Az elvárhatótól eltérően nem rögtön egy folyón kezdjük a módszerrel való ismerkedést. Ennek egyik fő oka, hogy jelenleg a folyók többsége vagy árad, vagy ha apad is, a part nehezen megközelíthető. A sorozatos esőzések miatt egy kiadós folyóvízi pecára még várnunk kell. Akkor hol fogunk bolognai bottal horgászni? A fórumon felvetődött a kérdés, hogy a módszer kizárólag folyóvízre alkalmas, vagy esetleg állóvízen is eredményes lehet? A kérdésre egy közeli horgásztavon kerestem választ.
A bolognaizásra a közeli Verba tanyát szemeltem ki, mert tudvalevő, hogy egyedülálló halállománnyal rendelkezik. Begyakorolni a módszereket, kipróbálni újdonságokat (bojlisoknak a recepteket), kitanulni a halak horgon való viselkedését - erre kiváló tesztpálya. A tavon többnyire match, feeder, klasszikus fenekező, rakós vagy éppen spicc bottal szoktak horgászni. A halak között bármikor felbukkanhat egy termetesebb példány, ami komoly próbatétel elé állíthatja a finompecás felszerelését. A horgászatra kitűzött napon erős, majdhogynem viharos erejű szél borzolta a fák koronáit. Ilyen időben a rakós bot szóba sem jöhet, hiszen a hosszú botba belekapaszkodó szél lehetetlenné teszi a pontos horgászatot, de veszélyes lehet a bot épségére is. A halak azonban kihúzódnak a parthoz közeli 10-20 méteres sávba is, így itt érdemes próbálkozni.
Viharos szélben azonban a klasszikus bolognai módszerrel nem boldogulnék, mert a szél elsodorná a damilt, ami magával húzná a szereléket is. Ha mindenképpen bolognai bottal szeretnék horgászni, akkor ötvöznöm kell azt egy olyan módszerrel, amelyiket pontosan a szél esetén lehet alkalmazni. Vegyítsük a matchbotos szereléket, a bolognai bot nyújtotta előnyökkel! Felvetődhet természetesen a kérdés, hogy miért ne match bottal horgásszunk? A válasz egyrészről, mert bolognaival szeretnénk megoldani a feladatot, hiszen nincs mindenki felszerelkezve match bottal, másrészről pedig a szélben a bolognaival egyszerűen belendíthetem a szereléket a 13 méteres távolságra. Ha pontatlanra sikerül a „dobás”, gyorsan tudok újra lendíteni, hiszen elegendő a bothossznyi damilon kiengedett szerelék. (Mivel az erős szél iránya is váltakozó volt, ezt bizony sokszor meg kellett tennem.) Másik előnye, hogy a hosszabb bottal könnyebben tudom irányítani, vezetni a halat. (Ennek igazából akkor van jelentősége, ha olyan helyen horgászunk, ahol a közelben akadó található. A hosszú bottal még időben elkormányozható a veszélyes tereptől.)
Nézzük, hogyan is nézett ki a szerelék:
A horgászathoz egy 6 méteres bolognai botot választottam. A bot igazából nem egy nagyhalas boló, inkább keszegesnek nevezném. Ennek megfelelően könnyű, így kényelmesen tudom ládán ülve is tartani. (Ha csendesebb a szél, bátran elő lehet venni a hosszabb botokat is, még ha súlyosabb darabok is, legfeljebb tartóba tesszük őket a várakozás idejére.)
A botra most nem a bolognaizáshoz használt orsó került, hanem kedvenc matchorsóm, dobján 18-as süllyedő zsinórral. Erre azért volt szükség, mert a zsinórt le kellett süllyeszteni, hogy a szél ne tudjon belekapaszkodni.
A szereléket a lehető legegyszerűbben állítottam össze. A zsinórra egy Exner fix úszórögzítő került, amibe egy test nélküli Drennan pávatoll wagglert kapcsoltam.
Az úszó önsúlya 3,5 gramm, szabad terhelhetősége 0,4 gramm volt. Az előkefül fölé egyetlen 0,5 grammos sörétet csíptettem. Az úszót ezzel túlsúlyoztam, de pont erre volt szükségem. A fenékre éppen letett ólom garantáltan egy helyre szegezte az úszót, a zsinór egyetlen pontjára koncentrált súly pedig segített abban, hogy ne legyenek gubancok. (A szél miatt egy osztott ólmozással sokszor kellett volna bogozó tűért nyúlni.)
A meder feltérképezése egyszerű volt, hiszen az ólom elmerítette az úszót, így addig kellett az eresztéket állítani, amíg a waggler antennája elő nem bukkant. Pontosan előttem egy igen csekély, kb. 15 centis mélyedés volt. Nem számottevő, de fontos lehet. A 16-os előkére egy 10-es, szakáll nélküli horgot kötöttem.
Mivel számítottam erőteljesebb, harcos halakra, a „borotvált” horoggal reméltem elérni azt, hogy a fárasztás során néha keményen irányított hal forgolódás közben ne tudja kitágítani a horog által ütött sebet. Igaz, vigyázni kell, mert ha nincs meg a folyamatos, feszes kontaktus, könnyebben kiakadhat, mint szakállas társai, de a hallal szemben mindenképp barátságosabb megoldás, főleg ilyen méretnél. Az előkét 25 centi hosszúra szabtam, ami teljes egészében elfeküdt az aljzaton. A botról annyi damilt engedtem le, hogy a hosszával megegyező zászlót kapjak. Így, mint egy spicc bottal, belendítettem a szereléket, kihasználva a szél - ebben az esetben - segítő szándékát. (Ha a szél iránya nem segített, akkor egyszerű fej feletti lendítéssel dobtam be a szereléket.) A bedobást követően a bot spiccét a víz alá nyomtam és egy hirtelen mozdulattal magam felé húztam az úszót. Ettől a gyors „rántástól” a damil a víz alá került, a waggler pedig ott is tartotta. A bot spiccét végig a víz alá tolva tartottam a kontaktust. Az etetést sem cifráztam. A tavon az etetőanyag használata tilos, ezért csemegekukoricával, pellettel etettem. A szemeshez egy flakon mandulás VDE Bio aromát öntöttem. Amíg a szereléket elkészítettem, az aroma kellemesen átjárta a kukoricát és felpuhította a pelletszemeket. A csalogató anyagot egyszerűen becsúzliztam az úszó köré.
Bekészítettem még 2 dl csontkukacot is, amit később apránként lőttem rá az etetésre. A beetetést követően egy kis kávészünet következett. A szél közben csak erősödött, a változatosság kedvéért az eső is eleredt. A sapkát is jobbnak láttam letenni, mielőtt a szél kapja le a fejemről. Az időjárás alapvetően kedvez a pontyoknak, hamarosan kiderül, kedveznek-e ők is a bolognaizásnak. Visszaültem a ládámra és felcsaliztam a horgot. A szakáll nélküli horogra egy szem kukoricát, 3 szem csontkukacot, majd újabb szem tengerit tettem. A sorrend azért így alakult, mert ha a mozgó csontikat teszem utolsónak, könnyen lefickándozzák magukat a szakáll nélküli horogról. A kukoricaszem ebben megakadályozza őket, mozgásukkal mégis feltűnőbbé teszik a csalit a többi, fenéken heverő csemege között.
Az első bedobást követően 3 perc sem telt el, mikor az úszó antennája méltósággal elmerült. Beemeltem a bottal a jelentkezőnek. Komoly harc kezdődött. A hosszú bot minden előnyét igyekeztem kihasználni. Kényelmesen, finoman, a botot feleslegesen nem veszélyeztetve fárasztottam. Arra mindenképp vigyáztam, hogy túlságosan ne emeljem hátra a spiccet, mert a pattanásig megfeszült bot egy váratlan kirohanásnál veszélybe kerülhet. Éreztem, nem kimondottan keszeges botnak való az ellenfél, de türelemmel, finoman irányítva győzhetek. A damil bírni fogja. A bot nagyon szépen dolgozott. Gyönyörűen utánanyúlt a hal kirohanásainak, a finomra hangolt fék csak a nagyon vehemens kirohanásoknál szólalt meg. A hosszú bottal sikerült az etetésről is kivezeti a halat, így nem dúlta szét teljesen azt. A fárasztás során, mivel akadó nem zavart, hagytam a halat, hogy saját magát fárassza. Engedtem, hogy kényelmesen sétáljon fel s alá, de a fordulókra én kényszeríthettem. Konokul ragaszkodott a meder közelségéhez, egy jó darabig így sétált. Az ereje nem tartott a végtelenségig (az enyém sem), ezért egyre bizonytalanabbá vált. A szákolás kritikus művelete közeledett. Ha a bolognai boton komolyabb hal dolgozik, erre a műveletre különösen kell figyelni, mert a bot számára ez a legveszélyesebb pillanat. Ha egyedül szákoljuk a halat, akkor minimum 3 méteres száknyél kell, de a 4-5 méteres sem túlzás. Nekem egy 3 méteres nyelem volt, rajta egy pontyos merítőfej, ezzel kellett ügyeskedni. Az első merítési kísérletnél a szák közelébe érő hal az esetek 90%-ában megugrik.
Erre érdemes rákészülni. Én ezt úgy teszem, hogy a merítő felé egy erőteljesebb húzással vezetem a halat, majd kicsit visszaengedek a spiccen. Így nincs pattanásig feszülve a bot, a hal hirtelen kirohanásakor pedig inkább hagyom az orsó fékjét dolgozni.
A kirohanás heves, de legtöbbször rövid ideig tart. (Kivéve, mikor nem, de ettől is szép az egész. Nincsenek mindig érvényes szabályok.)
Az első komolyabb levegővétel után egy pillanatra elbódul a ponty, ezt a pillanatot érdemes kihasználni. Ekkor már határozottan lehet húzni a merítő felé.
Igyekezzünk a parttól minél távolabb megszákolni. Így botunkat nem kell még túlságosan hátrafeszíteni, valamint a hal sem riad meg a part közelségétől. Ha halunk biztonsággal szákba került, első dolgunk az orsó felkapó karjának kinyitásával a bot görbületének megszűntetése legyen. Ha a megfeszített bottal a kezünkben húzzuk a szákkal a halat, majd segítjük partra, feleslegesen kockáztatjuk botunk épségét. A spicc ugyanis ilyenkor elpattanhat. (Bevallom, néha még mind a mai napig elkövetem én is ezt a hibát. A zsákmányszerzés öröme elvonja a figyelmet a fontos dolgokról.)
A sikeres szákolást követően egy gyönyörű 8,5 kg-os tükörpontyot sikerült ideiglenesen partra emelni. Gyors fotózás, mérlegelés, majd mehetett is vissza a vízbe.
(Az 5 kiló feletti halakat itt mindenki köteles kíméletesen, minél hamarabb a vízbe visszahelyezni. Ennek érdekében bevezetik a pontymatrac és a sebfertőtlenítő kötelező használatát is, ami teljesen érthető és hasznos intézkedés. Aki nem rendelkezik ezekkel a kellékekkel, az bérelheti.) Ha nagyobb méretű halak állnak az etetésre, akkor bizony lőni kell a kukoricát. A magammal hozott egy karton csemegekukorica vészesen fogyott. (Szerencsére Cibus, majd Peti is hozott 3-3 dobozzal.)
A fárasztást követően folyamatosan csúzliztam a kukoricát, csontit.
A kopogó csemegekukorica-szemek különösen nagy csáberővel bírnak. A halak is értékelték igyekezetemet, mert egy újabb torkoskodó akadt a horogra. Ezt követően kicsit bátrabbra vettem a figurát, aminek következtében egy horgot kihajlító, és egy horgot magából kirázó hal csúfolt meg. Hát igen. Magamnak is bizonyítani kell néha, hogy a finomszerelékes horgászat nem engedi meg a „durvulást”. Óvatosabbra hangoltam magam, mielőtt komolyabb hibát nem ejtek. A szerelék remekül működött. A szél nem tudtam elfújni a cuccot, sikerült pontosan horgászni. Eszembe jutott egy barátom, aki pontyozásnál előszeretettel csalizza horgát „bazi nagy” csonti csokorral. Kipróbáljuk! A horogra annyi pondrót szuszakoltam fel, hogy a sorban utolsók már le is potyogtak róla. Belendítettem az úszót és vártam. Sokáig nem kellett, mert egy újabb éhes száj talált rá a finom falatokra. Ismét kemény küzdelem kezdődött. Éreztem, hogy nem akárkivel akadtam össze. A nyugodt, lassú, de egyenletes úszás tudatta velem, komoly ellenféllel van dolgom. Na, most aztán valóban erőteljes terhelési próbának lesz kitéve a bot. A könnyű kis bolognai végig maximális terhelés alatt dolgozott. Néha már sajnáltam, annyira görnyedt a kezemben. A türelmes, kezes bánásmód azonban lassan meghozta gyümölcsét.
Az „elsősorban keszeges, de pontyokkal is megbirkózó” bolognaival sikerült egy 11 kg-os tőpontyot kiügyeskednem. (Peti barátom pont kilátogatott hozzám, így a szákolásnál ő segített. Ilyenkor nem szégyen elfogadni a segítséget. Bevallom, jobban szeretek magamnak szákolni, de ez a hal így is alig fért a merítőbe. Egyedül igencsak feladta volna a leckét.)
Nem is gondoltam volna, hogy egy módszert bemutató horgászat ilyen jól sikerülhet, pedig még mindig volt egy meglepetés. Az újbóli etetés után alig fél óra elteltével megint a komótosan elmerülő úszónak emeltem be. Közel órás küzdelem után egy közelben horgászó kolléga segítségével egy 12 kg-os tőpontyot sikerült szákba terelni. Mit mondjak, elfáradtam.
Úgy döntöttem, befejezem a horgászatot és összegzem a tanulságokat:
- A bolognai bot matchbotos technikával ötvözve a viharos szél ellenére is élményekben gazdag horgászathoz jutatott.
- Nem kell a parttól messzire keresni a halakat, hiszen azok sokszor a lábunk előtt is lehetnek, ahol spicc vagy rakós bot helyett egy bolóval is horgászhatunk rájuk, miközben az orsó előnyeiről nem kell lemondanunk.
- Ha türelemmel, óvatosan fárasztunk, csak idő kérdése egy komoly ellenfél szákba terelése.
- Végezetül bátran bevethetjük bolognai botunkat állóvízen is, megállja ott is helyét. (Főleg, ha a folyók közelébe sem tudunk menni.)
A következő részben már egy csatornára látogatunk, ahol reményeim szerint egy újabb kellemes horgászat közben tudok majd néhány hasznos tippet adni.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Cibus, t_peti, csabio
