Kíváncsi vagy, miért ezt a címet adtam írásomnak? Ha igen, tarts velem és engedd, hogy elkalauzoljalak Somogy megye egyik csodálatos tavára és engedd, hogy megosszam veled életem egyik legszebb horgászkalandját!
Minden tavasszal örömmel és izgalommal telik meg a szívem, mert a téli hónapokban megtervezett horgásztúrákat, a kigondolt újabb horgászmódszereket a pár hónapos kényszerpihenő után újra lehetőségem van megvalósítani, kipróbálni.
Már jó ideje a bojlizás szakirodalmát kutattam, olvastam az Interneten (itt szeretném megjegyezni, hogy a világhálón talált leghasznosabb, legértékesebb írásnak Haskó Tamás „Bojlis suli” sorozatát tartom), mikor elhatároztam, hogy megrendelem a Haldorádó internetes honlapján életem első bojlis felszerelését. Ha Te is hasonló helyzetben vagy (vásárlás előtt), de még vannak kérdéseid, hogy mit is lenne a legjobb venni, tényleg érdemes segítséget kérni Tomitól vagy a Haldorádó más szakembereitől, mert Te is tapasztalni fogod, a Haldorádónál tényleg a „VEVŐ A KIRÁLY” elv érvényesül, mindent megtesznek, hogy számodra a legjobb megoldást kínálják.
Általában konzervatív ember vagyok, mármint amit megszeretek, ahhoz ragaszkodom, a horgászatban azonban a szívemhez oly közel álló balatoni süllőzést egy picit pihentetve idén a bojlizás mellett tettem le a voksot. Hogy miért? Magával ragadott a C&R („catch and release”, azaz a „fogd meg és engedd vissza” elv) és a kíméletes bánásmód e gyönyörű, hatalmas, rendkívüli halakkal.
Nyaralni, utazni, szórakozni sem egyedül szeretek, és így van ez a horgászatot illetően is. E csodás sportot, amikor csak tehetem, édesapámmal együtt, csapatmunkában űzöm. Hirtelen nem is tudom megmondani, hogy kettőnk közül ki volt nagyobb izgalomban június 12-én, pénteken reggel 7 óra 30 perckor, mikor megérkeztünk a Somogy megyei Gerézdi-tavakhoz. A tó festői környezetben fekszik, tíz igényesen kialakított horgászhely várja az odalátogatókat. Az előre lefoglalt kilences álláson sikerült két botunk végszerelékét gyorsan a vízbe juttatni, így 8 óra 30 perckor már neki is láthattunk jól megérdemelt reggelink elfogyasztásának, és persze nagyon bíztunk benne, hogy pikkelyes barátaink is legalább annyira éhesek, mint mi :-)
Korábban sok csodálatos képet láttunk, izgalmas beszámolókat olvastunk a Gerézdi-tavakról, ezért titkon reméltük, hogy a tó lakói közül legalább egy hajlandó lesz egy gyors fotó erejéig fényképezőgépünk elé állni. Legnagyobb örömünkre a reggelit sem volt időnk befejezni, mert 9 óra 15 perckor intenzív fütyülésre lettünk figyelmesek. A környéket nem annyira ismerve azt hittük, a somogyi gőzös halad el a tó mellett, de örömmel nyugtáztuk, hogy szó sincs semmiféle vonatról, itt bizony a kapásjelzőnk muzsikál bőszen. Öröm volt nézni, hogy szalad le a damil a dobról, miközben a füttyparádé intenzitása egy pillanatra sem csökkent. De a nézelődés helyett inkább a tettek mezejére léptünk, aminek eredménye 10 perces kíméletes fárasztás után ez a gyönyörű ponty lett:
A kifogott tövest vízzel lelocsolt matracra fektettük, a szakáll nélküli horog ütötte kis sebet fertőtlenítettük, egy fényképet készítettünk róla, és már engedtük is vissza éltető elemébe.
A fogás előtt is nagyon jó volt a hangulat, mert örültünk, hogy víz mellett vagyunk kedves horgász-szomszédok társaságában, és kultúrált környezetben van lehetőségünk kedvenc hobbinkat, a horgászatot gyakorolni. A fotózást követően jókedvünk csak fokozódott, nagyon boldogok voltunk, hisz titkos kívánságunk, a „legalább egyet fogjunk”, várakozásainkat messze felülmúlva, hihetetlen gyorsan bekövetkezett. És akkor még nem tudtuk, hogy ez csak a kezdet…
Nem kellett sokat várni a következő jelentkezőkre sem, körülbelül 40 perc különbséggel először apukám, azután megint én fogtam egy csodálatos tőpontyot.
Mindkét potyka szinte ugyanolyan intenzitással tudatta velünk, hogy ők bizony a damil másik végén vannak és köszönik szépen, a Haldorádó NAGY PONTY 12 mm-es pellet nagyon is ízlik nekik. Természetesen a gyors és kíméletes fotózást követően ez a 6 kg-os hibátlan töves is elnyerte szabadságát és visszaúszhatott otthonába.
Az időjárásra nem volt panasz, a nap néha sütött, néha nem, a szél egyenletesen fújt szemből, szerencsénkre felénk irányítva a halakat. Azt álmunkban sem reméltük, hogy bajszos vízi barátainknak olyan jó lesz az étvágyuk, hogy a velük való foglalatoskodás miatt sátrunk felállítását és berendezését többször meg kell szakítani, és éjszakai hálóhelyünk elkészítése így csak késő délutánra fejeződik be.
Szinte észre sem vettük, eltelt a nap és ránk esteledett. Fantasztikus érzés volt ülni a tóparton, visszaemlékezni az elmúlt 12 órában gyűjtött élményekre és közben hallgatni a madarak énekét, a békák koncertjét, a közeli falu kutyáinak ugatását. Ilyenkor mindig megerősödik bennem, hogy a természetben lenni és horgászni az, ami nélkül nem tudom elképzelni az életem.
A pénteki napon az utolsó, nyolcadik nyurgát apukám este tíz óra körül fogta, majd tizenegy órakor bevackolódtunk sátrunkba, és mivel a kapásjelzőink szótlanul álltak, álomba merültünk.
Negyed öt volt, mikor a sátor cipzárját felhúztam és kikukucskáltam. Csönd és nyugalom volt odakint, egy-két madár hangja törte csak meg a tó csendjét. Újracsaliztunk, és már mehettek is vissza végszerelékeink. Bíztunk benne, hogy a gyönyörű nyurgák kapókedve ezen a napon sem csökken. Nem kellett csalódnunk, az első napsugarak felbukkanásakor már szákolhattam is apukám újabb hibátlan tőpontyát, majd hat órakor a másodikat. A tónál töltött harmincnégy óra alatt a legszebb nyurgapontyomat (70 cm és 7,5 kg, ami új egyéni csúcsomat jelenti) a szombat reggeli napsugarak fényében fogtam. Olyan pontosan sípolt hét órakor a kapásjelzőm, mint tizenöt évvel ezelőtt általános iskolámban a tanítási órák kezdetét jelentő csengő. Ennek a bajszosnak már a kapása is ígéretesnek bizonyult, ugyanis harcifékes orsóm dobja úgy pörgött, akár búcsúban a körhinta. A bot megemelését követően éreztem, hogy szép hallal van dolgom, mely végig úgy küzdött, mint egy kiváló harcos. Ez a nyurga nagyon nemes ellenfél volt, 15 percen keresztül kíméletesen fárasztottam, mikor is apukám segített megszákolni.
Ma már néhányan legyintenek, ha 7,5 kg-os halról hallanak, mert vannak, akik számára csak a 20+-os példányok az értékesek, számomra viszont e csodálatos ponty leírhatatlan boldogságot jelentett és jelent a mai napig, elfelejteni sosem fogom. Visszaengedni egy ilyen nemes halat, legalább annyira fantasztikus érzés, mint mikor megfogja az ember.
A Gerézdi-tavak halfaunájának gazdagságát jelzi, hogy a szebbnél szebb pontyok között egy 1 kg-os dévérkeszeget, illetve egy hibátlan compót is sikerült megfognunk, mivel a Haldorádó Red Tuning Nagy Ponty pelletnek ők sem tudtak ellenállni.
Délelőtt 11 óra lehetett, mikor először apukám, majd rá 5 percre én kezdtem el fárasztani egy újabb pocakos pikkelyest.
Szombaton délben már éreztem, hogy bizony jól jött az az öt óra alvás az éjjel, mert nemhogy csökkent a tó lakóinak érdeklődése, hanem érezhetően nőtt (pedig azt hittük, a pénteki eseményeket már nem lehet felülmúlni).
Épphogy csak lefényképeztük, lefertőtlenítettük és visszaengedtük a legutóbb kifogott pontyokat, az újracsalizást követően megint elhúzta egyik botunkat egy töves.
Már délután három óra volt, mikor apukámnak sikerült másfél napos horgászatunk legnagyobb súlyú halát megfognia, ami egy csodálatos, 8 kg-os pocakos ponty volt. Korábbi társaival ellentétben ez a harcos egész finoman kapott, a jelző kettő pici csippantása után otthagyta a csalit (ha nem figyeltünk volna, akár azt is hihettük volna, hogy csak a helyi madár az, mert él a tó körül egy madár, aminek hangja kísértetiesen hasonlít kapásjelzőnk hangjához). Apukám már indult is volna a bot felé, de látva, hogy abbamaradt a kapás, visszamentünk pakolni cuccainkat, előkészülve a hat órára tervezett induláshoz. A ravasz potyka megvárta, amíg vagy 10 métert eltávolodunk a botoktól, és akkor hirtelen olyan sebességgel kezdte el húzni a damilt, mint egy torpedó. Én csak hangosan nevettem, ahogy apukám mindent ledobva elkezdett rohanni a bot felé. 12 perces kíméletes fárasztást követően sikerült szákba terelni ezt a csodálatos halat.
Apukám Torpedója (mert így neveztük el a 8 kg-os tövest) után még két kapásunk volt, az egyik délután öt órakor, melynek végeredményét nagyon kedves barátunk, Barta Balázs (a Barta Team oszlopos tagja) örökítette meg. Ez az egyik kedvenc képem.
Az utolsó kapásunk pedig hat órai indulásunk előtt tíz perccel következett be. Már csak szerelékeink voltak bedobva, minden mást összepakoltunk és készen álltunk, hogy búcsút intsünk e csodálatos tónak, mikor az egyik kapásjelző erőteljes sípolásba kezdett. Apukám volt a fürgébb, egy pillanat alatt a bot mellett termett és megemelte azt. Bevágás előtt - a korábbi példányok kapásából kiindulva - úgy gondoltuk, hogy ez is olyan 5-8 kg közötti lesz, de legnagyobb megdöbbenésünkre a megakasztott hal szinte irányíthatatlan volt, és alig 30 másodperc alatt be is úszott a nyírfa alatti akadósba. Percek teltek el, de a hal nem mozdult. A legetikusabbnak azt találtuk, hogy rálazítunk, hátha ki tudja a hal szabadítani magát az akadóból annyi damilt lehúzva, amennyi számára szükséges. Várakozásunk beigazolódott, nemes ellenfelünknek sikerült a horogtól megszabadulnia és boldogan úszott vissza a tó közepébe. Egyik szemünk sírt, mert nem volt lehetőségünk meglátni, hogy mekkora hallal hozott össze minket a sors, másik viszont nevetett, mert a hal horog nélkül szabadon tudott távozni. Mondtam is apukámnak, talán jobb is így, mert ezek után megvan az újabb küldetés, vissza kell térnünk Gerézdre, és ki kell fognunk ezt a ravasz halat.
Prímszámnak nevezzük a matematikában azt a számot, ami kizárólag eggyel és önmagával osztható. Prímszámok például a következők: 1, 2, 3… 17… stb.
Azzal a reménnyel érkeztünk apukámmal a tóhoz péntek reggel, hogy legalább EGY pontyot sikerüljön fogni, ehelyett szombat estig TIZENHÉT darab bajszos potykát tudtunk fotózásra bírni. Mivel az EGY és a TIZENHÉT is prímszám, innen jött az ötlet, hogy legyen e cikk címe: PRÍMSZÁM A JAVÁBÓL :-)
Ha tetszett a fenti írás, remélem, következő beszámolómat is szívesen olvasod majd. Addig is feszes zsinórt kívánok!
Dóricarp
