Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor az ember a jól sikerült horgásztúrák emlékképei között merengve újból felidézi azokat a pillanatokat, amelyeket a (nem túl távoli) múltban élt át, miközben a jelen egyhangú, semmittevős hétvégéibe visszazökkenve rájön, hogy az egész hobbiját (részben) ezek az emlékek éltetik. Ezek adnak erőt azokra a nehéz időszakokra, amelyek alatt a természet rendje rendszerint megfoszt bennünket szeretett vízparti tevékenységünktől. Egy ilyen merengés képsorának segítségével felidézett horgászat emlékezetes pillanatairól olvashattok az örspusztai kalandok második epizódjának keretében…
Elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg nem kedvelné az ehhez hasonló, kissé novellisztikus jellegű bevezetőket, de nálam most ezt dobta a gép, én sem ragadhatok le folyton a jól bevált szószerkezeteknél :-)
Na, jó, nem untatlak tovább benneteket, és ahogy a latin mondaná, „in medias res”, vagyis csapjunk is bele a dolgok közepébe!
Mint ahogyan arról már az előző epizód keretében is meggyőződhettetek, az örspusztai halállomány, valamint az égiek igencsak kegyeikbe fogadtak minket, ezért nem volt kérdéses, hogy rövidesen újból visszatérünk ide, ám ezúttal még több tapasztalattal felszerelkezve. Szeptember 9-én reggel került sor az újabb megmérettetésre, amelyet egy röpke 36 órás horgászattal egybekötve bonyolítottunk le.
A stratégiához tartozó jelentős változások sorozatát már rögtön a helyválasztás műveletével meg is nyitottuk, hiszen nem pontosan oda telepedtünk le, mint legutóbb, hanem egy-egy hellyel fentebb. Tehát kihagytuk a múltkori horgászaton bevált „fűzfás” helyet, lényegében közös megegyezés alapján, mert megfigyeléseink szerint azon a részen a kisebb testű pontyok dominálnak. Egy valamivel „nyugalmasabb” (na, ez az, amit itt időnként lehetetlen megvalósítani… :)), ugyanakkor termetes halakban bővelkedő horgászatot képzeltünk el. Tehát - hogy pontosítsak - el szerettük volna kerülni az 5 kg alatti pontyok tömeges támadását, amely többé-kevésbé sikerült is, no de ne szaladjunk ennyire előre!
Kezdjük talán a legfontosabbal, hogy milyen etetési stratégiát alkalmaztunk, hogy magunk elé csaljuk a halakat. Talán emlékeztek még az első epizódra, amikor kitértem arra a megfigyelésünkre, miszerint annyi apróhal tanyázott előttünk, hogy mindennemű etetést mellőztünk. Miután ezúttal teljesen lemondtunk a „fűzfás” hely által képviselt „akváriumi óvoda” adta lehetőségekről, egy teljes mértékben nyílt vízi horgászatot valósítottunk meg 110 és 130 méter közötti távolságban. Azt vettük észre, hogy - számunkra rejtélyes okokból - a tó termetesebb lakói lakhelyük e részét sajátították ki maguknak, míg a partközeli zónában jellemzően az apróságok hemzsegnek hatalmas mennyiségben, néhány kósza amurt leszámítva. De ezt a jelenséget körülbelül úgy képzeljétek el, hogy a - nagyobb légellenállás miatt csupán - 60-70 méterre bevetett 30-as bojlit félóránként felvették az 5 kg alatti pontyok, míg a 100 méter fölé berepített (egy szem!) 15 mm-es golyót nemegyszer a „fotózási limitünket”, vagyis a 8 kg-ot meghaladó példányok vették fel. Ki érti ezt?! :)
Tehát ott tartottam, hogy etetés. Parittyás megoldást alkalmaztunk kezdetben, és főleg erre a technikára is építettük koncepciónkat, hiszen a dobócsöves alternatívával egyrészt sokkal kisebb pontossággal, másrészt hatalmas erőfeszítések árán tudtuk csak az általunk meghorgászott távot megetetni. 20-25 gombóccal alapoztunk és egy központi etetést csináltunk kb. 120 m-es távolságban, ennek az etetésnek a szélein igyekeztünk horogra csalni a tó termetesebb lakóit. Az etetőanyagból gyúrt gombócok mindegyike tartalmazott bőségesen CSL pelletet, valamint mindegyik közepébe „csomagoltunk” 3-4 szem egész bojlit. Miután mindezzel végeztünk, bevetettük a készségeket és vártuk a halak érdeklődését. Azt kell mondanom, hogy az elmélet működött, mert a múltkori esethez képest nem rohamoztak meg minket annyira az apróságok. Sőt, a nyitás is ígéretesebbnek bizonyult.
A délután első fele viszonylag csendesen telt, ezért nem zavartuk további csobogással a meghorgászott területet, tisztában voltunk azzal, hogy a délelőtt bejuttatott etetés estig nem csak egyetlen nagyobb halat fog adni. Variáltunk időnként a csalizáson, próbáltuk eltalálni a halak aktuális ízlését, amely hébe-hóba sikerült is, de tudtuk, hogy ennél lesz majd jóval eseménydúsabb időszak is. Ez a helyi táplálkozási periódus az első napon látszólag kora este érte el maximális intenzitását.
Nem ejtettem még szót az általunk használt csalikról. Miután idén szokatlanul „enyhén” indult a szeptember, és az időjárás sokkal inkább nyárias volt, mint őszies, kitartottunk a legutóbb is bevált vérlisztes vonal mellett. Ebben az ízvilágban láttuk ezúttal is a legtöbb lehetőséget, emiatt főleg erre fektettük a hangsúlyt, de természetesen kipróbáltunk ettől eltérő típusú golyókat is, melyekből a frankfurti-kolbászos és squides változatok bizonyultak leginkább működőképesnek.
Érdekességként említem meg a halak táplálkozása kapcsán, hogy a kisebb testű halak ezúttal - a múltkori horgászattól eltérően - éjszaka „leptek meg” minket. Ugyan ez a kevésbé szerencsés verzió - főleg, ha a pihenést vesszük alapul -, de azok az 1 és 3 kg közötti apróságok, amelyekből az előző kiruccanás során szép számmal fogtunk, ezúttal szerencsére alapvetően elkerültek minket. Ennek értelmében az éjszaka kifogott halaink többsége 3 és 7 kg között volt, és csupán egyetlen ponty súlya haladta meg a fotózási limit értékét.
Hajnalban még intenzívebben kezdtek el táplálkozni az imént említett intervallumba sorolható egyedek, ekkor a szelektálás már nemes egyszerűséggel fizikai képtelenségnek bizonyult számunkra. Teljesen mindegy volt a bojli mérete, az előke elkészítésének módja, a meghorgászott távolság nagysága, csalijainkat mindenhol betámadták a kisebb pontyok. Összfogásunk ekkor már 150 kg környékén mozgott, de a java csak ez után következett!
A délelőtt első felében semmit sem változott a helyzet a hajnalhoz képest, viszont 11 óra után - mintha egy villámcsapás történt volna - egymás után érkeztek a termetesebb példányok.
A délután folyamán drasztikus változásokat tapasztaltunk, szerencsére pozitív értelemben… ugyanis ekkor érkezett el az az időszak, amely feltette a túra „i” betűjére a pontot. Egy szinte teljesen más dimenzióban zajló, de számunkra annál nagyobb élményt jelentő horgászat részesei lehettünk, mivel délután szinte csak 5 kg-on felüli pontyokat sikerült szákba terelnünk.
A nap végére megérkeztek a „főkolompos” egyedek is. Krisztiánnak húzós kapása volt a balos felszerelésén, bevágás után egyből látszott, hogy nagyobb hal akadt horogra. A csata győzelemmel végződött, az elkövető matracra került. Ám nem volt sok időnk gyönyörködni a - ránézésre is - 10 kg feletti pikkelyesben, mert abban a pillanatban az én jobbos cájgomat is megtalálta valaki! Krisz gyorsan pontyzsákba helyezte friss fogását az újabb küzdelem idejére, majd hamarosan meg is érkezett segédkezni a szákolásban. Egy termetes tükrös volt ezúttal a tettes, melynek tiszteletére a matracot sebtében kellett újra benedvesítenünk. S miután a két hal közel egy időben érkezett, kérésünkre szomszédunk egy újabb csoportképet készített. :-)
Végezetül pár szóban az eredményről:
A 36 órás horgászatot kb. 300 kg-os összfogással sikerült zárnunk, melynek érdekessége, hogy e mennyiség felét 24 óra alatt sikerült kifognunk, másik felét viszont a túra utolsó 12 órájában gyűjtöttük össze. Ezúttal ugyan kevesebb halat fogtunk, mint az első horgászat során, de most 12 órával kevesebb időt töltöttünk a vízparton. Viszont a szelektálási projekt most sokkal sikeresebbnek bizonyult, amit a 3 db kifogott 10 kg-on felüli ponty és a számos fotózási súlylimitet meghaladó egyed elejtése is nagyszerűen jelzett.
Ezúton is szeretnénk megköszönni ifj. Lévai Ferencnek a horgászati lehetőséget és az örspusztai (2/a-s) tó újabb bőkezűségét!
Eredményes horgászatot és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek!
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók: Krisz, Dani
