Október 4-én úgy indultam útnak, hogy az lesz az év utolsó horgászata… Az a nap akkor felülmúlta a legmerészebb álmaimat is, sikerült megfognom életem eddigi legnagyobb (18,04 kg-os) tőpontyát. Úgy gondoltam, hogy ezt az élményt érdemes megosztani a horgásztársaimmal is, így a történteket cikk formájába öntöttem és jelentkeztem vele a Nevis teszthorgász pályázatára.
Ahogy azon az októberi délutánon a hal az én horgomat választotta, úgy most a pályázat zsűrijének választása esett rám. Megnyertem a kívánt felszerelést, egy Nevis Carp Master 360 3,5 Lbs bojlis botot. Ezután nem volt más választásom, ki „kellett” próbálnom… A továbbiakban kiderül, hogy milyen sikerrel jártam. Annyit előre elárulok, hogy ezúttal sem kellett csalódnom…
Amint a bevezető részben leírtam, október 4-én még úgy gondoltam, hogy az év utolsó kapása az egyéni rekordnak számító 18 kg-os pontyom volt… Ezzel a fogással a következő horgászatig elhódítottam a baráti társaságban körbejáró vándorkupát is.
A teszthorgász pályázat megnyerése új szituációt teremtett, újra a horgászaton törtem a fejem. Nagy lelkesedéssel fogtam neki a tervezésnek, folyamatosan figyeltem az időjósok jelzéseit, szinte imádkoztam a jó időért. Október utolsó vasárnapjára szikrázó napsütést, igazi kirándulóidőt ígértek, így hát elhatároztam, hogy menni kell. A ködös idő után vártam már, hogy egy szép napsütéses napot tölthessek el a tóparton. Az egész hét a tervezés, a készülődés jegyében zajlott. Döme Gábor hideg vízi pontyozós videóin felbuzdulva - miszerint ilyenkor a fokhagyma valamilyen édes ízzel kombinálva fogós lehet - készítettem el saját fokhagymás, epres és fokhagymás-epres bojlimat az etetéshez. Ezenkívül kukoricát és búzát főztem, valamint a bojligyártás melléktermékeiből főzött darával igyekeztem a halak kedvében járni. A horgászatot megelőző napon remek idő volt, reggelre nem volt köd és már a délelőtti órákban is jóval 10 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Bíztam benne, hogy másnap is ilyen idő fogad a parton. Este bepakoltam az autóba és nyugovóra tértem…
Hamar hajnalodott, eljött a várva várt horgászat napja… Reggel 6:30 körül hatalmas ködben indultunk útnak édesapámmal, és végig abban reménykedtünk, hogy a 20 km-rel távolabbi tóparton valami csoda folytán napsütés csillan meg a víztükrön. Nem történt csoda, a víz felett az otthoninál is nagyobb ködfátyol lebegett… Gyakorlatilag az orrunk hegyéig is alig láttunk, amikor megérkeztünk kedvenc helyemre, ahol már több korábbi rekordomat is megfogtam.
De ha már ott voltunk, nem akartam elvesztegetni az időt, kipakoltunk a kocsiból és elindultam etetni.
A bóják elhelyezése és az etetés után se változott a helyzet. A köd annyira leereszkedett, hogy néha az etetőkarót se lehetett látni. Nehezen akart kialakulni az a beígért jó idő…
8:30 körül jutottam el addig, hogy bedobjam a szerelékeket. Pontosabban az egyiket, mert a másik etetőkarómat 140-150 méterre helyeztem el a parttól, ide mindig úgy húztam be a szereléket. Mindkét horgomon kicsit meglebegtetett pellettel próbálkoztam.
Az idő még mindig kellemetlen volt, nem volt melegem a télikabátban, és a halak se mozgattak túlzottan. 10 óráig kellett várni az első kapásra, de ilyen körülmények között szerintem ez egészen elfogadható.
A fárasztás viszonylag hamar befejeződött, egy 4,5 kg-os tükörponttyal kezdtem a napot. A köd még mindig nem kezdett oszlani, hideg nyirkos idő volt, de ez se tudta elvenni a kedvem. Tovább próbálkoztam és türelemmel vártam. Kicsivel dél előtt a halak is megéheztek, egy újabb 4 kilós jelentkezett fotózásra.
Ezt követően apu percei következtek. Kezdett eloszlani a köd, időnként már megjelent a napkorong is. Negyed 1-kor ismét egy 4 kiló körüli tükrös került a partra, majd 1 óra előtt egy csodálatos, 3 kg-os koi pontyot sikerült fognia.
Fél 2-kor pedig újabb kapással jelezte felém, hogy ő is velem tartott, kapjam össze magam, ha nem akarom, hogy csúnyán elverjen eredményesség terén. Aztán 2 óra környékén eljött a pillanat, amiért horgászni indultam ma. Erőteljes húzós kapás jelentkezett a tesztelt botomon. A fárasztás folyamatát megörökítettük, bár újra csak egy 4 kiló körüli hal került a horogra. Kíváncsian vártam már erre a percre, de azt kell mondanom, hogy nagyon elégedett vagyok a bottal. Dobásoknál erős, gerinces volt, pontosan és nagy távolságba lehetett vele bejuttatni a szereléket, ugyanakkor a fárasztásnál is jól dolgozott, lehetett érezni lehet vele a hal minden rúgását. A képeken is látható, hogy már egy ekkora hal esetében is mennyire hajlik. Jól tudtam vele irányítani a kis tükröst.
A napnak ebben az időszakában a már kellemes őszi idő volt, pont olyan, amikor szívesen ül az ember a tóparton. Már nyoma sem volt a reggeli ködnek, gyönyörű látkép terült el előttünk.
Azonban valami hiányzott… Szorgalmasan etettünk, próbálkoztunk a különböző csalikkal, de az igazán nagy halak elkerültek minket… Úgy döntöttem, hogy kicsit változtatok. A messzebb elhelyezkedő karómat 10-15 méterrel előrébb hoztam. Bent nem igazán úgy jöttek a halak, ahogy vártam, ebben a sávban viszont folyamatosan láttam mozogni őket. A bojli nem bizonyult aznap fogós csalinak, így a jól bevált pálinkás kukorica + hungarocell csalikombinációt fűztem fel a hajszálelőkémre. Az idő rohamosan fogyott, és még nem sikerült nagy pontyot fogni… A nap már kezdett lebukni a horizont alá, amikor háromnegyed 4 előtt végre ismét sípolni kezdett az egyik jelzőm. Sietve mentem a botok felé, hátha a tesztelt Nevis boton van kapásom… De nem, a másik botom orsójáról pörgött le nagyon gyorsam a 30-as monofil… Azért ennek is örültem, október végén minden kapást meg kell becsülni. Főleg az ilyet! Már a bevágás után éreztem, hogy az eddigi 4-5 kilós halak egy kicsit idősebb rokonával állok szemben.
A fárasztás során lementem a vízbe 2 méterre belógó földnyelvre, hogy onnan jobban tudjam irányítani a halat, ezzel megakadályozva, hogy összekeveredjenek a szerelékek.
Minden rendben ment, pár perc küzdelem után felszínre bukkant a gyönyörű hal. Ekkor lepődtem meg igazán, mert nagyobb volt, mint amire elsőre tippeltem volna. Egy gyönyörű, egészséges, kereken 10 kg-os tőponttyal ajándékozott meg a tó.
Természetesen a „Catch & Release” elveknek megfelelően ez a hal is visszakerült a vízbe, hogy más horgászoknak is örömet okozhasson.
Mivel ebben az időszakban korán sötétedik, úgy gondoltam, hogy aznap már kapásom se lesz. Úgy döntöttem, hogy beszedem a bójáimat, de amikor bemegyek értük, az utolsó kapás helyére még behúzom a tesztelt szereléket. Így is történt, felcsaliztam kukoricával és hungarocellel, majd elindultam befelé. A karóhoz érve beszórtam pár marék bojlit, pelletet és a főtt kukoricát, majd a bójákat begyűjtve célba vettem a partot. Közeledett az alkonyat, elkezdtünk pakolni. Természetesen, ahogy mindig is lenni szokott, a botok maradtak a végére. Már minden kellék az autóban volt, amikor a Nevis boton igazi, füstölős kapással jelentkezett valaki… A zsinórból egy pillanat alatt métereket húzott le a hal, minden bojlis horgász ilyen kapásról álmodik… Következett a futás a bothoz, és a bevágás… Azonban most nem én jöttem ki győztesen ebből a csatából, pár rúgás után búcsút inthettem az év utolsó halának. Ugyan ez most nem lett meg, mégsem keserű szájízzel csomagoltam össze a botokat. Sötétedett, indulni kellett haza.
Így zajlott az év utolsó horgászata. Korábban, szeptember közepén mindig befejeztem a békés halakra való horgászatot, de idén rádöbbentem arra, hogy akár késő ősszel is eredményes lehetek. Sajnos a tesztelt boton két kapásból egyet tudtam megfogni, de bízom benne, hogy lesz még alkalmam rá, hogy nagyobb halakat is a partra segítsek vele. Ígérem, azokat az élményeimet is megosztom mindenkivel!
Otártics Máté Zsolt (otarticsmate)
