Többnapos túrára készültem Zalacsányba. Rekkenő hőség volt az indulást megelőző napokban, és az előrejelzések sem ígértek mást az elkövetkezendő napokra. A reggel négy órai kelés után ötkor nekiindultunk a 200 km-es távnak. Mivel este tizenegykor még a magokat főztem, nem kellett babusgatni… a tudat, hogy négykor kelek, segített elaludni. A bepakolást előző napon ejtettük meg, hogy ne kelljen emiatt még korábban kelnünk. A címhez visszakanyarodva annyit előre elárulok, hogy három rekordomat is szerettem volna megdönteni. Ha kíváncsiak vagytok a részletekre, tartsatok velem - így, virtuálisan ebben a képes beszámolóban!
Reggel hét órakor már a tó partján ácsorogtunk. Az egyes faházat bérelték ki a barátaim. Az előttünk lévő bojlis csapatnak három bójája volt, így csak kicseréltük őket a mieinkre. Én a gáttól legmesszebbre eső részt horgászhattam meg. A bója 90-100 méterre volt a parttól, ezt kényelmesen meg tudtam dobni feederbottal. Kezdésnek bekevertem 1 kg-ot a Fűszeres Hal kajából, ennek felét némi maggal dúsítottam és gombóccá formáltam, a bója másik oldalára csak kb. 3 kg magmixet. Ezeket csónakkal jutattam be.
Miután minden a helyére került, megkezdtem a horgászatot. Nem finomkodtam, dupla 12-es és dupla 20-as pellettel is csaliztam, de hiába: az első három halam 60 dkg körüli dévér volt.
Azonban amikor a következő maszatolós kapásnál akasztottam, egy pillanatra megállt a bot a kezemben, aztán a hal szépen megindult kifelé. Amikor megpillantottam a gyönyörű amurt, tudtam, hogy számomra új rekord (mivel amurból még nem fogtam 3 kilósnál nagyobbat), azaz igen gyorsan teljesült az egyik kívánságom.
A gyors rekorddöntés után megint egy dévér köszönt be, aztán maszatolós kapás után ismét egy jónak tűnő amurt fáraszthattam. Nem tanúsított nagy ellenállást az első szákolási kísérletig, azonban amint merítő közelbe került, mindig megvadult. A partra került amurral nyomban megdöntöttem friss rekordomat, hiszen a hal 8,4 kg-ot nyomott. Az amuroknak teljesen mindegy volt a csali: ha lebegett, fel is vették.
A többiek kisebb pontyok társaságában mulatták az időt, míg nekem kizárólag amurok jutottak, de nagyobbat nem sikerült fognom sajnos. Az egyik amur fárasztása után, dobásnál a klipszbe akadt a fonott zsinór (a mai napig nem tudom, hogyan történt) és dobásnál tőből beletört a spicc a felső tagba. Mondanom sem kell ez nagyon elkeserített. Elővettem és felszereltem egy másik botot, de nem hagyott nyugodni az egyébként nemrég vásárolt bot. Kölcsönkértem egy bojlifúrót és szépen elkezdtem forgatni a grafit spiccben. Szinte semmit nem haladtam vele, de csak nem hagyott nyugodni, még újradobni sem volt kedvem, csak a fúrással foglalkoztam. Amikor elérkeztem az első centihez úgy éreztem megváltottam a világot… de amikor közeledtem a második centihez, már 4 órája ezzel voltam elfoglalva. Fogtam egy erősebb fúrót és megpróbáltam kitolni… és csodák csodájára SIKERÜLT!!!
Eszméletlenül boldog voltam, hogy a túra további részében is tudom majd használni a botomat. Délután öt óra volt, mire újra felszereltem és bedobtam, egyből érkezett is egy kisebb, 3 kg körüli ponty.
A nap egésznap tűzött, de szerencsére a gát felől folyamatosan fújt egy lágy szellő, így nem éreztük annyira a fülledt, meleg időt. A felszerelésről egy pár szó: az orsó a már jól bevált Spro Incognito LCS855 volt, rajta 22-es Spro Carp Maxx 16-os fonott dobóelőkével és a hagyományos gubancgátlós szerelékkel. Előkének Haldorádó Braxxot használtam 0,12 mm-es vastagságban. A két feederbot Daiwa Procaster típus volt 390-es és 420-as hosszúságban, a horog pedig a nálam nagyon jól vizsgázó Gamakatsu A1-Hard 2263NS 6-os méretben.
A horgászat alatt egy fogadás is született, egy szerény összeget dobtunk össze a legnagyobb hal kifogójának. Ezt a „versenyt” nyolc óráig én vezettem, amikor Gábor egy 12,8 kg-os tükröst vezetett a merítőbe.
Egyik szemem sírt, a másik nevetett, de ilyen a horgászszerencse, örülni kell a másik sikerének is, és még messze volt a vége. Harmadik társunknak nem sikerült termetesebb halat fognia (ahogy Gábor, ő is bojlizott). A mellettünk lévő faházban is ismerősök voltak, ott is sikerült fogni egy 12 kg-os (szintén tükrös) potykát több kisebb mellett. A délutáni és esti órákban fogtam ugyan pár kisebb pontyot, de nem volt közöttük nagyobb, mérlegelnivaló példány. A lefekvés előtti utolsó ponty tíz órakor érkezett a maga hat kiló körüli súlyával. A fokhagymás-halas oldódó pelletet húzta el.
Mivel csak két és fél napra jöttünk, nem volt kérdés hogy éjszaka is horgászni fogok amolyan csipogós módszerrel. Tudom-tudom… ez szentségtörés több ember szemében, de nem olcsó egy ilyen túra, és nem tehettem meg, hogy két éjszakát kihagyjak. Persze ahhoz sem volt kedvem, hogy óránként felkeljek a kisebb halak miatt, így az egyik horogra dupla tigrismogyoró került Haldorádó Dunai Kagyló ízesítésben, a másikra pedig két szem 20 mm-es Tüzes Ponty halibut pelletet tettem. A későn fekvős, korán kelős párosítás nem az erősségem, ezért 11-kor ágyba dőltem. Egészen hajnal kettőig aludtam, amikor is arra keltem, hogy piiiiiiiiiiiiiiiiiiii… piiiiiiiiiiiiiiiiiiii… piiiiiiiiiiiiiiiiiiii…
Mivel nem szoktam meg, hogy erre kelek, eltelt jó pár másodperc, mire a bothoz értem. A botot megemelve egyből éreztem, hogy nem kis hallal hozott össze a sors. Méterről méterre engedte magát közelebb, de nem akarta megmutatni magát, amiből sejtettem, hogy a 10,3 kg-os pontyrekordomnak búcsút mondhatok, ha ez a hal partra kerül. Amikor először megpillantottam, egyből lazítottam a féken és elkezdtem sétálni a bojlis merítőért, hogy véletlenül se kelljen centizgetni merítés közben az éjszaka közepén. Amikor becsusszant a hatalmas ponty a merítőbe, alig bírtam szóhoz jutni, annyira örültem. Hatalmas szája mellett eltörpült a két szem tigrismogyoró… A halat reggelig pontyzsákba raktam, visszadobtam a szereléket és lefeküdtem aludni.
Túl sokat nem aludhattam, mert másfél órával később újabb kapásom volt, de most a pellettel csalizott szerelék tetszett meg egy pontynak. Sajnos alig egy percig élvezhettem csak a harcot, mert a hal leakadt - valószínűleg a nagy csalihoz túl rövid volt a hajszálelőkém. Reggel 7 órakor már sürgettem a srácokat, hogy fotózzunk, mérlegeljünk és mielőbb engedjük vissza a halat.
Egy puszi után búcsút intettem éjszakai vendégemnek, beetettem egy újabb vödör magmixet és elkezdtem horgászni. Ismét beálltak az amurok az etetésemre és el is csíptem közülük néhányat.
A legtöbb halamat - itt főként a pontyokra gondolok - büdös vagy fűszeres jellegű csalival fogtam, ezeket néha dévérek, de akadt olyan is, hogy amurok vették fel.
Folyamatosan voltak kapásaim, bár nem fogtam nagy halakat, azért jól elvoltam. Egyszer csak abbamaradtak a kápások - bármit tettem fel, nem húzta el semmi. Mivel nem volt kapásom, gondoltam, kicserélem a lemerült akkumulátort a csónakban, de bár ne tettem volna! Egy óvatlan pillanatban megcsúsztam és az akksi húsig bevágta a tenyeremet… minden napra jut valami megpróbáltatás! Ekkor támadt az az ötletem, hogy, meglátogatom a rég nem látott rokonaimat, akik mindössze 10-kmre laknak a tótól. A kíméleti rész fele indultam, amiről bevillant egy régi emlékkép „ÉN MÁR JÁRTAM ERRE”… akkoriban megfogadtam, hogy egyszer ide el fogok jönni, és bár nem tudatosan, de tényleg eljutottam az akkor még ismeretlen tóhoz.
A jó ízű ebéd és beszélgetés után 4 órakor érkeztem vissza a tóra, barátaim több 10 kg fölötti fogásról számoltak be, köztük egy 13 kilós pontyról. Nekem sem kellett több, újult erővel kezdtem horgászni. Pár kosárnyi Fokhagymás Hal etetőanyagot juttattam be a bójához kiakasztott zsinórklipsszel, majd az egyik horogra fokhagymás-halas oldódó-lebegő pellet került, míg a másikon folyamatosan cserélgettem a csalit. Kisebb, 4-5 kilós pontyokat fogtam szinte szünet nélkül.
Egyszer csak egy vad húzós kapás érkezett, és a hal az akasztás után sem akart megállni, folyamatosan kérte a zsinórt, sőt elindult jobbra, Gábor bójája felé. Ekkor jutott eszembe, hogy a bója nem igazi dőlőbója, csak egy másfeles tag, amit kötél rögzít a súlyhoz. Nekem sem kellett több, azonnal csónakba pattantam, de megtörtént, amitől tartottam: a zsinór már a bója felé mutatott. Azt hittem, a hal rácsavarta a főzsinórt, de amikor közelebb húztam, rájöttem, hogy más a probléma. Szerencsére fel tudtam húzni a fonott zsinórt annyira, hogy kézzel meg tudjam fogni, a másik kezemmel pedig felhúztam a bóját, és egyből megvolt a probléma: a hal bepattintotta a zsinórt a karabinerbe. Egy gyors mozdulattal szabaddá tettem a főzsinórt, és folytatódhatott is a fárasztás! Pár perc múlva egy gyönyörű koi ponty pihent a merítőben.
Újabb rekordot tartogatott tehát a második nap is! Valószínűleg ő előlegezte meg nekem a három kívánságot, amiből az egyik ő maga volt. A fokhagymás-halas oldódó-lebegő pelletre éhezett meg ez a gyönyörűség. Ezek után mindkét botra ugyanezt a csalit tettem, hátha sikerül még fognom egy szép koit (úgy tudom, itt nagyon szeretik a fokhagymát). De több koi sajnos nem érkezett, csak kisebb pontyokat sikerült fognom.
Kezdett sötétedni, így újra csónakba szálltam és beszórtam az újabb vödör magkeveréket. A vacsora elfogyasztása után lefeküdtem, és mivel semmi sem történt, reggelig aludtam. Amint felkeltem, újradobáltam a „csodapelletekkel” csalizva. 1-1,5 óra múlva már ismét sorozatban fogtam a pontyokat. Éjszaka nem csak nekem nem volt kapásom, összesen egy halat fogtak a többiek is, viszont a kelés utáni órákban igencsak megszaporodtak a kapások. Dávid barátom egy gyönyörű, egészen fekete pontyot is fogott, majd ezek után még egyet, aztán egy 7-es koi is meglátogatta.
Nem beszéltünk meg előre konkrét időpontot, hogy mikor indulunk, így reggel elkezdtünk összepakolni, és abban maradtunk, ha majd kedvünk szottyan, elindulunk. Délután kettő óra körül kezdtek elmaradni a kapások, nagy hőség is volt, ezért a maradék dolgokat is beraktuk az autóba, majd fájdalmas búcsút intettünk a tónak… de még haza sem értünk, már tudtuk, ide még visszatérünk!
Ádiii
Fotók: Gábor, Dávid
