Nem mondanám, hogy kezdenék őszülni, jelenleg (szerencsére?!) még nem eme korosztály képviselője volnék. Ám időnként még számomra is észrevehető, hogy az évek (sajnos) mennyire gyorsan repülnek! Akár egy ígéretes horgászhely, esetleg egy friss halfogás élménye, akár pusztán egy olyan egyszerű szituáció, mint a kapástalan órákban történő pihenés - mondjuk, egy kényelmes fotelben - képes időnként olyan gondolatok tömeges felhozatalát generálni, amely egyfajta múltidéző jelleggel juttatja eszünkbe az egykori szép emlékeinket…
Sajnos - vagy hál’ isten (az adott helyzet függvénye, hogy éppen melyik) - olykor azzal kell szembesülnöm, hogy jómagam is képes vagyok a bevezetőben összefoglalt jelenség „csapdájába esni”. Hogy miről is van szó esetemben?
Már több mint 3 évvel ezelőtt, az IHP megnyitóját megelőzően volt egy, a tavon favorit horgászhelyem, amit a későbbi viszonyok miatt sajnos képtelen voltam jó ideig vallatni. Ennek nem túlságosan bonyolult oka van (volt): kellő „forgalom” esetén a tuti hely tulajdonképpen hozzáférhetetlen. De ehhez a szakaszhoz egyszerűen annyi pozitív emlékkel kötődöm, amit számotokra úgy összefoglalni, hogy teljes legyen a kép, szerintem képtelenség. Csak hogy néhány példát említsek:
Itt fogtam először életemben bojlinak álcázott nokedlivel komolyabb halakat, részben innen született legelső, bemutatkozó írásom képes beszámolóját biztosító fotóanyag, itt fogtam Izsákon először 10 kg feletti pontyot, és még sorolhatnám a helyhez kapcsolódó szép emlékeket. Mint láthatjátok, azóta már volt elég időm ahhoz, hogy cikkírói készségeimet apránként fejlesztgessem (ami reményeim szerint valamelyest érzékelhető is… :)), így a most következő beszámolómat vehetitek akár egy harmadik évfordulónak is.
Magának a horgászat, illetve a hely ihletét nem kell ősrégi történetek sorozatához fűznöm, hiszem a megtörtént események előtt csupán 3 nappal korábban fejeztem be az akkori, 30 órás horgászatomat, amelynek eredményéről az „Egyéjszakás (horgász) kalandok” nevezetű cikksorozat első epizódjában olvashattatok. Mivel az akkori kényszerhelyzet miatt eleinte másképp kezeltem a helyválasztást, a rövid túra után hamarosan átértékeltem a történteket. Eközben persze visszautaztam Gödöllőre vizsgázni (valamikor azt is kell…), majd az idegtépő egyetemi ügyek végeztével újból kiköltöztem a vízpartra egy 48 órás próbálkozásra. Ekkor már nem gondolkodtam azon sokáig, hogy hova üljek. Teljesen ugyanazzal a taktikával nyitottam a próbálkozást, mint legutóbb, eleinte oldódóztam, de akárcsak legutóbb, az első este most sem váltották be ezek a golyóbisok a hozzá fűzött reményeket. Viszont ezúttal makacsul kitartottam éjszaka is egyik bottal az oldódó golyó mellett, csak 30 mm-es átmérőre váltottam, illetve a másik két botra felkerültek a gyári bojlik. A bal oldali felszereléssel újból megkísértettem a sorsot az egy szem szúnyoglárvás bogyóval, míg a másikra egy tesztelés alatt álló Super Frankfurter Spice névre hallgató bojli került. És most érkeztünk el írásom címének a második feléhez. Hogy miért? Mert e horgászaton alkalmaztam a legtöbb időn keresztül először azokat a lehetséges jövő évi újdonságokat - ezek használatára ezúttal kimondottan nagy hangsúlyt fektettem. Persze csalizgattam emellett a már meglévő termékekkel is, melyeket majd meg is említek, de először is ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről az említett újdonságokkal. Azért illettem őket „lehetséges” jelzővel, mert még korántsem biztos, hogy ebben a formában, ilyen név alatt, és főleg, hogy jövőre ki is jönnek ezek a (mostani) mintadarabok. Előfordulhat, hogy közülük csak az egyik típus, de az is lehet, hogy mind a három kapható lesz, ez nyilván a tesztek eredményétől fog függeni - így értelmezendő ez esetben az idézett kifejezés.
Most pedig lássuk, mely típusokról lesz szó!
Hot Mosquito:
Szúnyoglárvás jellegű bojli, amely sejtésem szerint magas húsliszt-tartalommal (is) bír. Mivel a Carp Dream sorozat képzeletbeli szériatípusa lenne, aroma nélkül, és párolással készítik, számos minőségi, liszt alapú adalékanyag hozzáadásával. Kimondottan a türelmes horgászoknak tervezték, észrevételem szerint kevés kapás van rá, de ami felveszi, az több mint valószínű, hogy darabosabb hal lesz.
Super Frankfurter Spice:
Erősen fűszeres jellegű bojli, a jelenleg forgalomban lévő Super Spice golyó tuningolt változata egy frankfurtis beütéssel. Állagát tekintve jóval mállékonyabb, mint a másik két típus, ezért az apróhalaktól hemzsegő vizeknél többórás (10 óránál tartósabb) áztatás mellett nem ajánlom. Észrevételem szerint inkább a rövid távú horgászatok hatékony fegyvere lehet, főleg az általam is használt, 16 mm-es átmérőben. Változékony, frontos idő(k)ben különösen fogósnak bizonyult.
Ammónia:
Mielőtt bárki is arra gondolna, hogy Mišel szalmiákszesszel mérgezné a halakat, gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy ez nem így van! :) A név egy egészen prózai okból ered, ugyanis Zoli (a Zadravec termékek hazai forgalmazója) szerint a zacskót kibontva olyan szúrósan büdös szagot áraszt ez a bojli, amely elsőre az ammóniára emlékeztette. Miután a „gúnynév” nem csak Mišel tetszését nyerte el, e típuson átmenetileg rajta is maradt. :) Alapvetően egy halas jellegű bojliról van szó, de hogy miféle hallisztek lehetnek benne, az számomra rejtély. Viszont azt már sikerült „kiszagolnom”, hogy a Super Spice alapanyagai között szereplő halliszt megtalálható az Ammóniában is, mivel mindkét típuson (a S. S.-on kevésbé) érződik a jellegzetes, szúrósan büdös szag.
Folytatva magát a történetet, felcsaliztam a botokon az ismertetett bojlikkal és vártam a csodát szundítás közben, hátha megint úgy indulna a történet, mint legutóbb. Persze a fáradtság miatt eszem ágában sem volt éjszaka újracsalizni, ezért hajnali 5-ig senki nem zavarta a nyugodt szunyókálásomat. Természetesen ekkor is magamtól ébredtem, nem a kapásjelző hívogató szava ugrasztott ki menedékemből. :) Elkezdtem agyalni: vajon hogyan tovább?
A nagy elmélkedésből végül a középső botomon kínált csali iránti érdeklődés zökkentett ki, a 6 órája bent ázó 30-as oldódót támadta be valaki! Fárasztás közben igen makacsul elindult a halam jobbos felszerelésem irányába, sőt úgy tűnt, hogy már át is ment annak zsinórja alatt… Ekkor az összeszedettnek hitt felszerelés berendezése is működésbe lépett, eleinte csipogással, majd heves „füstöléssel”, ami még akkor sem szűnt meg, amikor a fárasztott hal már a közelében sem járt a másik zsinórnak. „Te jó ég, azon is kapás van!”, gondoltam magamban. Másik kezemmel lekapcsoltam a nyeletőféket, majd rá is emeltem a botra, hogy ellenőrizzem észlelésem helyességét. Viccesen nézhettem ott ki egyszerre két bottal a kezemben, pechemre ráadásul (akkor még) egymagam voltam csak a tavon. Szerencsére a korábbi elkövető ekkor már közel járt, így őt merítés után gyorsan megszabadítottam a szákban a horogtól, ránéztem, hogy mekkora lehet, majd kihessegettem a háló pillanatnyi rabságából, mivel arra a következő jelölt elejtéséhez is szükség volt. Ráadásul a második páciens még ránézésre is sokkal termetesebb volt, mint az előtte visszaengedett kistestvér. Végül egy 7,10 kg-os pikkelyes lett belőle, így ez a hal lett a fűszeres tesztgolyó első „áldozata” ezen a túrán. Gyors halőri értesítés telón, egy fotó, s már mehetett is az útjára.
A hajnali „összeesküvést” követően ismét huzamosabb „pangás” következett, amelyen túlzottan nem is csodálkoztam, hiszen estére hidegfronttal fenyegetőztek az időjósok. Izsákon bevett szokása a halaknak, hogy egy komolyabb front előtt akár napokig is koplalnak, majd a lehűlés megérkezésekor tömeges támadást indítanak. Ez a hajnali két vendég abban az időpontban nyilván érzékelt valamilyen változást, amely pozitívan befolyásolta táplálkozásukat, mivel szinte egyszerre jöttek, előttük pedig huzamosabb ideig nem volt kapásom. 11 óra körül már kellően árnyékos volt a helyzet a fák alatt ahhoz, hogy a sátram ne szaunaként funkcionáljon, ennek megfelelően egy kis pihenőt tartottam az átmeneti, csendes időszakra, hátha az éjszaka kell majd aprítani. Késő délután, amikor már kellően kipihent voltam, gyártottam pár új előkét, és más jellegű golyók használata mellett tettem le a voksom. Teljesen spontán elhatározásból egyik botomra a tavasszal kiválóan teljesítő Monster Crab bojli került, amelyből másfél szemet fűztem fel a hajszálelőkére. A másik két felszerelést egy 16-os Fish Steak, illetve szintén másfél szem 16-os, szúnyogárvás bojlival csaliztam. Ezekből (pontyra) eleinte kizárólag a legelső verzió működött, ám az elképesztően látványosan. A Fish Steak-re viszont egy harcsa érkezett, igaz, még meglehetősen „kölök” méretű volt. A Monsterre elsőre csak egy kisebb ponty jelentkezett be, ám a csaliba fektetett további bizalmam szép halakkal jutalmazott.
A sötétség beköszöntére már több mint biztató volt a helyzet, azonban, hogy ne mehessen minden gördülékenyen, bedobásnál egy „szerencsés” mozdulat után „ügyesen” megfosztottam a középső botomat a halfogó végszerelékemtől. „A lustaság fél egészség”, tartja a mondás… nekem akkor és ott már nem volt kedvem újraszerelni, így elhatároztam, hogy két bottal vágok bele az éjszaka hátralévő részébe. „Ha eszik, akkor fogok így is”, gondoltam…
Előkerültek a további tesztbojlik, melyeket a túra alatt ekkor fűztem fel a hajszálelőkére először. Jobbos: Ammónia; balos: Hot Mosquito - ez volt a haditerv éjszakára. Persze rövidesen módosítani is kellett rajta, mert a „szalmiákszeszes” golyót nem sokkal később be is támadta egy nagyobbacska érdeklődő. Ezt követően visszaálltam a jobbos cájggal a „szuper fűszeres, frankfurtis” golyóra.
Nem sokkal később a másik felszerelést is megtalálta egy hal…
Tulajdonképpen a projekt, amit a túra elején terveztem, már ekkor sikeresen teljesült, maximálisan elégedett voltam az (addigi) eredménnyel. Az éjszaka hátralévő részére két tartaléktervem maradt. Az egyik, hogy visszarakom a fűszeres tesztgolyót egy újabb próbára, hátha azt is elhúzza egy igazán szép példány (erről már tettem is említést pár sorral feljebb). A másikon viszont megpróbáltam átállni amurra: az 1 szem 16 mm-es ananászos-halas (süllyedő) golyó mellé egy szem 16-os Power of Fruit Pop-Up került a hajszálelőkére. Az akadást sem akartam a véletlenre bízni, ezért a korábbiakban már bizonyított, kedvenc amuros horgomat, a Gamakatsu szinterezett, Specialist A1-es névre hallgató modelljét használtam 2-es méretben.
Maguk az események pedig… Hát nem éppen úgy zajlottak le, ahogy terveztem, de tudni kell örülni minden halnak. A Super Frankfurter Spice-t egy 4,5 kg-os jelentkező találta csábítónak, aki még az éj leple alatt érkezett, az „amuros” kombót pedig egy bivalyerős, 6,5 kg-os pikkelyes vette fel hajnalok hajnalán. Álljunk meg egy pillanatra! Ez a hal már ismerős valahonnan… :)
Reggel, miután sikerült valamelyest magamhoz térnem, felszereltem a középső botot is, hogy egy végső hajrával megkoronázzam ezt az amúgy is jól sikerült horgászatot. Nem is „járatom feleslegesen a számat”, beszéljenek inkább a képek:
Egy meglehetősen különös, mindenesetre tanulságos teszt lett végül az írásom keretében összefoglalt túrámból, melyen a kezdeti eseménytelenségre visszagondolva nem várt eredmény született összességében, persze mindez pozitív értelemben.
Bízom benne, hogy a csipetnyi nosztalgiával egybekötött, termékbemutatóval kiegészített beszámolóm kellően informatív volt, valamint abban is, hogy az olvasottak akár az idei, akár a későbbi horgászataitok tekintetében hasznos gondoltatokat jelentenek számotokra is.
Eredményes horgászatokat kívánok mindenkinek!
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók: Szerencsés Ádám, „Táti”, Misi, Dani
