Sokszor felmerülő kérdés, hogy vajon melyik módszer a hatékonyabb, a waggler úszós vagy a feederkosaras? Sokat gondolkodtam én is a válaszon, hiszen egyszer az egyik, másszor a másik technika lehet célravezető, mindkettőnek vannak kétségtelen előnyei és hátrányai is, és az is igaz, hogy bizonyos körülmények között a matchbot, máskor a feederbot muzsikál jobban. Végül elvetettem a kérdés megválaszolását, hiszen nem tudom egyik módszer mellett sem letenni a voksom, inkább mindkettő előnyeit a magam javára fordítva, párhuzamosan használom őket. Szerencsére, a Cralusso számos innovációját segítségül hívva, a technikák közötti váltást pontosan és gyorsan tudom megoldani.
Gyakran horgászom kavicsbánya tavakon, ahol a halak rendszerint két helyen foghatók. Vagy a mélyben, a fenék közelében, vagy pedig a víz felsőbb, sőt nem ritkán a legfelső, akár a víz felszíne alatti 30-50 cm-es sávban foghatók. Hogy éppen hol tartózkodnak, az függ a napsütéstől, a széltől, a vízrétegek átmelegedésétől és azok keveredésétől, és még ki tudja mi mindentől, amit a halak nem tudnak elmondani. Amikor a halak vízközt tartózkodnak, a leginkább kézenfekvő megoldás az, ha ott is horgászunk rájuk. Ennek egyik hatékony módja, ha matchbotot ragadunk és egy végtelenül egyszerű fix szerelékkel, folyamatosan csúzlizott könnyen bontó etetőanyaggal koncentráljuk őket a horgászhelyünkre. Előfordulhat azonban az is, hogy a gyönyörűen beállított pontycsapat egy hirtelen borulás vagy feltámadó szél hatására váratlanul eltűnik. Pontosabban mi azt gondoljuk, hogy ez történt, de a valóság csupán az, hogy lejjebb húzódtak, és talán pont a behullott, mederfenékre lejutó falatokból csemegéznek. Ekkor a leggyorsabban egy feederbotot ragadva tudunk utánuk eredni. Számos horgászatomon bevált már ez a technika, és sikerült halfogással kitölteni a korábban hirtelen beálló üresjáratokat. Ehhez természetesen az is kell, hogy a két felszereléssel mindig azonos távolságba tudjak horgászni, és ha időközben távot is kell váltani, mert a halak beljebb mennek vagy éppen kijjebb húzódnak, bármelyik botot felvéve a szerelékem azonos távolságba kerüljön.
A Cralusso Navigator zsinórjai pont ezt a problémát oldják meg. A Navigator Feeder Energy és a Navigator Match Sinking damilok is 5 méterenként egy jelölést kaptak, így az e damilokkal feltöltött match és feeder orsóimmal könnyedén tudok azonos távolságot horgászni úgy, hogy a horgászhelyemről fel sem kell állnom, nem kell a botokat összehúzni, körbetekergetéssel távolságot mérni. A horgászat közben a technikák váltásánál is elegendő a jelölések azonosságára ügyelni. A rendszer hatékonyságának ismertetése érdekében felkerestem egyik kedvenc kavicsbánya tavamat, hogy a gyakorlatban is bemutathassam, miről is van szó.
A horgászat napján ragyogó napsütés fogadott a tó partján, ami egy kellemes vízközti matchezés képét vetítette elém, ám a tó felszínét fürkészve nem láttam pontyokra utaló fordulásokat. Sebaj, majd az etetőanyaggal felhúzom őket víz közé! A horgászhely elfoglalása után etetőanyagot kevertem, amiből - gondolva a folyamatos csúzlizásra - most 4 kg-ot vizeztem fel. ECO szériás, olcsó kaját választottam, mert ha mennyiség kell, ez is tökéletesen megteszi. Kiegészítésül kevés copra melaszt (kókuszlisztet) adtam az etetőhöz, hogy minél gyorsabban bontson, emellett lebegő színes morzsával tettem még figyelemfelkeltőbbé a halak számára. A darabosabb szemezgetnivalót egy régebbi horgászatból megmaradt 4 dl fagyasztott csonti biztosította.
Az etetőanyagot nem vizeztem fel nagyon, olyan „kéznedves” állapotúra kevertem be, hogy vizet éréskor azonnal bontva hatásos ízfelhőt alkotva csalogassa fel víz közé a pontyokat. A horgászathoz egy matchbotot élesítettem be, amelyre egy végtelen egyszerű szereléket készítettem. Az orsó dobjára 20-as Cralusso Navigator Match Sinking damil került, ami elé 22-es Cralusso Fluoro Carbon Line damilból kötöttem dobóelőkét. A végszerelékemre egy 12 grammos (majd később 14 g-osra váltott) Cralusso Helio waggler került. A Cralusso wagglerek minden előnyét magában hordozó, sőt azokat néhány kulcsfontosságú ponton meg is haladó innovációkkal felvértezett horgászúszó kitűnően dobható, és túlzás nélkül állíthatom, elpusztíthatatlan.
A beépített csapágyas forgó, az ólom-wolfram súlyrendszer, a héliummal töltött úszótest és szár, valamint az új testforma méltán emeli ki a wagglerek közül ezt a modellt, melyre garanciát vállal a gyártó. Az úszót egy Cralusso közepes waggler kapocsba erősítettem, majd egy 12-es méretű Cralusso match gyorskapoccsal zártam a szereléket. A horogelőke a Cralusso méretpontos és sokak által kedvelt Hooklength Line 18-as előkezsinórjából készült egy 12-es méretű Cralusso Chika horoggal. Egyetlen grammnyi ólmozást sem tettem a végszerelékre, a célom ugyanis az volt, hogy a csali minél lassabban, természetes módon hulljon majd alá az úszóval beállított mélységbe. A vízközti pontykapások egyébként vehemensek, így itt apró pöccintéseket, feltolós kapásokat nem kell majd jeleznie az úszónak, így eltekinthettem az ólmozástól. Ezért nem is használtam semmilyen antennát, pedig lett volna miből választani a 32 féle antennavariációból. A Cralusso Helio waggleren is megtalálható kalibrációs rendszernek köszönhetően az úszó tökéletes beállítása gyorsan és egyszerűen megoldható, én sem töltöttem vele 2 percnél többet.
A matchbot után a feederbotomat vettem kézbe. Erre is egy végtelen egyszerű, hosszú előkés végszereléket készítettem. Orsóm dobjára a Cralusso Navigator Feeder Energy damilja került 22-es méretben. Erre egy 30 grammos feederkosarat fűztem, ami egy gumiütközővel egybeépített forgón ütközött meg. Az előkém 18-as Cralusso Feeder Hooklength Line damilra kötött 12-es méretű Cralusso Chinu horoggal készült.
Mire a két szereléket elkészítettem, az etetőanyagom is felvette a hozzáadott vizet, így egy gyors rostálás után kezdődhetett a horgászat. Tervem az volt, hogy a matchbottal nyitok és a Cralusso Navigator zsinór biztosította jelöléseket kihasználva a rövid fekete jelölésnél, 25 méteren kezdem a horgászatot. Ezt a távolságot pontosan meg tudtam lőni csúzlival, apró adagokban, de folyamatosan juttatva be a könnyen bontó, színes morzsát és döglött csontit gazdagon tartalmazó eleséget.
Abban bíztam, hogy a halak - szokásukhoz híven - gyorsan rátalálnak majd a behulló finomságokra, de a folyamatos dobás, rálövés, csali lebbentés mindössze egyetlen pontyot adott, azt is már a 420-as matchbot hosszával közel megegyező mélységből tudtam horogra csalni. Az etetőanyagom közel felét felhasználtam már számottevő eredmény nélkül, amihez lehetett köze a hőség ellenére változó erősséggel fel-feltámadó fuvallatoknak is. Tény, hogy minden igyekezetem ellenére nem jelentkeztek a felszíni burványlások, fordulások, amelyek a vízközti régióba felcsalt pontyokat elárulták volna. Ha halat akartam fogni, váltanom kellett. Kézbe vettem a feederbotot. Korábban az addig meghorgászott távolságra összehúzott vagy egymás mellé bedobott két szerelékkel tudtam közel azonos távolságot horgászni, most azonban a Cralusso Navigator damil jelöléseinek köszönhetően egy próbadobással máris azonos jelölésig húzva, majd a víz mélységét és a bot szögét bekalkulálva (a feederkosár ugyanis egy bizonyos ívet leírva süllyed a fenékre, nem pont ott, ahol vizet ér) néhány méterrel kiigazítva akasztottam a zsinórt az orsó dobjának klipszébe.
Mindezt pillanatok alatt elvégezve, a kosarat megtöltve máris repülhetett a cucc oda, ahová korábban csúzlival tetemes mennyiséget betermeltem, és ahol így vélhetően a fenéken terített asztal várta a halakat. Nem kellett sokat várnom, a spiccem szinte azonnal jelezte, hogy a halak ott keresgélnek a kosár körül. Apró rándítások mutatták, ahogy a kosarat bökdösve igyekeztek annak tartalmához jutni. A színes csonticsokor is hamar gazdára talált, szép ponty árulta el, hogy hol tartózkodnak társai. Parádés horgászat vette kezdetét, ha nem is az előzetes terveim szerint, matchbottal előadva. Miután lankadni látszott az érdeklődés, azt gondoltam, a halak feljöttek víz közé, így újból kézbe vettem a matchbotot és a rövid fekete jelölésre horgászva újból csúzlizni kezdtem a kaját. A víz e rétegében azonban ismételten nem volt érdeklődés, így úgy döntöttem, hogy az úszóm adta remek támpontot kihasználva alaposan megetetem a helyet, majd feederbottal folytatom a horgászatot. Az etetőanyaghoz kevés süllyedő pelletet borítottam és megalapoztam a kiürülőben lévő mélységet. A feederbotot újból kézbe kaptam, és kis idő múlva ott folytathattam a halfogást, ahol abbahagytam. A hőség elől végül a büfé hűvösébe menekülve értékeltem ki a történteket.
Minden előzetes várakozásom ellenére most nem működött az, ami máskor. A halakat nem tudtam felhozni a matchbottal könnyedén meghorgászható mélységbe, valamilyen oknál fogva ragaszkodtak a meder nyújtotta biztonsághoz vagy talán annak hűvöséhez. A vízközti matchezésre belőtt etetőanyag azonban ide lassan aláhullva kitűnő alapot képezett a későbbi feederezésemhez, ám a kosárral nem tudtam olyan mennyiséget bejuttatni, ami hosszabb távon is maradásra bírta volna az étvágyuknál lévő pontyokat. Jó döntés volt tehát az, hogy a wagglerrel - a Navigator zsinór előnyeit kihasználva - ugyanabba a távba dobva újból megalapoztam a területet, majd ezt követően már ismét feederbottal horgásztam oda. A Cralusso innovációinak köszönhetően minden váltás, úszóállítás könnyen, gyorsan elvégezhető volt, amivel értékes perceket spórolhattam meg a halfogásnak. A kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan maradt. Match vs. feeder? A válaszom: Mindkettő! Használjuk ki mindkét módszer előnyét és igyekezzünk azokat a magunk javára fordítva, illetve ötvözve alkalmazkodni a helyzetekhez!
Cralusso Team
