fagyasztott alsórendű rákok (pl. Daphnia, Cyclops, Bosmina), illetve a különféle szúnyoglárvák tömege.
De hol vannak a növényevők? A Tanganyika-tóban (ahogy a Malawiban is) alig vannak magasabb rendű vízinövények, ellenben az algák, moszatok valóságos szőnyege borítja a sziklákat. Vétek kihagyni ezt a táplálékbőséget, erre specializálódtak a vegetáriánus Petrochromis, Tropheus fajok. A hazai akvaristák körében az utóbbiak az ismertebbek, annyira, hogy még magyar nevük is van: bábasügérek, illetve mórik (az előbbi név nyilván a szájköltő ivadékgondozásra utal, az utóbbi valószínűleg az egyes szakirodalmakban említett, latin „moorii” faji elnevezésből „magyarosodott” át). Akár bábák, akár mórik, lehetőség szerint a Tropheus nemzetségnéven keressük őket. A választék gazdag, hazánkban több mint tucatnyi Tropheus szerezhető be, köztük is leggyakrabban a fehér pettyes bábasügér (Tropheus duboisi).
Táplálásuknál a növényi eledelek kapják a főszerepet, lehetőleg kerülve a túletetést. Ellenkező esetben könnyen végzetes gyomor- és bélgyulladást kaphatnak. A megbetegedett hal kedvetlenné, étvágytalanná válik, mozgása lelassul, hasi tájéka megduzzad. A gyógykezelés lehetséges, de a nagy veszteségek miatt inkább a megelőzésre, a minél változatosabb, zöldeleségekben (saláta, spenót, algatartalmú tápok) bővelkedő étrendre helyezzük a hangsúlyt. A bábasügérek speciálisan „zöldséges” étrendje persze nem jelenti azt, hogy a már említett élő vagy fagyasztott plankton eleségből ne kaphatnának, de csak módjával, inkább a növényi kajákkal vegyítve adjuk nekik a „húsokat”. A Tubifex (csővájó féreg) mindenképpen kerülendő - ez az eleség a többi afrikai sügér számára sem igazán alkalmas!
Nem csak a körültekintő táplálásuk, hanem a viselkedésük is megnehezíti a Tropheus fajok tartását. Azt hinnénk, hogy a növényevő sügérek békések, a ragadozók pedig agresszívak. Hát, ez nem így van. Amíg a vadászsügérek (az etetést leszámítva) lassan, kissé bambán úszkálnak, a búbos szájköltő sügérek méltóságteljesen pihennek (vagy éppen kevésbé méltóságteljesen ijedezve rohannak fejjel az üvegfalnak, mert éppen valaki túlságosan hirtelen mozgott az akvárium előtt), addig a „békés”, növényevő bábasügérek egymást csipkedve, marva verekednek, alig pár perc fegyverszünetet hagyva az összecsapások közt. A leggyengébbek élete állandó menekülésből áll, még az is előfordul, hogy a hímek agyonhajtják nőstényeiket. Úszásuk izgága, nyugtalan, gyors és kapkodó, a higgadt megfontoltság egyáltalán nem jellemző rájuk. Etetésnél, ha lehet, még sebesebb üzemmódra váltanak, a víz fröcsög, permetként borítva be az akvarista képét. Nem túl nagy (10-14 cm-es) méretük dacára kevesen szállhatnak szembe velük, ők az akvárium urai, holott csupán moszatokon, némi planktonon élnek. Kifejezetten nagy, lehetőség szerint csak 400-500 litert meghaladó akváriumba javasolhatók, méghozzá többedmagukban. Minél nagyobb a csapat, a figyelem annál jobban megoszlik, a gyengébb halak könnyebben szem elől téveszthetők, a tömeg elrejti őket - természetesen ne feledkezzünk meg a sziklák, kövek, a néhány dúsan fejlődő, harapásállóan kemény levelű hólyagos vízikehely, vízilándzsa adta búvóhelyekről, menedékekről sem. Ha jól érzik magukat, szaporodásukra is számítani lehet. A nőstény majdnem 1 hónapig forgatja szájában a jókora ikrákat. Az ivadékok színezete általában eltér a felnőttekétől; a Tropheus duboisi utóda pár centis koráig fehéren pettyes, a legtöbb más fajnál az ivadékok sötéten csíkosak (az ivarérett bábasügérek többsége barnás alapon a meleg színek - sárga, narancs, vörös - valamelyikét viselik magukon egy-egy nagyobb folt, öv stb. alakjában).
Csigasügérek, torpedó- és porcelánsügérek, planktonevő lazacsügérek, ragadozók és kötekedő természetű bábasügérek, mind a Tanganyika-tó „őslakosai”. És még nem is ejtettem szót a másik nagy víz, a Malawi-tó halairól. Róluk szól majd írásom következő része.
Felhasznált szakirodalom: Lukács László - Sinkó Gábor (2000.): A Tanganyika- és a Malawi-tó sügérvilága (II. kiadás, Rátaker Kft.)
Nagy Tamás- Tóth Csaba (1994): A Tanganyika-tavi sügérek 1. - Sügérbiotópok az akváriumban és a növényevők
Szöveg, fotók: Ördögh Máté (bagolykeszeg)
