Tavasszal vizeink felmelegedése előtt - ősszel pedig mielőtt tavaink befagynak - fehérhalak reményében érdemes néhány horgászat erejéig felkeresni a kisebb csatornákat. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő kis csatornák is sokszor rengeteg halat rejtenek. Ezekben a pecákban az a legizgalmasabb, hogy soha nem lehet előre tudni, mi akad a horogra.
Hogy mi kell ahhoz, hogy egy élménydús csatornahorgászatban legyen részünk? Elsősorban a helyválasztásra kell hangsúlyt fektetni. Jó helyekről informálódhatunk horgásztárasainktól, a szövetségben vagy éppen az Interneten. Talán a legérdekesebb helykeresési módszer, amikor magunk kutatjuk fel a kisebb csatornákat.
Lakóhelyünk közelében biztosan van olyan kis csati, amelyre eddig legyintettünk. Ezek a kis vizek sokszor okoznak meglepetést! Egy próbát biztosan megér, amit érdemes az év azon szakára időzíteni, amikor a halak a lehűlt vizekben bandákba csoportosulnak és egy bizonyos szakaszon belül tartózkodnak. Sokszor komoly munka felkutatni az elvermelt halakat, de higgyék el, érdemes. Volt, hogy 6-8 km-es szakaszt jártam be egy könnyű spiccbottal, mire rábukkantam kedvenceimre. A befektetett energia és a nem kevés idő megtérül, mert ha egyszer megvannak, akkor általában ősszel és tavasszal is ott találjuk majd őket.
Van egy tényező, ami segíthet minket: keressük a hidakat és a különféle tartásokat, hiszen sokszor ezek környékén tartózkodnak a telelő halak. Az ilyen csatornák legjellemzőbb halai a bodorkák, kárászok és a domolykók, melyek néha hihetetlen mennyiségben fordulnak elő kis területen. Természetesen a kifogott zsákmányt a jóérzésű horgász visszaengedi, mert a halak ilyenkor kiszolgáltatott helyzetben vannak. Én ugyan nem eszem halat, de néhány horgász óriási mennyiséget visz el ezekből a halacskákból. Számomra nincs annál szebb látvány, mint mikor a megfogott halakat visszahelyezem éltető elemükbe, a vízbe.
Most pedig lássuk, milyen eszköztár szükséges az eredményes és élvezetes pecához! Felszerelésünket igényeink szerint akár egy szál botra is redukálhatjuk, de horgászhatunk egy minden igényt kielégítő moduláris versenyládáról is. Ha valóban eredményesek akarunk lenni, csak a finomszerelékes technikák jöhetnek szóba: a match-, spicc-, bolognai, rakós botos és rezgőspicces technika. Fontos kérdés lesz még az etetés is. A leheletfinom szerelék miatt fontos a hosszú nyelű merítő. Ha meg szeretnénk tartani a halakat egy terítékfotózás erejéig, mindenképpen szükségünk lesz egy legalább 2,5-3 m hosszú, sűrű szövésű haltartóra is a kíméletesség érdekében. A haltartó nem szükséges, ha a kifogás után azonnal eleresztjük a halakat, esetleg egy-egy szebb példányról készíthetünk fotót így is, ami megmarad szép emléknek. A versenyláda nagy előny, de nélkülözhető, ha a parton megfelelően rakodunk el magunk körül. Ha minden kézre áll, nagyon gyors és gondmentes pecának nézhetünk elébe.
Lehűlt vizek esetében az etetés mindig fontos kérdés. Egyáltalán: érdemes etetni? Nos, ez horgászhelyenként változhat, de tapasztalataim alapján állíthatom, jobbára érdemes. Ami nem mindegy, hogy mivel és mennyit etetünk, annál is inkább, mert e vizek általában áramlanak. Elsősorban arra kell rájönnünk, hogy a halcsapatok vonulnak, vagy egy helyben tartózkodnak. Utóbbi esetben (ilyen helyek szoktak lenni a különféle befolyók, öblöcskék) nem szükséges etetni, azonban ha vonuló halcsapatokat találtunk (ez a gyakoribb), akkor fontos a megfelelő etetés, hogy a halak elidőzzenek horgászhelyünkön. Nagy meglepetést okozott számomra, hogy a halcsapatok sokszor még télen is folyamatosan mozgásban vannak egy folyószakaszon belül. Ez főleg nagyobb, szélesebb csatornákon figyelhető meg.
Egy 2-3 órás horgászathoz a keverék alapjának elegendő 1 kg finom szemcséjű keszegező kaja, amihez aromát, földet és élő anyagot adok. Az etetőanyagot mindenki szokásához és pénztárcájához mérten válassza ki. Amit fontosnak tartok, hogy a színe ne legyen túl világos - mert a letisztult vízben riasztó hatású lehet -, és ne halliszt (fishmeal) alapú legyen. Sokféle keszegező etetőanyag van forgalomban, a sötétebb tónusúak megfelelők lehetnek, de kaphatóak kifejezetten hideg vízre szánt etetőanyagok is. Az ízeket tekintve lehet kísérletezni, nekem legjobban a fahéj és a spekulatius ízesítésűek váltak be.
A kaja csalogató hatását tovább növelhetjük aromák hozzáadásával. Jobban szeretem a folyékony aromákat, mert azok ízükkel csábítják a halakat, míg a por alakúak illatukkal. Köztudott, az alkoholos bázisú aromák gyorsan terjednek a hideg vízben is, ami szempont lehet az efféle horgászatnál. Én elsősorban CSL (corn steep liquor - kukoricacsíra kivonat) adalékot használok etetőanyagom ízesítésére. Ez egy tipikus hideg vízi ízesítőanyag. Hogy milyen aromából mennyi az optimális, az termékfüggő, de a flakonra általában rá van írva, hogy mennyi ajánlott.
A folyó-, ill. áramló vizekben nehezítő anyagként löszös agyagot használok. Ez valamennyire ködöz is és elég fajsúlyos. Az etetőanyag / föld arány a vízmélység és a sodrás függvénye. Az általam horgászott viszonylag sekély, nem túl erős áramlású vizeken a 2:1 arány mondható optimálisnak, ahol az 1 rész a földre vonatkozik. A megfelelő arányra néhány horgászat után rá fogunk jönni.
Etetőanyagunkból nem maradhat ki az élő anyag sem. A legegyszerűbb, ha csontit teszünk hozzá - a szúnyoglárvával szemben ez télen is könnyen beszerezhető és - ha kell - könnyen életben tartható. Én sokszor egyszerre veszem meg nagyobb mennyiségben és lefagyasztom, mert így mindig kéznél van, a halak pedig ugyanúgy elfogyasztják. 1 kg kajához 0,5 liter csontit szoktam adni, de ettől el lehet térni mindkét irányban. Egy kevés csemegekukoricát szoktam még hozzáadni, azt kedvelik az öregebb vörösszárnyú keszegek, ill. bodorkák. Bár más adalékot nem szoktam használni, tehetünk bele még különféle mikropelleteket, angolmorzsát, pastoncinót és egyéb szemes takarmányt. A horogra én legtöbbször csontit tűzök, de sokszor bizonyított már a pinki és a vörös trágyagiliszta is, ami - ha több vékony szálat tűzünk horogra - vetekedhet a szúnyoglárva kapósságával.
Én jobban szeretek folyamatosan etetni, mintsem egyszerre nagyobb mennyiséget. A halak által elfogyasztott, esetleg a sodrás által elmosott etetőanyag így folyamatosan pótolva van, a kaját pedig szépen be tudjuk osztani a rendelkezésünkre álló időre.
Most pedig nézzük át, milyen módszerek közt válogathatunk. Horgászhatunk kedvtelésből kedvenc módszerünkkel, vagy az egyes tényezőket figyelembe véve kiválaszthatjuk a legeredményesebben alkalmazható módszert. Ilyen tényezők a part adottságai, a meghorgászandó távolság, a víz mélysége, sebessége és sodrása. A rezgőspicces horgászat elsősorban akkor jöhet szóba, ha van esély nagyobb testű halakra is - a stabilan fenéken fekvő csalival általában nagyobb halakat foghatunk. Ha sejtünk pontyot, márnát vagy nagytestű kárászokat a pályán, érdemes megpróbálni. Botnak egy leheletfinom pickert vagy egy light feedert ajánlok. Főzsinórnak 0,12-0,16 mm-eset, előkének pedig egy számmal kisebbet. Bár a lágy botok kellően rugalmasak ahhoz, hogy az előkét bevágáskor ne szakítsuk a nagyobb testű halakba, a kis távolság miatt érdemes lehet a főzsinór és az előke közé 50-60 cm-es erőgumit (power gum) kötni. 12-es és 18-as közötti horgokat használjunk - a halak várható méretétől függően. A klasszikusnak mondható gubancgátló - forgó - előke végszerelék helyett én előszeretettel használom a véghurkos változatot is. Kötök egy kb. 40 cm-es véghurkot, amit egyharmad-kétharmad arányban elvágok. A kisebbik damilra kötöm az ólmot vagy etetőkosarat, a hosszabbikra pedig a horgot. Ez azért jó, mert az áramló víz fel- fellibbenti a horgot, ami jobban felkelti a halak érdeklődését. Nem szoktam kosarat használni, mert a meghorgászandó távolság rendszerint kicsi, és kézzel is pontosan megoldható az etetés.
A fenékhez kötött rezgőspicces horgászattal ellentétben az úszós horgászat során kutakodhatunk a fenéken, fenék felett vagy vízközt. Hogy milyen szereléket milyen boton kínáljunk fel, a külső tényezők határozzák meg. Az egyik legfontosabb szempont, hogy úsztatva, visszatartva vagy megállítva szeretnénk horgászni. Fontos még, hogy a parttól milyen távolságra sejtjük a halakat.
Általában fix, kétpontos rögzítésű úszókat használok, melyek alkalmasak az úsztatásra és visszatartásra egyaránt. Van, hogy a nagyobb testű halak a megállított csalit részesítik előnyben, ilyenkor használjuk a kifejezetten folyóvízi lapos- vagy nyalókaúszókat. A víz mélysége, sodrása, a meghorgászandó távolság valamint a választott módszer együttesen határozza meg az ideális úszó terhelhetőségét, ami - tekintettel a nem túl mély, keskeny csatornák kisebb sodrására - általában 2-3 g körül van.
Ha partközelben horgászunk, akkor matchbottal vagy spiccbottal próbálkozzunk. A matchbot előnye a spiccbottal szemben, hogy az úszó az etetés vonalán akár több métert is továbbúsztatható. A matchbotok általában 3,9-4,5 m hosszúak, ami kevésnek bizonyulhat, ha a szereléket vissza kell tartani, esetleg meg kell állítani. Egy hosszabb spiccbot már elég lehet, de az úszó és a bot spicce közötti távolság túl nagy lenne ahhoz, hogy az úszót megfelelő ellenőrzés alatt tudjuk tartani. Erre a megoldás a bolognai vagy a rakós bot. A bolognai botok lényegében 6-9 m hosszú gyűrűzött spiccbotok. Az úszó és a bot spicce közötti távolságot az orsónak köszönhetően könnyen optimálisra vehetjük. Úsztathatunk is vele, ráadásul az esetleg horogra kerülő nagyobb halakat is eséllyel fáraszthatjuk ki az orsó révén.
A legpontosabb horgászatot viszont a rakós bot teszi lehetővé. A bot lágy gumijának köszönhetően a legfinomabb szereléket alkalmazhatjuk. A keskeny csatornákon általában elég a minirakós. Ezek a botok rövidek (9 m körüliek), kecsesek, gyorsak és - ami szintén fontos szempont lehet - hosszabb társaiknál sokkal olcsóbbak. Bár a kis távolság miatt a pontos etetés könnyen megoldható kézzel is, a rakós bot az etetőcsészével lehetővé teszi számunkra, hogy - kis túlzással - akár centiméteres pontossággal etessünk.
A téli horgászatot kedvelők körében ismert probléma a bot gyűrűinek befagyása. Sokszor még kora tavasszal is fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet, főleg korán reggel. Ha a viszonyok engedik, ilyenkor szívesen használok spiccbotokat - itt nincs mibe belefagynia a zsinórnak. A rakós bot is jó megoldás lehet, de ha nagyon hideg van, a gumi belefagyhat a spiccbe (bár ez a probléma sem tavasszal, sem ősszel nem jellemző, érdemes említést tenni róla). A végszerelékkel kapcsolatban is van néhány tényező, amit az összeállításnál érdemes számításba venni. Fontos megjegyezni, a fentebb említett botok leglágyabb, legfinomabb típusait érdemes használni, mert csak így tudjuk a legfinomabb szereléket elkészíteni. Talán ha általánosságban kéne erről valamit mondani, így fogalmaznék: A lehető legfinomabb végszereléket használjuk az ésszerűség határain belül. Az egyes módszerek más-más erősségű végszerelék használatát teszik lehetővé. Egy általánosnak mondható, testesebb halak kifogására is alkalmas végszerelék 0,12 mm-es főzsinórból, 0,10 mm-es előkéből és 18-as számú horogból áll, ám - természetesen - botunk fajtájától, lágyságától és a külső tényezőktől függően el lehet térni ezen értékektől. Érdemes észben tartani, hogy a nagyon kicsi, vékony húsú horog nem alkalmas a tenyérnyi, sőt még az annál valamivel kisebb halak röptetésére sem. Ilyenkor kap szerepet a hosszúnyelű merítő. A végszerelék összeállításánál tehát vegyük számításba a hely adottságait, a várható halak méretét, valamint felszerelésünk erősségét is.
A fent leírtakat átgondolva máris indulhatunk egy jó kis keszegezésre. Jó szórakozást mindenkinek!
Rózsa Arnold (dreezy91)
Fotók: Rózsa Arnold, Hajdu Tamás
