Didergős csatornahorgászat a Haldorádó Nagy Dévérrel

Didergős csatornahorgászat a Haldorádó Nagy Dévérrel

A Haldorádó termékek pontyozásaim során már bizonyították fogósságukat, ideje volt, hogy a fehér halak horgászatában is kipróbáljam őket. Míg mások az őszt a ragadozóhalak szezonjának tartják, én ilyenkor általában az eldugott kis csatornákon horgászom, főként keszegfélékre. Így adta magát, hogy az egyik horgászaton kipróbáljam a Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér etetőanyagot a hozzá tartozó aromával. Sok jót hallottam már róla, kíváncsi voltam, hogy mire képes az etetőanyag a lehűlt vizekben.

Az elmúlt egy hónapban már többször is rápróbáltam kedvenc helyemen a keszegfélék horgászatára. A halak érezhetően nem táplálkoztak olyan intenzitással, mint nyáron, ezért felértékelődik a minőségi etetőanyagok használata. Kevesebbet kell etetni, de annak jó etetőanyagnak kell lennie. A lehető legegyszerűbb keveréket állítottam össze. Az alig 1,5-2 órás horgászatra 1 kg Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér etetőt kevertem a hozzá tartozó aromával úgy, hogy az aromát a bekeveréshez szánt vízhez adagoltam. Egy kellemes illatú keszegező kaját kaptam, mely átrostálás után néhány marék csontival kiegészítve tökéletes állagú lett. A víz átlagmélysége kb. 1 m lehet, a horgászhelyemen úgy másfél méter. A csatorna folyása nagyon lassú, ezért nem indokolt földdel nehezíteni az etetőanyagot.

Horgászhelyem az érkezéskor…
… és fél órával utána
Ma velük fogok horgászni

A csatorna e része ismert és látogatott téli keszegező hely. Optimális esetben az etetést követő negyedórában megérkeznek a halak, melyek rendszerint tenyeresnél nem nagyobb bodorkák és testesebb szilvaorrú keszegek, ritkábban lapos-, karika- vagy dévérkeszegek. A visszatartva vezetett vagy teljesen megállított szerelékre néha még egy-egy kárász is beugrik, de főként a keszegfélék a jellemzőek, tehát ideális pálya egy keszegező etetőanyag teszteléséhez. Minél többet horgászom egy vízen, annál jobban megismerem. Mivel csupán néhány órás horgászatokról van szó, hetente többször is kijutok, így mindig naprakész információim vannak a vízről. Bár a lehűlt vizekben a legnagyobb szerepet a csontinak tulajdonítom, az etetőanyag semmiképpen sem elhanyagolható. A halak „hidegvérű” állatok, tehát életfolyamataik üteme a hőmérséklet csökkenésével egyenes arányban lassul (ill. a hőmérséklet növekedésével gyorsul). Ősszel-télen emésztésük lelassul, de nem áll le, így a hideg vizekben is táplálkoznak. Az eddig általam használt keverék hatását már ismertem, tudtam, hogy a halak hogyan reagálnak rá, ezért reális összehasonlítási alapom volt a Nagy Dévér etetőanyag hatásának elemzéséhez.

Az etetőanyag száraz állapotban könnyedén átjutott a rostán
Az aromát a vízhez öntöttem
A lerostált etetőanyaghoz pár marék csonti került...
A kész kaja

Mielőtt rátérnék a korábbiak és a legutóbbi horgászat összehasonlítására, illetve a Nagy Dévér etetőanyag elemzésére, még írok néhány mondatot a használt szerelékről. Egy 6 m-es spiccbotot vittem magammal. A főzsinór 0,14 mm átmérőjű volt, úszónak egy 2 g teherbírású, kétpontos rögzítésű karbonszálas szárral és érzékeny, vékony antennával rendelkező modellt választottam. A főólomtól (1,8 g 5- 6 szem összehúzott sörét formájában) 20 cm-re volt az egy szem jelzőólom (0,2 g), ami alatt rögtön egy mikroforgó következett - ez kapcsolta össze a főzsinórt a 0,12 mm átmérőjű előkével, aminek végére 18-as számú horgot kötöttem. Az előke hossza szintén 20 cm volt.

Az alapozó gombócok gyúrása előtt vízporlasztóval állítottam be az etetőanyag állagát
Az alapozásra szánt gombócok

Az eddigi pecáknál a legtöbb hal apró bodorka volt, melyek még a tenyeres méretet sem érték el, bár voltak köztük igazán termetes példányok is. Ritkábban egy-egy szilvaorrú keszeg is beugrott, amiből arra következtetek, hogy ők valamiért nem álltak meg az etetésen. A halak általában az alapozó etetés után negyedórával érkeztek. A Nagy Dévér kajával kapcsolatos első kellemes csalódás akkor ért, amikor az alapozó etetést követően szinte az első percben megérkezett az első hal, mégpedig egy termetes szilvaorrú keszeg. Persze ez lehetett volna véletlen is, de a horgászat végéig az etetésen tartózkodtak, sőt még egy bónusz halat is fogtam, egy domolykót. Az apró bodorkák egyszerűen eltűntek, a szilvaorrú keszegek uralták a pályát! Tehát ez az etetőanyag szelektív hatással bír a halak méretére. Persze nem lehet teljesen kizárni a kisebb bodorkákat, de mégis sokkal kevesebbet fogtam belőlük, mint azelőtt. Természetesen egy horgászat nem bizonyít semmit, ezért néhány nap múlva visszatértem. Kíváncsi voltam, hogy ezúttal milyen halakat fogok. Az etetőanyag ismét bebizonyította, hogy valamiképp a nagyobb testű halakat szelektálja, mert ezúttal is a szilvaorrú keszegeké volt a főszerep, sőt néhány kárász is beugrott. Úgy érzem, az elvárásaimnak megfelelt az etetőanyag. Az első peca alkalmával másfél órát horgásztam, ezalatt 3 kg halat gyűjtöttem össze, míg a második peca alkalmával csaknem két és fél óra alatt sikerült 5,5 kg halat fogni. Ha figyelembe vesszük az évszakot is, akkor ez egész jó fogás.

Ha ilyen közelre horgászunk, ülve is etethetünk
Kapásra várva
Megvan az első!
Ekkora halat már nem röptetek
Gyönyörű szilvaorrú keszeg
A meglepetés domi
A szákért szerencsére többször is nyúlni kellett

Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér és Aroma Tuning Nagy Dévér

Elsősorban az etetőanyag ízesítésére szeretnék kitérni, ami spekulatius. A spekulatius egy sütemény, ami Hollandiából és Belgiumból származik, de Németországban is tradicionálisan fogyasztják karácsonykor. Tartalmaz fahéjat, szegfűszeget, gyömbért, szerecsendiót, vaníliát, koriandert, ánizst és borsot, tehát elég fűszeres és kellemesen édeskés ízhatást ad az etetőanyagnak. Ezt ráadásul nagyszerűen felerősíti a hozzá tartozó aroma. A Nagy Dévér etetőanyag egy keszeges etető, ami kiválóan alkalmas a kisebb testű keszegek horgászatára is. Tartalmaz piros pastoncinót, narancssárga fluo morzsát, pirított földimogyorót és pirított kendermagot. Úgy érzem, a téli horgászatok alkalmával ezt a keveréket néhány marék csontkukaccal dúsítva tartalmas etetőanyagot kapunk, ezért nem is adok hozzá más adalékanyagot. Az aroma illata szintén édeskés, az íze kevésbé… :-). Amikor elkevertem a vízzel, a kóla is az eszembe jutott, ennek ellenére a kóstoláskor erős fűszeres ízt éreztem.

Mindent összevetve egy univerzális és igazán jó minőségű etetőanyag, a Nagy Dévér aromával jól kiegészítik egymást.

Másfél óra termése
Vegyes teríték
Mehettek vissza
A második peca zsákmánya telefonnal fotózva

Rózsa Arnold (Dreezy91)
Fotók: Bíró Attila (bigcarphunter), Rózsa Arnold

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.