Folytattuk a 48 órás túránkat, igaz, még hátra volt belőle 36 óra, de bevallom őszintén, ha több kapásunk nem lett volna a hátralévő időben, akkor se lett volna okunk a panaszra. Az amurok és a pontyok megfogása nagy élmény volt, főleg hogy folyamatosan ott voltak az etetésen. Mindig pótoltuk nekik az etetőanyagot, hogy helyben tudjuk tartani őket.
A 130 m-re letett bójához húztuk a szerelékeinket, és a taktikán annyit módosítottam, hogy a horog mellé kötöttem egy PVA hurkát is, amit fűszeres Carp Syruppal bekevert fűszeres stick mixszel töltöttem meg. Ezzel a keverékkel sokkal több pontyot sikerült fognom. Az amurokat nem tudtam teljesen kizárni, de én számos horgásszal ellentétben sokkal jobban szeretek egy őshonos bajszost fogni, mint egy ázsiai migránst. Nem azt mondom, hogy egy amur megfogása nem tölt el jó érzéssel, de azért a ponty az ponty!
Az éjszaka számomra alvással telt, ugyanis elhatároztuk, hogy minden hal megfogása után iszunk egy rövidet. Szerintem nem kell részleteznem, hogy eléggé elfáradtam estére. A többiek viszont szépen fogták a halakat egész éjszaka.
A reggeli korán kelést a dupla kávé elfogyasztása követte. Újracsaliztam, és már mentek is be a szerelékek a helyükre. A délelőtt folyamán pár kapást tudtunk csak kicsikarni.
Az idő egész nap gyönyörű napsütéses volt, nem is igen nézegettem az időjárás-előrejelzést, sajnos. Délután a chilis bab elkészítése – és természetesen elfogyasztása – után gondoltuk, újrahúzunk két szereléket, azonban mindössze fél óra alatt olyan szinten fekete felhők gyűltek fölénk, hogy jobbnak láttuk, ha felszereléseinket inkább bemenekítjük a sátrakba. A legfontosabb dolgok biztonságban, a botok és orsók meg már pár vihart megéltek ugyanúgy, ahogy az elektromos kapásjelzők is vízállóak.
Az eső elkezdett szakadni, de mintha dézsából öntenék. Ekkor Ati kapásjelzője is megszólalt, aki esőkabátot magára kapva rohant ki a biztonságot nyújtó sátorból. Félórás fárasztás végén egy kisebb amurt tartott a kamera elé. Elég vicces szitu volt: cimborám a halat tartotta, míg fölém tartották az ernyőt, hogy ne ázzak fényképezés közben. Az esőt jég váltotta, nem szilva nagyságú darabok, de szőlő méretűek potyogtak az égből.
A vihar csakhamar továbbállt. Mi is kimerészkedtünk a sátorból és elkezdtünk kirakodni. Az éjszaka igazán eseménydús volt, úgy látszik, az esőtől oxigéndúsabb lett a víz. Valamikor hajnalban ismét elkezdett esni az eső, és a reggeli pakolást is sajnos vizesen kellett elkezdenünk, de csöppet sem bánkódtunk, hiszen nagyszerű két napot töltöttünk Mocsán.
Fotók: Janó Attila
