Tavaszi nagypontyos túrám története 2. rész

Tavaszi nagypontyos túrám története 2. rész

Rövid összefoglalásként csak arra utalok vissza az írás első részével kapcsolatban, hogy egy összeszokott baráti társasággal vettünk részt egy 1 hetes túrán a Tokaji Kovács-tavon…

A Faházas-tavon a pontyok ívása döntően befolyásolta a sikerességünket. Ennek megfelelően sok-sok fejtörés és módosítások sora kellett ahhoz, hogy halakat tudjunk fogni. Érdekes volt, hogy a Nomád-tó ennek totálisan az ellentéte volt, ívásnak nyoma se mutatkozott a vízen. Külön öröm és büszkeség, hogy többeknek dőlt meg személyes rekordja. Kőkemény melóval 2 alkalommal is meg tudtuk fogni a tó legnagyobb halát, a 90 kilót bőven meghaladó giga tokhalat, valamint egy olyan dolog történt, ami e társaságnak így, közösen még soha. Egy 30 kilogrammot meghaladó bomba tövest is fogtunk, melyhez Fekete Zoli barátunknak tiszta szívből gratulálunk. Nézzünk is meg a srácok fogásaiból párat!

Halszörny a Nomád-tóból
Csabi és új egyéni rekordja
Gabi barátunk egy gyönyörű tövessel
Peti egy igazán különleges halat tarthatott a kezében
30 kilogramm felett. Egy élet hala a srácok kezében

Visszatérve a Faházas-tavon történtekre, az ívási időszak mellett a folyamatosan változó időjárás sem a mi malmunkra hajtotta a vizet. A következő 2 kép fél napon belül készült:

Komor, sötét, ködös reggelre ébredtünk…
… majd pár óra elteltével ennek már nyoma sem volt

Mivel a horgászatra szánt időtartam fele bőven eltelt, kénytelen voltam radikálisan, markánsan változtatni. A túra elején még egy igazán fűszeres, aromás vonalban hittem, ettől vártam az eredményt. Viszonylag nagyobb méretű, 20 mm-es bojlikkal etettem és gyakran ezzel is csaliztam. Fontos és hasznos tipp lehet, hogy ezért kell mindig felkészülni több forgatókönyvre. Így jöhettek szóba a naturálisabb, szénhidrátos ízek. Képeken mutatom, hogy nekem hogyan is nézett ki ez a többfajta pellet és tört bojlikból álló keverék, melyet PVA tasakokba töltöttem:

Apró pelletszemek, visszafogott színek
16 mm-es Spanyol Mogyoró bojlit helyeztem a törőszerszámba
Ez volt a kívánt állag
Krill Force Natur 16 mm
Ezt a bojlit szinte tejesen összezúztam
Ízléses csomagok bevetésre készen
Közelről így nézett ki a tasak. Neked hogy tetszik?
Az etetésre szánt keverék és a csali sötétebb színei harmóniában voltak, melyet a kisméretű SpéciCorn ciklámen árnyalata tört meg

Hiszem, hogy ennek köszönhetően 3 darab gyönyörű halat sikerült megfognunk Andrissal és Dáviddal.

Dávid egy gyönyörű, sötét tónusú tükrössel, melyen az ívás nyomai láthatóak
Vágyott fotó számomra, egy pocakos tükrös
Büszkén pózoltunk a kamerának
Andris bár később tudott csatlakozni hozzánk, így is jutott neki parádés fogás

Ideje volt felkészülni a hétvégére, mely a Haldorádó Nyílt Nap miatt volt mindannyiunk számára. Ennek megfelelően a társaság kérésének megfelelve egy sertés vegyes pörköltet készítettem:

Előkészületek
Egy palack minőségi vörösbor az igazán különleges ízekért
Jó étvágyat!

Számomra természetes a pecákon való főzés, de valószínűleg nem mindenki szeret ezzel foglalatoskodni a vízparton. Ezért az idei évtől helyben is tudnak az ide érkezők ételt rendelni, mely a Kovács Lakoma StreetFood fantázia nevet viseli.

Helyben készült halászlé

A hétvége fő eseménye a 2 napos Haldorádó Nyílt Nap volt, melyre nagyon sokan kilátogattak, amit ezúttal köszönünk nektek a társaság nevében is. Jó volt hallani az érdeklődő kérdéseket. Remélem, sokatoknak sikerült hasznos tanácsokkal szolgálnunk. Fontos kiemelni, hogy sok-sok gyermek résztvevője is volt az eseménynek.

Jó hangulatban telt a Nyílt Nap
Köszi, hogy találkozhattunk!
Művészi molinó

Összefoglalva az egy hét történéseit azt mondhatom, hogy személyes terveim megvalósítása felemásra sikeredett. Sok meló volt azért, hogy kapásig eljuthassak. Ami látványos volt emellett, hogy a Faházas- és a Nomád-tó teljesen másképpen működött, a halak viselkedése és táplálkozása totálisan ellentétes volt. Ettől függetlenül, ha a túra egészét értékelem a Nyílt Napot is ideértve, akkor nagyon sikeres 1 hetet tölthettünk itt, a Tokaji Kovács-tavakon. Köszönjük szépen a lehetőséget! Végszóként egy személyes dolog: a Fitohorm Autóháztól kapott ruhadarabok e horgászaton is nálam voltak, amit újfent köszönök nekik!

Stílusosan 2 gyönyörű fogás maradt még, amit meg szeretnék mutatni, ezzel köszönök el tőletek. Sok sikert a vízparton mindenkinek!

A büszke horgász és zsákmánya
Ádi szinte végig eredményesen horgászott. Nézzétek ezt a matuzsálemet!

Írta: Ördög Erik
Képek: Haldorádó archívum, Tiszai András, Rokolya Péter, Ördög Erik