Afrikai sügérek. Változatos forma és színezet, különleges szaporodásmód, féltő ivadékgondozás, kissé „heves” vérmérséklet. Dióhéjban e fontosabb tulajdonságokat lehetne elsorolni halainkról, „akik” az esetek döntő többségében a kelet-afrikai Malawi- és Tanganyika-tóból, illetve a Viktória-tóból származnak. Tény, ha valaki nálunk az afrikai sügéreket említi, akkor e három tó halaira gondol, ott is inkább a Tanganyika- és a Malawi-tó sügéreiről van (és lesz) szó.
Nem részletezem a két tó földrajzi adatait, tömören kifejezve: nagyok. Nagyon nagyok. Mélységük több százszorosa a Balatonénak (a Tanganyika-tó egyes részein a Kékestető is elsüllyedne), arról nem is beszélve, hogy sekély (és szebb napokat is látott, mostanában halakban sem bővelkedő) tavunk néhol keresztben is elférne bennük. A kelet-afrikai nagy tavak vízhőmérséklete 20-30 Celsius-fok közötti, a kémhatás lúgos, a keménység meglehetősen magas, körülbelül a budapesti csapvízének (14-16 nk fok) felel meg. Eléggé tiszták, több méterre is jól elláthat a kalandozó kedvű búvár, illetve az afrikai sügérek kutatója.
Földrajz és kémia órából elég lesz ennyi, lássuk a medvét, illetve a halakat! :)
Többségük a partszéli sziklás-köves élőhelyeket népesíti be, gyakran irdatlan tömegben. Természetesen nem csak sziklás területek vannak a tavakban, a homokos aljzatú részeknek is megvan a maga sajátos sügérvilága, sőt a nyílt vizet kedvelő fajokból sincs hiány. A hazai akvaristák között leginkább elterjedt sügérek azonban többé-kevésbé a sziklásabb helyek lakói. Növényből nem sok akad az eredeti afrikai élettérben, tehát az igazán természethűen berendezett afrikai sügéres akvárium (vagy inkább jókora medence) „bútorzata” lényegében csak egy nagy rakás, átlag autókeréknyi méretű és egyhangú, komor, szürkés színű sziklából áll, amit a lehető legrendetlenebb módon hányunk egymás hegyére-hátára a jól átmosott folyami homok aljzaton.
Ez persze nem a legesztétikusabb felállás, szerencsére javíthatunk az összképen különféle, kezelhetőbb nagyságú és tetszetősebb kövekkel, hátterekkel, illetve „sügérbiztos”, strapabíró növényekkel. Igaz, így nem lesz tökéletesen „biotóp” az akvárium, de a normál, szobai viszonyoknak sokkal jobban megfelel, arról nem is beszélve, hogy például emeletes házakban, panellakásokban nem tanácsos mázsás sziklákat begyömöszölni több hektoliter vízbe. :)
Nézzük sorjában. A kövek, sziklák talán a legfontosabb dekorációs elemek közé tartoznak, díszítő értékük mellett azonban búvóhelynek sem utolsók, sőt talán ez az elsődleges szerepük. Az afrikai népek, illetve nem kevés sügéres akvarista által is „mbuna”-ként említett sügérek kifejezetten a dunai partvédő kövezésre emlékeztető sziklás, üregekben-barlangokban dúskáló terepen érzik otthonosan magukat. De a nyíltabb vizeken élő sügérek számára is fontos lehet néhány kő, melyek egyrészt ívási násztáncuk esetleges helyszíneként, másrészt ivadékaik búvóhelyeként tölthetik be szerepüket.
Ha már a szaporodás szóba került, a Tanganyika-tóban honos csigasügérek - ahogy magyar nevük is jelzi - gyakorlatilag egész életüket üres csigaházak közelében élik le, ott ívnak, ivadékaikat bennük nevelik fel, sőt egyes fajoknál a nőstények sorsa szó szerint a háztartás vezetése, ami rendszerint azzal jár, hogy a nagyobb termetű hím alig engedi ki „asszonyát” a lakásból. Természetesen nem kell a tóban őshonos csigák házainak beszerzésére törekedni. Sokkal egyszerűbb például a hazánkban néhol még ma is szép mennyiségben begyűjthető, a dunai öblökben is előforduló fiallócsiga, vagy az elhagyatott, gazos-bozótos területeken, bokrok alján található éti csiga üres házait „telepíteni” az alaposan kimosott, átöblített homok aljzatra. A homok szemcsemérete ne legyen túl apró (boltokban az ilyet „madár homokként” is szokták árulni), inkább az 1-3 mm közti tartomány az ideális.
Most talán egy megdöbbentő dolgot közlök: én mind a homokot, mind a sziklákat, csigaházakat a fővárosi Duna partján szedtem össze. Igaz, nem a szennyvízbefolyók környékén, hanem a tisztább, észak-pesti szakaszon gyűjtögettem, és az átmosás-öblögetés-sikálás-átmosás-öblögetés-sikálás stb. fárasztó és unalmas munkája birkatürelmet igényelt (ki szeret mosogatni?), de majdnem két évtizednyi akvarista tevékenységem során nem történt semmi baj.
Persze a mai rohanós-mókuskerekezős világban egyre nagyobb kincs a szabadidő, kinek lenne kedve a horgászatra szánt drága napokat (esetleg csak órákat) sziklák válogatásával, cipelésével, csigaházak bokrok alóli előkotrásával, homoklapátolással tölteni, arról nem is beszélve, hogy a bizony sok helyen (nemcsak a budapesti Dunán) uralkodó szennyes állapotok miatt egyre inkább megfontolandó a gyűjtés. Mindazonáltal a boltokban vásárolt köveket, csigákat is célszerű megtisztítani, mielőtt az akváriumba kerülnének. A kereskedésekben kapható, szolidabb külsejű, kerámiából készült „búvók” is megfelelőek, a sügérek mellett is tartható algaevő harcsáknak (Ancistrus) gyakran ajánlott, laposabb formájú típust is szívesen elfoglalják a sügérek. Előfordul, hogy az egyébként önmagát remekül megvédő, páncélozott Ancistrus kénytelen átadni barlangszerű cserepét az „afrikaiaknak”. Igaz, hogy - eredetüket tekintve - ezek a tapadókorongos szájú algaevő harcsák nem illenek az afrikai sügérekhez (sokkal inkább egy dél-amerikai akváriumba, számos más, változatos méretű-színű rokonfajjal egyetemben), de szinte bármilyen táplálékmaradékot eltakarítanak, az esetlegesen túlszaporodó algát is beleértve.
A fát szándékosan hagytam a legvégére. Bár belőlük is akad szép számmal tavaink, folyóink partján, illetve a kereskedésekben, a vizet valamelyest lágyító, savanyító hatásuk miatt például egy dél-amerikai növény- és halvilágot bemutató (biotóp) medencében indokoltabb a helyük. Természetesen a nagyobb méretű, több száz literes akváriumokban nem okoz számottevő gondot egy-két tetszetős faág, de a fő hangsúly a köveken, sziklákon van - amennyiben nem rendelkezik háttérrel a medence.
Háttérre ugyanis nem feltétlenül van szükség. Véleményem szerint csak nagyobb akváriumoknál lehet fontos szerepük, körülbelül 150-200 litertől érdemes készíteni, vagy vásárolni hátteret, ekkora medencéknél már nem foglal el olyan sok területet ez az esetek többségében legalább pár cm vastagságú, a természetes partoldalt élethűen utánzó, különféle anyagok felhasználásával készülő dekorációs elem. Egy kicsit megállnék ennél a témánál.
Ha valahol, itt igazán kiélheti szenvedélyét a barkácsoló kedvű akvarista, arról nem is beszélve, hogy saját elképzelését formálhatja szobrász módjára. Gyakorlatilag ahány akvarista, annyi házilag épített háttér létezik, a lényeg azonban a minél olcsóbb, a lehető legkisebb tömegű kivitelezés, emellett a hangsúly az élőlényekre nem káros anyagokon van. Van, aki cement-perlit keverékből „gyártja” az akvárium hátulsó részére valót, mások sziklákat, köveket is bedolgoznak az eleinte képlékeny, gyúrható, tetszés szerint felkenhető masszába (hamar megköt), egyik ismerősöm pedig a hőszigeteléseknél is használatos, 5 cm vastag polisztirol lemezekből faragta ki hátterét, utóbbi felépülését képekkel is bemutatom.
Tehát először jöttek a lemezek:
Az eszkábáláshoz jól értő cimbora a fúrást-faragást, behelyezést követően hőlégfúvóval (hogy mi ez az izé, ne kérdezzétek, a technika nem az erősségem :)) elsimította, lágyította a durvább éleket, utána vízzel joghurt-állagúra kevert polisztirol ragasztóval háromszor lekente az egészet, ez egyes kenések közt 2 napos száradási szüneteket hagyva (meg kell hagyni, volt türelme, kár, hogy nem horgászik :)).
A folyamat következő része a festés volt, amihez barátom különböző színű beton festékeket és sötét vasoxid port használt. Alapként barna betonfesték került kevés vasoxid poros bedörzsöléssel, majd egynapos száradást követően világosabb, szürkésebb árnyalatú festékekkel tette változatosabbá, természetesebbé a „mederesést”. Megint kellett várni 2-3 napot a teljes száradásra.
A nagy mű elkészült, mehetett bele majdnem 900 liter víz (elég testes medence), a kezdeti enyhe opálosodást segítették eloszlatni az állandóan járatott belső- és külső motoros akváriumszűrők. Ismét pár napos szünet következett, a leendő sügérotthonban egyelőre csak a víz keringett egyre tisztulva.
Persze, nem mindenki szánhat ennyi időt háttérkészítésre, szerencsére ma már széles választékban kaphatók igazán szép, természethű darabok készen is. Ebben az esetben is érdemes azonban néhány napig csak vízzel feltölteni az akváriumot, szükség szerint 1-2 alkalommal lecserélni a többé-kevésbé bezavarosodó vizet, vagy erősen szűrni azt.
Ha már a szűrés szóba került, röviden erre is kitérnék. Mint említettem, az akvarisztika műszaki, technikai oldala nem a szakterületem, de alapszinten minden haltartónak és -tenyésztőnek tisztában kell lennie a szűrés elvével, a fontosabb típusokkal. Az akvárium vize egyáltalán nem steril, kristálytiszta oldat, a származási forrástól függően változó ásványi összetétel mellett a vízi élőlények „biztosította” szerves összetevők (többek között nitrogénvegyületek) okozhatnak előbb-utóbb gondokat. Szerencsére különféle mikroorganizmusok (főleg baktériumok) oroszlánrészt vállalnak a halak számára kellemetlenségeket okozó anyagok ártalmatlan vegyületekké alakításában, ezzel biztosítva a jobb akváriumokban többé-kevésbé létrehozható biológiai egyensúlyt.
Ehhez azonban megfelelő szűrésre van szükség, különösen a viszonylag nagy termetű, és sokat ürítő afrikai sügéreknél. A kisebb medencéknél (például a néhányszor 10 literes ivadéknevelőknél) megteheti egy egyszerű, levegő-meghajtásos szivacsszűrő, ami a sokáig tárolásra szánt csalihalak életben tartásánál is használható légpumpára csatlakoztatva fejti ki hatását. A legtöbb sügérnél azonban legalább 150-200 liter az alsó határ, nem is beszélve az ennek többszörösét igénylő fajokról. Itt már az egyébként korszerű, nagy teljesítményű belső motoros szűrők sem bírják „szusszal”, egyszerűen túl kicsi a szivacsfelületük ahhoz, hogy ott elegendő mennyiségű hasznos baktérium telepedjen meg.
Az ilyen szűrők túl hamar eltömődnek, a kelleténél gyakrabban esedékes kimosásuk sem kedvez a tisztításban résztvevő mikrobák tartós megtelepedésének. Ezért be kell vetni a „nagyágyút”, azaz a nagyobb akváriumok lelkét, a külső motoros szűrőket. Méretre is tekintélyt parancsolóak az első pillantásra egyszerű szemetesládára emlékeztető „kütyük”, a ki- és bevezető nyílások, csövek, a bennük található többféle szűrőréteg azonban sejtet valamit a helyzet „komolyságáról”.
Valóban, a megnövelt szűrőfelület - a teljesség igénye nélkül használhatók különféle szűrő gyűrűk, műanyag idomok, perlon vatták, krumpliszsákok, szivacsok, egyéb szűrő közegek akár egyetlen külső szűrőben is -, a nagy teljesítmény (akár több ezer literes medencékhez is ajánlhatók), és a csendes üzemelés mind alátámasztja e készülékek létjogosultságát, használatát. Emellett tisztításukra sem kell olyan gyakran sort keríteni. Az egész szerkezet lényegében egy tartály, benne a szűrőrétegekkel, valamint a víz keringetését biztosító szivattyúval. A szűrőből a kivezető csövön át a tiszta víz az akvárium tetején, a vízfelszín közelében jön ki, míg a tisztításra váró „koszos” víz a medence aljáról, rácsozott bemeneti nyíláson megy bele a gépbe.
Egy jó minőségű belső, valamint egy komolyabb külső szűrő elegendő a több száz literes akváriumok megfelelő szűréséhez, most már csak a fűtés, világítás van hátra. Annak ellenére, hogy halaink Afrika közép-keleti részéről származnak, meglepően jól érzik magukat szobahőmérsékleten, a 23-25 Celsius-fok bőven elég számukra, nagy tűrőképességüknek köszönhetően hosszabb ideig is elviselik a 20, illetve 30 fokos hőmérsékletet is. A nyári kánikula idején a 32-34 Celsius-fok sem okozhat problémát, ha biztosított az intenzívebb levegőztetés és a gyakoribb, hetente-kéthetente elvégzett részleges vízcsere (ilyenkor az akvárium vizének 25-30 %-át cseréljük le). Az esetek többségében tehát nincs szükség külön fűtésre.
Ami az akvárium megvilágítását illeti, elsősorban a növények érdekeit kell figyelembe vennünk. A Malawi- és a Tanganyika-tóban gyakorlatilag a moszatok képviselik a növényvilág zömét, magasabb rendű növényekből nagyon kevés van (pl. Vallisneria), azok is a vízbefolyások környékén találhatók. Moszatokból annál nagyobb a kínálat, a halak többsége (még a ragadozóbb hajlamúak is) szívesen fogyasztja a puhább hajtásokat, sokuk szájberendezése, fogazata egyenesen az algák lelegeléséhez, csipkedéséhez idomult.
A szoba dísze azonban nehezen képzelhető el üdén zöldellő vízinövények nélkül, arról nem is beszélve, hogy búvóhelyet biztosíthatnak a gyengébb halak, ivadékok számára. Valamelyest a növények is részt vesznek az akvárium vizének tisztításában, az oxigénellátásban, bár ez a funkciójuk nem jelentős a megfelelően kiépített szűrő, levegőztető berendezések mellett.
Mégis, mely növényfajok képesek megmaradni a mindig éhes, az aljzatot gyakran turkáló sügérek mellett? A Tanganyika-tavi eredetű csiga-, torpedó- és porcelánsügérek, a kecses alkatú, rajokban élő lazacsügérek, a ragadozó vadászsügérek nem tesznek sok kárt a finomabb, puhább levélzetű növényekben sem, itt az akvaristán múlik, mennyire szeretné benövényesíteni az akváriumot. Túlzásokba azért ne essünk, a csigasügéreknek sok csigaház, a torpedó-, porcelán- és vadászsügéreknek szintén elegendő számú sziklás, köves búvóhely kell, a lazacsügéreknek pedig hagyjunk nagyobb úszási területet, mert a nyílt vízterületeket kedvelik. Inkább kevesebb, de impozánsabb, nagyobb termetű növényt telepítsünk, a csigaházas, sziklás, homokos területek aránya mindenképpen haladja meg a „bozótosét”.
A Malawi-tóban honos sügérfajok, illetve a Tanganyika-tóban élő bába vagy móri sügérek (latin - Tropheus - elnevezésük közismertebb az akvarista „berkekben”) viszont lelkifurdalás nélkül rágják tarra a zsengébb növényeket, és még repetát is kérnének. Mellettük csak a durva, kemény levelű növényfajok maradnak meg, mint például az afrikai eredetű (de a Tanganyika-, Malawi-tóban nem őshonos) Anubias - vízilándzsa - fajok, vagy a testesebb, erőteljesebb vízikelyhek (Cryptocoryne) Délkelet-Ázsiából. Bizony, egyikük sem lenne igazán alkalmas az eredeti élőhelyet utánzó „biotóp” akváriumi vízinövényként, de kompromisszumként érdemes ezeket ültetni, ha tartósan növényeket kívánunk látni vegetáriánus kedvenceink medencéjében. A kelet-afrikai tavakban is előforduló valiznériák sajnos túlságosan puhák, a sügérek hamar tövig rághatják azokat.
A fent említett „sügérálló” növények fényigénye viszonylag mérsékeltnek mondható, a kereskedelemben kapható 18, 36 W-os fénycsövek többsége 40-50 cm-t nem meghaladó vízmélységnél elegendőek. A speciális, a növények fejlődését elősegítő fénycsöveknek kisebb a jelentőségük. Az algaképződésre sem érdemes külön hangsúlyt helyezni, a sügérek számára gyártott eleségek ideális arányban tartalmaznak növényi eredetű táplálékot. Természetesen a különféle színárnyalatú (kék, vörös, sárga stb.) csövekkel a halak színezete is kedvező tartományba „tolható”, így tehető egy sápadtabb, szürkés hal, pl. pompásan kéklővé, de ez már tényleg az akvarista ízlésén, képzelőerején múlik. :)
Magam részéről előnyben részesítem a természetes napfényt a lehető legjobban megközelítő fénytartományban világító fénycsöveket, így halaink is nagyjából valódi színezetüket fogják mutatni, illetve a növények is szebben fejlődhetnek. Apropó, nézzünk néhány szóba jöhető „sügéres”, illetve kevésbé alkalmas növényt.
Nálam az évek során az akár 1-1,2 méteresre növő hólyagos vízikehely állta ki legjobban a próbát, tekintélyes bokraiban szívesen megbújtak halaim. Előfordulhat, hogy az éppen kihajtó levelek végét lecsipkedik a mohóbb sügérek, ez ellen beválhat a többesével, csoportosan történő beültetés - a sűrű növényhalmaz közepén lévő friss hajtásokhoz nehezebben férnek hozzá a lakomára vágyók. Ha jól érzi magát, rendre újabb és újabb kis sarjakat fejleszt indáin, ezeket bizonyos méret (legalább 30-40 cm) elérése után leválaszthatjuk az anyatőről.
Elkészült az akvárium, letisztult vizében lágyan hajladoznak a vízikelyhek levelei, a szűrők kifogástalanul működnek. Az üzembe helyezéstől eltelt már 2-3 hét, minden készen áll az afrikai sügérek befogadására. De milyen halakat válasszunk? Ebben próbálok majd segíteni a következő rész(ek)ben.
Felhasznált szakirodalom: Lukács László - Sinkó Gábor (2000): A Tanganyika- és a Malawi-tó sügérvilága (II. kiadás, Rátaker Kft.)
Nagy Tamás - Tóth Csaba (1994): A Tanganyika-tavi sügérek 1. - Sügérbiotópok az akváriumban és a növényevők
Szöveg, fotók: Ördögh Máté (bagolykeszeg)
