Nem igazán hittem abban, hogy alig két hónap elteltével ismételten a Cassienen horgászhatok, de egy váratlan ötlettől vezérelve december 22-től december 29-ig ismét a pontyhorgászok zarándokhelyén találtam magam. Ezt az újabb horgászatot tulajdonképpen két fő ok motiválta. A Cassein - Európában szinte egyedülálló módon - még télen sem fagy be, a legzordabb időkben is jégmentes a víz. A másik fő indok a horgászatra a decemberi iskolai szünet volt. Jégmentes víz, nem kell tanítanom, szünet van! Irány Franciaország!
Általában minden horgásztúrámon részletes naplót vezetek, mégpedig egyszerre kettőt. Az elsőben a fogásokat és azok nagyon részletes körülményeit vezetem, míg a másodikban a horgászat alatt történteket jegyzem le minden nap. Nagyon hasznosak, sokat lehet okulni a fogási adatokat elemezve, de egyben szívet melengető érzés évek múlva visszaolvasni egy-egy régebbi horgászat eseményeit. Most rendhagyó módon nem egy szabvány írás keretein belül szeretném Önökkel az élményeimet megosztani, hanem a horgásztúra alatt vezetett naplómba tekinthetnek bele. Cenzúrázatlanul, mindent úgy olvashatnak, ahogy azt a pillanatnyi hatás alatt leírtam.
December 22.
Délután kettőkor indultam el Győr-Moson-Sopron megyéből, feleségem szüleitől. Az indulás pillanatában azt hittem, hogy talán meggondolom magam, de nem. Gyorsan Ausztriába értem, ahol nagy megkönnyebbülésemre nem esett a hó. Olaszországig viszont már nehéz volt a haladás, az autópályát több helyen is javították, sokszor csak egy sáv volt járható. Olaszban nincs pardon, 160-170-nel röpítettem. Éjjel egyre Franciaországba érkeztem, kettő órakor már a Cassienen voltam. A sötétben alig találtam meg az Euro Carp éttermet. A kocsiban aludtam, párszor felébredtem arra, hogy fázom, ilyenkor elindítottam a kocsit alapjáraton, a fűtés miatt.
December 23.
Reggel hétkor riadtan ébredtem, kissé álmosan tekintettem ki az autóból. A parkoló tele volt, a kocsi ablaka befagyott.
- Na, jó kezdődik, ez a horgászat is, -6 fok!
A vízparton két német családdal találkoztam (apák + fiaik), ők is lázasan pakoltak, közben még egy autó érkezett.
- Még hogy egyedül leszek a tavon?!?
Begyújtottam a rakétákat, közel egy óra alatt kész vagyok a csónakba pakolással. Indulás!
Közben a németek bernáthegyi kutyusa a szívbajt hozta rám. Játékosan rám támadt, nekem ugrott és szinte majdnem feldöntött.
- No problem! -mondja a német.
- „Anyukád”! - mondom én.
A helyválasztást nem akarom elkapkodni, de igyekeznem kell, mivel nyomomban a hajókaraván. Marad a kocsiban éjjel kiagyalt variáció, azaz csak déli fekvésű partszakasz és kizárólag az északi ág jöhet számításba. A nagy hajrá közben döbbenek rá igazából, hogy a novemberi vízszintnél 2-3 méterrel alacsonyabb a vízállás.
- Elfogy a víz mire vége a túrának?
- Megvan! A híddal szemben egy tökéletes, déli fekvésű partszakaszt láttam meg, mely szabad volt. Mit szabad?! A környékén sem látható senki. Elfoglalom! Örülök, hogy a hínár még nem rohadt le teljesen, nagy felületen körbeveszi a partoldalt. Közben a német családok szintén megcélozták az általam is kiválasztott partszakaszt.
- Legalább nem leszek oly egyedül.
A táborhely kialakításával egy óra alatt végeztem! Indulás a konkrét helykeresésre! Hosszas hezitálás után mind a négy szereléket a parttól 6-7 méterre, a hínárfal elé tettem le. Beljebb már iszonyatos mélységek, törések 25-30 m-es vízmélységgel. Reggel a víz 6,9 fokos volt, ami alaposan meglepett, kissé a kedvemet szegte. Minimum 10 fokosra azért számítottam. Viszont a nappali melegek (18-22 fok) hatására estére 8,1 fokra felmelegedett a víz felső rétege és a part menti részek. Bíztató az éjszakára nézve! A hideg vizet figyelembe véve etetés nuku! Botonként 4-5 szem bojli, és fél marék különböző pellet került bevetésre. Nem szoktatni, hanem keresni kell itt a halat!
A szomszédok jópofa embereknek néznek ki, vidám fickók. Stuttgart mellől érkeztek, s két hetet szándékoznak maradni, távol az asszonyoktól. Optimizmusuk példaértékű. Beszélgetéseink során minden külső, horgászatot befolyásoló tényező jó volt nekik. Ragyogó napsütés! „Sehr gut!” Apadó víz! „Sehr gut!” Szélcsend! „Sehr gut!” Minden szép és jó szerintük! Csak igazuk legyen!
December 24.
Mogorván ébredtem reggel, mivel éjszaka csend volt. Az éjjel párszor felriadtam, de ilyenkor csak a hőmérők állását bambultam. Sajnos csak erre az egyre volt érdemes figyelni.
-6 fok kint, +6 a sátorban. Jó a gázfűtés, de erőlködhetne egy kicsit jobban is. Kissé nehezen bújok ki a sátorból, de vigasztal a gondolat, hamarosan jön a napsütés és a 20-25 fok. De ma nem a Nap, hanem felhők érkeztek! Egész nap borult volt az idő, 8-10 fok. Hogy fog így a partszéli víz felmelegedni?! A víz alig 7,4 fokig tornázta csak fel magát. Mikor a németeket kérdeztem, hogy mit szólnak a borult időhöz, és az erősödő szélhez, már meg sem lepődtem a válaszukon. „Sehr Gut!”
- Ez igen! Ezek aztán valamiben nagyon bízhatnak - gondoltam magamban. Estére azért fény derült a sok „Sehr Gut”-ra. A karácsonyi szentestét kellően megünnepelték, éjjel is hallottam a nótaszót, melyhez a bernáthegyi a vonyításával adta az alaphangot. Igazi kuriózum volt a kórus. Hát igen! Karácsony van!
A karácsonyt kissé félve vártam így egyedül, nem tudtam hogyan viselem majd. Azért a lehetőségekhez képest próbáltam karácsonyi hangulatot varázsolni a vízpartra, azt hiszem, valamennyire sikerült is. A kis karácsonyfámat feldíszítettem, égősort tettem rá, s közben azon morfondíroztam, remélem nem lesz viharos szél. Az esti sötétben fantasztikusan néz ki a fám, azt hiszem, egy kissé elérzékenyültem. Leültem a fa mellé, elgondolkodtam, a múltba révedtem. Felidéztem az eltelt éveket, a sikereket és kudarcokat, a szép fogásokat, néha talán még huncut mosoly is megjelent az arcomon. Egyszer csak csörtetésre lettem figyelmes a sötétben, hamar visszazökkentem a valóságba. A német szomszédoktól érkezett a két srác, messziről látták már a kivilágított karácsonyfámat. Kissé meghittebb karácsonyi hangulatban beszélgettünk, mintegy félórát. Borult az ég, enyhe is az idő. A változatosság kedvéért a szomszédból ismételten felcsendül egy karácsonyi nóta, persze vonyítással vegyítve.
December 25.
Szerintem meg sem mozdultam az éjjel, ugyanúgy ébredtem, ahogy elaludtam. Elég szomorú, de bizony ez azt jelenti, hogy éjjel ismét nyugalom volt. Pedig az este arrébb telepítettem a parton a botokat mintegy 150 méterrel, egy a vízbe messzebb benyúló spiccre. A kedves, de kissé hangos szomszédoktól így biztos távolságra vittem a szerelékeimet. Felesleges volt! Nem a hangzavarral van a probléma. De akkor mivel?! Rossz helyen vagyok? Ezt nem tudom, de azt hiszem, ezzel a kérdéssel nem vagyok egyedül. Hihetetlen mozgás volt tegnap, és már ma reggel is a vízen. Folyamatosan táborhelyet váltanak a csapatok, keresik a pontyokat, de úgy néz ki, nem igazán találják őket. Persze van olyan csónak, melyet a két nap alatt most már harmadszor halad el előttem. Nekem ez egy azért kicsit túlzásnak tűnik.
A szomszédban viszont bajok vannak! A karácsonyt ünneplő apukák meglehetősen nehézkesen mozognak, mintha álomkórban szenvednének. Beszélni sem nagyon akarnak, vagy nem tudnak, de igazából nem is erőltetem. A gyerkőcök annál vidámabbak, övék a terep. Apai engedéllyel szabad a vásár, azt tesznek, amit csak akarnak. Lett is felfordulás egy pillanat alatt! Bóják áttelepítve, 16 bot teljesen máshová rakva, sürgés-forgás egész nap. Még nézni is fárasztó volt! Azt hiszem, ennél a pillanatnál szakadt el a cérna, és fordult meg a fejemben először a táborhelyváltás gondolata. Egyre többször tekintettem a szemben lévő part felé. Igaz, hogy északi fekvésű, a nap szinte nem is éri, de nyugodtnak tűnik. Addig-addig nézegettem, míg közelebbről is szemügyre vettem. A helytől jobbra hatalmas, sekély, 2 m-es vízzel rendelkező platót találtam, bőven ellátva hínárral. A part sem esik oly meredeken, hínár is van, egész jó helynek néz ki. Közvetlenül a part előtti, 1,5 m-es vízbe és a plató hínármentes területére beszórtam pár szem bojlit, arra gondolva, hogy majd reggel megnézem, fogyott-e belőle valamennyi. A kristálytiszta vízben ez nem jelent problémát. Persze nappal megint nincs mozdítás, nagy a csend. A délutáni csalizásnál gondolkodóba estem, hogy bevessem-e a direkt erre a túrára készített különleges bojlit, de úgy döntöttem elhalasztom a debütálását. Talán mert nem bízom benne? Ez kezd meredek lenni! Nem bízom a saját csalimban?! Pedig fél napig szenvedtem, mire elkészítettem 2-3 kilónyit. Egy csepp olajat sem tettem az anyaghoz, s ez meg is látszódott rajta. Csak iszonyatos munkával állt össze az anyag, többször is már majd’ a falhoz vágtam az egészet. Miért szenvedtem, miért hagytam ki az olajat? Hideg időben, 10 fok alatti vízhőmérsékletben az olaj megdermed, ez pedig nem igazán növeli a bojli fogósságát. Meggátolja az illatanyagok kiáramlását, ilyen alapon akár vasgolyóval is a csalizhatnék. Persze ez csak egy gondolat, hisz fogtam már 8 fokos vízben pontyot a régi, bevált golyókkal. Na, mindegy! Ha éjjel nem lesz semmi, bevetésre kerülnek az új golyók is, de lehet hogy az új helyen?
Este tízkor végre megvolt az első kapás! Bár nem az, amit vártam, de legalább valami történt. Éppen elaludtam, mikor egy komolynak tűnő húzásra riadtam fel. Rohanás kifelé a sátorból, de már az első lépéseknél lankadt a lelkesedésem. Megállt a húzás, ejteni kezdett, majd szakaszosan húzni. Dévér! Bőven verte a három kilót. Dévér le, bojli fel, vissza a helyére a szerelék. Jöhet a ponty!
December 26.
Dermesztő a reggeli ébredés! A sátorban 5,5 fok volt, míg kint -5 fok! Mindez reggel hétkor! Nem fáztam, de nem igazán akartam kimozdulni a hálózsákból. Pedig a természet hív! Ahogy tekintgettem kifelé a sátorból, alig akartam hinni a szememnek! Szarkák vették körül a karácsonyfámat, vagy 10-15 példány, és szinte hipnotikus állapotban bámulták. Ki tudja, talán azt tervezgették, hogy miképpen csórják el a számukra oly csábítóan csillogó-villogó égőket. Miután nagy nehezen kimásztam a sátorból, úgy döntöttem, készítek pár képet a megfagyott környékről és a felszerelésekről. A damil rendesen a dobra volt fagyva, hal legyen a talpán, mely ezt megmozdítja! Na, ez is egy speciális önakasztós módszer! De arra azért ritkán nyílik lehetőség, hogy ezt kihasználjuk. Azt hiszem, hogy táborhelyet váltok, de még egy kicsit győzködöm magam.
Este az elmúlt napon merengtem. Mi is történt? Azt hiszem, semmi. Nem váltottam táborhelyet, mivel két napon át borult volt az idő, ma végre ragyogó napsütés volt, 20 fok! Minden napsugár értékes kis kincs volt, nekem és a víznek is. Mivel déli fekvésű partszakaszon vagyok, értelmetlen lenne átmennem a kiszemelt északi fekvésűre.
Próbaképpen megnéztem késő délután mindkét helyet, a vízhőfok jelentős eltérést mutatott. Az északi, a fák miatt szinte végig árnyékban lévő helyen a part előtt 1 m-es mélységben 7,1 fok, míg a táborhelyemnél a déli, napsütötte partszakaszon 8,2 fokos volt a víz. Az északi parton tegnap, próbaképpen beszórt bojlik is érintetlenek voltak. Délután a szomszéd németek egymás közt családi darts bajnokságot rendeztek, mely rendkívül jó hangulatban zajlott le. Egyre szimpatikusabbak, valamiféle barátság is kezd kialakulni köztünk. Ma egész nap folyamatosan vándoroltak a tavon a horgászok. Előfordult, hogy egyszerre 15-20 csónak is süllyedésig megpakolva a vízen haladt egy vélt, jobb horgászhely felé. Egy ilyen társulat már messziről megragadta a tekintetem, nagyon feltűnő jelenségek voltak. Három csónak egymáshoz kötve, a botok az ég felé mutattak, szabályos flottát alkottak. Annyi felszerelés volt a csónakokba pakolva, hogy csak azon csodálkoztam, miért nem süllyednek el. Ezeket le kell fényképezni! Csónakba pattantam, s közelebb mentem a furcsa trióhoz. Miután udvariasan engedélyt kértem pár kép elkészítéséhez, s nekiláttam a fényképezésnek, majd a vízbe fordultam, úgy meglepődtem. A középső csónakban lévő „férfi” levette a sapkáját, megrázta a fejét és pillanatok alatt átváltozott egy szőke tündérré. Álmodom, káprázik a szemem? Női bojlis horgász, teljes menetfelszereléssel, a mínuszokkal dacolva a Cassienen!?
A következő meglepetés akkor ért, mikor a fogásokról kérdezősködtem. Egy hét alatt egy darab pontyot fogtak, mely 18,5 kg-os volt. És ki fogta? Természetesen a hölgy.
Mielőtt a sötétedést megelőzve a szerelékeket újra húztam volna, láttam végre egy pontyot! Véletlenül vettem észre, s csak távcsővel tudtam szemrevételezni, mikor két horgász bőszen fényképezett egy hatalmas pontyot. Hogy mekkora lehetett, arra a nagy távolság miatt tippelni se mertem, de 20 kiló körülinek tűnt. Ez megadta a kellő motivációt az újracsalizáshoz.
- Éjszaka bevetem az új golyókat! - döntöttem el. Két botot kitettem az 50-60 centis vízbe, hátha kijárnak a pontyok errefelé melegedni egy kicsit. Kettőt pedig letettem a hínármező elé, talán beletrafálok a vándorlási útvonalukba. Nagyon bíztam az éjszakában, reméltem, hogy végre eljön a Nagy Ő, a várva várt ponty!
December 27.
Éjjel egy dévéren kívül nem volt semmi mozdítás. Kissé kezd elszállni az önbizalmam, kialakulóban van egy pontyfogás nélküli horgászat. Az éjszakai hideg se növelte a jókedvemet, a dévér akciója közben - 9 fok volt a kinti hőmérséklet. Szegény jószág nem tudta kitörni a befagyott zsinórt a gyűrűk közül, csak rángatta a bot spiccét. Hajnalra -10 fokig süllyedt a hőmérő higanyszára, amivel már a sátor fűtése sem bírt. 0,5 fokot mutatott a hőmérő bent a sátorban! Kár volt a hőmérőre pillantanom, egészen addig nem fáztam a hálózsákban. Mennyire befolyásolni tudjuk a testünket a gondolatainkkal! Csak az járt a fejemben, hogy fagypont körüli hőmérséklet van a sátorban, s bizony hamarosan remegni kezdtem, úgy elkezdtem fázni, mint egy kivert kutya! Azt hiszem, kivágom a hőmérőt a sátorból!
A nappali órákban átmentem ahhoz a horgászhoz, akit láttam távcsövön keresztül egy pontyot fényképezni. Kiderült, hogy a tegnapi pontya 17 kilós volt, s ezen kívül azon a helyen még egy 15 kilósat fogott az egy hét során. Nem semmi pályát választott magának, a nap mindössze 15-20 percet süt oda a fák és sziklák miatt. Kühlschranknak hívják a horgászhelyet, hát elég fagyosnak nézett ki. Amúgy a német srác már egy hónapja horgászik a Cassienen, és eddig öt darab pontyot fogott. Négy volt 10 és 17 kiló közötti, a legnagyobb 26,5 kiló!
Késő délután kissé gondban voltam a csalizással és a helykiválasztással kapcsolatosan is. Végül is két botra új, olaj nélküli májas-kolbászos bojli került, a maradék kettőre a régi, jól bevált halas. A meghorgászandó helyekkel kapcsolatosan a sekély víz kezdett nemkívánatos lenni. Valahogy nem tetszik már a nappali 20 fok és a partszél nagyobb ütemű felmelegedése. Az éjjeli mínuszok pillanatok alatt vissza is hűthetik. Na mindegy, egyet azért leteszek a part elé, az 50 centis vízbe, egyet a hínár elé, 2,5-3 méteres mélységbe. Találtam egy platót a parttól mintegy 100 méterre, melynek 10,5 m-es tetejére tettem a harmadik szereléket. Az utolsót lepottyantottam 17 m-es mélységbe, egy nagy törés kezdetére. Életemben nem bojliztam még ilyen mélyen, de egy próbát azért megér. Kissé álmos vagyok (vajon miért, mikor szétalszom az agyam?), ezért lefekszem, pedig még csak este 8 óra van.
- Egy ponty csak felkelt éjjel! - ábrándoztam magamban, mielőtt még elaludtam volna.
December 28.
Éjjel megjött a szokásos dévér, de végre megfogtam az első pontyomat is! Így reggel, kissé nyugodtabban visszagondolva a történtekre, az átélt élményeket felidézve, még a hátamon is feláll a szőr, úgy beleborzongok. Hajnali 3-kor végre „füstölős” kapásra riadtam! Mint Zrínyi Szigetvárnál, úgy rontottam ki én is a sátorból. Az előre kikészített thermo kesztyűvel és sapkával nem törődve rohantam a botokhoz. Ponty! Végre megjött! Nem foglalkozva azzal a ténnyel, hogy a sűrű ködben a botokat is alig találtam meg, csónakba pattantam és már vágtattam a hal után. Csak a fárasztás első perceiben, miután a hal fölé értem gondolkoztam el először azon, hogy itt akár baj is lehet. Nem láttam a táborhelyem, a sűrű ködben a botspiccet is csak néha pillantottam meg. Tízperces fárasztás után szákoltam meg sikeresen egy 7-8 kiló körüli tőpontyot. A küzdelem hevében a ponty is forgatott rendesen, a gyenge szél is sodort, így kissé idegesen vettem tudomásul, hogy fogalmam sincs, merre vagyok. Mivel a metsző hideg, a mínuszok már kezdték éreztetni a hatásukat, elindultam valamerre. Közel fél óra bolyongás után kezdtem először igazából megijedni. Lehet, hogy körbe-körbe megyek? Már remegtem, úgy fáztam, de a csónakban heverő ponty sem érezhette jobban magát. Mintegy óra elteltével, a csónak már szinte a parti szikláknak ütődött, mire észrevettem, hogy partot értem. De hol? A sziklák közt botorkálva nem igazán tudtam, hogy hol lehetek, de legalább szárazföld volt a lábaim alatt. A meredek partoldal miatt a táborhelyemmel szembeni oldalra tippeltem. Közben a szegény pontyot nézegettem.
- Ki tudja, hogy mikor érek „haza”, menj, s küldd apádat! Kissé nehézkesen ment el, ő is fagyás közeli állapotba kerülhetett. Na mindegy, most már csak egyenesen haladva, vissza kellene találnom a sátorhoz. Negyed óra alatt értem el a táborhelyemet, mintegy 500 méterrel lejjebb kötöttem ki. Azt már nem igazán tudom, hogy miképpen értem a sátorba, a végtagjaimat nem éreztem, gondolkozni is alig tudtam. Az igazi fájdalom a sátorban ért, a “kiolvadás” közben. Fél órán keresztül, mintha millió tűvel szurkálták volna az arcom, fülem, kezem! Sikítani tudtam volna a fájdalomtól. Azt hiszem, ráéreztem a Cassien hatalmas méreteire, a közel 1000 hektárral bizony elég rendesen szembesültem.
Nappal megkaptam a vihart! A szomszédokat csúful megtréfálta, szinte földig rombolta a táborhelyüket. Ilyet még nem láttam! Repülő csónak és bottartó állvány. Földre rogyott sátrak. A Fox sátor nálam jól tartja magát, bár egy-egy iszonyatos lökésnél azért meg-megrogyik, de mindig „talpra áll”. Este a pontos behordás lehetetlen volt a viharban. Szinte csak találomra dobáltam le a négy szereléket. Azt hiszem betelt az a bizonyos „pohár”, holnap pakolok, és megyek haza. Már ha tudok! A megpakolt csónakkal ebben a viharban szinte lehetetlen, életveszélyes nekivágni a kocsiig tartó, közel 1 km-es vízi útnak. Lehet, hogy nem enged el a Cassien?
December 29.
Éjjel nyugalom volt, még a szokásos dévérek is békén hagytak. Talán még örültem is a csendnek, hisz kint viharos szél tombolt, félméteres hullámok ostromolták a partot. Reggel öt körül váratlanul csendesedett a vihar, mely azonnali cselekvésre bírt. Pakolás, irány haza! Hét órára lebontottam a táborhelyet, minden felszerelést elhelyeztem a csónakban. A megfagyott felszerelés elrendezése azért nem volt egyszerű dolog. Érzékeny búcsú a németektől, majd irány a kikötő, az autó!
A csónak szétszerelése és a kocsiba történő pakolás közben újabb meglepetés ért. Bár azt hiszem, igazából már meg sem lepett annak a német családnak a látványa, akik mellettem kötöttek ki két csónakkal. A szülök 17 éves leányukkal együtt, horgászattal töltötték az ünnepeket a tavon.
A hazafelé tartó út kissé kalandosra sikeredett, a havazás és hófúvás elég rendesen lelassított. Az Alpokon történő átkelés pedig igazi rémálommá változott, még a hóláncot is kénytelen voltam feltenni. Első kísérletre nem semmi bűvészmutatvány volt, de azért csak sikerült. Magyarországon sem fogadott jobb helyzet. Körmend és Szombathely környékén félelmetes hófúvás hátráltatott a haladásban. Éjfél körül azért csak hazaértem! Holtfáradtan, 1200 km-es vezetéssel a testemben elalvás előtt azon töprengtem, hogy megérte-e ez a sok szenvedés? Volt értelme a horgászatnak? Igen! Mert mivé lenne az ember újabb kihívások nélkül?! Amíg bírom a tempót, míg képes vagyok arra, hogy örömmel álljak egy keménynek tűnő feladat elé, addig űzni-hajtani fogom a testemet. Hogy miért? Mert szeretek horgászni!
