A közelmúltban egy igazán impozáns környezetben fekvő vízterületre látogattam el, ahol csodálatos élményekkel gazdagodtam. Akkor elhatároztam, hogy mielőbb visszatérek, és az előző horgászat során összegyűjtött tapasztalatok alapján újfent megpróbálom üldözőbe venni a Vörösmalmi-tó halait, ezúttal lelkes kísérőm társaságában.
Június első napjaiban csodálatos időjárás köszöntött ránk, így minden adott volt ahhoz, hogy egy újabb horgásztúrát tegyek a Vörösmalmi-tó partján. A tavaszi horgászatom bővelkedett nehézségekben, hiszen minden feladatot gyakorlatilag egyedül kellett megoldanom, ráadásul igencsak alulértékeltem az időjárást, mert egy vékony pulóverben az éjszakai fagypont körüli értékek a tűrőképességem határát feszegették. Ezúttal viszont Tomival érkeztem, aki nem először tartott velem a horgásztúráim során. Csakúgy, mint kora tavasszal, e horgászat alkalmával is a tó túloldalán, az átjáró híd közelében foglaltam helyet. Itt a parttól mintegy 50 méterre található egy kisebb törés – a helyiek elmondása szerint egy egykori patakmeder –, valamint közvetlenül mögötte egy igen komoly akadó, mely már jó néhány horgászt megtréfált az évek folyamán. Korábbi írásomban említettem, hogy a mederfenéken számos akadó található: hatalmas tuskók rengeteg kagylóval, így cseppet sem nevezhető könnyű terepnek.
Tavasszal egyébként jó haltartó helynek bizonyult az akadó környéke, így ennek vonalában helyeztem el az alapozó etetésemet. Horgászatom célja lehetőség szerint ezúttal is a testesebb halak szelektálása volt, így ehhez mérten állítottam össze a tartalmas alapozó keveréket. Fermentált magvak, főtt tigrismogyoró, valamint Haldorádó Big Feed C6 pellet és C21 bojli fűszeres kolbász ízesítésben – mindezt egy közepes méretű etetőrakéta segítségével juttattam be. A felkínálási és horgászati módszert tekintve alapvetően nem változtattam, így a már megszokott és jól bevált, egyszerű végszereléket alkalmaztam. Az itt megfogott halaim vaskos, húsos szája egyértelműen utalt arra, hogy mi lehet itt a fő haltáplálék. A mederfenéken rengeteg kagyló és apró rákféle található, melyet az itt élő pontyok előszeretettel fogyasztanak, ezért igyekeztem olyan csalogatóanyagokat használni, melyek jó eséllyel felkelthetik a figyelmüket a felmelegedett vízben. A változtatás a tavaszi horgászathoz képest csupán a csalik ízvilágában mutatkozott meg. A belachan kivonattal, illetve a CCMoore pordippel panírozott 20 mm-es Spicy Red Liver bojli egy ezzel megegyező aromájú pop-uppal kikönnyítve tökéletesen harmonizált egymással, míg a másik készségen egy szem 24 mm-es Spicy Red Liver - Wafters bojlinak szavaztam bizalmat. A késő délutáni órákra mindkét végszereléket beélesítettük, majd kísérőmmel, Tomival előkészültünk az éjszakai horgászatra. Némi meglepetésre rövid időn belül jelentkezett az első halunk, melynek fárasztását nyomban át is adtam kis horgászbarátomnak, hiszen életében először járt ezen a tavon. Az eredetileg pontyoknak szánt csalit egy kisebb amur vette fel, mellyel Tomi büszkén pózolhatott, mielőtt útjára engedte. Estére megállt a levegő, a víz elcsendesedett, mint kiderült, a szó szoros értelmében. Nagyjából éjfélig vártunk a kapásra, mindhiába. A csalik frissítése után úgy döntöttünk, hogy nyugovóra térünk.
Az éjszaka folyamán mindössze egyetlen kapást sikerült elérni, de a nagyjából 4 kilós tükörpontyért nem akartam Tomit felébreszteni, így a merítést követően nyomban el is engedtem. Kora hajnalban vastag zöldalga réteg borította be a tó egy részét, mely nem volt túlságosan szép látvány. Ennél már csak a nem sokkal később megfogott halam látványa sokkolt. Nagyon szép kapással jelentkezett az egy szem Spicy Red Liver - Wafters bojlira az igencsak jó erőben lévő tőponty, azonban amikor a merítőbe tereltem, finoman szólva is rettenetesen nézett ki, melynek okát mindenkinek a fantáziájára bízom. A hal testén számtalan fekélyes seb, valamennyi uszonyán csonkolásos sérülés. Sokáig tanakodtam, hogy egyáltalán készüljön-e róla fotó. Szerencsére a szörnyű külsőségek ellenére a hal erőnlétileg jó állapotban volt, igyekeztem minden fellelhető sebet lefertőtleníteni, mielőtt elengedtem.
A víz tetején úszó zöldalga réteg csak igen lassan akart feloszlani, végül a feltámadó szél segített, mely egyben meghozta a kapásokat is a délelőtt folyamán. Előbb egy szép amurt, majd nem sokkal később egy igen jó erőben lévő tükröst sikerült merítőbe terelni. Érdekesség, hogy ezen a vízterületen a helyiek elmondása szerint inkább az éjszakai órák eredményesek, míg az erősen felmelegedett vízben nappal alig lehet kapásra számítani. Ennek ellenére az itt eltöltött napok során egészen más volt a tapasztalatom, hiszen nappal jóval több halat sikerült fognunk, mint az éjszaka folyamán.
Napközben az átjáró környékén jó néhány halmozgást tapasztaltam, így tettem egy próbát, hátha sikerül őket kapásra bírni. A végszereléket alig két méterre ejtettem be a pillérek közelébe egy kevés erjesztett magkeverékkel és felezett bojlival megszórva. Az átjárón egyébként napközben elég sokan kelnek át, mely nem kis zajjal jár, de a közelben tartózkodó halakat úgy tűnt, hogy ez cseppet sem zavarja.
Rövidesen egy igen határozott kapással jelentkező hal mutatott érdeklődést a felkínált fűszeres-májas finomságra, és mintegy negyedórás csata vette kezdetét. A horgászat során mindvégig tisztában voltam azzal, hogy a megakasztott halak döntő többsége szinte rögtön az átjáró pillérei felé veszi majd az irányt. A zsinórom szakítószilárdságának határait karcolva sikerült végül is az utolsó pillanatban a komoly erővel védekező tőpontyot a másik irányba terelni, de ezzel még nem volt vége, ugyanis az előttem lévő hatalmas víz alatti tuskót vette célba. Egyre kevesebb esélyét láttam, hogy ezt a csatát megnyerhetem ellenfelemmel szemben. Az elhagyós szerelék viszont megmentett, és végül, ha kisebb nehézségek árán is, Tominak sikerült megszákolni a halat. A főzsinóron alaposan kisorjásodott, így az első, kb. 20 métert el is kellett távolítanom az orsó dobjáról. A szélirány ismét déliesre fordult, és az esti órákig szinte kizárólag kisebb amurokat tudtunk fogni.
Éjszakára, ahogy a szél elcsendesedett, úgy a halak kapókedve is alábbhagyott, és egyetlen kapást sem sikerült elérni egészen a hajnali órákig.
Csakúgy, mint az előző nap hajnalán, alapozó etetést végeztem, és az első halra sem kellett sokat várnom. Egy gyönyörű, jellegzetes bronzos színekben pompázó tövessel indítottam a napot, miközben Tomi álmos szemekkel előbújt a sátorból és nem is sejtette, hogy nemsokára milyen csodálatos élményben lesz része.
Reggeli közben készítettem néhány előkét, majd a csalikat frissítettem az egyik szerelékemen. A következő kapásra Tomi időben reagált, miközben az előkék készítésével voltam elfoglalva. Szinte azonnal sejtettem, hogy egy jobb hal akadt horogra, így a fárasztás jogát meghagytam kis horgászbarátomnak, semmiképpen nem szerettem volna megfosztani az élménytől. Öröm volt végignézni, amilyen lelkesedéssel és türelemmel fárasztott, miközben igyekeztem apró tanácsokkal ellátni. Hihetetlen boldogság lett rajtam úrrá, miután megláttam a merítőben a túra legnagyobb halát. A tárázás után a mérleg 13 és fél kilogrammot mutatott, mely egyben Tomi új egyéni rekordját jelentette! Hihetetlen boldog voltam, hogy egy újabb sikert könyvelhetett el leglelkesebb „tanítványom”!
A legszebb pillanat, a hal visszaengedése ezúttal is rám maradt, nyugtázva ezzel a közös munkánk eredményét. Innentől jóval felszabadultabban folytattuk a horgászatot, hiába próbált úrrá lenni rajtunk a kínzó fáradtság a fokozódó kánikulában. A vízparton kihelyezett, nagyrészt nádból készült esőbeállók jó szolgálatot tesznek a napsütés ellen is.
Kísérőmnek időközben halaszthatatlan elfoglaltsága akadt, így a továbbiakban nem tudott velem maradni. Az eredeti tervek szerint én is befejeztem volna délután a horgászatot, de olyan fáradtság öntött el, hogy képtelen voltam bevállalni a hosszadalmas összepakolás után még a vezetést is. Ezért úgy döntöttem, hogy maradok még egy éjszakát a vízparton, hogy kipihenten vághassak neki a hosszú útnak. Éjszakára a készségeket sem vetettem be, az első két fárasztó nap után igencsak rám fért a pihenés, mely késő délelőttig elhúzódott. A sátorbontás, majd összepakolás után már csak a legszükségesebb kiegészítőket hagytam a vízparton. A tükörsima víz felszínén szinte sehol sem láttam halmozgásra utaló jeleket, ez alól egyetlen kivétel akadt, mégpedig az átjáró tartópillérei közötti rész. Maradt még egy kevés erjesztett magokból és felezett bojliból álló keverékem, így hát tettem egy próbát, hátha sikerül az ott forgolódó halak közül egyet elcsípni. Elsétáltam az átjáróig, majd alig néhány méterre beejtettem az egy szem 24 mm-es wafters bojlival csalizott végszereléket és megszórtam egy kis magkeverékkel.
A kapásra bő egy óra hosszát kellett várnom, de azt követően komikus jelenetek zajlottak le. Az elemi erővel rohanó hal azonnal keresztülgázolt a pillérek közt, gyakorlatilag elkönyveltem, hogy elveszítettem. Ennek ellenére képtelen voltam beletörődni, így futólépésben szaladtam fel az átjáróra, lehasalva toltam át a botot alatta, majd a másik oldalán a bot spiccét megfogva kiemeltem, és úgy folytattam a fárasztást. Éreztem, hogy a hal még mindig megvan, de a nagy igyekezet és izgalom hatására a merítő a parton maradt. Azonnal döntenem kellett, mitévő legyek, hiszen senki sem volt a környéken, aki segíteni tudott volna. Az orsóm felkapókarját kinyitva az átjáró deszkái közé szorítottam be a korlátnak támasztott botot, ezután jöhetett a villámgyors futás a merítőért. Visszaérve egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy a meglazult zsinór még tartja a halat. Néhány tekerés az orsón, majd megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy ellenállásba ütközöm. Nagy nehézségek árán, de végül az átjáró tőlem jobbra eső oldalán sikerült megszákolnom az engem alaposan megtréfáló tükröst. Ezért a halért a szó szoros értelmében meg kellett izzadnom, így rendkívül boldog voltam, mikor egy fotó erejéig kezemben tarthattam.
Ezzel a hallal le is zártam a horgászatot és elkezdtem összepakolni. Már indulásra kész voltam, mikor a még bent lévő szereléken maszatolós kapás jelentkezett, melynek eredményeként egy kistestű amur lett a túra utolsó hala.
Összességében remek tapasztalatokat és szép élményeket szereztem az itt eltöltött napok során. Távol a város zajától, impozáns környezetben horgászhattam, ahová terveim szerint még visszatérek, de akkor egy egészen más horgászmódszerrel próbálom üldözőbe venni a halakat…
Szerző: Holler Imre
Fotók: Lukács Tamás, Holler Imre
