Nagyon sok problémával szembesültem a bojlis pályafutásom kezdetén, ebből az egyik legkiemelkedőbb probléma minden kezdő bojlis számára: „Hogyan készíthetnék igazán fogós bojlit, amivel én is olyan eredményeket produkálhatnék, amilyenekkel a horgászújságokban szembesültem?” Gondolom, sokan kapják fel a fejüket erre a mondatra, mert együtt éreznek velem. „Hol is kezdjék el? Mi a teendő?” De ahhoz, hogy igazán áttekinthető képet kapjatok a bojlizásról, szükségesnek tartom elmondani, hogy én milyen vakvágányokra futottam, és hogyan tudtam ezekből kievickélni. Mert bármennyire hihetetlen, én is végigjártam a bojlizás útvesztőit, és beugrottam néhány tévhitnek is!
Néhány évvel ezelőtt nem volt más lehetőség, mint a nagy általánosságban kapható, olcsó tartósítószer-orgiát tartalmazó „gyári” bolti bojli tutti-frutti és epres ízesítésben. Természetesen ezekkel csak a reklámokban lehetett igazán halat fogni. Erre mi is rájöttünk a harmadik horgászatunk során, amikor a tapasztaltabb szomszéd horgász a hatalmas ponty fényképével ellátott mutatós csomagolásra rápillantott, és a hasát fogva, könnyes szemmel kacagott rajtunk azt kérdezve: „Mit akartok ti ezzel?”
A másik lehetőség: önállóan kell készítenünk „házi” bojlit. De hogyan is kezdjünk, hozzá? Mivel a közeli ismerősök között nem igazán volt olyan, aki használható tanáccsal tudott volna ellátni, egyetlen megoldást láttam. Interneten szörföztem a „komputerguru uncsitesómmal”, aki a külföldi vagy esetleg belföldi fórumokon próbált valami használható információt elcsípni. Nem találtunk igazi konkrétumokat, csak utalásokat, amiből kiderült, hogy milyen alapanyagokat kell megszerezni ahhoz, hogy valamirevaló bojlit készíthessünk. Természetesen a mennyiségekről egy szikra adat nem volt. „Na majd én megmutatom: irány az első tápbolt!” Be is vásároltam: halliszt, kukoricadara (mekkora pancser voltam!) búzadara stb.. De itt megállt a tudomány. Mi van a tejporral, kazeinnel - amiről azt se tudtam mi az -, és hol keressem ezeket? Na mindegy, ezek hiányában összegyúrtam a kotyvalékomat egy kis pálinkafőzéshez használt, iszonyatosan tömény, szinte maró illatú aromával, néhány tojással, aztán kézzel formáztam a golyókat. Mondanom se kell, hogy úgy morzsolódtak szét, mint valami megázott daramaradék. Nem baj, nagy nehézségek árán mégiscsak golyóvá erőszakoltam a masszát, kifőztem, és irány a vízpart! Itt említeném meg, hogy akkoriban még kukoricával erőszakoltuk partra a pontyokat, de sajnos kimagasló eredményekkel nem büszkélkedhettünk. Gondolok itt arra, hogy egy 3 kg-os pontynál akkora lázba jöttem, hogy a több ezer forintos spicc botomon úgy gázoltam át a merítés érdekében, mintha ott sem lett volna. Még megjegyezném, akkor az volt az egyetlen több ezer forintosnak mondható horgászfelszerelésem.
Szerkók a vízben, az egyiken a tuti, saját recept alapján készített bojlim, a másikon természetesen a jól bevált kukorica. Gondolom, nem kell az eredményt ecsetelnem. Kukorica 3 ponty - tuti bojli zéró!
Nos, ez egy nagyon fontos pont, minden kezdő bojlis életében, mert nekem itt ment el a kedvem, a bojlis horgászat forszírozásától, de legfőképpen a bojlikészítéstől. Abban a pillanatban, még Kevin Maddock sem tudott volna rábírni, hogy én újból bojlit gyúrjak.
De elemezzük is ki ezt a pontot. Itt jön az első tévhit, mellyel nap mint nap szembesülök. Sokan mondhatják, persze ez régen volt, most már más világ van! Igazatok is van. A különbség az, hogy ma már sokkal könnyebb hozzájutni kazeinhez, laktalbuminhoz és sorolhatnám, nem beszélve az angol cégek tökéletes gyári alapmixeiről.
Már hallom is a választ: „gyári mixből bojlit gyúrni, hát én ezt nem tudnám! Belebetegednék, ha nem a saját mixemet használnám, amit én készítek el (!!!)”, mondanátok felháborodva. Na, ettől tudok kikészülni! Valami nagyon okos bojlis ember évekkel ezelőtt bebeszélte az embereknek, hogy a gyári mixekből készített bojliban, nincs semmi különlegesség, és hogy csak az az igazi elismerés, amikor te magad kevered össze a gyári technológiával előállított kazeinből és hallisztből.
De kérdem én, érdemes-e ezzel foglalkozni, amikor Kevin Maddock 20 évig kísérletezett, hogy végül megalkosson egy tökéletesre fejlesztett, fogós alapkeveréket? Wayne Dunn 10 év tesztelés alapján alkotta meg a vérliszt alapú M2-es mixet, majd fogta és eladta a receptet az SBS cégnek. Az SBS pedig ipari mennyiségekben megvásárolta az alapanyagokat, és elkezdte forgalmazni elérhető áron M2 Base Mix néven. Ha a kiváló angol horgászok, bajnokok mind gyári mixekkel versenyeznek, akkor ki meritek azt jelenteni, hogy nem tudnak bojlizni, vagy nem tudják, mi az igazi bojlikészítés? Most ismét megkérdezem: kinek van ideje szerencsés esetben 10 évig, de akár 20 évig tesztelni a saját alapmixét? Ki venné el ezeket az időket a hihetetlen horgászkalandoktól és rekordfogásoktól? Vagy kinek van pénze arra, hogy a kedvezőbb ár reményében tonnaszámra vásárolja a betaint, vagy a hallisztet? Azt hiszem, elgondolkodtató a válasz!
De ne ragadjunk le ennél a témánál, folytassuk a történetet! Természetesen a kukoricás tescósponty-aprítással nem hagytunk fel. Pontosan egy ilyen túrán történt, mikor már annyi idő eltelt, hogy kihevertem a bojlikészítés területén elszenvedett hatalmas pofára esést, hogy találkoztunk egy bátonyterenyei horgásszal, aki a valóságban is érzékelhetővé tette a bojlis horgászat és a kukoricás pilinckázás közötti éles különbséget. (Környékükön utóbbi kifejezéssel illetik a partról kukoricával „csápoló horgászok” módszerét - itt elnézést kérek tőlük, de nem én találtam ki ezt, és mentségemre váljon, én is közéjük tartoztam!) Ugyanis olyan csúnyán nem fogtunk mellette semmit, hogy az csuda! Ő viszont nagyon szépen fogott! A fél nap alatt kifogott 12 db pontyából három is megütötte azt az álomhatárt, amellyel én még élőben nem találkoztam. Akkor számomra ezt (szégyen, nem szégyen…) a 8 kg feletti ponty jelentette. Azonnal odaszivárogtunk, levetve minden büszkeségünket és feltettük a lényegre törő kérdést: „Mivel horgászol?” Kissé meglepődött arckifejezéssel válaszolta: „Mivel? Hát bojlival!” Egymásra néztünk horgásztársammal, Andrissal, és összeráncolt homlokkal bámultunk, mint két igazi birka. Miután feleszméltünk a sokkból, összeszedtük minden bátorságunkat és feltettük a következő, lényegre törő kérdést. „Milyen bojlival?”
Némi habozás után jött a válasz: „Az általam, házilag készítettel.” Erre Andris kapásból megkérdezte: „Eladnál nekünk néhány szemet?” Kicsit erősnek találtam a kérdést, de ekkor jött a csavar… „Néhány szemet nem tudok, de van nálam két kiló pluszba, megvehetitek, ha akarjátok.” Itt sok ember következő kérdése az lenne, mennyibe került ez a két kiló? Na, nálunk ez fel sem merült! Itt volt az a fordulópont, hogy mindegy, mekkora összeget kérne, én még a tesóm malacperselyét is darabokra szaggattam volna néhány szem áhított csaliért. Elárulom, 1200 Ft körüli összeg volt 1 kg. A horgászat végére egyébként kiderült, hogy ez a bátonyterenyei horgász eladásra is készít bojlit. Tehát akkor 2400 Ft-ért vettük meg a csalit, ami a kukoricához képest brutális összegnek tűnt, de akkora élménnyel gazdagított, hogy azonnal átértékeltem a bojlizás terén addig szerzett tapasztalataimat. Az aznapi termés fejenként 4-4 db ponty volt, és a lényeg, hogy mindketten átléptük a 8 kg-os álomhatárt!!! És az elkövetkező hónapokban sorra döntöttük saját rekordjainkat, amíg el nem jutottunk Szerbiába, a Tőzeg-tóra.
Tekintsük át a fent elhangzottak jelentőségét! Szerintünk hozzájutottunk a legfogósabb bojlihoz, amivel addig találkoztunk. Ha rajtunk múlik, nem is fejlődünk tovább, mivel abban a tudatban éltünk, hogy ez egy kiváló bojli, és a továbbiakban már csak a horgászszerelék finomítása lehet mérvadó. Ilyen korlátolt felfogással folytattuk a horgászatainkat, míg el nem jött egy újabb fordulat.
Hogyan is keveredtünk mi Szerbiába? Jogos a kérdés. Egy Sporthorgász cikkben olvastunk a vízről, ahol az egekig magasztalták a tavat. De ami igazán felkeltette az érdeklődésünket, hogy 5 kg alatti ponty állítólag nincs a vízben, és 5 db-nál is több 20 kg fölötti cirkáló található a néhány hektáros tóban. A legtöbb hal súlya 8-14 kg közzé tehető. A koronát a cikkre az tette fel, hogy ebből az egyik óriás egy 25 kg-os tiszai nyurgaponty. Ezen adatok hallatán akkora izgalomba jöttünk, hogy az sem tántoríthatott volna el úti célunktól, ha a tó a világ végén lenne, és kínai nyelvjárásban beszélnének a helybéliek… Azt már nem is mesélem, mekkora tortúra árán jutottunk el a Tőzeg-tóhoz. Csak mellékesen jegyezem meg, hogy először nem is a megfelelő tóhoz ültünk le horgászni!
Természetesen beszéltek magyarul a helyiek, akiknek figyelmét hamar felhívtuk magunkra karika kapásjelzőinkkel. Először szembesültünk azzal, hogy egy horgásztavon három bottal lehet egyszerre horgászni, de kizárólag csúszó ólmos szerelékkel és egy-egy horoggal. Nekünk sem kellett könyörögni, hogy három bottal püföljük a vizet… Egy botot azonnal be is küldtünk kukoricával. Természetesen erre a horgászbotra egy karika kapásjelző került, amit 1 m-re a bot spiccétől a főzsinórra helyeztünk - ez annak rendje és módja szerint, kapásra várva lógott a levegőben. Ezzel a kapásjelzős technikával, azonnal felhívtuk magunkra a figyelmet. Egyszerűen nem tudták elképzelni, hogyan állhat meg a zsinóron a karika, és miért nem csúszik bele a vízbe.
A megsárgult képen a hátam mögött a szerkót és a sorsdöntő karika kapásjelzőt figyeljétek! HIHETETLEN!!! (Mielőtt a mellettem lévő csinos szőke hölgy felől érdeklődnétek, felhívom a figyelmeteket, hogy mára már a feleségem és 3 éves kislányunk anyukája:)
Hamar híre ment a dolognak, és többen is körénk gyűltek, köztük a világbajnok, Király Iván is, akivel egy ilyen kis furcsaság miatt szóba elegyedtünk, és a kölcsönös szimpátián alapuló beszélgetésből hatalmas barátság bontakozott ki. Mondanom se kell, hogy a tuti bojlink itt csődöt mondott, de a kukoricával egy kicsit javítani tudtunk a magyarok jó hírén. Sikerült több 10 kg feletti pontyot is kifognunk, a darabszámról nem is beszélve, ami minden csúcsunkat megdöntötte. De a nagy kérdés még lógott a levegőben. „Mi történt a bojlinkkal egy ilyen kifejezetten bojlis vizen?”, szögeztük a kérdést a világbajnoknak. Természetesen nagyon segítőkész volt, és finomam felvilágosított, hogy a szerelési technikánk a kapásjelzővel együtt őskori, de még burkoltabban hozta tudomásunkra, miután kielemezte a titkos bojlinkat, hogy ez „bohóckodni” jó, de komoly eredmények elérésére nem alkalmas. Azonnal jött a kérdés, hogy „akkor milyen a jó bojli?” Erre ő megkérdezte, hogy holnapra is maradunk-e, mert akkor láthatjuk, hogyan válik be az ő általa legjobbnak tartott angol bojlis termékcsalád legújabb fejlesztése. Persze, hogy ráhúztunk még egy napot. Igaz, a munka otthon hegyekben, de ez egyszeri alkalom: látni a világbajnokot olyan termék tesztelése közben, amely annyira új, hogy még az angol piacon sem lehet kapni! Ezt kihagyhatatlannak véltük.
Alig vártuk, hogy reggel legyen. Végre megérkezett. Andris barátom már húzta is a cipőjét, és már éppen indult volna, mikor rászóltam, hogy nem kellene megvárni, amíg kipakol… ne rontsunk rögtön ajtóstól a házba! Igazat adott nekem, mégis futásnak eredt. Na akkor én is nekikezdtem, nehogy valamiből kimaradjak. De annyi önuralmunk azért volt, hogy néhány méterrel a háta mögött csak merev tekintettel figyeljük, mi történik. Mikor elővette a pontymatracot, azt hittük, hogy le akar rá feküdni! Ekkor ismerkedtünk meg azzal a ténnyel, hogy a bojlizás nem csak abból áll, hogy a golyót valahogy felküzdjük a horogra, hanem hogy egy elhivatott bojlis horgász alapismeretei a hallal való kíméletes bánásmódnál kezdődnek.
De a nap még tartogatott számunkra meglepetéseket. Mikor a csalik a vízben voltak, „swingerek” a helyükön, „hangkijelző” beélesítve, akkor már csak az ufók hiányoztak, mert azt hittük, hogy az űrben vagyunk! De amikor Iván a beélesítés után néhány szem apró szemű bojlit „dobócsővel” pontosan a horog mellé juttatott, akkor megcsippant a hangkijelző. „Biztos beleúszott”, mondtuk bölcsen. Ahogy ezt kimondtuk, el is füstölt a kapásjelző. Egy óvatos berántás után egy gyönyörű, 8 kg-os ponty került a pontymatracra. Egy kis babusgatás után következett az óvatos visszaengedés, majd csalizás, a bojli bemártása valami ragacsos „trutyiba”, és mehet vissza. Damil megfeszítés, hangkijelző élesítés. Gondoltuk, véletlen. Ki se tudtuk mondani, máris „elfüstölt” a másik bot. 9,5 kg-os tükrös. Visszaengedés, újra csalizás, trutyiba mártás és mehet vissza. Rögtön ezután néhány szem bojli bejuttatása dobócsővel, és láss csodát, az előzőleg beküldött bot megint „elfüstölt”. Ekkor realizálódott bennünk, mit is jelent az a szó, hogy sóbálvánnyá meredni. Mert mi azzá meredtünk. De itt még nem volt vége. Ha hiszitek, ha nem, ez ment folyamatosan 2 órán keresztül. Ha nem látom a saját szememmel, akkor ezt soha nem hiszem el. Biztosan sokan vannak az olvasók között, akik most azt gondolják, hogy biztosan túlzok. De nem, ez nem túlzás, ilyen van! Két óra múlva csendesedett le ez a nagy menet, csak akkor tudtunk szólni Ivánhoz.
Gondolom, ti is tudjátok mi volt az első reakciónk?! Megtudni, milyen bojlit használ és mi az a folyadék, amibe belemártja a csalit. Természetesen ma már sok horgász számára ez teljesen egyértelmű, hogy az általam „trutyinak” hívott ragacsos anyag bojli dip, vagy magyarosabb nevén bojli mártogató volt. A dipen pedig a következő felirat: SBS TACTICAL BAITS. Ízesítés: Frankfurter Sausage, vagyis frankfurti kolbász. Akkor nekem ez még nem sokat mondott, de abban biztos voltam, hogy megváltoztatja az életemet. Természetesen már jött is a következő kérdés: „Hogyan lehet ezt beszerezni?” Felvidéken lehet kapni a gyerekkori barátjánál, Zoránnál… Na, ez nekünk kb. annyit mondott, mintha Angliában lehetne kapni a pláza mellett. Rávettük, hogy valamilyen úton-módon szerezzen be nekünk ilyen csalit. Nagy könyörgések árán kötélnek állt, és az otthoni készletét felajánlotta nekünk, amire azonnal rá is csaptunk. Gyors összepakolás, és már robogtunk is a lakására. Újabb csavar történt, ugyanis mi kész bojlira számítottunk, ő meg elkezdett nekünk zacskókat, flakonokat, kis fiolákat összecsomagolni. Látta a bamba képünket, és feltette a kérdést, amitől rettegtünk. „Készítettetek már bojlit?” Andris rögtön felelt: „Zoli már csinált!” (Na persze, emlékeztek rá, a kukoricadara, halliszttel keverve…) Még életemben nem égtem úgy, mint akkor. Gondolom, egyből észrevette, hogy elvörösödtem, mint a rák, mert felajánlotta a gyorstalpalót, mint kényszerű alternatívát. Elővett egy alkoholos tollat és szépen egyesével ráírta a flakonokra, a tasakokra érthetően és áttekinthetően, miből, mennyit kell felhasználni egy kg keverék elkészítéséhez. A képlet egyszerű volt: „8 tojáshoz hozzárakjátok az összes folyadékot (ez akkor a következőket jelentette: natur attract 20 ml, Squid & Octopus aroma 3 ml, Liquid Sweetener édesítő 1 ml, Red Salmon olaj 20 ml) és a porokat (betain 1 teáskanál, Kelp Powder 1 mokkáskanál), majd jól összekeveritek és hozzáöntitek az alap mixet. Fokozatosan, amíg egy jól gyúrható, de nem ragacsos masszát kaptok.” Sokan már rájöhettek, ez volt a Squid & Octopus Catcher alapmixből készített bojli. „Majd jöhet a kinyomó és a roller.”
„Már megint más nyelven beszél”, gondoltuk. „Kinyomó”, „roller” - ez már túl bonyolult. Ez valószínűleg tükröződhetett a szemünkben, mert rögtön utána előkapott egy kinyomó pisztolyt a pult alól. Látva a szerszámot, azonnal megértettem, hogy egy olyan pisztolyról van szó, ami bármelyik festékboltban kapható. A lényege, hogy a belerakott masszát kézi erővel kipréselhetjük a pisztoly végén, így egy hosszú hurkát kapunk, amit megfelelő méretre vágva a bojlirollerbe helyezünk. Azonnal elő is kapott egy ilyet, mielőtt ismét buta arccal állhattunk volna előtte. A gyors bemutató után azonnal „vágtuk”, miről is van szó. Utolsó jó tanácsként elhangzott, hogy „két percnél tovább semmiképpen sem szabad a golyókat főzni”.(Az aromák különbözőképpen főzésállóak. Az SBS aromák bírják a leghosszabb időt, de az is csak 2 perc!) Közben az egyik lábunkkal már félig a kocsiban voltunk. Andris gyorsan fizetett (euróban), és már indultunk is haza, hogy minél hamarabb belekezdhessünk a bojli elkészítésbe.
Egész úton kavargott a fejünkben a sok információ. Annyira, hogy az eszünkbe se jutott kiszámolni, mennyit is fizettünk. Másnap, amikor észhez tértünk, az elszámolásnál döbbentünk rá, hogy mennyi is volt számla. A szívinfarktus kerülgetett, mikor tudatosult bennem az ár. Nincs mese, az információt - gondoltuk - meg kell fizetni! Biztos vannak olvasók, akik most azt gondolják, hogy „Na ez az! Ugye milyen drága az SBS?! Én ezt nem tudom megfizetni!” Az Ő kedvükért itt megjegyezném, hogy a jelenlegi kiskereskedelmi ár legfeljebb a fele annak, amit akkor mi fizettünk, nem beszélve arról, hogy nem csak az M1-es mix létezik. Az olcsóbb, de kiváló Chather mixek kiskereskedelmi ára 2990 Ft/kg körül mozog, és csak tojás kell hozzá. 1 kg alapkeverékből 1,2-1,3 kg kész bojlit kapunk (a hozzáadott tojás plusz tömege miatt). Gyors kalkulálás, segítek: 2200-2500 Ft-ból kijön 1 kg otthon elkészíthető, valóban hatásos, fogós bojli. Ezt nem kell hosszasan taglalni, mert ez a bojli már bizonyított. Tehát az SBS bojli nem az M1-nél kezdődik, de nem is ott fejeződik be!
Folytatása következik!
Írta: Kovács Zoltán
www.sbsbojli.hu
Fotók: Kazi István, Kovács Zoltán
