Bányatavi pontyhorgászat… Egy fogalom, amely számos formában, változatos véleményekben és sokrétű felkészültségi fokozatban nyilvánulhat meg e műfaj kedvelői között. Magába foglalja a szeszélyességet és a kiszámíthatatlanságot egyaránt, ugyanakkor benne a küzdelem, a kihívás és a kaland fogalma is kiemelkedő szerepet kap. Mostani beszámolóm során egy ilyen horgászatra kalauzolom el mindazokat, akik visszafordíthatatlan rabjai a pontyozás e haladó válfajának…
A teljes történet kezdete még egészen az év elejéig nyúlik vissza… Sok időt töltök Gödöllőn, egyetemi éveim során megkedveltem ezt a várost, sok szép emlékem kötődik hozzá, amivel nyilván nem a zárthelyi dolgozatokra vagy a vizsgaidőszakokra gondolok! Végzősként már-már azt gondolná az ember, hogy nem sok meglepetés érheti az előtte álló néhány hónapban… Aztán kiderült, hogy tévedtem! Hogy pusztán a véletlen művével vagy a sors egy piszkos összeesküvésének eredményével szembesültem, azt még a mai napig nem tudom, mindenesetre barátságot köthettem két úriemberrel, akik nem csupán elhivatottságban és megszállottságban, de a rekeszizom-gyilkoló marhaságok kreálásában is az élen járnak! István és Milán egy olyan leendő horgásztúrájukról számoltak be nekem, melynek helyszínéről a korábbiakban csak nagyon keveset hallottam. Egy olyan Pest megyei bányatóra tervezték túrájukat, amely abszolút elhagyatott, alig néhányan vallatják, ám hatalmas területével és rejtélyes lakóival minden fanatikus pontyhorgász képzeletét megmozgatja! Így hát, ha még csak rövid időre is, de elhatároztam, hogy csatlakozom társaságukhoz, hogy megnézhessem élőben is e rejtélyes vizet. Mivel a tó adottságait tekintve nagyon kiszolgáltatott helyzetben lehetne mind a haltolvajoknak, mind a rabsicoknak, a nevét és az elhelyezkedését ezúttal nem teszem közkinccsé.
A menetrend úgy állt össze, hogy vendéglátóim már kora reggel megérkeztek a helyszínre, én viszont csak aznap délután tudtam csatlakozni társaságukhoz. A legígéretesebbnek vélt töréseket addigra már megtalálták a srácok, így nekem szerencsére ezzel már nem kellett az amúgy is karcsú rendelkezésre álló időmet vesztegetni. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem, hogy míg ők négynaposra tervezték a túra teljes időtartamát, addig nekem két napból, egész pontosan 40 órából kellett kihozni a maximumot. Még most, utólag belegondolva se mondanám, hogy egy számomra vadidegen, közel 100 hektáros bányatavon teljesen épeszű gondolat volt megkísérelni egy golyós pecát, főleg annak tudatában, hogy holnapután le is jár a mandátum… De számomra az ilyen kiruccanások jelentik a legnagyobb kihívást! Célom: bebizonyítani azoknak a sporttársaknak, akik időhiányra hivatkozva járnak - enyhe túlzással - zéró tudást vagy rutint igénylő vizekre élményekért, hogy igenis lehetséges egy nehéz vízen rövid időn belül is bojlival (jó) halat fogni! No de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez akkor és ott még csak egy merész elképzelésként vetődött fel bennem.
120-130 méteres távolságban egy markáns törés „vonult” végig előttünk egy sávban, amely a púpján feljött egészen 5,5 méterig, majd szép fokozatosan tört le innen egészen 9-10 méterig. Az etetési stratégia ennek alapján úgy állt össze, hogy a púpra csak magokkal, a törés aljába pedig csak bojlival etettünk. Az időjárás abszolút nem könnyítette a dolgunkat a megfelelő csalik kiválasztását illetően, erre ráadásul még az is rátett egy lapáttal, hogy a bányatavak esetében a rétegződés és az ún. termoklin következtében teljesen másképp érvényesülnek azok a folyamatok, mint amelyek például egy 2-3 méter átlagmélységű víztározónál magától értetődővé tennék számomra, hogy mikor, melyik bojlit kell épp bevetnem. Ilyenkor, ha bizonytalanság uralkodik el rajtam, először mindig kategorizálom magamban a bojlijaimat összetétel szerint, és azokra a típusokra kezdek fókuszálni, amelyekben a fehérje- és a szénhidráttartalmú összetevők százalékos aránya közel azonos. Ezzel a módszerrel még a pH mérése nélkül is ki lehet zárni azt a veszélyt, hogy esetleg olyan csalit válasszak, amely az adott közegben egyszerűen nem képes megfelelően érvényesülni kioldhatósági paraméterei miatt. Ezek alapján ott a Fire of Hell, a Calamari Condiment, vagy a Fruity Fish Fusion jöhetett szóba mint hatékony csali. Ezen irányvonal mellett kitartva már csak az időjárás hatásait kellett ügyesen figyelembe venni. Napnyugtáig arra a néhány órácskára - egy gyors próba gyanánt - kiraktam a púp tetejére egy szem 18 mm-es fokhagymás bojlit (Grainy Garlic), hogy felmérjem a helyi keszegnép aktivitását, ám az esti frissítésnél megnyugodhattam, hisz gyakorlatilag sértetlen volt a csali. Ekkor úgy döntöttem, hogy az aktuális időjárási viszonyok tekintetében éjszakára egy szem 20 mm-es Fire of Hell bojlit fél szem ananász pop-uppal kikönnyítve teszek fel csalinak, amit ha kell, 24 órán át bent is fogok hagyni. Vendéglátóim választása négy különböző típusra esett a négy boton, még nagyobb esélyt adva a helyi sláger mihamarabbi kiderítésére.
Az első este az elmaradhatatlan sztorizásokkal telt, a letudott egyetemi nehézségek után akár a lenyomott „power” gomb, úgy kapcsolt ki minket a csodás környezet és az a számos elhangzott humoros történet, melynek feelingje nélkül szerintem elképzelhetetlen egy ilyen túra! Már jócskán éjfél után járt az idő, mire - átmenetileg - kifogytunk a témából, és nagy reményekkel rápihentünk a hajnali nagyhalas offenzívákra. Reggel fél nyolc táján kénytelenek voltunk elkönyvelni, hogy az első este elszállt kapás nélkül, azonban ez cseppet se szegte kedvünket, hiszen köztudott, hogy az ilyen nehéz vizeken ez egyáltalán nem ritka a túra első napján.
Az időjósok hidegfronttal fenyegetőztek délutánra, tipikus beállt, nyomott idő volt. Már-már a csaliváltás gondolata is megfordult a fejemben, felkészülve a délutáni front adta lehetőségekre, azonban tudtam azt is, hogy a Fire pont ilyenkor a legrapszodikusabb, front előtti időszakban szokta igazán megmutatni, hogy mire is képes! Háromnegyed kilenc… Szinte a semmiből, teljesen váratlanul, vadállatmód indult el egy ismeretlen ellenfél az előző este bevitt végszerelékkel. Mintha ki se kapcsoltam volna a nyeletőféket, olyan erővel húzta tovább a zsinórt az orsóról a bot megemelését követően. A fárasztás első fele még partról zajlott, de mihelyst észrevettem, hogy ez a jószág bizony nem hajlandó átjönni az általunk meghorgászott törés felett, Pityuval utána eredtünk csónakkal. Kevés szebb látvány van a világon, mint egy kristálytiszta vízben egy igazi, vad hallal folytatott csónakos küzdelem! Akik előszeretettel horgásznak elhagyatott bányatavakon, azok most biztosan tudják, miről beszélek. A gigászi csata végén egy csodaszép pikkelyes őserő surrant a merítőhálóba. Első kapás, első hal: 8,40 kg, még az első 24 órán belül! Ez volt a célom, ezért jöttem!
Soha nem volt még horgon, és kicsi az esélye, hogy valaha is találkozott volna bojlival… Mégis sikerült ilyen rövid időn belül becsapnom!
E reggeli siker kellőképp felvillanyozta a társaságunkat, nagy reményekkel vártuk a délutánra jósolt hidegfrontot. Meg is kaptuk - kiadós esővel, tomboló széllel -, de olyanról, hogy hidegfront alatt csökkenjen a légnyomás… hát, valljuk be őszintén, nem sűrűn hallani! Egy mediterrán ciklonnal volt dolgunk, amely dél felől érkezett és esős időt hozott magával. Tehát a jóslattal ellentétben a légnyomásesés minden bizonnyal egy nedvesebb levegővel érkező melegfronti hatásról tanúskodott. Ugyan más vizeken, de volt már dolgom korábbi túráimon hasonló esetekkel, és egyöntetűen az volt a tapasztalatom, hogy ilyenkor a tintahalas (squid) beütésű golyók a legeredményesebbek. Ennek okát a mai napig próbálom kideríteni, de egyelőre csak találgatni tudnék. A tapasztalatok viszont mindenképp azt mutatják, hogy ilyenkor valamiért ez az ízvilág az összes többi közül kiemelkedik. Mivel a csapadék megérkezésével a Fire is megállt, vendéglátóimmal egy taktikai megbeszélés keretében 4 típus használatára szűkítettük le a kört a hátralévő időre. Két hidegfrontos (Terrible Trick, Fruity Fish Fusion) és két, a felsorolt körülményekhez idomuló típus (Stinky Inky, Calamari Condiment) csali használatára esett a választásunk.
A második éjszaka egyetlen érdemi akciója Milánnak volt, egy jobb hallal sikerült rövid időre felvennie a küzdelmet, de még mielőtt megkezdődhetett volna a csónakos fárasztás, a törésen található kagylók valamelyike elvágta a főzsinórját. Sajnálatos fejlemény, de hát ilyen ez a „popszakma”, hasonló szituációk bármikor benne lehetnek a pakliban, ha bányatavon horgászik az ember. Hogy jó oldalát is nézzük a dolgoknak, a jóslat legalább beválni látszott, hiszen Calamarira, vagyis tintahalas-fűszeres bojlira volt a kapás.
Másnap délelőtt számomra lejárt a horgászatra szánt idő. Noha sikerült egy gyönyörű helyi harcossal összefutnom rövid látogatásom alatt, fájó szívvel távoztam, hiszen szívesen eltöltöttem volna még legalább kétszer ennyi időt is ezen a fantasztikus vízen. Barátaimmal megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot telefonon, hisz számukra hátra volt még közel 48 óra. 11 órakor indultam útnak… Három óra táján már csörgött is a telefonom: Milán hívott, hogy harcba szállhatott egy újabb „merénylővel” egy 7,80 kg-os tükrös személyében, amely (ismét) Calamarira érkezett… és sikeresen matracra is került!
Most már csak Pisti maradt hal nélkül, de mivel hármunk közül ő ismeri legjobban ezt a bányatavat, szinte biztosra vettem, hogy nem marad haltalan a túra végéig. Nem kevés kitartást igényelt részéről a hosszan elhúzódó kapástalanság, türelmének gyümölcse az utolsó nap hajnalára érett be. A két botján két különböző golyót használt (Fruity, Calamari) és mindkét típussal sikerült egy-egy csodaszép „bányalakót” elejtenie! Amikor megláttam az Istvántól kapott képeket a halairól, egyből az esett le számomra, hogy ez a víz bizony tartogathat még komoly meglepetéseket!
Ha összegeznem kellene a túra végeredményét, nem lenne könnyű dolgom, hisz sajnos nem volt lehetőségem végig ott lenni. Mindenesetre az urak elismerésre méltóan állták a sarat e kemény pályán, amely ennek köszönhetően meg is ajándékozta őket három igazi, vad, helyi harcossal. Ha mindehhez hozzáveszem a kedvezőtlen időjárási körülményeket és a rohamtempóban eső légnyomást, valószínűleg részletes elemzés nélkül is pozitívan értékelhetjük a végeredményt! Ezzel egy újabb remek horgásztúra beszámolójának végére értünk… De már tervezzük is a következő túrát!
Addig is eredményes bányatavi horgászatokat kívánunk minden sporttársnak!
Írta: Jávorka Dániel (Abiotic Carp Baits Team)
Fotók: Juhász Milán, Medve István
