Májusban egy olyan horgászatban volt részem, amit talán sosem felejtek el. A helyszín ismét Csővár, ahol kedvenc etetőkosaras technikámat vetettem be a pontyok ellen. Ennek történetét szeretném megosztani veletek. Hajnalban érkeztünk a tópartra, ahol tiszta égbolt és gyönyörű halak fordulásai fogadtak minket. A májusi nyárias idő ellenére a horgászat délutánjára erős lehűlést ígértek a meteorológusok, ami halfogás szempontjából jó esélyekkel kecsegtetett.
A horgászatra a 2,75 librás botjaimat vittem magammal a szokásos nyeletőfékes orsókkal és 12 librás főzsinórral. Az etetőanyag bejuttatásához method kosaras szereléket alkalmaztam, amit a következő módon állítottam össze: a 25 librás monofil kagylóálló előtétzsinórt átfűztem egy 50 centiméteres süllyedő gubancgátló csövön, majd a method kosáron. Ezután felkötöttem egy 7-es méretű gyorskapcsot, ami pont beleszorult az etetőkosár gumihüvelyébe. A gyorskapocshoz csatlakozott a 15 centiméter hosszú, 15 librás bevonatos előke, aminek a végére egy 8-as méretű szakáll nélküli horgot kötöttem.
Az etetőanyag kiválasztásánál az egyszerűségre törekedtem. A víz hőmérséklete már bőven túllépte a 20 Celsius-fokot, ezért Pelletes Fekete etetőanyagot kevertem be, amit a hozzá illő aromával tettem még vonzóbbá. A keverékből teljesen elhagytam az aprómagokat, ami a korábbi tapasztalatok alapján ezen a vízen mágnesként vonzza a kisebb termetű pontyokat és kárászokat.
Erre a horgászatra Haldorádó aromákban tárolt Enterprise Tackle csali imitációkkal készültem. Ezek közül is a fluoro sárga bab alakú pop-up bojli a kedvencem, amit egy sörétólommal szoktam balanszírozni, így szinte súlytalanul lebeg a fenék felett.
Az ízek terén - ez igaz a csalira és az etetőanyagra is - kizárólag a különböző halas-kagylós, illetve fűszeres termékeket preferálom. Az előbbi inkább a nyári meleg vizek favoritja, míg az utóbbi ősztől tavaszig szokott eredményes lenni nálam. Többször próbálkoztam édes, illetve gyümölcsös ízekkel, akár halas kombinációban is, de ezek számomra sosem hoztak kielégítő eredményt, ezért pár évvel ezelőtt teljesen felhagytam a használatukkal.
Visszatérve a szerelékre, ezt a fajta method kosarat pár éve feederboton kezdtem alkalmazni. Nagyon hatásos módszer, mivel a horgot az excentrikusan súlyozott kosárba tudom akasztani, amivel elkerülhető, hogy a csali a kosár alá kerüljön. A dobás közbeni gubancok esélye nulla, ezzel együtt a csali a fenéken az etetőanyag közepén helyezkedik el, amivel az óvatosabb pontyokat is be lehet csapni.
A horgászhely előtt gyorsan mélyül a víz, ezért nincs szükség távoli dobásokra. Mindkét szereléket nagyjából 40 méterre dobtam, ahol a legtöbb pontyugrást láttam.
Az első halra csupán félórát kellett várni, és a közelebb dobott botra érkezett. Bevágás után nagy meglepetésemre elvitt jó pár méter zsinórt, mire nagy nehezen sikerült megfordítanom és lassan magam felé tudtam pumpálni. Partközelbe húzva láttam csak, hogy egy gyönyörű nyurgaponty a tettes. Fotózás után természetesen lemértük a súlyát, ami 9,1 kiló volt.
A vadpontyokra jellemző módon utolsó erőtartalékait is kiadta a fárasztás során, ezért több percbe telt, mire annyi erőt tudott gyűjteni, hogy elússzon.
A következő néhány óra kapás nélkül telt, majd amikor dél tájékán a csővári rögök felett megjelentek az első sötét felhők, és búcsút mondtunk a napsugaraknak, végre megszólalt az egyik elektromos kapásjelző.
Bevágás után szép ívben hajlott a pálca a kezemben, a finomra állított fék lassan adagolta a zsinórt. A tompa lüktetésből rögtön éreztem, hogy ez is a jobb halak közül való lesz.
Egészen jobbra próbált kitörni, a fárasztás során többször éreztem, ahogy az előtétzsinór torzsát, ágat fog, de szerencsére egyszer sem akadt el a szerelék, így 10 perccel később végre megláttuk a halat. Itt azért még volt miért aggódni, de a kis horog tökéletesen tartott, így hamarosan a merítő fölé tudtam húzni a pontyot. A matracra téve látszódott csak igazi mérete, kíváncsian vártam, hogy ezzel a hallal átlépjük-e végre a 10 kilós álomhatárt… ha nem is sokkal, de sikerült, a mérleg ugyanis 10,7 kilót mutatott.
Ebből a tóból idén ez volt az első 10 kiló feletti halam, és egyben az új tükörponty rekordom is. Ennél szebbet el sem tudtam képzelni.
A következő kapást Katára bíztam és nagyon reméltem, hogy ő is kifog magának egy jó erőben lévő pontyot. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert napról napra egyre jobban érdeklődik a pontyhorgászat iránt. Közel egy óra szünet következett, mialatt egy gyors zápor kapott el minket és a mögöttünk elterülő búzamezőt. Szerencsére csak pár percig kellett az ernyő alól figyelnünk a víztükörbe csapódó cseppeket, mert az eső gyorsan továbbállt. Mindketten tudtuk, hogy a pontyok a közelben ólálkodnak, és csak idő kérdése, hogy mikor sikerül becsapni egy óvatlanabb példányt. Nem kellett sokat várnunk, egy kisebb ejtés után a botig emelte valami a swingert, majd a nyeletőfék szépen, egyenletesen kezdte engedni a zsinórt. Kata tekert egyet az orsón és ráemelt a botra, majd egy pillanatra megállt, próbálta kitalálni, hogy mi akadhatott a horogra. Láttam az arcán, hogy elégedett azzal, amit a zsinór másik végén érez, és egy nagyobb hal jutott neki is. Szép, óvatos fárasztásba kezdett, nem siette el a dolgot, egyenletesen pumpálta a halat, majd néha megállt, amikor a hal próbált kitörni és zsinórt húzott az orsóról. Ennek ellenére pár perc alatt szákba, majd onnan matracra került a ponty. Mérlegelés után készítettünk pár képet, azután útjára engedtük a vendégünket.
A nap sugarai időnként próbáltak utat törni maguknak az elvékonyodó felhőzeten át, de mindhiába. Egyre újabb és újabb fellegek jelentek meg az égen, teljesen beterítve azt. A pontyok továbbra is étvágyuknál voltak, mert nem sokkal az előző töves után újabb kapásunk volt. Bevágás után a hal erősen elindult balra. Látszott, hogy egy öreg rókával van dolgom, és nemcsak összevissza próbál menekülni. Egyenesen a parti nádtorzsák felé tartott, ezért nem volt választásom, az orsó dobjára ráfogva kezdtem magam felé húzni a halat. A felszerelés kiállta a próbát: az első pár méter után a hal gondolt egyet, és a nyílt víz felé irányt váltott. Ebben a pillanatban egy ismerős hang verte fel a csendet, a másik bot elektromos jelzője félreérthetetlen módon adta tudtunkra, hogy másnak is megtetszett az aromázott „bab”. Kata lerakta mellém a merítőt és szaladt a másik bothoz. Egymástól tartva a távolságot szépen pumpáltuk ki a halakat. Elsőként megmerítettem a sajátomat, mivel ezt tűnt nagyobbnak, majd a matracon lerögzítettem az erre a célra kialakított tépőzáras ponyvával. Ezután Kata hala következett, és szákolás után ez is a matracra került. Beállítottuk a fényképezőgépet, és készítettünk pár képet, majd jöhetett a mérlegelés.
A nap már lassan lenyugodott, elérkezett az indulás ideje, ennek ellenére még mindkét bottal újradobtam. Várakozás közben elkezdtünk pakolni, amit váratlanul egy vehemens kapás zavart meg. Pár perces fárasztás után felbukkant egy gyönyörű tükrös - úgy gondolta, ő lenne e csodálatos nap méltó befejezése. Természetesen nem bántuk a dolgot és egy fotó erejéig vendégül láttuk őt is.
Aznap már nem dobtam újat, a botok a botzsákba kerültek. Bepakoltunk az autóba, majd elindultunk hazafelé. Útközben kellemes fáradság lett úrrá rajtunk, a hajnali kelés és a sok izgalom kiszívta mindkettőnkből az erőt. A tó végre megmutatta eddig rejtve maradt kincseit, és ennek köszönhetően egy nagyon sikeres horgászat részeseivé válhattunk.
