Nagy halak a felmelegedő vizekben

Nagy halak a felmelegedő vizekben

A nagy pontyok átmeneti rabul ejtése naptár szerint később indul meg, mint a kisebb társaiké, persze ez nem törvényszerű, foghatunk belőlük hideg vízben is, de mégsem ez a jellemző. Az év hideg időszakában, amikor a körülöttük elterülő közeg is hideg, főként kistestű egyedek kerülnek hamarabb horogvégre. Ha bojlink (a felkínált eleség) megfelelő módon szelektál és ellenállhatatlan a nagy pontyok számára, akkor áprilisban és májusban már nagy eséllyel „fotóvégre” csalhatunk közülük jó néhányat. Én most is ezen dolgoztam!

Az egyre enyhébb tavaszi éjszakák horgászatra csábítanak, megfelelő felkészültséggel nem is eredménytelenül!

Tavasszal horgászvizeink gyors melegedési folyamata során a halak napról napra intenzívebben kezdenek mozogni, helyet változtatni. Ennek során energiát veszítenek, melyet rohamos gyorsasággal pótolniuk kell. Ez több okból is nagyon fontos. Fő szempont a kondíciójuk egyensúlyban tartása, másodsorban kezdődik az ívás időszaka, ahol szintén legjobb formában kell lenniük a fajfenntartás érdekében. Mindkettőhöz rengeteg energiára van szükségük. Arról se feledkezzünk meg, hogy a pontyok táplálékban szegény hónapokon vannak túl, ahol a vegetálás során testsúlyuk lecsökkent. Az élethez, a túléléshez szükséges tápanyagot a téli hónapokban a szervezetükben felhalmozott készletből nyerték, majd a telet követően bátrabban vesznek magukhoz táplálékot, ezért én napról napra nagyobb terített asztallal várom bajuszos barátaimat.

Napról napra nagyobb terített asztallal várom bajuszos barátaimat

Nemcsak pár szemből álló lakomát állítok össze számukra, mint ahogy ezt korábban tettem, hanem fokozatosan emelem az etetés mennyiségét. A felgyorsuló emésztésük folyamatos táplálkozásra ösztönzi a pikkelyeseket. Nagyon fontos továbbá, hogy a felkínált eleség kiváló minőségű és magas tápértékű legyen. A Haldorádó bojlik rendelkeznek e tulajdonságokkal, ezért közülük a felmelegedő tavaszi vízben a Black Squid / Fekete Tintahal bojlikat részesítem előnyben. Főzött és oldódó változatokkal etetek, és az utóbbival csalizok. A horogcsali könnyítésről, dipelésről és a koncentrált etetésről ez időszakban sem feledkezem meg. Ez is záloga lehet a szép fogásoknak. Ha megfelelő minőségű és magas kalóriatartalmú a teríték, akkor a ponty az elfogyasztását követően rövid időn belül megemészti, majd újra keresi a következő falatot.

A horogcsali könnyítésről…
… a dipelésről…
… és az ólom pasztázásáról ebben az időszakban sem feledkezem meg

De mi is ez a „Fekete bojli”? A Black Squid / Fekete Tintahal bojli egy igazi proteinbomba, amely magas halliszt-tartalommal és nagyon markáns íz- és aromavilággal bír. Illata, aromája nem túl kellemes, de szelektáló hatása döbbenetes a nagyponty-horgászatok során! Nemcsak tavasszal, egész évben eredményesen használható. A prémium minőségű, etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas bojlikból két változat készül. A piros dobozos bojlik a „Long Life”, azaz hosszú életű FŐZÖTT bojlik, amelyek szükség esetén 72 óránál többet is kibírnak a vízben. Ezeket egyértelműen akkor kell használni, amikor több időt, akár napokat kell várni a halra és egy-egy kapásra. Ideális akkor is, ha sok apró, zavaró hal él a vízben, amelyek idő előtt felfalnák a nagy halak elől a csalit. A zöld dobozos a „Soluble”, azaz OLDÓDÓ bojli változat, melyet a gyors horgászatokhoz, az 1-2 napos túrákhoz ajánlok. Olyan tavakon is eredményes, ahol kevés a kisméretű, mohó hal. A víz hőmérsékletétől függően 3-6 órán belül feloldódik.

A piros dobozok a „Long Life”, azaz főzött…
… a zöld dobozok a „Soluble”, azaz oldódó golyókat rejtik

Késő őszi lehűlő vízi horgászatok alkalmával ezek a golyók már bizonyították minden említett kiváló tulajdonságukat, majd tavasszal a felmelegedő, közel azonos hőmérsékletű vízben szintén foghatunk segítségükkel szép példányokat, amelyet már sokan megtapasztalhattak ebben az évben. A Haldorádó új bojlis palettáján megtalálható minden évszakhoz, minden időjárási körülményhez igazodó íz- és aromavilág.

Egy korábbi emlékezetes fogásom, amely során az ízletes csalit is visszahozta halam

Ismerős ugye ez szlogen: „A legjobbat vagy semmit!”. Nem vagyok annyira elfogult, hogy azt mondjam, csak ezekkel lehet halat fogni és ez a legjobb - szó nincs erről! Viszont a 2014-es Haldorádó Ponty Program, tudatosan ügyelve a legapróbb részletekre is, magas szakértelemmel került felépítésre. Minden évszaknak megfelelő etető és csalizó bojlik állnak a horgászok rendelkezésére, emellett paszták és dipek növelik a további csalogató hatást. A Fekete Tintahal a felmelegedő tavaszi és a lehűlő őszi közegben a legjobb választásnak bizonyult számomra.

A Haldorádó Black Squid bojlik tökéletes választásnak bizonyulnak ebben az időszakban

A Haldorádó bojlicsalád Black Squid termékei ár/érték arányban és minőségben maximálisan megállják helyüket. Számomra egyértelműen azt biztosítják, amit elvárok: az egyenletesen magas minőségnek köszönhetően hihetetlenül gyors, szelektáló hatása pedig megkérdőjelezhetetlen! Megtiszteltetés számomra, hogy ezek fejlesztésében és tesztelésében részt vehetek, pont ezért is ajánlom nyugodt szívvel Önöknek ebben az időszakban. Próbálják ki és tanácsaimat megfogadva lehet, hogy pont ezzel sikerül majd kifogni életük halát!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.