Az eddigi évek hagyományainak megfelelően a 2011-es évben is megrendezésre került a „Szélmezői amatőr bojlis kupa”, a festői szépségű, Pápától mintegy 10 km-re található szélmezei tavakon. Csakúgy, mint az előző évben is, komámmal és csapattársammal, Gyulával ismét szerencsét próbáltunk, hogy megmérettessük horgásztudásunkat egy rangos, színvonalas versenyen. A küzdelemnek nagy lelkesedéssel vágtunk neki, amit természetesen alapos felkészülés előzött meg. Azt azonban, ami a versenyen ért minket, még legjobb vagy talán legrosszabb álmunkban sem képzeltük volna! Volt részünk megtapasztalni egy horgászat alatt a mennyet és a poklot…
A verseny időpontja már az év elejei horgásztúrák tervezése során bekerült a naptárunkba, amit természetesen a megfelelő alapanyagok beszerzése követett. Mivel a lebonyolításra minden évben a májusi hónap közepét jelölik meg, már a korábbi tapasztalatok alapján is megbizonyosodhattunk felőle, hogy ilyenkor a tó már javában felmelegedőben van, amely alapanyagok tekintetében mindenképpen a fűszeresebb és erősen halas ízek felé tolja el a felkészülésünket. A fő anyagok: vegyes méretű főtt magvak, pelletek etetés céljára, erősen fűszeres bojlik, oldódó, wafter és főzött kivitelben. A forgalmazó cégek közül elsősorban a hazai SBS és az S-Carp termékcsalád tagjait használjuk horgászataink során, amelyek kiváló minőségében, természetes eredetű összetevőiken is alapuló fogósságukban ez idáig nem kellett csalódnunk.
A verseny időpontjához közeledve az adrenalin-szintünk napról napra nőtt, pedig azt gondolom, minden túra előtt megtesszük a szükséges előkészületeket, de a foci nyelven szólva „öltözői hangulatot” szinte így is minden alkalommal, minden porcikánkban átérezzük. Így indultunk 2011. május 18-án hajnalban is a verseny helyszínére, ahol már baráti öleléssel vártak vissza bennünket a rendezvény szervezői a gyönyörű természeti adottságokkal megáldott helyen. A tó 36 hektáron terül el. Hosszú, és nem túl széles összefüggő vízfelülete miatt csak az egyik oldalon alakítottak ki horgászhelyeket. A szemközti oldalon 50-100 méter széles nádrengeteg található, amely kitűnő búvóhely és egyben nagyszerű táplálékszerző hely is bajuszos barátaink számára.
A versenyen résztvevők számát a tó adottságai erősen korlátozzák, csak viszonylag kevés, 10 csapat nevezését teszik lehetővé - az évek alatt a verseny talán éppen ennek köszönhetően baráti összejövetelekké avanzsálódott.
A Fortuna már a sorsoláskor úgy látszott, mellénk szegődött, hisz kihúztuk a tavalyi helyünket, az utolsó (10-es) állást, amelyet már volt szerencsénk megtapasztalni egyszer.
Horgászhelyünk elfoglalása után hozzáfogtunk a szükséges előkészületekhez. Az állás sok kitűnő haltartó helyet kínált, szinte alig lehetett választani közülük. Számtalan törés, púp, iszapos, kavicsos placc, akadó, magányosan a tó közepén kiálló nádcsomó, és szemben a nagy nádrengeteg adták a lehetséges, megválasztandó helyeket. Négy szerelék közül az egyik a tavalyi sikeres helyre, a mindössze 20 méterre jobbra lévő, náddal körülölelt öbölbe került egy szem fűszeres kiegyensúlyozott bojlival. A három másik szerelék a 150-170 méterre lévő nádrengeteg szélére került, különböző pontokra és különféle csalikombinációval. Az amur is beleszámított a versenybe, ezért a torpedók becserkészésére az egyik botra erjesztett magmix ágyra stiff-riggel szerelt egy szem lebegő ananászos bojlit tettünk. A másik boton a versenyt megelőző áprilisi pölöskei túrán jól működő, erősen fűszeres M1 bojlit tettük, pasztával bevonva. Az utolsó bot kapta azt a csalit, ami később nyerőnek bizonyult, a már sok tavon bizonyított White Secret - Top Force csali kombinációt, hóember formában.
A verseny kezdetére iszonyatos meleg lett, a levegő 30, a víz 21 Celsius-fokos volt, a halak nem igazán voltak étvágyuknál. A délután során a berendezkedésen, kis sütés-főzésen kívül nem történt semmi említésre méltó esemény, így mindenki csak a jobb folytatás reményében tért nyugovóra. Mi is így tettünk, egy finom vacsora és pár jó hideg sör elfogyasztása után szenderültünk álomba, persze ugrásra készen, és mindvégig félig éberen az első kapásra.
Éjjel egy órakor meg is érkezett az első kapás a hóember szerelékre. Sajnos, mire beértünk a combi-riggel szerelt szerelék közelébe, addigra a hal már úgy beletekerte magát a nádba, hogy a végszerelék a fluorokarbon részénél elszakadt. Azonnal lecseréltük az előkét: egy 25 librás fonott előke került a szerelék végére, és persze az elhagyhatatlan stick-mix hurka.
Reggel öt órakor a jobb nádszélben elhelyezett bot jelzője hívta fel a figyelmünket egy látogatóra, amely egy 5 kg-os példánynak bizonyult. Úgy éreztük, a másik két botnál váltani kell. A csalikban továbbra is bíztunk, csak a helyet változtattuk meg.
Újracsalizás után - miközben a csónakba szálltunk, és a tavat szemléltük - észrevettük, hogy a nádtenger közelében intenzíven mozog a hal, ezért csónakunkkal óvatosan körbejártuk az észlelt helyet, hogy ne zavarjuk fel túlságosan a vizet, és kerestük a megfelelő helyeket. Mivel vittünk be magunkkal néhány 3 méteres fém rudat, rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy azokat a megfelelő helyre leszúrva, zsinórunkat rajtuk megtörve vezetjük, a végszereléket pedig a nádfal mögött elhelyezkedő nyugalmas kis öböl közepére helyezzük, ahol 60-80 cm-es víz volt, és a halak zavartalan magányukban élvezhették a nap erősen izzó sugarait. Miközben végszerelékünket elhelyeztük erre a csodálatos helyre, egymásra néztünk, és tudtuk mindketten, hogy egy olyan fészekre leltünk, amely ha megajándékoz fiókáival, akár a végső győzelemre is esélyesek lehetünk.
Nappal újabb két fokot melegedett a víz, és beállt újra az évszakhoz képest meglepő, kánikulai meleg. A halak kapókedve nullára esett vissza az egész tavon, csak vártunk, vártunk, de a hírek szerint senkinél semmi nem történt. A nap folyamán baráti beszélgetésbe elegyedtünk a mellettünk lévő, nagyon szimpatikus soproni sporttársakkal, akik a sors fintora révén végül legfőbb riválisaink lettek.
A második hajnal ismét kapást hozott számunkra, újra a már egy napja bent lévő hóember ízlett meg egy 6,5 kg-os pontynak. Alig pár órával később egy 7,5 kg-os ponty kapását követően tudatosult bennünk igazán, hogy ennek a túrának a nyerő csalija egy könnyű, lebegő pop-up lesz egy erősen halas, rákos bojlival párosítva, hóember formában. Mindhárom távoli botra ez került, melyekkel - leszúrható rúdjainkat is kihasználva - próbáltunk egyre beljebb és beljebb, a nád zegzugos, háborítatlan öblei felé törni.
Vártuk a folytatást, ami jött is, mint a nem várt villámcsapás!
Délelőtt 11 óra körül, úgy 170 méterről, egy őrült húzós kapás jelentkezett - azonnal ugrottunk a gumicsónakba. Mire beértünk, a hal már két nagy nádfalon átvágva húzta a szereléket maga után. 10 perces idegőrlő munka után kibontottuk a halat a nádcsomókból, mely a helytől 10 méterre lévő akadó mellett várt meg minket. Mikor a hal teljesen elkészült erejével, felfeküdt a víz tetejére. Akkor láttuk csak meg, hogy egy jóval 10 kg feletti példánnyal állunk szemben… Ám a sors fintora, hogy a szákolás pillanatában a hal összeszedte utolsó erejét, csapott egy nagyot és a mély felé vette az irányt. A nádszálak között erősen elhasználódott, megkopott előkezsinór elszakadt, a hatalmas hal pedig szabadon úszott tovább, miközben mi a poklok poklát éltük meg a varázslatos nádrengeteg közepében.
Csendesen a part felé vettük az irányt, ahol szótlanul, döbbenten néztünk magunk elé, miközben nem találtuk a szavakat. Talán az égiek másképp gondolták, mint mi? Vagy talán a felkészülésben lehetett a hiba? A tapasztalatlanságunk a kudarc oka? Kérdések sora merült fel bennünk, melyre válasz nem érkezett.
Szombat délután az évszakhoz képest már-már elviselhetetlennek tűnő kánikulát egyszeriben esőfelhők törték meg. Érezni lehetett, hogy vihar közeleg. A távolból villámlások voltak láthatóak. Az ég lassan komor és morcos lett, az eső cseperegni kezdett. Az őrjítő melegben jóleső érzés volt kiállni az esőre és a bánatunkat belekiáltani a nagyvilágba.
S lám, megjött a számunkra már úgy várt égi jel, visító kapást jelzett az új helyre letett botunk. Hihetetlen érzés volt: az eső szakadt, szívünk hevesen kalapált, hisz a kánikulai meleg után frissítőként hatott testünknek-lelkünknek ez a kapás. A két helyen leakadt zsinórt kampós szabadítónk segítségével kiszabadítottuk, utána már nyugodtan fáraszthattuk a verseny legszebb halát.
Délután még két további példányt sikerült fognunk a nád között meghúzódó kis öbölben, közvetlenül egy bedőlt fa elé letett szerelékkel.
Estére megnyugodtunk, lepihentünk egy jó hideg sör mellé, és bíztunk az utolsó éjszaka sikerében. Sajnos éjjel három óráig semmi említésre méltó esemény nem történt, így halk tücsökcirpelés kíséretében lefeküdtünk kicsit pihenni.
Alig egy óra múlva, egy 4 kg-os jelentkezett be a jobb oldali nád mellől. Nagy örömmel szákoltuk meg a kis pikkelyest, hisz a verseny kimenetelét illetően fontos halnak tartottuk a kisebb példányokat is. Vártuk az utolsó délelőttön a jó folytatást, és bíztunk benne, hogy egy jó hajrával - és talán egy 10 kg feletti példánnyal - még az élre törhetünk.
Sajnos újra beállt a kánikula, de a sors még tartogatott számunkra meglepetést. A kissé iszapos részen elhelyezett felszerelés jelzője rövid időn belül kétszer csippant. Mivel csak két rövid jelzés volt, inkább vártunk, azt remélve, hogy ezt egy intenzívebb, meggyőzőbb kapás követi. Ez sajnos elmaradt, így a bot a helyén maradt. A verseny végét jelző dudaszó megszólalása előtt öt perccel, elindultunk beszedni botjainkat, amit természetesen a kapást jelző botnál kezdtünk el, titkon reménykedve valamiben.
Nagy meglepetésemre a zsinórt két akadóból kiszabadítva mozgást érzékeltem, a tettes egy 4,4 kg-os tükrös volt, ami a legnagyobb nyugalommal tűrte, hogy megszákoljuk a lefújás vége előtt kettő perccel. Sajnos az első helyhez bajuszos barátunk már nem volt elegendő, de a második hely megtartásához, és az „Utolsó hal” díjához igen!
A versenyt végül 12 kg-os hátránnyal a második helyen zártuk. A sors milyen érdekes: a 61 kg-os összesített fogással nyerő, mellettünk horgászó soproni versenytársaink lettek az elsők, akikkel sok-sok tapasztalatcsere után barátságot is kötöttünk. Így bebizonyosodott az is számunkra, hogy a horgászat nemcsak a természetben való kiváló elmerülés lehetőségét szolgálja, hanem egyben rendelkezik egy olyan, számunkra semmihez sem fogható erővel és varázzsal, amely az emberi kapcsolatokat is erősíteni tudja, ami különleges érték a mai, egyre jobban elidegenülő, vad világban. Végül, de nem utolsósorban a verseny azt is megmutatta, hogy elengedhetetlen a megfelelő csali és a helyhez legjobban passzoló, megbízható szerelés egy testet-lelket megerősítő amatőr verseny sikeréhez.
Még kezdőnek mondható, de már tapasztalatokban gazdag bojlisként elmondhatom, ennek a túrának köszönhetően - melyben átéltünk mennyet és poklot egyaránt - ismét megtapasztalhattam a bojlizás csodáját, amely teljesen rabul ejt a maga természetes varázsával.
Végezetül köszönöm komámnak és csapattársamnak, Putz Gyulának a sok-sok türelmet és tanítást, mellyel ellátott az évek során, és így átélhettem a családommal töltött boldog pillanatok mellett olyan örömöket is az életben, amellyel csak a természet magas erői tudnak megajándékozni bennünket.
Sok sikert minden természetet kedvelő és bojlizni szerető sporttársnak!
Az életérzés legyen veletek!
Kovács Gábor (Életérzés Carp Team)
A fotók saját készítésűek
