2009 decembere. A folyamatos egyetemi szürke, hűvös hétköznapokon (ebbe még belegondolni is rossz így, az ősz kellős közepén), amikor éppen nem a zárthelyi dolgozatokra készülök, mindig szívesen elmélkedem az elmúlt nyár legemlékezetesebb horgásztúráin, és az jár a fejemben, hogy „De jó lenne ismét a vízparton lenni!”. Gondolataimban már a 2010-es év nyara szerepel. „Mégis, hova kéne elmenni nyaralni jövőre?!” Bekapcsolom a laptopomat, hogy szétnézzek a Világhálón, azonban a betöltődést követően azonnal megakad a szemem az Asztalon, a „Miszla” nevű mappán. Megnyitom. A szemem előtt peregnek le az események, a képek láttán szinte odaképzelem magam arra a csodás vízre, gátoldalra, melyen annyiszor orra buktam :), az oldalt lévő varázslatos akadó, a ladikban táplálkozó szelíd récecsalád, a nagy nádfal mellett fröcsögő kapitális amurok, a rengeteg pontymatuzsálem. Az emlékek oly mély nyomot hagytak bennem, mintha mindez csak tegnap történt volna! Döntöttem! Idén is Miszlán fogok nyaralni!
Szokásomhoz híven most sem csapok bele azonnal a dolgok közepébe, ezért kezdjük is rögtön az előzményekkel…
Mint ahogyan már egy korábbi cikkemben is említettem, a gödöllői albérletben botlottunk egymásba egy ismert hazai horgászmagazin neves szakírójával, Boltizár Ottóval. Ő egy olyan horgász, aki igen széles érdeklődési körrel rendelkezik a különböző módszerek iránt, azonban - elmondása szerint - lakóhelyük környékén nincsen olyan ismerőse, aki segített volna, hogy az alapoktól kezdve, minden apróságot megtanulva megismerhesse a bojlis pontyhorgászat művészetét, és az ehhez kapcsolódó az életforma szépségeit, ezért gondoltam, feldobom a lasztit.
- Ottó! Mit szólnál egy 1 hetes horgásztúrához?
- Dani, ez nem rossz ötlet, de hová mennénk?
- Miszlára.
- Miszla?! Tyűha, ez jól hangzik, ott még sosem jártam!
- Iszonyat jó víz, majd meglátod!
- Fogunk ott tíz felettit?”
Ekkor jót mosolyogtam magamban :), majd közöltem, hogy „Kizárt dolog, hogy ott ne fognánk akkora halat, egy hét alatt!” Így indult az egész történet…
Aztán szépen teltek-múltak a napok, hónapok, míg 2010. július 18-án el nem érkezett a nagy nap. Már útközben is nagy reményekkel közeledtünk a tóhoz, hiszen pont aznap reggel tört be egy markáns hidegfront országunkba. Nagyjából másfél óra kocsikázást követően a helyszínre értünk. A vízparton sem vesztegettük sokáig az időt, uccu neki, pakolás kifelé a járműből és nyomás befelé, a lefoglalt helyre!
Ahhoz képest, hogy már délelőtt 10-11 óra környékén megérkeztünk a tóhoz, az előkészületek annyi időt vettek igénybe, hogy megközelítőleg 13-14 óra környékén kezdtünk hozzá a horgászathoz, melyet fejben az előző napok során már gondosan megterveztünk. Ennek meghatározó eleme volt az általam hozott világító dőlőbója, amit a vízen 90-95 méterre - egy olyan távra, mely minden esetben kényelmesen meghorgászható - és pontosan kettőnk közé raktunk le, majd ennek a két oldalát etettük, illetve horgásztuk meg.
Az etetési stratégiánkat a következő módon valósítottuk meg. Vittünk magunkkal 5 kg célzottan etetésre szánt bojlit, mely kizárólag édes típusokat tartalmazott (Happy Carp - Sweet Mix), emellett Squid Magic, Crazy Fish, Big Carp, Formula X és Magic Spice fantázianévre hallgató Carp Dream bojlik alkották a menü további részét, melyeket egészben és szeletelve adagoltunk az etetésre szánt édes bogyók mellé, illetve a Winter Competition Alma-fahéj ízesítésű golyója tette színesebbé az étlapot. A beetetés során a bója közvetlen környékét főt magvakkal (kukorica, búza) szórtuk meg, a szeletelt, illetve egész bojliszemeket pedig - melyek közé némi halas pellet is került - a bója két oldalára, attól 2-3 méterrel távolabb dobáltuk be, egy relatíve kis körzetbe. A helyi szabályzatot figyelembe véve, miszerint fejenként három bottal lehet horgászni, azt találtuk ki, hogy ebből eggyel-eggyel a bója két oldalát fogjuk meghorgászni, többnyire dobással, a középső felszereléssel úgyszintén, csupán annyi különbséggel, hogy azzal sűrűbben fogunk húzgálni is, míg a harmadik bottal kereső horgászatot folytattunk, behúzós megoldással. Ez utóbbi esetén a zsilip előtti rész, vagyis a régi patakmeder, a nádfal, illetve a választó bója vonalában található, kisebb „beugró” szakasz jelentette a meghorgászni kívánt területet.
Fontosnak tartom elmondani, hogy személy szerint én minden egyes horgászatra viszek magammal egy szerelékes ládát, melyben zacskókkal elválasztva lapulnak a bevetésre váró, komplett végszerelékek, amelyeket a legkülönbözőbb helyzetekhez igazodva készítek el előre (ez legalább 15-20 db bevetésre kész cájgot jelent). Így pl. (erre volt is példa a hét során) ha kedvem szottyan a dobálós felszereléssel is húzni, előkészítek egy nagyobb ólommal ellátott végszereléket, az előzőt levágom, majd felkötöm a behordásra váró jelöltet helyette.
A túra során használt végszerelékeken a halak kapókedvéhez, valamint a mederviszonyokhoz igazodva variáltuk a horogelőkéket. Csalizás során akkora volt a változatosság, hogy ennek felsorolását nem találom értelmesnek. Az etetésre szánt „Sweet Mix” bojlik kivételével - ez a típust kimondottan csalizni nem használtuk - az összes nálunk lévő bojlit eredményesen alkalmaztuk! Az első napon a gyors eredmény eléréséért azonnal az általam gyártott oldódó bojlikat fűztük fel a horog alá, melyre a halak döbbenetes módon reagáltak! Meg voltam arról győződve - noha a horgászatot csak délután kezdtük el -, hogy lesz halunk már az első napon is, de arra a haláradatra, amit már az első nekifutásra - beleértve ebbe az éjszakát is - kaptunk, én sem voltam felkészülve. Közöltem is Ottóval, hogy 6 kg-nál meg is húzzuk a fotózási határt, mert abnormális dolog lett volna annyi 2 és 6 kg közötti pontyot fényképezni, amit már a túra elején fogtunk! Ez alól egyedül a compók és a koi pontyok voltak üdítő kivételek. Ettől függetlenül „fotogén” méretből is sikerült jócskán fognunk, és már az első 24 órában teljesítettük a szenzációs, mázsa feletti összfogást! Annyira evett a hal, hogy azt egyszerűen képtelenség szavakba foglalni! A két (szélső) húzgálós felszerelést csak este 7 órakor tudtuk bevinni, mert néha a dobással bevetett 4 bot is soknak bizonyult…
Bár mint írtam, a halak éjszaka sem vettek vissza táplálkozási vehemenciájukból, a pontyok nagyja azonban valamiért mégis fényes nappal érkezett. Azért különítettem el így e halfajt, mert az amur(ok) esetében viszont pont fordítva működtek a dolgok!
Minden egyes sikeres horgásztúra beszámolójánál alapkövetelmény, hogy a horgász a legjobb csalikat felsorolja. Ahogy fentebb is említettem, szinte minden nálunk lévő csalival fogtunk halat, azonban a legkiemelkedőbb horogravalók a Formula X gyári, illetve az általam elkészített oldódó típusai voltak, valamint a gyári Big Carp fantázianevű Carp Dream bojli. Akik rendszeresen horgásznak Zadravec Baits bojlikkal, azok számára bizonyára ismert, hogy e golyók némelyike olyan összetevőket tartalmaz, melyek hatására a csali - többórás „áztatás” után - jelentősen megdagad. Ez egy olyan tulajdonság, melyet semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni! Ilyen képességgel rendelkező bojlik (megfigyelésem szerint), pl. a Squid Magic, Formula X, a Gammarus, vagy akár a Big Carp. Nos, ha ezeket a bojlikat egy olyan vízen, mint Miszla szimplán vetjük be - úgy ahogy vannak - alapból a felére csökkent a kapás valószínűsége. Miért is?! Az olyan vizek, amelyeknek meglehetősen iszapos az aljzata, olyan vegyületeket tartalmaznak, melyeket a hal kimondottan nem szeret (pl. kén-hidrogén). Amennyiben ilyen iszapos részre vetjük be a bojlit, bármilyen formában is, a golyó a „dagadás” során azt a büdös, kellemetlen szagot fogja magában szívni, amely az iszapos területeken megtalálható. Ettől függetlenül a jelenség senkinek ne szegje kedvét attól, hogy az említett fogós bojlikat kipróbálja, mert megfelelően alkalmazva csodákra képesek - a hibát nem a csaliban érdemes keresni, mert az úgy tökéletes, ahogy van! Ha szeretnétek elkerülni a fent említett kellemetlenségeket, akkor csupán a bojlinak azt a tulajdonságát kell megfelelően kihasználni, ami pont a saját hanyagságunk miatt vezethet a horogravaló sikertelenségéhez. Ha valamelyik, fentebb említett típus használatát tervezitek egy iszaposabb jellegű vízen, a bevetés előtt helyezzétek a csalizásra szánt golyókat egy kisebb tégelybe. Ezt követően egyszerűen merjetek annyi vizet (értelemszerűen ne az iszapos aljzat környékéről, hanem a vízfelszínről :)) a bojlikra, hogy azokat teljesen ellepje. Pár órás áztatás után a golyók maximális méretükre dagadnak (ez kb. 22-24 mm-t jelent), amivel e folyamat leáll. Így a bojli a saját összetevőivel átjárt vizet fogja magába visszaszívni. No, ezt követően érdemes a csodagolyót bevetni! A siker ugyan nem garantált, viszont a módszerrel kizárhatjuk, hogy a büdös iszap a bojlink fogósságát a felére csökkentse! Értelemszerűen az aromás, CSL-es stb. áztatás is nyerő lehet, de az már ízlés kérdése, hogy ki mibe szeretné a bogyókat beáztatni.
Éjszaka, amikor a pontyok kevésbé táplálkoztak, előszeretettel horgásztunk az amurokra is, elsősorban a nád mellett. Személy szerint én nem szeretem azt a mentalitást, miszerint „bojlis” és „csak a golyó”. Mindig azt a csalit fűzöm fel a horog alá, amely az adott helyzetben meglátásom szerint a legeredményesebb lehet, legyen az bojli, pellet, mag, élő csali stb.. Ahogy észrevettem, Ottó sincs ezzel másképp. Ezt a kis kitérőt csupán azért említettem meg, mert a legnagyobb (10 kg feletti) amurjainkat kizárólag a nád mellől fogtuk, sima kukorica füzérrel.
Az alkalmazott csalizási technikák bemutatása után következzék a történet folytatása.
Miután sikerült kifognom a túra első 10 kg feletti pontyát, abszolút bizakodva, ugyanakkor kíváncsian vártuk a folytatást. „Vajon mi fog itt még történni, ha már 24 órán belül jött egy „tízplusszos”, számos kisebb társa kíséretében?!” A továbbiakban a délután folyamán elsősorban a kisebb, illetve a közepes méretű pontyok voltak a jellemzőek. Azonban a sötétedés beköszöntével egy újabb meglepetés következett…
Ottó elhatározta, hogy a napközben erőltetett oldódó bojliról gyárira vált, és azzal fogja várni a legjobbakat az éjszaka folyamán. Érdemes megemlíteni, hogy a Formula X (amivel csalizott) fantázianévre hallgató bojli egyik jellegzetes alapanyaga a vérliszt, ezzel már önmagában ki is derült, hogy a csali milyen halra lett bevetve. A történet azonban korántsem végződik úgy minden esetben, ahogy az ember azt fejben eltervezi…
Alig félórát volt bent a fentebb említett csodagolyó, mikor maszatolós kapással jelezte valaki az érdeklődését. Bevágás után soha nem látott, extrém időtartalmú fárasztás következett, ennek ellenére már a fárasztás első tíz percében tudtuk, hogy egy amur van a horgon! Ottó feszült koncentrálással küzdött az ádáz harcossal, nem szerette volna elpuskázni azt a halat, melyet már oly sok helyen, annyira régóta szeretett volna kifogni! Én ezalatt végig kitartóan világítottam - ezen ne múljon már a fárasztás kimenete, még ha a rengeteg szúnyogtól a depresszióhoz közeli állapot uralkodott is el rajtam. Én már egy flakon szúnyogriasztót is magamra fújtam a „csata” alatt, annyira elviselhetetlen volt a vérszívók támadása, míg Ottót ez a legkevésbé se érdekelte, annyira lekötötte a hallal való küzdelem. Az más kérdés, hogy a fárasztás végén megjelenése eleinte leginkább a Michelin gumiemberkéjére hasonlított (majd később „bárányhimlők” jelentek meg a csípések helyén :))), de legalább kifogta a halat, amit maximálisan megérdemelt egy ennyire szélsőséges fárasztás után.
A folytatásban az éj leple alatt csak néhány kisebb méretű ponty „zavarta meg” pihenésünket, de ez így is volt jól, hiszen aludni is kell az embernek valamikor. Hajnalban a nád mellé lerakott kukoricás motyómra bejött egy hatalmas amur, amely sajnos már a fárasztás kezdeti stádiumában le is fordult a horogról. Ezt követően a pontyok sajátították ki maguknak az amuros etetést is: a bajszosok apraja-nagyja érkezett a füzérben felkínált főzött tengerire. Emellett a dobálós felszereléseken - a nappali aktivitásra való tekintettel - újból felkerültek a horog alá a fogós oldódó golyók, melyek bevetését követően az aranyhasúak nem várattak sokáig magukra.
Teltek-múltak a napok, kifogott halaink összsúlya egyre csak gyarapodott. Amikor elérkezett a péntek reggel, már valami „bűzlött” a levegőben, és érdekes volt, hogy nem a megszokott haláradat jellemezte a legjobb időszakokat. Délutánig kapásunk sem volt semmire, ekkor még az oldódó is csődöt mondott. Feldobtam Ottónak az ötletet: „Ha már pár óra elteltével úgyis üresen tekerjük ki a cájgokat, inkább rakjunk fel gyári bojlikat, azokat legalább estig nem kell cserélgetni, valamint jobb eséllyel veszik fel a nagyok!” Így hát felkerült pár fajta gyári kivitel, melyek közül a májas (Big Carp) minősült kiemelkedőnek, előre beáztatott formában. Miért is?! Most erre is megtudhatjátok a választ! A bal szélső felszerelésének Ottó a zsilip előtti részt, vagyis a régi patakmedret szemelte ki. Hőség, kánikula, mély víz, valamelyest alacsonyabb vízhőmérséklet - miért is ne lehetne jó?! Így hát e részt horgászta meg a túra egyik legjelentősebb momentumát előidéző felszerelésével. Délután 2 óra környékén járhatott az idő…
Ottó ekkor éppen rántottát készített magának, mikor egyszer csak kapás! Rántottakészítés sztornó, futás a felszereléshez! Bevágást követően az elkövető eleinte nem tanúsított komolyabb ellenállást, inkább hagyta magát vontatni.(Ezalatt a magára maradt, ki nem sütött rántotta egy környezeti katasztrófa áldozatává vált: A műanyag asztalon otthagyott nyálcsorgató ételt egy erősebb széllökés az asztallal együtt különösebb erőlködés nélkül borította fel. Miután a zsíros kenyér is mindig a megkent felére esik, egyértelművé vált, hogy lehet majd egy új adagot készíteni… :))
No, de visszatérve a fárasztásra… A hal időközben szemmel láthatóan erőre kapott, és egyenesen a gát napijegyes szakaszát vette célba, oly makacsul, hogy szinte vissza se lehetett onnan fordítani.
- Dani! Szálljunk csónakba! Ha kitekerés közben véletlenül bemegy a zsilip melletti nádasba, vége…
- Nosza, rajta!
Így hát csónakból folytatódott tovább a fárasztás. Amint a hal fölé értünk, az evezővel megállítottam a ladikot, majd az evezőket letéve a merítőt vettem kézbe. Ekkor egy újabb érdekes jelenet történt. :)
- Dani, ne evezz tovább! - kiáltott fel Ottó.
- Nézz már ide, mi van a kezemben! Nem én evezek, hanem a hal vontatja magával az egész ladikot! :))
Mondanom se kell, Ottó adrenalin-szintje még jobban az egekbe szökött :), pedig ekkor még nem is láttuk, kivel is állunk szemben. Durván 5 perces huzavona után pillantottuk meg először a tettest! Ha szavakba kéne foglalnom, amit az első felbukkanás utáni pillanatokban gondoltunk, az vagy szalonképtelen, vagy hazugság lenne, mert nem tükrözné megfelelően az eredeti élményt, de, hogy az állunk leesett, az tuti! Egy gyönyörű töves, hatalmas testfelépítéssel, feketés, igazi vadvízi mintázattal!
- Ottó! Mindent bele! Ezt a halat KI KELL FOGNOD!
Elérkezett a merítés pillanata, ekkor „rajtam volt a világ szeme”. „Megvan!” Amint ezt kimondtam, az iszonyat erővel megáldott szörnyeteg egy akkora fordulatot tett a merítőben, hogy a szó szoros értelmében a hátsómra ültetett! A másodperc töredékén és gyors reakciómon múlott csupán, hogy nem szökött ki a merítőből. Tomboltunk örömünkben, mint két óvodás kisgyerek! Még nem tudtuk, hogy mekkora, de semmi kétség nem volt afelől, hogy Ottónál új egyéni pontyrekord született. Így is lett! 15,4 kg-nál állt meg a mérleg.
A nap hátralévő részében nem is érkezett több értékelhető méretű ponty. Szép lassan besötétedett. Mivel a pontyok éjszaka jellemzően még kevésbé táplálkoztak, személy szerint én más kiskaput kerestem a helyzet megoldására. Felnéztem az égboltra. Telihold. Nosza, fel azzal a kukoricafüzérrel, nyomás a nád mellé! A taktika működött. Még az éj leple alatt érkezett meg a nagy Ő, füstölős kapással. Aki szeret amurra horgászni, az bizonyára tudja, miről beszélek. A negyedórás fergeteges fárasztás sikeres szákolással végződött, bár azt hozzátenném, hogy a kifogott „fűevő” kis híján hazavágta a merítőm hálóját. De meglett, gyönyörű volt, és csupán 10 dekával maradt el a tavaly kifogott, hasonló méretű társától.
Ottó felszerelései már be voltak élesítve éjszakára gyári bojlikkal, ezért nem cserélgette őket az est hátralévő részében. A kitartó várakozás (alvás :)) reggel meghozta az újabb szép halat.
Ezt követően a helyzet meglehetősen érdekesen alakult. Ottó az egész túra alatt kapitális amurt szeretett volna fogni, ezzel ellentétben jómagam egy jól megtermett aranyhasúért küzdöttem. Mindketten nagyon elégedettek voltunk az addig elért eredményeinkkel, azonban valahol mégis szívesen cseréltünk volna a kifogott kapitális halak tekintetében. De volt egy kis bökkenő! Az igazán jó halakat mindkettőnk esetében a szélső botok adták. Csak míg a hatalmas pontyok (észrevételeink szerint) a zsilip vonalában tartózkodtak, addig a kapitális amurok a nád mellett. Hogyan bánik el két jó barát egy ilyen, pusztán látszólagos akadállyal?! „Cseréljünk helyet!”
Így a túra utolsó 24 órájából mindketten a másik addigi horgászhelyét elfoglalva próbáltuk kihozni a maximumot!
Ottót egy kapitális amurfogás mellett még valami foglalkoztatta Kíváncsivá tette, vajon milyen lehet a víz ragadozóhal-állománya, ezért az egyik pontyozó bot helyett egy rablóhalas (fenekező) felszerelést vetett be. Emellett a pontyfogások intenzitása a helycsere ellenére sem lett csekélyebb!
Ezen a bizonyos utolsó előtti napon társaságot is kaptunk, hiszen hívó szóra elutazott hozzánk látogatóba a Körös Horgász Magazin lapalapítója, Tószögi György, aki Simon Ferenc - a magazin egyik szerkesztő őskövülete - társaságában kocsikázta be a fél országot, mire Miszlán kötött(ek) ki. Érdemes róluk megemlíteni, hogy míg Gyuri a kamerázási, illetve fényképezési momentumoknál segédkezett, addig Feri a horgászatból is kivette a részét. Három bot, három különböző módszerrel, így kezdett hozzá a körösi versenyhorgász, a miszlai uszonyosok becserkészéséhez. Eleinte keszegek, compók hadserege támadta finomszerelékes felszerelését, majd később a süllők is megérkeztek. Ezalatt mi is folytattuk az addig se kis mennyiségben érkező halak „kitermelését”.
A túra legvégső 12 órájában újabb fordulat következett be. Csak azért, hogy ne menjen gördülékenyen a rengeteg holmi összepakolása, akárcsak tavaly, idén is aljas idő váltotta fel az addigi kánikulát. Persze az aljas kifejezés nézőpont kérdése, mivel - noha az összepakolás során teljes mértékben eláztunk - a várva várt, végső célként kitűzött halainkat éppen eme markáns hidegfront hozta meg!
Végezetül nem maradt más hátra, mint az itt eltöltött egy hét összegzése, valamint néhány, általunk megfigyelt érdekesség.
Az eddigi legsikeresebb horgásztúrát élhettük át mindketten a július végi miszlai horgászatunkon, összességében a kifogott pontyaink összsúlya 500 kg környékére volt tehető (ebbe a szákba terelt amurokat, compókat, dévéreket, süllőket nem számoltuk bele!), amelyből 28 darab volt „fotogén méretű” (tehát 6 kg feletti), és megközelítőleg háromszor ennyi 2 és 6 kg közötti ponty érkezett kettőnknek az egy hét alatt.
Rekordok:
Ottó: Egyéni ponty (15,4 kg), amur (11,73 kg) és compó (1,9 kg) rekord, valamint a valaha kifogott, legnagyobb mennyiségű haltömeg (kb. 250 kg, darabszám = ?).
Kifogott 6 kg feletti halak: 13 db, átlag: 9,13 kg
Dani: Fajon belüli egyéni rekordom ezen a túrán nem született, viszont a kifogott 250 és 300 kg közé tehető halmennyiség az egyetlen horgásztúra alatt valaha „kitermelt” legnagyobb mennyiségű uszonyost jelentette számomra. (darabszám = ?).
Kifogott 6 kg feletti halak: 15 db, átlag: 8,79 kg
A horgásztúráról készült videót meg tudjátok tekinteni itt, vagy a zadravecbaits.hu videó galériájában.
A halakról: Némelyik hal kifogása már kifejezetten élményszámba ment, még a kisebb példányok küzdőképessége is bámulatos volt! A termetesebb, rutinos pontyok nagyon trükkös megoldásokat alkalmaztak, hogy a horogtól mihamarább megszabaduljanak. Menekülés közben fejükkel időnként nyílegyenesen belementek az aljzatba, így próbálták a szájukból a kampót kilökni! Erre egyértelmű bizonyítékot adtak a hal menekülési útvonala mentén olykor tömegesen megjelenő gázbuborékok, melyek a feltúrt iszapból szabadultak fel, ezenkívül a horgon küzdő hal környékén a víz elszíneződése is erre utalt. (Ez utóbbi jelenség, pl. a videón a 25:30, illetve 26. perc közötti időtartam alatt is jól megfigyelhető.)
Bízunk benne, hogy a cikk és a videó is egyaránt hasznos és informatív volt a tisztelt olvasók számára, és kívánunk a jövőben mindenkinek hasonló, szép eredményeket!
A magunk nevében köszönjük Istvánnak a horgászati lehetőséget, illetve a Miszlai-tó szokatlan, de számunkra annál nagyobb örömet jelentő bőkezűségét! Még visszatérünk…
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók, videó: Ottó, Tószögi György, Dani
