2016 óta minden évben legalább egyszer visszatérek a Bácsbokodi Felső-tóra, hiszen az itt tapasztalt horgászélmények, az igazi vadregényes környezet, valamint a rendkívül jó erőben lévő, csodaszép halak rendszeresen visszahúznak ide. Számos posztban olvastam korábban, hogy annyira elszaporodott a törpeharcsa, hogy gyakorlatilag lehetetlen értékelhető halat fogni. Az előző évben is hasonló előjelekkel érkeztünk, de akkor alaposan rácáfoltunk ezekre híresztelésekre. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy erre a „törpeharcsa inváziós rémhírre” a legutóbbi horgászatom során is sikerült homlokegyenest rácáfolni…
A Bácsbokodi Felső-tó látványa, mondhatni, szerelem volt első látásra, mikor évekkel ezelőtt első ízben látogattam el ide Rokolya Péter horgászbarátommal, aki a Haldorádó Carp Team oszlopos tagja, egy megszállott, ízig-vérig profi pontyhorgász. A vadregényes környezet, a példátlan vendégszeretet, segítőkészség, valamint az itt élő csodálatosan szép halak azóta is rendszeresen visszatérésre invitálnak. Hosszú ideje terveztem már az újabb horgászatot, azonban elfoglaltságom és egyéb okok miatt csak ősszel kerülhetett erre sor. Már bőven túlléptünk október derekán, mikor végre akadt egy „lélegzetvételnyi” szabadidőm, így hát ezt kihasználva indultam útnak a két és fél naposra tervezett horgászatomra. Ezúttal teljesen egyedül vágtam neki a túrának, ami a tó sajátosságait figyelembe véve óriási kihívást jelentett. Még pirkadatkor elindultam akkori lakóhelyemről, hogy a hosszadalmas előkészületek után minél több időt tölthessek el aktív horgászattal. Az autó csomagtartójában kis túlzással már egy gyufásdobozt is alig lehetett elhelyezni, de minden hosszabb horgásztúrára így készülök, hogy véletlenül se maradjon otthon semmi olyan kiegészítő, amire szükség lehet. Általában az elvitt holmiknak csupán töredékét használom, de korábban gyakran előfordult, hogy pont arra lett volna szükségem, amit éppen nem vittem magammal.
A Bácsbokod települést jelző tábla elhagyása után hihetetlenül felszabadult voltam, alig vártam, hogy a vízpartra érhessek. A tó legutolsó állásán foglaltam helyet, majd a sátor felállítása volt az első feladatom, hiszen a kora reggeli órákban még a szél sem nehezítette meg a dolgom. A felszereléseim összeállítása után megterveztem a horgászat menetét, majd tartottam egy kis terepszemlét, gyönyörködve a tópart látványában.
Örömmel tölt el, hogy a vezetőség lelkes munkája a folyamatosan fejlődő infrastruktúra mellett a vízpart látványában és az egyre bővülő halállományban is megmutatkozik. Igényesen kialakított, könnyen megközelíthető stégek, fedett kiülők és tisztán tartott, kulturált part jellemzi a Bácsbokodi Felső-tavat. A több napra érkező horgászoknak lehetőségünk van egy teljesen felszerelt tanyaépület kibérlésére szinte nevetségesen alacsony áron, melynek áramellátásáról megújuló energiaforrás gondoskodik. A tanya előtti fák árnyékában összesen mintegy 120 fő elhelyezésére alkalmas kiülőket helyeztek el, itt baráti társaságok összejövetelére, grillezésre, főzésre is lehetőség nyílik, emellett a hatalmas stégen több horgász is kényelmesen elférve hódolhat szeretett szenvedélyének. Minden horgászálláshoz egy csónak is tartozik, mely a termetesebb halak fárasztásához és szákolásához vehető igénybe. Az egyesület vezetőségének vendégszeretete és segítőkészsége példátlan, a szabályokat maradéktalanul betartó horgászoknak nincs mitől tartania, teljes nyugalommal tölthetik el szabadidejüket a vízparton. A tanyaépület előtti stég mellett egy igényesen kialakított tájékoztató tábla található, mely egyfajta invitálást is jelent az eldigitalizálódott virtuális világból a csodálatos, természet adta valóságba, megismerve a horgászat valódi célját, és annak alapvető fortélyait.
Az előző év kiemelkedő sikerei és az itt szerzett tapasztalatok után tulajdonképpen sok mindent nem kellett változtatnom sem a csalogatóanyagok, sem pedig a módszer tekintetében. A cél a termetesebb pontyok szelektálása volt a tóban élő törpeharcsák és nagytestű ezüstkárászok közül. Szinte minden évben eljutnak hozzám azok a hírek, miszerint annyira elszaporodott a törpeharcsa, hogy szinte lehetetlen értékelhető halat fogni, de ezt eddig még egyetlen alkalommal sem tapasztaltam. Tény, hogy a tóban komoly mennyiségű törpeharcsa él, és a vezetőség minden évben megfeszített harcot vív az állomány ritkítása érdekében, de azt minden túlzás nélkül állíthatom, hogy jelenlétük egyáltalán lehetetleníti el az eredményes horgászatot. Megfelelő csalogatóanyagokat és taktikát alkalmazva azt tapasztaltam, hogy szinte teljesen ki lehet zárni a falánk kis ördögöket a nagytestű halak közül, így ennek tudatában kezdtem meg a horgásztúrámat.
A kiszemelt helyekre egy etetőhajó segítségével juttattam be a hit & run típusú végszereléket, ami egy 90 cm-es ólombetétes leadcore darabból, egy 100 grammos Grippa ólomból, illetve egy 20 cm-es PB Jelly Wire előkén felkötött Gardner Talon Tip horogból állt. Csaliként kezdésnek egy 24 mm-es Spicy Red Liver, illetve Big Fish bojlit könnyítettem ki egy ananászos pop-uppal. Az etetéshez egy igazán tartalmas keveréket használtam, mely saját készítésű fermentált magvakból, Haldorádó Big Feed C6 pelletekből, felezett bojlikból állt, alaposan meglocsolva az itt jól bevált Big Fish - Carp Syrup aromával és egy kevés Robin Red - SpéciAdditive kivonattal a törpeharcsák kiküszöbölése érdekében.
A tóról tudni kell, hogy a hűvösebb idők beköszöntével egyre inkább a kíméleti területre húzódnak a nagytestű halak, onnan kell megpróbálni őket kicsalogatni. A kíméleti területre a végszerelék bejuttatása szigorúan tilos, ráadásul az ott található hatalmas fák, víz alatti bokrok és az egykori gát környékén fellelhető akadók miatt egyébként is szinte meghorgászhatatlan. Az itt többször megfogott, kitanult halak is tudják ezt, hiszen rendszerint azonnal az akadókba menekülnek, így elég gyakori a halvesztés is, ha nem megfelelően állítjuk össze a végszereléket. „A jó pap is holtig tanul”, szokták mondani, hiszen az első horgásztúrámon a felkészületlenség miatt a megakasztott halaim döntő többségét másodperceken belül elveszítettem, ami nem kis bosszúságot okozott. Volt, hogy 5 kapásból 5 halvesztésem volt… A következő évben viszont már jóval felkészültebben érkeztem, és egyetlen halvesztés nélkül horgásztam végig a három napot, ráadásul szinte kizárólag 10 kg feletti halakat sikerült fognom az akadók közül.
A szerelékek elhelyezése és a kapásjelzők beélesítése után kényelmesen jutott időm további előkék kötésére is. Ezen a horgászaton is bőven kapott szerepet a kísérletezés, így a legkülönfélébb csalikombinációkat tettem próbára, köztük valódi gyümölcsöt is egy kis pop-uppal kikönnyítve. Az időjárás tekintetében álmodni sem lehetett volna jobbat, hiszen október utolsó harmadához közelítve a 25 fok körüli nyárias hőmérséklet rendkívüli ajándék volt. A horgászatot megelőző hetekben előfordultak ugyan kisebb éjszakai fagyok, azonban a víz hőmérséklete még mindig közel 15 fokos volt. Egyetlen dolog aggasztott, mégpedig az élénk délies szél, mely nem feltétlenül a legjobb szélirány halfogás szempontjából. A feeder, illetve úszós horgászattal ellentétben a bojlis, vagy más néven „nagyponty-horgászati” módszer lehetőséget ad arra, hogy pl. a táskákban rendet tegyünk, előkéket kössünk vagy egy kicsit pihenjünk, hiszen a kapásjelzők hangja úgyis jelez, ha érdeklődés mutatkozik a felkínált csalik iránt. Szürkületig tartott, mire minden a helyére került, és kellően felkészültem az éjszakára. Estig nem volt egyetlen kapás sem, így a csalikat időközben frissítettem, majd nyugovóra tértem. Ha egyedül kell több napot vízparton töltenem, hosszabb időt szánok a pihenésre, hiszen egy ilyen horgászat sokkal több koncentrációt igényel, ha nincs segítségem. Az éjszaka olyannyira nyugodtan telt, hogy a kapásjelzők mindvégig némák maradtak. Ami igazán megdöbbentő volt, hogy reggel mindkét végszerelékemen a 24 mm-es bojli teljesen egészben volt, gyakorlatilag érintetlen maradt. Ezt egyrészt jó hírnek könyveltem el, mert a törpeharcsák sem rágták szét, másrészt némi aggodalomra adott okot. Reggelre megállt a levegő, teljes szélcsend, a tó felszínét szinte teljesen belepte a sűrű zöldalga takaró.
Mivel egyetlen kapásom sem volt az éjszakai horgászat során, változtatnom kellett. Mindeközben az alsó tavon – mely egy jóval nagyobb kiterjedésű víz – egy 48 órás horgászverseny zajlott, de mindössze két kisebb ponty fogásáról érkeztek hírek, ráadásul egy radarral vizsgálva a vizet azt tapasztalták, hogy a halak zöme elemelkedve a mederfenékről vízközt tartózkodik. A Felső-tavon halmozgás jeleit sem véltem felfedezni, még a kíméleti területen sem. Tanácstalan voltam, mit tegyek, hiszen csaknem 20 óra telt el egy mozdítás nélkül, másnap viszont véget ér a túrám. Halat szeretnék fogni. Elhatároztam, hogy lecsökkentem a csalik méretét, így a továbbiakban 20 mm-es Big Fish vagy Spicy Red Liver bojlikat kínálok fel egy Golden Spice pop-uppal, illetve bevetem a „Jolly Joker” csalit, az ananászkockát, ugyancsak kikönnyítve. Az etetőhajóval kevesebb, de jóval aromadúsabb keveréket juttattam be a végszerelék mellé.
A kora délelőtti órákban ismét megélénkült a délies irányú szél, melynek köszönhetően az addig zöld színű víz is hamarosan kitisztult. Alig egy óra hossza telt el, mire végre megszólalt a kapásjelzőm. A hal mindenáron a kíméleti terület felé akarta venni az irányt, így egy kicsit határozottabban kellett fellépnem a kirohanásaival szemben. Szerencsére a Gardner Talon Tip horog stabilan akadt, így végül sikerült kifordítanom a halat a bokrok elől és lassú, türelmes fárasztással folyamatosan magam felé tudtam irányítani. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, mikor sikerült megszákolnom. A kapást megelőzően egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy akár teljes betlivel is zárulhatott volna ez a horgászat, de a stratégiaváltás végül meghozta a sikert. A halat tárázás után bőven 10 kg felett mérlegeltem, így értesítettem az illetékeseket annak megjelölésről, majd a hivatalos nyilvántartásba vétel és fertőtlenítés után szabadon engedtem.
A másik tavon időközben véget ért a horgászverseny, a tanyánál készülő ízletes ebédre magam is meghívást kaptam. Épp az ebédhez készülődtem, mikor a másik készségemen is kapás jelentkezett. Ez a hal rendhagyó módon szinte rögtön a nyílt víz felé vette az irányt, így a fárasztás nem okozott gondot, egészen addig, míg a stég közelébe nem ért. Itt többször is próbált megtréfálni, mire végül merítőbe került a zömök testű tükrös. Az ebéd idejére – a szabályoknak megfelelően – mindkét készséget kivettem a vízből. A rádiós kapásjelző hatótávolsága elért volna ugyan a tanyához, azonban mindenképpen el szerettem volna kerülni, hogy egy újabb kapás esetén az ebéd kellős közepén kelljen rohannom a botokhoz. A bőséges ebéd után az egyesület vezetőivel, horgásztársakkal jó hangulatú beszélgetésbe elegyedtünk, majd visszatértem a horgászálláshoz és folytattam a horgászatot. A csaknem nyarat idéző időben a sátorban ülve hűsöltem, de a halak kifejezetten aktívvá váltak a délután folyamán. Estére nem hűlt le túlságosan a levegő, a szél is elcsendesedett, ezzel együtt a kapások is megszűntek egy időre.
Sötétedés előtt újabb frissítés, majd elterültem sátorban, azonban arra nem számítottam, hogy egy meglehetősen kalandos éjszakának nézek majd elébe. Hajnali 2 óra táján erőteljes, húzós kapásra riadtam fel félálmomból, miközben a hal villámgyorsan az egyik akadóban kötött ki. Hiába próbáltam kétségbeesetten a készségemet kirángatni, az egy centit sem mozdult. Vajmi kevés esélyt láttam arra, hogy a hal még megvan, de be kellett mennem érte csónakkal az éjszaka kellős közepén. Mivel segítség nélkül, egyedül voltam, szinte komikus jelenetek közepette oldottam meg a feladatot. Fejlámpa, merítő, aztán irány a kíméleti terület, minél gyorsabban kiszabadítani a halat, feltéve, hogy egyáltalán megvan még. Az evező hiányában, először egy deszkával, majd az etetőkanállal kellett megoldanom az előrejutást. Hosszú percek teltek el, mire sikerült végül megtalálnom az elakadás helyét, majd kiszabadítva a nádtorzsák, bokrok ágai közé akadt készséget örömmel tapasztaltam, hogy a hal még mindig megvan. Rövid kis harc után sikerült végül megmerítenem. A hal kímélése érdekében a merítőt nem emeltem a csónakba, mert nem volt benne matrac, így hason fekve, az egyik kézzel evezve, a másikkal pedig a merítő nyelét tartva, kínkeservesen sikerült kijutnom a stéghez. Hihetetlen boldogság és megkönnyebbülés öntött el, embert próbáló feladat volt ezt egyedül megoldanom, de végül is a lényeg, hogy sikerült kimenteni a halat az akadóból. Az izgalmas kaland után kimerülten tértem nyugovóra.
A hajnali órákig tartott a pihenésem, mikor a kapásjelző egy-egy csippanása jelezte az újabb érdeklődőt. Elsőre nem igazán vettem komolyan, arra gondoltam, hogy egy nagyobb ezüstkárász akadhatott fent a horgon, és a bot megemelése után még nem is sejtettem, hogy a túra legnagyobb halával küzdhetek. Komótos, lassú mozgással indult a nyílt víz felé, nagyon nehezen tudtam magam felé irányítani. Csaknem húsz perce tartott a fárasztás, és még mindig nem tudtam felhúzni a felszínre. Mikor megpillantottam a hatalmas tükröst, mint a gőzmozdony, úgy megindult a szemközti nádfal irányába, egyszerűen képtelen voltam megállítani. Óriási izgalmak közepette, de végig türelemmel folytattam a fárasztást. Újabb hosszú percek teltek el, mire ismét a stég közelébe ért, és megpróbáltam megmeríteni, sikertelenül. A tartalék energiáit mozgósítva újra erőre kapott, és kezdődött minden elölről. Újabb rohanás a nádfal irányába, majd szép lassan, méterről méterre sikerült közelebb húzni. A következő merítési kísérletnél már sikerrel jártam, és végül sikerült bölcsőbe emelni az erőtől duzzadó, csodás tükörpontyot. A szinte nyárias időjárás még azt is lehetővé tette, hogy derékig a vízben állva engedhessem szabadon a megfogott halat, mely október utolsó harmadában nem nevezhető szokványosnak. A hal szája szinte sértetlen volt, és némi meglepetésre jelölés sem volt rajta, így számomra egy igazi ereklye volt ez a hal a Bácsbokodi Felső-tóból. Nagy örömmel nyugtáztam a horgászatot, hiszen az első nap sikertelensége után beérni látszott az etetés, és végül egy igazán tartalmas horgászat kerekedett ki, ahol izgalmakban sem volt hiány.
A törpeharcsás legendák tehát ezúttal is megdőlni látszottak, hiszen számos nagytestű hal megfogása mellett a felkínált csalik nagyrészt egészben maradtak. Tapasztalataim szerint a fermentált magvakkal dúsított etetés kevésbé vonzó a törpeharcsák számára, viszont a pontyok előszeretettel fogyasztják. Jó példa erre a kalocsai halastón lefolytatott korábbi horgászatom, ahol gyakorlatilag 100%-ig sikerült szelektálni a nagytestű halakat egy valóságos törpeharcsa-bányából.
A horgászatot eredetileg a hétfői nap végéig terveztem, azonban a hosszadalmas összepakolás, valamint a mozgalmas éjszaka után fáradtság miatt már reggel sátrat bontottam. Délutánig sikerült még néhány halat fognom, de nagyrészt pihenéssel, fotók készítésével töltöttem el az időt, élvezve az októberi nyár utolsó pillanatait a szikrázó napsütésben, mielőtt útnak indultam hazafelé.
Valahányszor ellátogattam a Bácsbokodi Felső-tóra, olyan meghitt nyugalommal töltött el az ittlét, mintha egy teljesen másik dimenzióba kerültem volna, a város zajától távol, vadregényes környezetben, csodálatos halakra horgászva… Kis túlzással, ez a hely jelenti számomra a tökéletes kikapcsolódást, ahová mindig várom az újabb visszatérést! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Bácsbokodi SHE vezetőségének az önzetlen segítőkészségért és a példátlan vendégszeretetért, viszontlátásra legközelebb!
Írta: Holler Imre
Fotók: Holler Imre
