Az életben a jó dolgok nem jönnek maguktól, azokért küzdeni kell. Vannak napok, amikor egyik sikertelenség követi a másikat, van úgy, hogy a nem jól felmért viszonyok alapján mellényúlunk és nem sikerül, de ha néhány ilyen helyzetet összerak az ember és nem adja fel, bizony idővel kijut a jóból! Ehhez kívánok némi útmutatást nyújtani.
Mielőtt bárki félreértene, nem arról van szó, hogy megmondom a tutit és mindenki fogja majd a halakat, mint az őrült, csupán tapasztalataimat felhasználva próbálok útmutatást nyújtani, élményeket átadni.
Horgászataim színtere a Tisza alsó szakasza. Volt már sok bolognais pecám a közelben, horgásztam már mély, húzós pályán, semmitmondó sekély parton, de visszaforgóval tarkított gödrökben is, sőt volt, hogy vasúti híd pillérjére ültem, onnan lógatva készségemet.
E helyek többsége adott halat, mások pedig nem, de arra rájöttem, hogy a legfontosabb a helyzetfelismerés és a helyes technika megválasztása.
Bolognai bottal kedvenc módszereim az úsztatás, a lassú vezetés és a részleges vagy teljes visszatartás. Ezt úgy szeretem kivitelezni, hogy általában olyan úszót használok, mellyel ez részben vagy egészében alkalmazható, ugyanis van, hogy a kiszemelt helyen csökken a halak kapókedve, amin a fent említett technikák közötti váltással vagy azok kombinálásával javíthatunk.
Nemrég voltam egy helyen, mely szakadó partokkal, akadókkal tarkított, húzós vize pedig akár a 12 m-es mélységet is elérheti normál vízállásnál. Itt sikerült találnom egy helyet, ahol durván 5 m volt a vízmélység bolognai távon. Itt egy bedőlt fa törte meg a vizet és alakított ki egy visszaforgót. Ilyen helyen természetesen nem működnek a speciális viszonyokra tervezett úszók: a vízmélységet és a lassú, szinte pangó vizet figyelembe véve egy 5 g-os duci, folyóvízi úszót választottam. Mivel a meder durván 15%-os eséssel lejtett befelé, kellőképpen megnehezített etetőanyagomat a gombócolás után kissé laposra gyúrtam.
Némi idő eltelt ugyan, de azután sorra jöttek a keszegek, néha egész szépek.
Aznap kánikula volt, hajnaltól csupán 9-ig horgásztam, mert azután a hőség elviselhetetlenné vált. Egy héttel korábban sekélyebb vízen ugyanilyen időben kapásom se volt, emiatt kerestem fel egy mélyebb részt.
Egy évvel ezelőtt, valamivel lejjebb találtam egy szép hosszú kövezést. Próbálkoztam akkor bolóval, feederrel, rakóssal, de ezek közül csak a bolognai adott kevés halat, picit többet a feeder, de valahogy nem volt az igazi. Azóta rájöttem: úszózáshoz sekély volt a víz azokkal a módszerekkel, melyekkel akkor próbálkoztam.
Észrevettem, hogy a pályán van egy medertörés, ami nagyjából 15-20 m után található. Itt kezd el mélyülni a víz. Rakós távon 1-1,5 m a mélység, de beljebb 5 m körüli. Ez igen sokat számít!
Itt a bolognai bot már jobb volt, ám a nem megfelelő úszó használata mellett - és mivel nem vittem többfélét - esélyem se volt szebb fogásokra, csupán néhány kósza keszeg és egy jász volt az érdeklődő. Azóta eltelt egy év, és egy kedves horgásztársammal beszélgetve került szóba a kövezés. Említette, ahol én ülök, még nem látott bolognais horgászt, de elmondása szerint annál a kövezésnél már látott embereket, akik e módszerrel szépen fogják a halakat. Ezen elgondolkodva elhatároztam, hogy ismét teszek egy próbát, de most már nem vakon tapogatózva.
Nem a reklámozás végett, de kikerülhetetlen tényező az úszó megválasztása, hiszen pont ebben rejlik a módszer hatékonysága. Egy 12 g-os Cralusso Bolo úszót szereltem fel 8 m-es bolognaimra. Vittem egy kisebbet is, valamint egy 10 g-os Golf úszót, ha netán arra is szükség lenne. A Golf mérete és formája miatt alkalmas a mélyebb vízi úsztatásra, de kisodródás nélkül nem lehet visszatartani.
Az orsóm dobján rendkívül lágy 16-os zsinór van, az amúgy is rugalmas bottal remek összhangot alkotnak. Előkém 14-es, hossza 30 cm. A horog 12-es méretű, de alakja miatt inkább 14-es forma.
Fontos a megfelelő etetés. Itt is szúrtam már el horgászatot: volt, hogy túl keményre és ragadósra gyúrtam a kaját, így nagyon későn fejtette ki hatását, gyakorlatilag csak a horgászat végén kezdtek a kapások sűrűsödni, de olyan is volt már, hogy nem tapadt kellőképpen az etetőanyag, és még a feneket érés előtt elkezdett szétesni.
A megfelelő kaja kellőképpen nehéz és tapadós, hogy szemes anyagot és csontit bőséggel felvegyen. Én áztatott kenyér alappal szoktam indítani, melyet olykor forrázott kukoricadarával dúsítok. Ehhez jön a tapadós etető, majd ha megkevertem és lerostáltam, hozzáadom az agyagot és a kavicsot. Ezt kézzel jól összedolgozom, még beleteszek egy kiló főtt szemes takarmányt, és kész is. Előző este szoktam ezt megcsinálni, hogy másnap hajnalban ne kelljen ezzel tölteni az időt.
Ha megvolt a mélységmérés, következhet az alapozás. Ha visszatartok, a bottól kissé felfelé etetek, ha úsztatok - mondjuk, rakóssal vagy bolóval -, akkor a bot spiccéhez szoktam, és ugyebár ismeretes, hogy ha jóval lejjebb vezetjük az úszót, akkor inkább lefelé etessünk.
Én a botspicctől kb. 1 m-re befelé és folyásnak 1,5-2 m-re lefelé etettem. Befelé ugye azért, mert egy bizonyos szögben vezetem az úszót.
Volt már rá példa, hogy rakóssal horgásztam egy meredek kövezésen, ahol az etetőm begurult még vagy 1,5 m-t és a horgászat vége felé jöttem rá, hogy ott sűrűbbek a kapások. Nos, ha nem lapítottuk meg a gombócokat vagy ennek ellenére is begurulnak, a Bolo úszóval még így is képesek vagyunk megkeresni a kajára ráálló halakat.
Miután megvolt az etetés, szinte alig kellett várnom, máris eltűnt az úszóm. Egy szép karikakeszeg volt a tettes. Az új bedobás után az úszó épphogy beállt, máris elmerült, majd újabb keszeget vettem ki.
A horgászhely, az etetés és a technika ezúttal nem hagyott cserben. Sokat számít a megfelelő módszer. Horgászatom során úgy vettem észre, hogy inkább a kisebbek kezdtek el jönni az etetésen, és sehogy nem bírtam a nagyokat megfogni. Kissé már kezdett unalmassá válni, hát gondoltam, kipróbálom az úszó adta lehetőségeket és megkeresem a nagyokat. Lejjebb dobtam és hagytam, hogy sodródjon a csalim, közben figyeltem, hol tart a szerelék és hol van kapás. Nem kellett sokáig vándorolnia szerelékemnek, hamar eltűnt az úszó. Nos, igen, meglettek a nagyobbak! Az óvatosabb halak még az etetéstől távol tartózkodtak.
Ki akartam tapasztalni, mi az a táv, ahol még vannak kapások, így egy nagyot dobtam lefelé, majd visszatartottam. Az úszót nagyon szépen meg lehetett állítani lent is, ráadásul, ahogy kifeszült a zsinór, elkezdte felvenni a szögét, tehát befelé kezdett sodródni a szerelék. Ha nem volt kapás, közelebb húztam. Ezt addig folytattam, míg kapásom nem lett. A bottól kb. 15 m-re lejjebb már volt érdeklődő! És hogy mi vette fel? Egy újabb szép karika. Nem ám az apraja!
Alaphelyzetben az etetésen tehát az apraja jött, így lejjebb folytattam az úszó vezetését, ahol már a szebbek kaptak. Ezt a taktikát érdemes kipróbálni akkor is, ha szépen jönnek a halak és nem csak a kicsik, hiszen sose tudhatjuk, mi tartózkodik az etetés alatt. Én jászokat reméltem, de sajnos aznap elkerültek.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy az idő múlásával beérő etetés hatására az apróságok kezdtek eltűnni, a nagyok pedig egyre feljebb merészkedtek. Végül már annyira, hogy fordult a kocka, már nem kellett messzire horgászni, most az etetésen tartózkodtak a halak. Valódi élményt nyújtott számomra az is, amiben már régen nem volt részem, hogy gyakorlatilag minden leúsztatás kapást eredményezett.
Felhőtlen volt a szórakozás - szó szerint is, hiszen a nap egyre feljebb jött, felhő sehol, így annak ellenére, hogy 8 óra lehetett, már rendesen izzadtam. Legalább a hajnal óta döngicsélő szúnyoghadat elűzte a tűző nap. Sajnos ez nem volt elmondható két nagyobb csónakról, melyek hullámai kicsit feljebb kergettek a köveken pár holmimmal együtt.
A temérdek halnak még egy titka volt, a rendszeres etetés. Nem azt mondom, hogy állandóan bombázni kell a vizet, de azért olyan 20 percenként két nagyobb gombócot benyomtam nekik. Legalább 8 kiló bekevert etetőt vittem magammal, de úgy intéztem az etetést, hogy 9 óra előtt elfogyjon, mert a szörnyű melegben nem akartam tovább horgászni. A keszegjeim azért még jöttek, de már korántsem olyan intenzitással, mint a korábbi órákban.
Nyilván halak is érezték, hogy egyre nagyobb a meleg, valószínűleg elhúzódtak mélyebb részekre, mert egyre kevésbé tudtam őket horogra csalni. Próbáltam fenéktől feljebb, érintőn, beljebb, lejjebb stb., de úgy vettem észre, a meleg végül elvágta a kapásokat. Valószínűleg még beugrott volna egy-egy jelentkező nagy ritkán, de nem láttam értelmét tovább süttetni magam.
A csoportkép után a java ment vissza, tizenöt keszeg meg ebédre a hasunkba. :)
Összegzés:
Fontos tehát a technika, és hogy mikor hol horgászunk. Elviekben ilyen meleg időkben a mélyebb részek hozhatnak sikert, meghorgászásuk a sodrás és mélység ismeretében összeállított szereléktől függ. Persze korán kimegy a sekélybe is a hal, mert ahol én horgásztam, az se volt túl mély a 3 m-es vizével, viszont a kapások a mélyebb helyeken még nem álltak volna le ilyen hamar. A Cralusso Bolo ezúttal remek választás volt, szinte bárhol le tudtam úsztatni vagy meg tudtam tartani, természetesen az úsztatási szögén belül. Természetesen ez a módszer vagy a fent leírtak bármely folyónkon megállják a helyüket, az ottani viszonyokat figyelembe véve.
Sajnos elhanyagoltam fegyvertáramból ezt az úszót, de biztos, hogy ezentúl gyakrabban veszem elő! Addig is tessék gyakorolni, én is azt teszem! :)
Írás, fotók: Szili Dániel (Danius)
