Az idei tavasz elég nehezen indult. Az előre leszervezett horgászatok 90%-a halasztást követelt, ez nem volt másképp a mi tavaszi balatoni túránkkal sem. Most viszont, hogy valamelyest javult a helyzet, ezt rögtön ki is használtuk. Rövid szervezés után már indultunk is Keszthelyre egy ötnapos baráti horgászat keretében. Az időjárás-előrejelzés sok jóval nem kecsegtetett, de mi bizakodtunk és nekivágtunk.
Egy fárasztó hét vasárnapján indítottuk csütörtökig tartó horgászatunkat. A helyszín ezúttal Keszthely volt. Egy hosszú, vadregényes úton értünk a hely bejáratához. Kb. 100 méteres út vezetett az erdőn keresztül a stéghez, ami nekem már az első pillanatban belopta magát a szívembe.
Sajnos az eső folyamatosan esett, nem volt egyszerű a bepakolás. Nem volt kérdés, hogy a tábor felállításával kezdjünk. Mikor a sátrak már álltak, és elrendeztünk mindent, szerencsénkre épp levették elsőfokúra a viharjelzést. Gyorsan összekészítettem az etetésre szánt bojlikat, és egyből vízre szálltunk.
A viharos oldalszél nagyon megnehezítette a helykeresést. Nem volt sok időnk tapogatni. Az első ígéretes helyeket egyből meg is jelöltük és pár marék golyót szórtunk egy relatív nagy területre. Én kettő bóját tettem le. Egyet 370 méterre a parttól, egy iszapváltásra, a másikat pedig a szektorhatárra, kereken 450 méterre. Itt keményebb iszapot találtam, tele kagylóval.
Siettünk vissza a partra, mert közben ismét másodfokú viharjelzés lépett érvénybe. Nem kellett kapkodnunk. Kényelmesen megkötöttük a jónak vélt előkéket, felszereltük a botokat és vártunk a szél csökkenésére. Ezalatt pont meg tudtam vacsorázni és szürkületkor végre be tudtuk húzni a szerelékeket.
Miután minden bot a helyére került, sajnos az eső miatt megint beszorultunk a sátraink fogságába. Ennek ellenére nagyon jó hangulatban telt az első este. Bizakodva vártuk az első kapásokat, azonban ezek sajnos elmaradtak. Az első éjszakát megúsztuk hal nélkül.
Arra ébredtünk, hogy a viharos szél ropogtatja felettünk a fákat. Kellemesebb ébresztőre számítottunk. Egész délelőtt másodfokú viharjelzés volt, kénytelenek voltunk ismét türelmesen várni. Aztán 13 óra után valamivel gyengülni kezdett a szél, és megérkezett az első kapás. Szerencsére ekkor már vízre lehetett menni, így egyből csónakba szálltunk és robogtunk a hal irányába. Rövid küzdelem után már a szákban pihent a 9-10 kiló körüli töves. A partra érve gyorsan lefotóztuk, és mehetett is vissza. Ekkor még nem is sejtettük, hogy a túránk legnagyobb hala volt.
Este csak sötétedés után tudtunk visszahúzni, mindaddig nyughatatlanul tombolt a viharos északi szél. Mentálisan nagyon elfáradtunk napközben, ezért hamar lefeküdtünk. Sokszor nagyon frusztráló, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak, és szinte tehetetlenül kell várnunk.
Az éjszaka ismét nyugalmasan telt, pedig minden bizakodásra adott okot. Reggel 8 óra körül járhatott az idő, mikor egy lassú, elég bátortalan kapás érkezett a messzebbi szerelékemre. Az időközben ismét viharossá fokozódó szél miatt kénytelen voltam partról fárasztani a halat. 5 kiló körüli, jellegzetes balatoni nyurga volt.
Közel sem volt egy óriás, de végre ismét egy hal. Néhány sulis feladat és beadandó elvégzése után neki is álltam előkéket kötni. Ekkorra már körvonalazódott a fő probléma. Egyszerűen nem tudtunk szelektálni. Se az etetés elhagyásával, se pedig a csali méretével.
A fő koncepcióm az volt, hogy a messzebbi, 450 méterre lévő bóját folyamatosan szórom nagy kedvencemmel, a Spicy Red Liver bojlival, a közelebbi, szélső bóját pedig minimális etetéssel és a különleges aromájú Big Fish golyóval. Az utóbbi taktika már többször is bizonyított.
Az viszont nem volt kérdés, hogy váltani kell. A dupla 24 mm-es wafterek helyére az etetésre is használt, korábban említett főzött csalik kerültek, az etetést pedig teljesen abbahagytam. Behúzásonként csak a szerelék köré szórtam 15-15 szem bojlit. Megnöveltem a hajszálelőkém hosszát és bíztam abban, hogy talán ezzel ki tudom szűrni a kisebb halakat.
A cél most is ugyanaz volt, mint a hosszabb balatoni túráim alatt mindig. Az előttem tartózkodó halak közül céltudatosan a nagyokat szerettem volna megfogni.
Horgászatunk alatt a víz hőmérséklete folyamatosan, több mint 3 Celsius-fokot csökkent. Ez ilyenkor még nagyon sok, szerintem a halak visszahúzódtak a mélyebb régiókba. Emiatt erőltettem ennyire a nagy távolságokat.
Az utolsó 2 napunk és éjszakánk mondhatni papírforma szerint folytatódott. Nagyon kevés kapásunk volt, és azok is kizárólag kisebb, 5 kiló alatti halak voltak. Az utolsó délutánunk kivételével a viharos szél végig kitartott mellettünk. A negyedik napra és egyben az utolsó éjszakára összeszedtük minden maradék erőnket, kötöttünk pár új előkét és csekély reményekkel vágtunk neki az estének. Szerettük volna megfogni mindketten a „becsület" halunkat.
Szép este volt. Végre láttuk a csillagokat és a telihold fénye ragyogott be mindent. Szinte fejlámpa sem kellett.
21 óra környékén volt egy csippanásom. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva nem volt kérdés, hogy gyorsan vízre szálljak-e. Az összes kisebb ponty ilyen kapást produkált, ezért nem akartam megkockáztatni, hogy rajta legyen reggelig egy ilyen hal.
Kicsit cinikusan hangzik, de szerencsére nem volt semmi halra utaló jel. Pontosítok, kis halra utaló jel. Egy idő után hihetetlen bosszantó, hogy bármilyen csalira és előkére képesek „felrágni" magukat. A csalit rendben találtam, ezért egy az egyben vissza is raktam a helyére és igyekeztem vissza a partra.
Kicsit még ültünk a sátrak előtt, aztán nyugovóra tértünk. Nyugodt, csendes éjszaka volt. Megúsztuk ismét kapás nélkül az éjszakát, aludtunk egy jót. Legalább kipihenten vághattunk neki a pakolásnak és a tábor lebontásának.
Nem mindig jön össze, amit korábban eltervezünk, ettől szép a horgászat. Nem győzhetünk mindig. Ez is a Balaton egyik arca, emiatt szeretem annyira. Nem csüggedünk, amint újra lehetőségünk nyílik, revánsot veszünk. Tanulságos peca volt, de jól kimerültünk a végére. Sok időnk nincs rágódni a sikertelenségen, pár nap, és irány a következő víz: kis hazánk egyik, ha nem a legvadregényesebb vize, a Kis-Balaton. Számomra ez egy teljesen ismeretlen víz, ezért nagyon kíváncsian várom a következő túrát!
Írta: Szoják Benedek
Fotók: Pap Dániel, Fehér Boga Pál
