Már az elmúlt év alkalmával elhatároztam, hogy későbbiekben még visszatérek arra tóra, amely a mélységeiből „tartozik” még nekem legalább egy kapitális hallal! Az FZZ a horgászok körében leginkább arról vált híressé, hogy egy igen nehéz pálya, és annak ellenére, hogy sok nagy halat rejteget, ezeket gyakran igen nehéz a horogra csalni a víz rapszodikus jellege miatt…
Hogyan vágtunk bele a horgászatba?
Megeshet, hogy éppen a bevezető keretében felvázolt gondolataim miatt vonz engem ez a tó, ezért térek vissza évente újra és újra ide, hogy egyszer aztán megnyerhessek egy itteni „meccset”. Azonban a legutóbbi horgászat eredményét tekintve ezúttal ki merem jelenteni, hogy ez a terv idén tavasszal végre sikeresen teljesült. Kis csapatunkat piros-fehér-zöld lobogóval Szabó Tomi teszthorgász barátom képviselte, mellette Sandro fiam és jómagam egészítettük ki a társaságot.
A korábbi próbálkozásokból kiindulva ez alkalommal változtattunk régebbi a taktikákon, ami a halfogást illetően gazdagon kamatozott - no de ne szaladjunk ennyire előre…
Abból kiindulva, hogy itt a halak nagyon kitanultak és óvatosak, arra kellett egy megoldást kitalálnunk, hogy a csalink felkínálása minél természetesebb legyen. A csalizás mellett még egy fontos apróság, amin változtatnunk kellett: nem akartunk horgászni azokon a helyeken, amelyek már majdnem minden visszatérő horgász GPS-ében bent vannak.
Melyek voltak a bevált taktikáink?
Elhatároztuk, hogy bóják nélkül, gyakorlatilag kereső horgászatot folytatva fogunk próbálkozni, az etetőanyagot pedig érzésünk szerint juttattuk be a kiszemelt horgászhelyre. A megszokott gyári bojlikhoz ezúttal oldódó golyókat is raktunk. A horog alatt felkínált csalikból azokat a típusokat használtuk, melyekkel etettünk is, ezeket minden 24 órát követően lecseréltük, persze amennyiben nem lett volna előbb kapás rájuk. Mivel csak úgy „találomra”, gyakorlatilag a szerencsénkre utalva kerestük a (megfelelőnek vélt) helyet, fontos volt, hogy a csalink hatásosabb aktivitással terelje magára a halak figyelmét. Erre a célra balanszírozott (kis súlyuk miatt „porszívózáskor” elsőként kerülnek a hal szájába) és a lebegő bojli (hóember formában) volt a legmegfelelőbb. Én személy szerint magukat a csalikat leginkább úgy kombináltam, hogy a csalizó bojlit vagy egy magasabb szériájú termékcsaládból, vagy pedig a nagyobb attraktivitással rendelkező Hook bojlik közül választottam ki, tehát a csalétek minden esetben egy magasabb minőségű kategóriát képviselt, mint a többi golyó, amelyekkel etettem. Igen eredményesen vizsgázott Tomi taktikája is, a dupla 16 mm-es Squid Magic bojli. A csalik mellett nagy figyelmet fordítottunk az előkékre is, amelyek kimondottan puhák voltak, ennek köszönhetően lehetővé tették a csali természetesebb viselkedését a víz alatt. Egy kis akváriumban kipróbáltunk minden kötést az aktuális csalival, aminek épp a használatát terveztük, ezzel is kizárva mindennemű hibalehetőséget.
Az események sorozata…
Odafigyeltünk minden apróságra, de első nap sajnos még nem sikerült halat fognunk. Az első „sípszó” a kapásjelzőből csak 24 óra után jött, ekkor egy 2 kg-os compó vette fel a bojlit. Aznap este fél kilenckor fogtuk ki az első pontyot is, amely 7,5 kg-os volt. Az éjszaka hátralévő része csendes volt, kipihenhettük magunkat az elkövetkező, remélhetőleg eseménydús időszakra. Másnap este fél kilenckor kezdődött ismét az akció, szinte percre pontosan, mint az előző napon. Ezúttal egy szép pontybarát jött vacsorára, aki a mérleget a 18 kg-nál állította meg.
Ezzel a fogassal már sejtettük, hogy jó úton járunk. Egy óra múlva ez végérvényesen be is bizonyult. Fütyül a jelző… Ugrás a csónakba és kezdődjék hát a tánc! 10 perc után már tudtam, hogy ez pont egy olyan hal lesz, amilyenért visszajöttem ide. Félóra múlva pillanthattam meg először a pontyot, ami párszor még a mélybe „szökött”, majd nem sokkal később már a győzelem ünneplése folyt a javából - a ponty szákba került. Már amikor a vízből kiemeltem a halat, sejtettem, hogy ez lesz az új rekordom. Nem tévedtem, a mérleg 26,10 kg-ot mutatott, ami azt jelenti, hogy a tavaly kifogott egyéni rekordomon ezúttal 1 kg-ot javítottam.
Valami azt súgta, hogy a csalit minél hamarabb vigyem is vissza a meghorgászott helyre, de a kapkodás általában nem szokásom, emellett ekkor ez nem igazán látszott szükségesnek, mert még három botom a vízben volt, meg a csónakkal is csak lehet, hogy megzavarnám a halakat… Ennek ellenére mégis bevittem. És megérte! Pontosan éjfélkor ugyanerre a botra ismét egy ponty érkezett, az előzőhöz hasonló szcenárió szerint, csak most egy csodálatos, 19,40 kilós pontyot mérlegelhettünk.
A másnap is szépen kezdődött; 7 órakor ébresztő, ekkor egy szép, 13,50 kg-os pontyot fogtunk. Mivel ez idáig a nappalokon nem igazán volt kapás, inkább az éjjeli fogásokra voltunk felkészülve, ám a papírforma ezúttal teljesen felborult. 10:15-kor újabb esemény következett, melynek egy szép, 19,10 kg-os ponty lett a végeredménye. Itt már tisztában voltunk azzal, hogy a beállított taktikánk kitűnő, ami 13:10 órakor ismét megmutatkozott egy 16,10 kg-os ponty közreműködésével. Az összes akció az én oldalamon folyt, ezért Tomi és Sandro reggel egy kicsit változtattak a meghorgászott helyeiken, ami később jónak bizonyult, hiszen Tominak elég hamar kapása is lett. 14:15-kor Tomi kapásjelzője „WAKE UP-WAKE UP” harsogása riasztott, a beüzemelő egy gyönyörű, 20,60 kg-os potyesz volt. Ezek után nagyobb csend következett, reggelig kellett várni a kapásjelző(k) újabb „sípszavára”, csodálkoztunk is, hogy a hal ismét nappal eszik. Ezen a napon Sandro is fogott egy 12,20-as pontyot, nekem 4 darab 11,4 és 14,10 kg közötti ponty jutott, Tomi pedig kapott egy kevés pihenőt.
A befejezés története
Elérkeztünk a horgásztúra utolsó 24 órájába. Mindenki meg volt elégedve az (addigi) eredménnyel, beszélgettünk a következő horgásztúráinkról, amelyek majd Magyarországon lesznek. Reggel ismét megszólaltak a kapásjelzők, a riasztások elkövetői 11 és 12 kiló közötti pontyok voltak, és - ideiglenesen - egy 16 kg-os „bandavezér” is partra került. Ez volt az én utolsó halam erről a horgásztúráról.
Amikor már legkevésbé sem számítottunk rá… „WAKE UP WAKE UP, LINE MAYDAY”… Tomi barátom kapásjelzője visít! Tomi nem kedveli a csónakos fárasztást, ezért a partról indította a küzdelmet. Megállapította, hogy nagyobb halról van szó, én pedig rábeszéltem, hogy szálljon be a csónakba és fogadja el a segítségemet. Amikor a hal a csónakunk alá ért, és először megláttuk, arra gondoltam, hogy megeshet, hogy ez a tó egyik legnagyobb lakója. Ez igazán jó volna…
Hosszú és magas adrenalin-szintű fárasztás után a hal a szákban volt - egy óriási pikkelyes ponty. Ahogy a parthoz közeledtünk, próbáltuk megsaccolni, hogy van-e 30 kg-os a hal, de végül a mérleg 27 kg-nál állt meg. Tomi kavargó érzelmekkel kísérte vissza a halat vízbe, hiszen egyéni rekordjához még 200 g hiányzott volna… De sebaj, közös eredményünkhöz is sokat hozzátett ez a hal, hiszen bebizonyította, hogy jól választottuk meg a taktikánkat.
Az utolsó éjszaka Tominak még egy 19.40 kilós pontyot is hozott.
Esős reggelre ébredtünk, ami nem volt a legjobb a pakolás szempontjából. 12 órakor teljesen elázva hagytuk el a szép osztrák tavat, hiszen már a következő csapat várta, hogy elfoglalhassa a helyünket. Személy szerint én nagyon meg voltam elégedve az eredményünkkel, és magát az FZZ-t immár beírtam a „sikeres horgásztavaim” közé. De ne felejtsük el azt a tényt, hogy továbbra is egy meglehetősen nehéz vízről van szó: az eredmény ebből a szempontból értékelve számunkra mindenképp nagy örömre adott okot.
Mišel Zadravec
