A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.
Ezúttal egy olyan történetet szeretnék elmesélni, megosztani melyre örökké emlékezni fogok! Egy szokásos baráti horgászaton történt az eset. Nyári baráti horgászatom 5. napján, rekkenő hőségben ülök a fa árnyékában, mikor is letojt a fölöttem fészkelődő gerlepár egyik tagja! „Na”, mondom, „szép…” Barátom édesapja megszólal: „Na, figyeld csak, majd így lesz mindjárt szerencséd!” A déli melegben egyszer csak 1 csippanás, és már bólogat is botom spicce. Nem késlekedtünk, a többi pedig már számomra örök emlék! Júliusban, péntek 13-án kezemben tarthattam pár percre álmaim halát, egy tökéletes spanyol mintást!
Zárásként egy idézet egyik kedvenc filmemből:
Mindig úgy tekintettünk magunkra, mint aki a lehetetlenre is képes. Számon tartjuk a nagy pillanatokat. Ezek, azok a pillanatok, amikor legyőzzük a félelmet. Messzire jutunk, és a csillagokról álmodunk, mert többet akarunk tudni. Ezekre a pillanatokra vagyunk a legbüszkébbek, de gyávák lettünk, vagy csak elfelejtettük, hogy felfedezők vagyunk az utunk legelején. A legnagyobb titkokat még nem fejtettük meg, a sorsunk odafönt vár!
Az élet a legnagyobb rendező…
Fotók: Erdélyi Tamás
