Még tavaly ősszel elkezdtem tervezni az ez évi szigetközi horgász túráimat, nagyon szeretem itt a pontyokat „üldözőbe venni”, minden egyes fogást nagyra becsülök, melyet itt sikerül lencsevégre kapni. Lajos és Pista barátommal egy borongós szerda reggeli napon vágtunk neki az útnak, mely feledhetetlen élményekkel gazdagított minket!
Utóbbi néhány túrámon próbáltam olyan etetési stratégiát alkalmazni, amely segít a halak szelektálásában: inkább legyen kevesebb kapásom, de inkább a nagyobb egyedek megakasztására törekszem.
Az indulást szerda reggelre terveztük. Nem kapkodtunk, hisz igazából csak estétől szerettünk volna horgászni, így mindenre volt kényelmesen idő. Ebédidő körül értünk a kiszemelt helyre, ahol elsőnek a táborhelyet alakítottuk ki, majd jöhettek a botok. Szerelékeimre Black Squid bojlival csaliztam, mégpedig úgy, hogy a süllyedő főzött bojlit egy szem 11 mm-s Quatro Fluro Pop Up bojlival könnyítettem ki.
Etetéseimet két különböző, de egymástól csupán egy-két méterre lévő területre koncentráltam, az egyik a túloldali medertörés alja volt, míg a másik annak teteje, ahol a sekélyebb vizet céloztam meg.
Szép lassan telepedett ránk az éjszaka, nagyon kíváncsi voltam, hogyan reagálnak a halak az etetéseinkre. Az első kapás tíz óra körül érkezett a sekélyebb vízben lévő csalimra. A kontaktus felvétele után éreztem egyből, hogy jó hallal van dolgom, de szerencsére el tudtam fordítani a vízbe dőlt fától, mely gyorsan eldönthette volna a küzdelmet. Innentől már a mederben folytatódott a fárasztás, egyre közelebb tudtam húzni magamhoz, már kezdtem úgy érezni, hogy nyerésben vagyok, amikor a tőlem csupán néhány méterre úszó hal egyszer csak elakadt valamiben a víz alatt. Villámként nyilallt belém, hogy bizony itt is fa van, csak éppen nem látszik ki a vízből! Gyorsan csónakba pattantam és már a hal fölött is voltam, szerencsémre pár perc alatt sikerült kiszabadítani a zsinóromat az ágak fogságából és egy hatalmas, gyönyörű pikkelyes ponty törte át az éjszakai, sötét víztükröt.
Alig vártam, hogy megmérhessem, éreztem közel lesz a tíz kilogrammos álomhatárhoz. Ahogy megállt a mérleg, hatalmas boldogság töltött el, hiszen a vadvízi túrám első kapását egy tíz egész négytized kilogrammos, hibátlan tőpontyra válthattam. Nem is kívánhattam volna ennél jobb kezdetet magamnak!
Miután minden újra a helyére került, csak nagyon nehezen tudtam elaludni, de reggelig nem volt folytatás, így nyugodtan kipihenhettem magamat. Pista barátomnak két kapása is volt, melyeket egy öt és egy három kilogrammos ponty formájában sikerült értékesíteni. Éppen nekiláttunk volna reggelizni, mikor a kapásjelzőm határozott csipogásba kezdett, ezzel jelezvén, hogy az én csalimra is megéhezett valaki. Gyors akció után egy négyes pikkelyes csúszott be a merítőbe. Ritkák itt a nappali kapások, ezért örültem neki, hogy nem telik eseménytelenül a nappali időszak sem.
Ezt követően az esti csalizásig már nem történt újabb esemény, a következő fogás megint a sötétedés utáni időszakra maradt: egy erős tükörponttyal kellett megküzdenem az éj leple alatt, ami csupán fél kilogrammal maradt el a tíz kilogrammos határtól. Ezt követően reggelig érintetlenek maradtak a csalijaink.
Az igazi meglepetést Pista fütyülős kapása jelentette délelőtt tíz órakor. A hal olyan erővel indult el, hogy azonnal csónakba szálltunk, hogy minél hamarabb fölé érhessünk. Hosszú percekig küzdött és csak lassan engedett a mélységből, majd egy szép tőponty formájában ütötte át a víz tükrét és lassan a merítőbe csúszott. Egyszerűen nem akartunk hinni a szemünknek, mikor megláttuk. Fényes nappal ilyen szép halat itt még sosem fogtunk, nem gondoltam volna, hogy valaha sikerül tíz fölé jutnunk a nappali órákban. Boldogan mérlegeltünk és fotóztunk, majd visszaengedtük. Pista kérte tőle, hogy azért még pár év múlva összefuthatnának!:)
Délután egy kis eső a sátorba kényszerített minket, csak addigra volt hajlandó elállni, mikorra már végeztem a csalik esti frissítésével. A hidegfront egyre erősödött, ezért úgy gondoltam, hogy mindkét csalimat az etetéstől néhány méterre lévő medertörés alján kínálom fel, bíztam benne, hogy sikerül valami szép bajszost matracra fektetnem a túra utolsó éjjelén. Le sem feküdtem aludni, órákon keresztül ülve vártam a kapást, de sajnos nem akart érkezni, lassan az álmosság erőt vett rajtam. Talán egy órát, ha alhattam, mikor a kapásjelzőm nagyon erős húzós kapást jelzett: a hal egy pillanatra sem torpant meg, folyamatosan húzta, ameddig fel nem vettem vele a kontaktust.
Ekkor a 2,75 lbs botom már karikába hajlott, a fék pedig újra megszólalt és hangja lassan folyamatossá vált. Éreztem, hogy partról esélyem sincs ellene, ezért csónakkal indultam egymagam a hal fölé, mely folyamatosan ragaszkodott a fenék közelségéhez. Próbáltam többször is beleemelni, hátha enged, de nem akart feljebb jönni, ráadásul többször átúszott a csónak alatt. Nagyjából tíz perc után egy hihetetlenül hosszúnak tűnő testet pillantottam meg, nem akartam hinni a szememnek! Igen, ő az, akiért jöttem, egy igazi dunai őserővel rendelkező nyurga ponty. Innentől kezdve csak arra tudtam gondolni, hogy minél hamarabb megszákolhassam, nem akartam kockáztatni. Többször elúszott a csónak mellett, közel a víz felszínéhez, az egyik alkalommal rákészültem: a féket kicsit lazábbra nyitottam, felkészülve egy esetleges kirohanásra, a másik kezemmel pedig kézbe fogtam a merítőt, és ahogy elúszott előttem, szemből egy határozott mozdulattal ráhúztam. Tombolt még a merítőben is! Ahogy belenéztem a merítőbe, hatalmas elégedettség és boldogság öntött el. „Sikerült!”, bizonygattam magamnak többször is egymás után. A mérlegeléshez felébresztettem barátaimat is, akik elképedve nézték az erőtől duzzadó nyurgapontyomat. A mérlegelésnél nem is néztem oda, csak vártam, hogy a mérleg becsippenjen és rögzítse a súlyt. Ekkor néztem rá: 12,56 kg a végeredmény! Még mindig hihetetlen, csak a fotózás közben fogtam fel igazán, milyen szép halat sikerült fognom. A visszaengedés pillanatait talán soha nem fogom elfelejteni, felemelő érzés volt visszaadni a víznek ezt a gyönyörű ajándékot, amit kaptam tőle.
Reggelre már csak a pakolás várt ránk, háromnapos túránk sajnos véget ért, de már alig várom a következő túránkat erre a gyönyörű vízre, hogy újra megküzdhessek a folyó öreg lakóival.
Lajos barátomnak ugyan volt több kapása is, de sajnos nem volt szerencséje, mert vagy fába rohanás miatt vagy egyszerű leakadás miatt elveszítette a megakasztott halakat, no de sebaj, legközelebb hátha összejön neki a reváns, ugyanis hamarosan újból visszatérünk!
Tapasztalatok:
Most pedig nézzük a tapasztalatokat, hogy mi segítette a halak sikeres szelektálását! A siker ebben nem is kétséges, hiszen csupán két darab öt kilogramm alatti fogást könyvelhettünk el, a többi mind kilenc kilogramm feletti volt, ami természetes vízen, úgy gondolom, figyelemre méltó eredmény. Lássuk, mi alapozta meg ezt!
- A helyválasztás folyamán olyan területet kerestem, ahol a sekély és mély vizet egy hirtelen, majd másfél méteres törés választja el és akadók (töklevelek, vízbe dőlt fák) is vannak a közelben, amik biztonságot és sok természetes táplálékot nyújtanak a halaknak.
- Az időpontot úgy sikerült megválasztani, hogy egy markáns hidegfront alakította időjárásunkat, mely szintén nagy előny a nagyponty-horgászatban.
- Nem készítettem nagy etetést, inkább csak egy pár marék bojlival, nagyméretű pellettel és erjesztett maggal szórtam meg a hely környékét, hogy helyben tartsam a pontyokat. A horog köré nem etettem, csak kisebb PVA csomagokkal dobtam be a kiválasztott helyre.
- Növeltem a hajszálelőke hosszát, így a kisebb halak, ha fel is szippantották a bojlimat, a horgot nem tudták, mert az távolabb helyezkedett el, így a csalim megmaradt a nagyobb példányok számára.
- A megszokottnál hosszabb 27-30 cm-es előkéket kötöttem, mely szintén elősegíti a darabosabb halak biztonságos megakasztását.
Írta: Haskó Tamás
Fotó: Haskó Tamás, Szebelédi István, Barna Lajos
