Mindig is a vadvizek megszállottja voltam és a jövőbe nézve sem látok változást ezzel kapcsolatban. A Balaton szerelmeseként sosem gondoltam volna, hogy van még a földön egy olyan víz, ami hasonlóan magába tud bolondítani. Talán azért, mert még sosem horgásztam hazánk egyik, ha nem legvadregényesebb vizén, a Kis-Balatonon. Fantasztikus környezet, érintetlen halak és megannyi csoda jellemzi ezt a kiismerhetetlen vadvizet. Nagyon hamar beleszerettem, ezért már több túrán is túl vagyok a tó különböző pontjain. E kalandok első részét olvashatjátok most…
A Kis-Balaton jelentős része fokozott védettséget élvez. Ennek egyértelmű célja, hogy meg tudják őrizni a csodálatos madár- és élővilágot. Emiatt sokkal szigorúbb szabályok vannak érvényben, mint bárhol máshol. Nagyon fontos ezekkel tisztában lenni, mielőtt nekivágnánk itt egy horgászatnak. A Kis-Balaton vízrendszerének csak egy töredék részén engedélyezett a horgászat. A nyári időszakra elborít mindent a növényzet, elkezd vadul nőni a sulyom és a nád. Még korlátozottabbak lesznek a lehetőségek.
A vízállás is napról napra változhat, ezért nem egyszerű a helyválasztás. Egyszóval, fel volt adva a lecke. Egy ilyen ízig-vérig vadvízen minden megfogott hal értéke sokszorosára nő. Ezek a kihívások vonzanak engem igazán.
Az első helyszín, ahol szerencsét próbáltam, a Zalavári út északi felén volt. Ez a környék egyik legzsúfoltabb, legközkedveltebb része. Megérkezésemkor szinte az összes helyen ültek. Az általam kiszemelten is, így oda végül csak késő délután tudtam kipakolni. E pár óra alatt alaposan bejártam a környéket.
Volt lehetőségem beszélgetni néhány horgásszal, akik nagyon biztató információkkal láttak el. Mondták, hogy az elmúlt napokban rengeteg pontyot fogtak éjszaka, szóval sok alvásra ne számítsak. Ettől igazán jó kedvem kerekedett. Egyből neki is láttam az előkészületeknek.
Kisebb nehézségeket leszámítva sötétedésre a helyére került minden. Épp a sátor környékén tevékenykedtem, mikor a jelzőm hangjára lettem figyelmes. Olyan gyorsan jött az első kapás, hogy szinte el sem hittem. 10 perce lehetett a helyén a szerelék, vagy talán annyi se… Rövid küzdelem után hamar szákba került az első kis-balatoni pontyom. Nem volt egy óriás, alulról súrolta a négy kilót. „Szuper kezdés!", gondoltam magamban és már tettem fel az új csalit az előkére…
Minden biztató előjel ellenére egy üresjárat következett egészen hajnali három óráig.
Brutálisan erős, füstölős kapásra ébredtem. Hiába siettem, amennyire tudtam a bothoz, mire kézbe vettem, a ponty már akadót talált. Elvesztettem a halat, de ürömben az öröm, hogy a horog akadt ki, nem pedig a szerelék szakadt. Így a halnak nem kell az előkétől megszabadulnia. Frissítettem mindkét szereléket, majd visszamentem a sátorba. Reggelig sajnos még két jónak vélt haltól kellett elbúcsúznom a tuskók miatt.
Nem volt választásom, újra kellett gondolnom mindent. Ahogy kivilágosodott egy markerólom segítségével feltérképeztem az előttem elterülő részt. Hamar rá kellett jönnöm, hogy egy elárasztott erdő kellős közepén vannak a horgaim. Hát, ezek után nem csoda, hogy így pórul jártam korábban. Az akadósor kb. 95 méteren kezdődött, így az addigi 120 méter feletti dobásokat visszavettem egy kényelmes 90 méteres távolságra. Előkerültek az orsók pótdobjai, teli 0,35 mm-es Shimano Technium zsinórokkal. Kötöttem néhány előkét, majd megreggeliztem. Nem tudtam feledni a sok elvesztett halat. Csak meredtem a távolba és hallgattam a madarak csodálatos énekét. Egy-egy vadlúdcsalád tipegett el fölöttem az úton, miközben egyre melegebben sütött a nap.
Tikkasztó meleg volt. Nem meglepő módon megúsztuk kapás nélkül a nappali órákat.
Lassan közeledett a fényváltás időszaka, ideje volt frissíteni. Az előző éjszaka összes kapását a Big fish bojlinak köszönhettem, így ezen nem változtattam. Egy szem 24 mm-es került süllyedő változatban a jobb oldali botom hajszálelőkéjére.
A másikra reggel kötöttem egy hóember szereléket, erre szintén egy szem Big Fish bojli került, amit egy Édes Ananász pop-uppal könnyítettem ki.
A Kis-Balatonon a szénhidrátos, hallisztmentes golyók működnek a legjobban, ennek ellenére én nagyon bíztam a Big Fishben. Nem hiába…
A nagy meleg miatt egészen hajnalig kellett várnom az első halra. Már pirkadt. Lassú, maszatolós kapásnak emeltem be az este bedobott hóember szereléken. Az első pillanatban még kárásznak gondoltam a halat, ami egy határozott meglódulással jelezte, hogy ideje komolyan vennem. Felsiettem a mögöttem lévő út szélére és égbe tartott bottal próbáltam a halat minél előbb elhúzni a kritikus zónától. Végre sikerült! Mikor már közeledett a szákolás ideje, gyorsan magamra rántottam a melles csizmát és igyekeztem a hal elé. Néhány tiszteletkör, majd az első lehetőségnél megmerítettem. Fülig ért a szám, miközben vittem a bölcsőbe. Bőven 10 kiló feletti spanyolos tükrös volt. Ez a Kis-Balatonon felér egy lottó ötössel a helyiek elmondása szerint. A sok küzdelem után egy ilyen ajándék kárpótolt, hihetetlen boldog voltam. Néhány fotó, egy puszi és úszhatott is tovább ez az igazi kincs. Már ezért az egy halért megérte kitartani és nekivágni ennek a túrának!
Örömittasan kortyolgattam a reggeli teám, megvolt, amiért jöttem. A felkelő nap fényében figyeltem, merre vannak halmozgások. A sekély vízben nagyon jól mutatták magukat a pontyok: tolták maguk előtt a vizet, majd néhány fordulás kíséretében továbbhaladtak. Öröm volt nézni.
Gyorsan elröppentek a reggeli órák. Ismét kánikula tombolt, napközben 35 fok fölé emelkedett a hőmérséklet.
Még volt hátra két éjszaka. Úgy éreztem, végre megvan az út a sikerhez. Sötétedéskor megint nagy reményekkel vágtam neki az éjszakának, azonban most megúsztuk kapás nélkül. Teljes csend honolt, még egy pontyugrást sem hallottam. Hajnalban a nappal együtt keltem annak ellenére, hogy igazán kimerült voltam már. Értetlenül kémleltem a vizet. Merre járhattak most a pontyok?!
Az utolsó reményem a délutáni órákban betörő hidegfrontban volt. Erős északi szelet jósoltak és némi csapadékot. Kellett már a víznek egy kis pezsdülés. Eközben a tározó túloldalán vadul zajlott a pontyok násza. Kicsit meg voltak késve az ívással, ez viszont megmagyarázta a közel kétnapos kapástalanságot. Minden maradék erőmet összeszedve vártam az enyhülést. Délutánra végre megjött a front az ígért erős széllel és lehűléssel. Lassan, de folyamatosan esett légnyomás, minden adott volt. Közeledett az igazi nagyhalas idő…
Az esti frissítésnél húztam egy bátrat és a jobb oldali botom szerelékét újra az akadók közé dobtam. 130 méter környékén volt egy tisztás, kemény iszappal. Tudtam, hogy kockázatos, de bevállaltam. Épp a másik bottal bíbelődtem még, mikor csippant a jelzőm. Felocsúdni sem volt időm, mert a hal már megfékezhetetlenül húzta a zsinórt. Szinte eldobtam mindent és rohantam a bothoz. Egyből felfutottam az útra és onnan kezdtem el fárasztani. A damil folyamatosan pattogott a tuskókon. A szívem a torkomban dobogott… Nagyon szerettem volna a kezeim közt tartani ezt a halat… Végül valahogy kiimádkoztam az tuskók közül. Felkaptam a merítőt és indultam érte vízbe. Mivel egy keskeny nádnyiladékból horgásztam, nem volt más lehetőségem a szákolásra. Brutális erőben volt a hal, még legalább tíz perc közelharc után is csak harmadik próbálkozásra tudtam megszákolni. Végre ott pihent a merítőmben. Nagyon zömök, 12 kiló körüli töves volt.
Nagy megelégedéssel töltött el, hogy bejött ez a merész húzás. Később nem dobtam már vissza arra a területre, mert időközben teljesen besötétedett. Minden méter számított, hogy hova esik a végszerelék. Nem akartam sem a halak épségét kockáztatni, sem pedig feleslegesen szerelékeket beszaggatni.
Látszott, hogy az a kevés hal, ami előttem volt, az is a tuskók között vonult át. Reggelig már nem volt több akció. Az ígért csapadék viszont nagyon közeledett már, így amint kivilágosodott, elkezdtem összepakolni. Esőben nagyon kellemetlen lett volna.
Első kis-balatoni horgászatomnak jobbat elképzelni sem tudtam volna. A sok nehézség ellenére ez a két igazán különleges ponty megért minden fáradozást. Már a hazafelé vezető úton a visszatérést tervezgettem.
A következő helyszín a Kányavári-sziget volt. Itt szinte minden összejött, mintha egy álomba csöppentem volna. Röpke három nap alatt is olyan halakat sikerült fognunk, amitől így, visszagondolva is kiráz a hideg. Erről a felejthetetlen horgászatról fog szólni a „Kalandok a Kis-Balatonon" 2. része…
Hamarosan folytatása következik…
Írta: Szoják Benedek
