Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Gyakori probléma a hagyományos „U” alakú villafejek és nyéltartók használata során, hogy a rod pod fejrészének megemelésével a botunk hátracsúszik és csak az orsótartó, vagy valamelyik gyűrű fogja meg. Ezt a kellemetlen szituációt, ez a Biztonsági mágneses bottartó villa orvosolhatja. Zárt állapotban 20 mm a belső átmérője. A mágneses fej összezárásnak és az alul található gumibetétnek köszönhetően stabilan tartja a botot, de ha ki szeretnénk venni a botot, azt egy könnyed mozdulattal megtehetjük. Nélkülözhetetlen kellék a kecses, vékony nyelű bojlis botok használata során, ahol kíméletesen, de annál stabilabban tartja kedvenceinket.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Gyakori probléma a hagyományos „U” alakú villafejek és nyéltartók használata során, hogy a rod pod fejrészének megemelésével a botunk hátracsúszik és csak az orsótartó, vagy valamelyik gyűrű fogja meg. Ezt a kellemetlen szituációt, ez a Biztonsági mágneses bottartó villa orvosolhatja. Zárt állapotban 20 mm a belső átmérője. A mágneses fej összezárásnak és az alul található gumibetétnek köszönhetően stabilan tartja a botot, de ha ki szeretnénk venni a botot, azt egy könnyed mozdulattal megtehetjük. Nélkülözhetetlen kellék a kecses, vékony nyelű bojlis botok használata során, ahol kíméletesen, de annál stabilabban tartja kedvenceinket.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.