A sárgaláz nagyon csúnya, szúnyogok által terjesztett betegség. Elsősorban majmok között terjed, de sajnos van az emberre is veszélyes fajtája. Szerencsére napjainkban már létezik megfelelő védőoltás ellene. Azt gondoltam, hogy ilyen kórság kizárólag a szárazföldön, trópusi-szubtrópusi területeken szedhet áldozatokat, de a minap meggyőződtem arról, hogy bizony a halaknál, elsősorban a pontyoknál is létezik ez a betegség. A vírus könnyen megtámadhatja a potykák idegközpontját, ami folyamatos táplálkozási ingerben jelentkezik, ráadásul ragályos. Minden tudásomat latba véve eredtem a rejtélyes kór után, hogy kiderítsem, mi okozhatja ezt rendkívül agresszív betegséget. A teljes kórlapot most ti is olvashatjátok.
Minden felbukkanó járványnak, úgy ennek a sárgaláznak is voltak előjelei. Eddigi tapasztalataimra hagyatkozva idén tavasszal is az élő anyag mágikus varázsába vetettem minden bizodalmam. Konokul tartottam magam, a kora tavaszi csonti-giliszta duó melletti maximum kukorica (ugye már ez is sárga!) szentháromságának csábító hatásához. Egészen pontosan zömében kizárólag ezek valamelyikével csaliztam vagy etettem. Nem mondom, hogy nem működött korábban a dolog, hiszen ezért is bíztam kizárólag csak bennük, de az idei tavasz mást tartogatott számomra. Egy időre megváltoztak a lehetőségeim, így a horgászatra szánt kereten is faragnom kellett. Az ember együtt mozog a maga korlátaival, így egy időre bányatavi lógatóvá váltam. Ezek közül az Aranypikkely horgásztó az, amit mindig szívesen felkeresek. Egyrészt közel van a lakhelyemhez, másrészt elfogadható áron hódolhatok kedvtelésemnek, halbősége és változatos halfaunája pedig teret ad minden kísérletezésnek.
Ebben az évben feltett szándékom kicsit jobban elmerülni a rezgőspicces horgászbotok világában. Elsősorban a finom, ahogyan elnevezték korábban, „soft liner” vonalat képviselem, hiszen a sok úszózás után ez áll hozzám közelebb. Nem kell azért megijednie senkinek, a matchbotot nem akasztom szögre, ebben a témakörben is tervezek újdonságokat az idén, csak az eddigi évi 3-4 alkalmas feederezéseim számát fogom kicsit feltornázni. Az első próbára idén is a korábbi évek tapasztalataival felvértezve érkeztem. Finoman szólva sem volt haldömping, az egyetlen becsület pontyom csupán arra volt jó, hogy az éppen kipróbálásra kapott felszerelést „letesztelje”. A második felvonásban ennek ellenére újból a csontira szavaztam, de már bekészítettem a kis „varázstáskámat” is, amiben ott lapultak a máskor csak a felmelegedett vizeken használt pelletek, minibojlik.
A horgászatra szánt időm több mint 3/4 részét a csontizással töltöttem. Fogogattam pontyokat, de messze nem olyan intenzitással, mint amilyennel lehetett volna. Variáltam horogmérettel, előkehosszal és vastagsággal, de számottevő pozitív hatást nem könyvelhettem el. Eszembe jutott egy korábban olvasott fórumbejegyzés, ahol egy barátom azt ecsetelte, hogy ő bizony rikító színű pellettel, minibojlival fogja ilyenkor a pontyokat. Gyors keresgélés a pelletek között, majd egy találomra kiválasztott sárga szemet fűztem a horogra. Bedobás az eddig is vallatott helyre, majd szinte a kosár beülését követően elemi erejű, amolyan botvivős húzás következett. Lehet, hogy van valami a dologban? Akkor nem tudtam alaposan utánajárni, így akár a véletlenek összjátéka is lehetett, de a következő horgászatra már betáraztam, hogy alaposan kiderítsem, mi is lehetett a siker titka.
Az etetőanyagban bíztam, hiszen eddig is volt hal az etetésen. Egy már klasszikusnak számító fekete színű etetőanyagot, a Haldorádó Pelletes Feketét, vagy ahogyan sokan viccesen hívják, a „pereces feketét” kevertem, amiből a darabosabb szemcséket kirostáltam. Kevés CSL adalékot és annak ízével harmonizáló aromát adtam hozzá, plusz az egyébként is halas jellegét két jó nagy marék, saját darálású halas pellet liszttel dobtam fel. A folyékony adalékokból keveset használtam, mivel etetőanyagom is csupán egy kilót nyomott: csak úgy, az íze kedvéért… Finoman lehetett érezni a lágy mézes pálinka aromát a háttérben, de az illat gerincét kétségkívül a halas jelleg adta.
Több lépcsőben vizeztem fel a keveréket, amit átrostálás után egy kis doboz csemegekukoricával dobtam fel. A sötét színű mixben a sárga kukoricaszemek szinte világítottak. A sárgaláz már hatott nálam. Kimondottan finom felszereléssel készültem, ami egy 11Q (330-as) lágy, angolos feederbotból, és egy 2500-as méretű, a bottal harmonizáló elsőfékes orsóból állt. „Brutálisan vastag”, 16-os damil került a dobra, amire első körben egy Fox csúszó kosarat szereltem, amit később - barátom unszolására, valamint azért, mert kinevetett miatta, vagy csak mert béna voltam és beszakítottam - lecseréltem a Preston töltős kosarára.
Nagy kedvencem ez a kosár, ritka okos találmány, amit mára már sokan másolnak. Először is takarékos, koncentrált horgászatot tesz lehetővé. A bekevert egy kilónyi kajával kényelmesen végighorgásztam a napot. A kosarat simán csúszóra szereltem, amit eredetileg felül meg akartam ütköztetni, de barátom javaslatára nem bonyolítottam a dolgot. Neki lett igaza (már megint), így beláttam, hogy a sok-sok év úszózás után ez a módszer még tartogathat számomra okulnivalót. :) Aprócska, szakáll nélküli, füles Drennan horgot kötöttem a14-es előkébe, jelezve azt, hogy ma kizárólag a pelleteknek, minibojliknak adok esélyt a bizonyításra.
A meghatározott táv, amit meghorgásztam 25 méter körül volt, és a sok vitát kavart klipszeléssel biztosítottam a pontosságot. (Nem mondom, hogy nem volt izzasztó pillanatom miatta, de szakításig egyetlen egyszer sem jutottam. Vagy a bot lágysága, vagy az időben történő kiakasztás megmentett a csúfságtól.) Alapozó etetést egyáltalán nem végeztem, helyette szisztematikusan, előbb 5, később maximum 10 percenként újra töltve a kosarat termeltem be a halaknak szánt csalogatót. Az első óra viszonylagos tétlenséggel telt, csak az órám által jelzett újabb dobásokkal vittem némi akciót a horgászatomba, de tudtam, hogy a folyamatosan behulló kosárból kioldódó finomság előbb-utóbb érdeklődésre tarthat számot. A horogra sárga színű pellet került.
A legrikítóbb színek fellelhetők az új Haldorádó Puha Pontypelletek között is, így közülük válogattam ki azokat az ízeket, amelyek sárgalázra hajlamosak lehettek. Körülbelül az első óra utáni huszadik percben moccant meg először a spicc, jelezve, történik valami a horog körül. Még szép, hogy lemaradtam a finomkodó kapásról, szokni kell ezt nekem. Újabb csalizás, töltés és dobás, majd alig 5 perces várakozás után már nem hibáztam - igaz, a hal sem finomkodott, becsülettel elkérte a spiccet. Kellemes fárasztást követően egy kilóhúszas siheder pihegett a merítőben. Az aprócska horog csak a szája szélét fogta, de kitartott. Ha megérkezett az első, jön a többi is!
A method szerelék előnye, hogy a csalit közvetlenül az aprócska etetőanyag-halom felett tudom felkínálni, ami esetemben fekete színű volt, így a sárga falat valóban rikított a tetején. A pontyokat szépen kezdtem csokorba gyűjteni, gyönyörű, egészséges példányok figyeltek fel a sárga színre. Azért a kisördög csak ott motoszkált bennem, hogy valóban sárgalázban szenvednek a halak, vagy ha már egyértelműen az etetésen tartózkodnak, akkor más színnel is becsaphatom őket? Egy barátomtól kapott dobozt vettem elő, amiben ezerféle színű minibojlik lapultak. A Hello Kitty-s rózsaszíntől, a Hupikék Törpikés lilával bezárólag, a szivárvány minden színe képviseltette magát. Találomra rápróbáltam más színekre is, de kapást nem tudtam kicsikarni.
Egy gólyahír sárga kis csodagolyót tettem újból fel, és lám, azonnal vitték, mint foxi a lábtörlőt. Újból más színnel próbálkoztam, jutalmam csendes tétlenség. Vissza a sárgákhoz, ismét kapás. Ezt eljátszottam párszor, majd belátva a pontyok sárga kórságát, csak a kis sárga tengeralattjárót dúdolva horgásztam tovább.
Tőlem balra egy régi cimborám tartott nem hivatalos edzést a közelgő feeder OB-ra, így ő rendületlenül csontizott. Szemmel láthatóan kevesebb ponty csábult el nála, inkább a kisebb dévérek, kárászok jutalmazták igyekezetét. Dévérkeszeget én is fogtam, egy jó kettes formájában, aki szintén sárga színre szavazott. Ezek szerint a betegség átterjedhet rájuk is. Summa summarum, a horgászat igazolta azt a barátom által megfogalmazott tézist, hogy vannak esetek, amikor a pontyokat egészen egyszerűen a szín vonzza, és szinte mindegy milyen az illata a csalinak.
Ami fontos, hogy rikítson, üssön el a környezettől, ezzel téve magát izgalmassá a keresgélő hal számára. Ez a szín most a sárga volt, de lehet, hogy legközelebb a Hello Kitty-s rózsaszínre buknak majd. Remélem, hogy azt nem fogja látni egyetlen haver sem, mert attól tartok, az életben le nem mosnám magamról a szégyent.
A dolog lényege az, hogy érdemes néha szakítani a megrögzött hagyományokkal, és más oldalról megközelíteni a horgászatot. A színeknek pedig ezek szerint igenis van szerepe, így ha variálunk, akkor érdemes ezt is szem előtt tartani.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Berényi Zoltán, Polyák Csaba
