Tavaly megjártuk a Balatont, Nemesnádudvart, versenyeztünk kicsit a KOI2-es tavon, nagy örömünkre mindenhol szép eredményekkel zártunk. Viszont nagyon szerettünk volna már egy igazi, klasszikus, kemény és kihívásokkal teli pályára is eljutni. Január óta tervezett pölöskei túránk igazi meglepetéseket rejtett magában.
Az előrejelzéseknek megfelelően igazi indián nyár várt minket erőteljes felmelegedéssel, aminek igazából mi nem annyira örültünk. Nem ezt szerettük volna… Mi igazi őszi, esős, frontos időt akartunk, de ez nem kívánságműsor. Ebből is képesnek kell lennünk kihozni a legtöbbet és a legjobbat - adott volt a feladat, és mi kellően eltökéltek voltunk. Ez is olyan túra, ami nem kevés előkészületet igényel: ahogy említettem is, január óta megvolt a foglalásunk, és rengeteg cikket, videót tanulmányoztunk az akadókban való horgászatról. Ezenfelül igyekeztünk minden olyan embert felkutatni, akinek tapasztalatai vannak Pölöskéről. A tapasztalataink azt mutatják, hogy ezek a kutatások elengedhetetlenek, ezek nélkül szinte lehetetlen egy sikeres túrát összehozni egy ilyen vízen.
Szép, napos szeptemberi szombaton indultunk neki a több mint 200 km-es útnak. Kocsi megrakva, utánfutó megtömve, és indulás! Ilyen túrákra az ember már napokkal korábban ráhangolódik és próbál arra figyelni, hogy semmit ne hagyjon otthon, mert egy hét nagyon sok idő. Útközben arról beszélgettünk, hogy ez nagyon nem lesz könnyű menet… vajon fel vagyunk-e készülve megfelelően, vajon a szerelésünk tényleg úgy fog-e működni, ahogy kell? Megtaláljuk-e azokat a gyönyörű pontyokat, melyekről már oly sokat hallottunk? Fejben igyekeztünk minden lehetséges problémára felkészülni, ami érhet minket… A következő pillanatban egy hatalmas durranás, és a tükörben a szétrepülő gumidarabokat látva már tudtam, hogy nehezen indul ez a hét. Olyan durrdefektet kapott az utánfutónk, amit nem lesz könnyű orvosolni…
Kettő kilométerre voltunk a lehajtótól az autópályán, és nekem egyeztetett találkozóm lett volna Bakonyi Kornéllal. Azért emelem ki ezt a találkozást, mert Kornéllal személyesen soha nem találkoztam (igaz, már rendeltem tőle), ettől függetlenül azonnal felajánlotta segítségét, és egy autómentőt szerezve igazán jutányos áron végül sikerült eljutnunk a varázslatos Pölöskére.
A bejáratnál a horgászházban minden igényes és rendezett, igazán európai körülmények kedves és segítőkész kiszolgálással. Erre van igény, és az ember is rögtön sokkal jobban érzi magát. A 4-es faház felé vettük az irányt, amit helyi neves pecások ajánlottak. A faházhoz érve pár percig csak a környezetet és a takaros kis házat csodáltuk… ez igen! Ez nagyon jó lesz! Ismét feltöltődtünk a defektes kalamajka után. Örültünk, hogy végre megjöttünk, és arra gondoltam, hogy van egy teljes hetünk arra, hogy megfejtsük ezt a csodás vizet.
Rögtön feltűnt, hogy valami nem olyan, mint a képeken volt. Kis nézelődés és fejvakarás után láttuk, hogy a víz 50-60 cm-rel alacsonyabb a normálisnál. Ez abból a szempontból előnyösnek tűnt, hogy az akadókat jobban látjuk, de a sekély vizek meghorgászása nem feltétlen tűnt jó választásnak. Abban maradtunk, hogy rakjuk le gyorsan a szerelékeket, mert már késő van, és másnap reggel egy nagy tapogató-radarozó kört csinálunk rendesen és sok időt rászánva. Ilyen terepen ez kötelező és nem opció, tisztában kell lenni azzal, ami előttünk van. Az akadókat fel kell térképezni, adott esetben zsinórvezetőzni, és fejben össze kell állnia egy víz alatti térképnek, hogy amikor kapás van, akkor tudjuk, hogy merre akadhat el a zsinór vagy akár a csónak.
Első éjszakánk a berendezkedéssel és kis szomszédolással telt, de korán lefeküdtünk és a jelzők némaságának köszönhetően kipihenten mehettünk ki a vízre reggel terepszemlét tartani. Igazán változatos meder volt előttünk sok akadóval és sekély, 1-1,5 méteres víztől egészen a 3,5-4 méteres mélységig. A mély részen nagyon vastag, puha iszap volt, de jól kitapogatható kemény, márgás pontokat is lehetett találni, amiket mindenképp jó helyeknek ítéltünk.
A sekélyebb vizek mindenhol kemény aljzattal rendelkeztek, nem volt iszap. Első körben inkább a mély részeket erőltettük, de tudtuk, bőven van időnk kísérletezni és sokat változtatni a helyeket. Hosszas cikázás után leraktuk a szerelékeket a jónak ítélt helyekre. Az etetés nem volt több mint két marék bojli. Aztán ki a partra, egy jó rántotta házi tojásból, és indulhatott a várakozás. 6-12 órás periódusokban terveztük a szerelékek cseréjét. Ha törik, ha szakad, ki fogjuk várni ezt az időt és ezt az elején a legnehezebb.
Egész nap pihentünk, csodáltuk a környezetet és nagyon hálásak voltunk, hogy ott lehetünk. Délután öt óra körül aztán a csendes ücsörgést megtörte a kapásjelző sivító hangja. Adrenalin-szint az egekben, és már bent is voltunk a csónakban. Nyomás be az akadók között a mély víz felé! A kontaktust csak a leader zsinór beérkezésekor vettem fel. Azonnal éreztem, hogy ellenfelemre akadtam, jó harc lesz. Rövid, szigorú fárasztás következett, 3 méteres botom karikában a csónak alá hajlott, fékem keményen, lassan adagolta a zsinórt, közben csak arra koncentráltam, hogy az akadókat elkerüljük. Jól ment a fárasztás, Karcsi barátom az első fordulásnál már a hal alá is tolta a merítőt… „Megvan! Jó úton járunk…”, gondoltam magamban hatalmas örömmel és megkönnyebbüléssel. Beemeléskor éreztük, hogy ez bizony jó húsban lesz, kezdésnek igencsak szép eredmény. Gyorsan lecseréltük az előkét és már rongyoltunk is ki a partra. A mérlegen csak úgy peregtek a számok és végül 15,4 kg-nál álltak meg! Tökéletes kezdés, erre igazából nem számítottunk, de sok mindent visszaigazolt ez a pompás bajszos. Úgy voltunk vele, hogy napi egy-két ilyen komolyabb példány, és elégedetten távozunk.
Egy ilyen túrán, ahol nincs áram és spórolni kell az energiával, jól meg kell tervezni minden lépést. Felépítettünk egy egyszerű, de jól működő rendszert. Ez sokaknak nem lesz újdonság, de biztos lesz, aki tanulhat belőle. Minden botunk alatt ott volt egy vödör, benne a következő etetésre szánt bojli és egy már felcsalizott előke is, ami a következő bevetésre várt. Kis csapatunkban mindenkinek megvan a maga dolga, én kezelem és irányítom a csónakot, Karcsi barátom meg a botokat kezeli. Amikor kontaktfelvételre készülünk, akkor átveszem a botom és én fárasztok, ha ő botján van az esemény, akkor meg a merítőt kapom fel. Jó rendszer ez, és jól is működött végig.
Ilyen, viszonylag nyugodt horgászatnál fontos, hogy akkor is higgadtan induljunk el, amikor megszólal valamelyik jelző, és felpörögnek az események. Figyeljünk arra, hogy minden a helyére kerüljön, például a következő etetésre szánt és előkével bekészített vödör is a csónakban legyen! Ha nem ez történik, akkor az egy extra kör… Én úgy voltam vele, hogy még egy extra botot is feltettem az állványra, felcsalizva teljesen mentre készen, hogy ha bármi baj történne, akkor ne legyen üresjárat (szerencsére nem volt rá szükség).
Kiemelném, hogy a csónakban is volt minden, amire szükség lehet. Volt nálunk ólom, kavics, olló, zsinórvezető, ragasztó, extra előke, fűzőtű és sok egyéb apróság is. Az akadókat az OBI-ban vásárolt műanyag virágfuttatókkal jelöltük meg úgy, hogy a kilógó részükre egy fényvisszaverő matricát raktunk, így éjszaka is jól láthatóak lettek, ami igen fontosnak bizonyult. A zsinórvezetőket 5 mm-es rozsdamentes acélból hajlíttatta Karcsi, és egyszerűen, jó minőségű, vízálló ragasztószalaggal rögzítettük a virágfuttató műanyagokhoz. Egy hétig makulátlanul működtek e házilag készített és igen pénztárcabarát megoldások.
Az igen kemény terepen fontos a nagyon megbízható szerelék! Szerelékem 35-ös Gardner Sure Cast főzsinórból állt, amit egy 20 méteres PB PRODUCTS Shield - 45 Lbs (45 Lbs = 20,41 kg) dobóelőke követett, majd utána 90 cm PB PRODUCTS Downforce - 45 Lbs Weed leadcore és egy 145 grammos grippa ólom, ami természetesen elhagyós volt. Előkének 30 cm 25 librás Jelly Wire Weed színezetű zsinórt használtam, a horog pedig egy Gamakatsu G-Carp Specialist R2-es volt a két szem 24-es golyó előtt.
A kicsit nyers technikai ismertetés után kanyarodjunk vissza az élményekhez! A napi terveket teljesítve 2-3 szebb, átlagban 10 kg feletti halat sikerült megszákolnunk, amivel elégedettek voltunk, de titkon reméltük, hogy összehoz minket a sors egy igazi matuzsálemmel is. Időnk még bőven volt, és türelmünkkel sem volt gond. Szerdán szüleim jöttek látogatóba: akárcsak Balatonon, most is szívesen tettek látogatást nálunk, mert ők rendszeresen ugyan nem horgásznak, nagyon élvezik a nyugodt és érintetlen természet varázsát.
Persze a Karcsi által grillezett ebédre is nehezen mondtak volna nemet! Kellemesen töltöttük a napot, apukámnak gyorsan összedobtunk egy keszegező botot és darabszámban hamar utol is ért minket, amivel előszeretettel bosszantott is bennünket Szerencsére ottlétük alatt is sikerült egy gyönyörű tükröst és pikkelyest a partra vinni, hogy megcsodálják, amit Pölöske rejt.
A kapások főleg a hajnali és kora esti órákban jelentkeztek, ezek az időszakok mindig adtak szép bajszosokat. Ez az este is úgy indult, mint a többi… Szépen minden botot frissítettünk és Karcsi úgy döntött, hogy az egyik szerelékét sekély vízbe rakja, hátha változik valami. Nyugovóra tértünk, majd egy jó kis alvás után, fél kettő körül maszatolós kapásra keltünk. Kapkodás nem volt, rutinszerűen indultunk. Mire az első olyan pontra érkeztünk, ahol elakadt a zsinór, mindketten fel is ébredtünk. Kampózás, vágás, kötés és gyerünk tovább! Ezt még háromszor játszottuk el, mire a leader zsinórhoz értünk, ekkor Karcsi felvette a kontaktust, mire a csónak megindult alattunk! Próbáltam a csónakot irányban tartani, Karcsi meg küzdött nemes ellenfelével. Pár igen komoly megindulás után sikerült a halat a csónak mellé terelni, és amikor befordult a merítőbe akkor már mondtam is Karcsinak, hogy szerintem őt kerestük! Megpróbáltam beemelni, de első lendületem kevés volt. Rögtön meg is jegyeztem Karcsinak, hogy ez bizony egy áhított „húszpluszos”! Gyorsan rendeztük a sorokat: halat a bölcsőbe, szereléket vissza a vízbe, és nyomás kifelé. Menet közben csak lestem a bölcsőbe és próbáltam feldolgozni az eseményeket, és amit látok… Egyszerűen csodaszép volt! Hibátlan! Nem is tudom jól leírni, milyen érzések ezek számunkra. Nagyon sok munka van egy ilyen eredményben. Sok olyan horgász van, akinek egyszer az életében beesik egy ilyen hal, de teljesen más érzés az, amikor az ember tudatosan az ilyen csodálatos pontyokat keresi és meg is találja őket! A mérlegelésnél aztán lefagytunk, mikor 23,1 kg-nál megállt a mérleg…
Életünkben először jártunk Pölöskén, és rögtön sikerült Karcsinak egy 23 kg feletti pontyot fognia, továbbá igen szép 10 kg feletti pontyokat fogtunk a túránk alatt. Elégedettek voltunk, de mi motiválná jobban a nagyponty-horgászt, ha nem ez?! Menni és csinálni kell tovább, így még több helyre szeretnénk eljutni. És bár sokan óva intettek minket, hogy Pölöske már nem a régi, de minket úgy varázsolt el, ahogy azt kevés hazai pálya tette! Ha három évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy én ilyen terepen ilyen pazar bajszosokat fogok fogni, akkor azt válaszoltam volna, hogy ne mondjon már őrültségéket. De a nagy pontyok világa fanatikussá tett minket, így már remekül feltaláljuk magunkat a kemény helyzetekben is.
Írta: Terbe István (carpbojler)
Fotók: Terbe István, Kenrkó Károly
