A nádudvari túránkra nagy izgalommal készültünk, amelyet keresztbe húzhatott volna a pontyok násza. Volt már „szerencsém” ilyenkor a vízparton ülni… kapás nélkül! De most jó időpontot választottunk, és érkezésünkre már túl voltak pikkelyes barátaink életük nagy eseményén, így visszatértek a normális táplálkozási szokásaikhoz, sőt…! SŐT egy olyan emlékezetes horgászatban volt részünk, amelyet sokáig fogunk még emlegetni!
Indulásunkkor az időjárás tartós esővel próbált meg minket maradásra bírni, de ez nem sikerült neki. Amint megérkeztünk a tópartra, elkezdtük kémlelni a vízfelszínt és keresni az apró buborékokat, burványokat, illetve a halak tartózkodási helyeinek apró jeleit. Nem is kellett sokat várni ezekre, erős habcsíkok, ugrások és tolóhullámok voltak a vízen, egyből éreztem, hogy jó helyen járunk. Mivel a halak az aljzaton is mozogtak, a kérdés csak az volt, hogy vajon esznek-e? Gyorsan csónakba is szálltunk és elkezdtük a legjobbnak vélt helyeket letapogatni, valamint a bójákat elhelyezni - erre nem sajnálom soha az időt, mivel sorsdöntő lehet! Hosszas keresés után megtaláltam a jónak vélt helyet, ahol az aljzat se kemény, se lágy iszapos, inkább olyan márgás, nagyobb darabokból álló tőzeges szerkezetű volt, amelyen szerintem jobban jár a hal. Másik botomnak nem helyeztem bóját, mivel közvetlen egy bedőlt fa elé helyeztem a végszerelékem, ahol a mederfenék kemény volt és meredeken letört 30-35 centimétert. Alapozó etetésnek kis mennyiségű főtt kukoricát használtam, amit nagy területre szórtam szét mindkét helyre, ezután egy-egy marék bojli és halibut pellet került koncentráltan a bója bal oldalára és a bokor alá.
Eljött a pillanat, amikor a csalizás került főszerepbe, amit gyorsan sikerült is rövidre zárni. Az egyik horogra hóember csalikombináció került Black Squid ízesítésben, míg a másikra 24 mm-es Wafters golyót raktam a nagy hal reményében.
Gyorsan el is helyeztem a szerelékeket és vártam az első kapást. Nem kellett sokat várni, ugyanis a délelőtti lazítást erős húzós kapás szakította meg, amelyre lágy ráemeléssel válaszoltam is. Kontaktfelvétel után érezhető volt, hogy nem átlagos apró ponty van a horgon, erősen húzott jobbra-balra, intenzív hirtelen kitörésekkel tudatta számomra, hogy nem adja könnyen magát! Majd 15 perces fárasztás után Szabi barátom megszákolta az első halat, amire csak annyit mondott: „Jó hal!”. Kíméletesen bölcsőbe is került, ahol látszódott, hogy milyen szép, egészséges, az erőtől majd szétrobbanó, hibátlan tőpontyot sikerült fognom. Gyors fotó és mérlegelés után már úszhatott is tovább.
Ezután nagyon gyorsan felpörögtek az események, szinte mondhatni, hogy nem bírtam leülni, mert folyamatosan kapásom volt. Pedig minden visszahúzás után csak egy minimális kukoricát jól széthintve és egy kevés bojlit meg pelletet dobtam koncentráltan a szerelékre, tehát azt sem lehet mondani, hogy mindenből mázsaszámra került a vízbe! A minimális etetésen szinte forrt a víz, a jól kiválasztott helyek adták a szebbnél szebb halakat.
A folyamatos kapássorozatot megszakította egy kis csend, amelyet követően a bokor kapott főszerepet, de inkább mondhatni, hogy a Wafters, ami elé volt helyezve. Lassú, öreges kapást továbbított a jelző, amire az akadó közelsége miatt gyorsan kellett reagálni. Bevágás után a hal részéről semmi rugdalózás vagy hirtelen mozdulat nem érkezett, csak komótos oldalazott és engedte magát húzni, ám a parthoz közeledve gyors kitöréssel próbált védekezni. A jól összeállított felszerelést és a jó technikát azonban nem tudta megviccelni, így gyorsan meg is szákoltuk a tövest. Méretét látván izgatottan vártam a mérlegelést, vajon mit is fog mutatni a kijelző? Kíváncsiságom ujjongásba ment át, amikor megláttuk a hal súlyát, ami 15,8 kg volt. Sokáig ez volt a legnagyobb.
Késő délután minden megváltozott, a vízfelszínt szinte kifeszítették, és a szél sem mozdult. Sötétedés előtt gyors újracsalizás és készültünk az éjszakára, hátha akkor újra enni fog a hal. Ahogy besötétedett, nem telt el még két óra sem, szaladtam a húzós kapáshoz. Bevágást követően már érezhető volt, hogy nem rekordlistás a halam. A mérleg 6 kg-ot mutatott, gyors fertőtlenítést követően engedtem is vissza. Csalizás után csónakba szálltam, hogy megyek vissza a bójához, amikor a partra visszanéztem, Szabi fárasztani kezdett a másik felszerelésemmel. Csak bizakodtam abban, hogy nem a motor csigájára tekeredett fel a zsinór, de addigra pont a bójára értem és nem akartam villogni a lámpával, hiszen az ott tartózkodó halakat gyorsan el lehet zavarni olyankor. Leraktam a cuccot, szórtam rá kaját és gyorsan visszamentem a partra. Barátom már javában fárasztott, amikor kérdezem tőle, hogy vajon mi lehet rajta? Annyit válaszolt, hogy nehezen jön, de én láttam már, hogy jó hal lesz a horgon. Amikor át akarta adni a botot, hogy „Ez a tiéd!”, csak annyit mondtam neki, „Élvezd a fárasztását, hiszen te reagáltál a kapásra, mert én vízen voltam”. A partközelbe érő hal egyszer-kétszer megmutatta magát, és már ekkor látható volt a vízben is, hogy 15 kg feletti, nem kell mondanom, hogy nagy volt az öröm. Meg is kérdeztem Szabit gyorsan, mekkora volt az eddigi legnagyobb hala? A válasz 12 kg volt, én pedig csak mosolyogtam, majd annyit mondtam, hogy „Akkor készülj, mert meg fogod dönteni a saját rekordod!”… Szákolásig néma csend volt, ám miután szákba került, kitört az öröm, hiszen bölcsőbe került a hal. Jöttek a kérdések: „Hogyan fogjam meg, hogyan mutat szépen?”. A hal mérlegre helyezése szinte becsukott szemmel villámgyorsan történt. Hangos kiáltással jeleztem számára, hogy a hal súlya 17,70 kg! Örömteli pillanat volt ez számára, hogy megdöntötte egyéni rekordját, és persze nekem is, mivel nem mindennapi döntéssel segítettem hozzá a rekordhoz.
Ami viszont ez után jött, arra sosem gondoltam volna. Bójás botomon keszeges, maszatolós kapás volt, viszont ami bevágás után történt, azt biztos nem fogom elfelejteni. Szinte felrobbant a víz, ahogy a megakasztot hal ugrott egy hatalmasat és elindult az akadó felé. Gyorsan csónakba pattantunk és irány utána! A hal fölé érve szembesültünk a méretével, hiszen hosszabb volt, mint amilyen széles a csónak! Jött-ment fel s alá, húzott minket, majd 20 perc után szákolás következett - nem kell mondanom, hogy majdnem kicsi lett a bojlis merítő! Bölcsőbe helyezve kissé kilógott belőle. Gyorsan egy fotó és jöhet a mérleg! A pontos mérés érdekében friss tárázás és mehet rá a hal: 21,3 kg-os tokhallal volt dolgunk.
Termetes hal után több etetőanyagot igényel a pálya, ezért kb. 3 kg kukoricát vittem be és szórtam szét, de most már kisebb területre, aminek meg is lett az eredménye: a szerelék elhelyezése után 4 órával ismét maszatolós kapásom volt. Bevágás után a hal hagyta magát kivontatni, de amikor próbáltam felhúzni, akkor nemet parancsolt és amolyan amurosan lehúzott 20 méternyi zsinórt, amit gyorsan vissza is nyertem tőle. De ezt eljátszottuk vagy ötször, mire biztonságosan meg lehetett szákolni, nehogy kárt tegyen magában, illetve a felszerelésben, hisz az senkinek sem lenne jó! Parton az első amur, 12,7 kg-mal.
Az amur egyben búcsúhalunk is volt, mivel pár darab ponty követte és bekövetkezett a szomorkás pakolás.
Használt csali: a háromnapos túrára kettő ízvilágot választottam, az egyik a Big Fish, míg a másik a Black Squid volt, eddigi tapasztalataim alapján működött mindkét fajta bojli, most viszont a Black Squid adta a több halat, legyen szó hóember, vagy wafters kombinációról.
Összegzés: a túra folyamán összesen 380 kg halat sikerült fognunk 7,75 kg-os átlagsúllyal. Tanulságos horgászaton vagyunk túl, mivel sok halat fogtunk és elég sok vesztésünk is volt sajnos, amit az érzékeny és óvatos táplálkozásnak tulajdonitok. Természetesen minden hal fertőtlenítés, mérlegelés és fotózás után szabadon úszhatott tovább!
