Ebben a rohanó világban a horgász próbál kiszakadni a hétköznapokból és természetes környezetbe, a vízpartra vágyik. Manapság azt is mérlegelni kell, hogy milyen mesze van a kiválasztott víz, illetve milyen feltételek várják az odalátogató horgászokat. Mindig is szerettem új vizeket kipróbálni, így a választásom a Gyöngyös melletti öreg víztározóra esett, ami a Budapesthez közel található, és ahol minden feltétel adott, hogy három háborítatlan napot eltölthessünk a horgászatnak hódolva.
Mivel Budapesten lakom és nem volt kedvem több száz kilométert vezetni, körbenéztem az Interneten fellelhető horgászvizek között, amik elérhető távolságban vannak. Mindenképpen olyan vizet kerestem, ahol előnyben részesítik a bojlis horgászatot és ehhez megteremtették a megfelelő feltételeket. Miután átnéztem a házirendet és a rekordfogásokat, választásom a Nagyrédei Horgásztóra esett. A 22 hektáros tavon mindössze 17 horgászállás található, így minden helyen kényelmesen, háborítatlanul lehet horgászni akár nagyobb távolságba is. A tó területének jelentős részét nádas borítja, ezért szerettem volna a nádas mellé ülni. Sajnos a közkedvelt, ígéretes helyek már mind foglaltak voltak, de ajánlottak egy helyet a tó sarkában, ahol elérhetőek ígéretes haljáratok, bár nehéz, több tapasztalatot igényel a meghorgászásuk. Sokszor horgásztam nehezebb vizeken, így választásom az ajánlott 7-es helyre esett: szerencsét próbáltam, hátha sikerül pár szebb pontyot zsákmányolni a nádas rejtekéből. Amit a tóról még tudni érdemes: minden álláson sátorhely, filagória, az állások között WC található. A büfében valóban pénztárcabarát árak vannak hűtött italokkal és meleg ételekkel. A halőrök segítőkészek mindenben, és akkumulátortöltési lehetőség is van. Megérkezéskor, messze a város zajától csak a madárdal ütötte meg a fülemet és semmi más. Végre a vízparton! Csónakot béreltem és hál’ istennek nem egy lélekvesztőt kaptam, itt minden horgásznak egy stabil, nagy, 4 személyes csónak jár. Gyors kipakolás után már kerestem is az ígéretes helyeket. Tudtam, hogy a zsinóromat akár több helyen meg kell majd vezetnem, hogy a legjobb helyeket elérjem. Zsinórvezetőim voltak, úgyhogy nem kellett újat csinálnom. 220 cm-es bambusz rudakat használok, amik alja ki van hegyezve, a tetejükön pedig egy U alakú drót található. E rudakat leszúrhatjuk a tófenékre - természetesen, ha leér a bambusz -, de egy víz fölött levő akadóra is rögzíthetjük 2-3 ponton egy erős kötéllel, így megvezethetjük a főzsinórunkat. Jobb oldalon egy nádas félsziget spiccét akartam meghorgászni, mert ott szép nyiladékokat találtam. A nádfalon nem volt nagy víz, 160 cm-t mértem, de ebben már kényelmesen elúszkálnak pikkelyes barátaim. A zsinóromat két helyen kellett megvezetnem kétféleképpen.
Az első zsinórvezetésemnél a zsinór az U alakban volt, a második zsinórtörésnél pedig a bambuszrúd oldalára feszült rá a zsinór. Azért nem tettem bele a főzsinóromat a második zsinórvezetőbe, mert akkor az ólom és a zsinórvezető közötti kedvezőtlen szög túl magasra emelte volna a végszerelék előtti zsinórt, ami zavarhatta volna a pontyokat a táplálkozásban, az esetleg gyanút fogó halak pedig hamar odébbálltak volna. E megoldással a zsinór a horog környékén szinte el sem emelkedik az aljzattól, így nyugodt szívvel várhattam a pontyokat.
Fontos megjegyeznem, hogy ennél a módszernél nem szabad bevágni, maximum a botot a kapásnál kicsit megemelni és lazán tartani a hallal a kontaktot - semmiféleképpen ne húzzuk magunk felé a halat, mert behúzzuk a nádba vagy akármilyen víz alatti akadóba, a hal pedig széttépi a saját száját, és elveszítjük. Akármilyen hihetetlen, a halak a megakasztás helyétől egy-két méterre szépen megvárták, amíg föléjük értem, csak ezután kezdődött meg az igazi fárasztás. Így távol tudtam tartani őket a nádtól.
Bal szélső bot főzsinórját is meg kellett egyszer vezetni, hogy a kis öblöcskébe be tudjak horgászni, a többi bot végszerelékét nyílegyenesen a nádfalban levő járatok elé húztam be.
Rekkenő hőség volt, még a levegő is állt teljesen. Sátorállítás után volt időnk a környezetben gyönyörködni és megmártózni a tó vizében, ami kicsit enyhítette a nagy forróságot. Egyszer csak a várva várt csipogás törte meg a csendet. Bevágás után halam egyből a nyílt víz felé vette az útját. Csónakba ugrottunk és már mentük is a halacska felé, és rövid fárasztás után már a matracon volt az első nagyrédei pontyocska, ami majdnem 10 kiló volt.
Pár gyors fotót követően már ismét a vízben úszkált. Mivel Móninak az idei évtől hivatalos engedélye van, ő is végighorgászta velem ezt a 3 napot. Egy bottal keszegezés mellett döntött: egy spiccbottal horgászott a csónak végéből. Az apró halak folyamatos szórakozási lehetőséget adtak, mert nem volt olyan, hogy nincsen kapás. Igen erős a helyi keszegállomány, rengeteg apróhal él a tóban.
Délután pár kisebb pontyot sikerült még zsákmányolni, de nem is hoztuk ki őket a partra, hanem már a szákolás után szabadon engedtük őket a nyílt vízen. Nappal csak a kisméretű csalikat vették fel a pontyok, a nagyobb csalikra kapásom sem volt. Éjszakára próbáltam szelektálni a csali méretével és ízével, hátha a darabosabb halak meglátogatnak, emellett - bevallom őszintén - pihenni is szerettem volna. Az éjszaka négy halat tudhattam magaménak, abból kettő ponty volt 10 kg felett.
Reggel rekkenő hőségre ébredtünk, gyors kávéfőzés után már frissítettem is a csalikat. Nappalra fennhagytam a nagyobb méretű csalikat, de a pontyok inaktívak voltak. Természetesen a szokásos bográcsozás sem maradt el, így kora délután már paprikás krumplit ebédeltünk.
Szerelékem a következő volt: a főzsinór Trabucco S-Force 0,40 mm, PB Product Downforce 45 lb leadcore 1 méteres hosszúságban, a 170 g-os Fox ólmot pedig Korda Lead Clip és a hozzá való gumiharang rögzítette. Előkémet a számomra jól bevált Whiplash fonott pergető zsinór 0,15 mm átmérőjű változatából kötöttem, hossza 20 cm volt. Carp’R’Us 4-es Longshank horgot használtam. 1 milliméteres műanyag csővel rögzítettem a hajszálelőkét a horog szárán. A jobb akadást Taska horogbefordítóval segítettem. Mostanában elég nagy csali arzenállal járok horgászni és elég nehéz kiválasztani a legmegfelelőbb csalit. Mivel a nappali órákban gyengén táplálkoztak a halak, a kis csalikat részesítették előnyben, amik még ki is voltak könnyítve.
Az apró szemű kagylóőrleménnyel bevont csali tetszett nekik a legjobban, amihez egy 4 fajta pop-upot tartalmazó dobozkából az ananászos micro popupot választottam. E csalikat akár a feederező horgászok is használhatják a csali mérete és variálhatósága miatt. Éjszakára szerettem volna csípős vacsorát tálalni a pontyoknak, amit persze nappal nem voltak hajlandóak felvenni, talán az óvatos táplálkozásuk miatt. Autentik Sniper Robin Red & Spanish Peppert csaliztam, ami egy igen csípős paprika őrleménnyel bevont bojli. Ha jobban szemügyre veszitek, akkor láthatjátok, hogy nagyobb chili paprika darabok is találhatóak a bojli felületén. E golyók kivétel nélkül kézzel készülnek, ezért a gyártó garanciát vállal. A csalit borsos-csípős saját pasztájával vontam be, ami több órás „csípős oldódást” biztosít.
Ebéd után - hogy a keszegeken kívül valami történjen is - visszaraktam két botra az apró kagylós csalit, ami szinte azonnal kapást eredményezett. Mónival felváltva fárasztottuk a pontyokat, de csak a szokásos 4-9 kg közöttiek jöttek. Nem bántuk egyáltalán, mert igen jót szórakoztunk velük, és így legalább folyamatosan ment az etetés a helyekre.
Móninak a duplán megtört zsinóros botján füstölős kapás jelentkezett, amiből nyomban gondoltuk, hogy darabosabb példánnyal lesz dolgunk. Szokás szerint a megakasztás helyét követő haljáratban megvárt a hal, és a kis vízben hamar ki tudtuk fárasztani.
Természetesen nemcsak a horgászatban, hanem a halakkal való bánásmódban is profin viselkedik Móni, ezt a mellékelt kép is igazolja. Szigorúan minden halra vigyázunk, és minél hamarabb visszaengedjük éltető elemébe.
Eljött megint az este, amit a rengeteg vérszívó keserített meg. Éjszakára ment vissza a chilis bojli, mert előző este remekül vizsgázott. Nyomott és forró volt a levegő még éjfél körül is, és már éppen lefekvéshez készülődtünk, amikor középső botomon - amit a zsinór megtörése nélkül a nádfalra húztam - kapás volt. A Fox folyamatosan visítva törte meg az éjszaka csendjét. A bevágás után a hal megint a nyílt víz felé vette az irányt, és mire utolértük, legalább 30-40 méterre eltávolodott a nádfaltól. Pár hatalmas burvány után már a szákban pihegett őkelme. Már ekkor látszott, hogy a hal pikkelymintája nem mindennapi, sajnáltam, hogy nem nappal kaptam lencsevégre, de így is próbáltuk a képből a maximumot kihozni, hogy örök emlék maradjon. A mérlegelés után kiderült, hogy a túra eddigi legnagyobb halát fogtam ki, amely 12,80 kg volt.
Hajnalban még pár darab kisebb ponty keltett fel álmomból, melyeket fotó nélkül visszaengedtünk a tóba. Elhatároztuk, hogy nappali unalom elkerülése végett egy-egy bottal visszatérünk a kis kagylós csalira. Ezeknél csak a pop-up színével kísérleteztünk - az ananászos tetszett nekik a legjobban. Nagy meglepetésünkre az Extreme Mussel is beadta az első „tíz pluszos” pontyát, mikor esteledett és egyre jobban elkezdett élni a víz. Egyik pontyugrás jött a másik után a nádfalon. Sejteni lehetett, hogy mozgalmas éjszaka lesz!
A megérzésem tökéletesen bevált, egyik kapás érte a másikat. Többször volt olyan, hogy 2 bot parton volt és folyamatosan csónakáztam be a vízre hol a halakért, hol pedig vittem vissza a felszerelésemet. Éjfél után az egyik hal megmerítését követően a parton nagyon ismerős volt a hal. Fényképezés után visszanéztem az előző éjszakai fogásokat és megdöbbenve vettem észre, hogy az első éjszaka már megfogtam ugyanazt a halat, csak akkor nem a nádas félsziget elejéről jött, hanem a bal oldali nádfalról. Biztos voltam benne, hogy jó úton járok, és ha lett volna más nagy hal a közelemben, akkor azt is megfogom. Éppen ezek a halak tartózkodtak itt, és könnyen előfordulhatott volna, hogy a többi nagy halat is visszafogom pár napon belül.
Reggel hullafáradtan ébredtem. Egy-egy szokatlan csippanás jelezte, hogy valami van a horgom végén, de nem valami hatalmas jószág. Csónakba pattantam és egyből megszákoltam a halat. Csodálkozva néztem a halra, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ponty vagy kárász. Kivittem a partra és ott jobban szemügyre vettem, de még mindig kételkedtem a dologban. Ponty fej bajusz nélkül és kárász test jellemezte a kifogott halat, ami 3,56 kg volt. Nem vagyok halbiológus és több emberrel beszéltem, megoszlottak a vélemények a dologgal kapcsolatban.
Egy tapasztalt, neves horgász azt mondta, hogy a kárász összeívott a ponttyal, ami ugye nem elképzelhetetlen és ún. pontykárász lett a végeredmény. Nem akarok ebben a kérdésben senkivel sem vitába szállni, lassan 30 éve horgászom, de ilyen egyedi halat még nem láttam, és biztos vagyok benne, hogy az adott helyzetben sokan elgondolkodnának rajta. Mindenki döntse el saját maga, hogy milyen halat is fogtam.
Összességében remek három napot töltöttem el ezen a horgásztavon, és ami fontos volt, a természet vadságát itt meghagyták. Minden nap beszélgettem 5 percet az aktuális halőrrel és nyugodtan, de fárasztóan telt el ez a három nap. Ide még biztosan visszatérek!
Írta: Knitli Sándor
Fényképezte: Gál Mónika és Knitli Sándor
