A tegnapi részben leírtam néhány kudarcos horgászatomat, de mivel azt a beszámolót is a „gyógyulás” reményével kezdtem, a mai is induljon ennek jegyében. Ha valaki azt vallja, hogy neki megvan a tuti csali és minden alkalommal fog, akkor hazudik. ha valakinek ilyen találmánya lenne, az nagyon gazdag emberré válna. Sokszor a legjobb termékek használata mellett sem sikerül úgy a horgászat, ahogy azt szerettük volna, na de nézzük át a többi tényezőt is, a helyszínt, az időjárást, milyen időszakban vannak a halak, és persze az egyik legfontosabb az egészben, az te önmagad vagy! Mindent megtettél?
Már minden bajom volt és már kellett valami kis éltető esemény. Nem is gondoltam, hogy a kárászozás javítja fel a horgászkedvemet. Egyik nap késő délutánján elmentem a közeli Öreg-Drávára (ez egy holtág). Nagy örömmel mentem, vadvízen már rég horgásztam, és itt szeretek is horgászni. Nagyon meglepődtem, hogy nincs víz. Medertisztítás volt a felsőbb részeken és teljesen kiengedték a vizet.
Csak a legszélesebb, úgynevezett Bellyei-tó részén lehetett bedobni. Próbára akartam végre tenni a Fluo Energy Kék Fúzió etetőanyagot. Mint a darált hupikék törpikék, olyan ez a kaja. Beismerem, furcsa és szokatlan, ezért nem is bíztam benne túlságosan. Jól fújt a szél is, víz se volt nagyon, a kajám kék, hát ebből hal nem nagyon lesz. Csalinak a kedvenc Spéci fokhagymát tettem fel. Alig voltam kint két órát és fogtam 4 db kiló körüli, vad kispontyot. Tátva maradt a szám és nagyon örültem. Még matracot se vittem magammal, mert nem is számítottam rá, hogy ilyet fogok és ezért sajna nem is fényképeztem őket. Másnap reggel vissza kellett menni, mert most már Damir haverom is szeretett volna ott horgászni. Mivel nagyobb mennyiségű kajára volt szükség – mert ő is etetőkosarakat szerelt fel a bojlis botjaira – kicsit meg kellett toldani a Kék Fúziót.
Nekem valahogy az illata úgy adta, hogy illik hozzá a mézes Bázis Mix. Meglocsoltam kevés Fluo Flavor Kék Fúzióval, és már össze is állt az egzotikus, édes illatú kaja. Damir fogott rögtön egy kispontyot, és azt gondoltuk, na, majd most lesz belőlük bőven… de nem. Eltűntek a kispontyok, de nekem ekkor beindultak a kárászok. Nagyon jó, élvezetes kárászos délelőttöm volt. Végre jó érzés, és a kék csoda is működött.
Nos, már említettem, ez a versenyek éve. Hát, akkor megint csak verseny, de megint bojlis. Egy évben kétszer bojlizni már sok nekem, vagy inkább szokatlan, de nem baj. Összeállt a csapat.
Egy nemzetközi kis pontyhorgász összejövetel ez, amiről úgyszintén írtam már régebbi írásomban. 15 csapat vette körbe a Bajernak nevezett tavat, mely Vinkovci város szélén található. Érdekessége az, hogy van benne sok és hatalmas hal, csak ember legyen a talpán, aki versenykörülmények közt meg tudja fogni őket: a vizet nagyon nagy mélységek jellemzik kb. 6-tól 10 méterig, és mindenhol akadók vannak, de nem egy-kettő, hanem erdők. Valami ki is látszik belőle, de a legtöbb nem.
Olyan helyet sikerült kihúzni, ahol előttünk 28-30 méterre a tó teljes hosszában egy vonalban fák, ágak vannak. Teljesen el voltunk zárva a nyílt víztől. Nem gondoltuk mi ezt rossznak, sőt megbeszéltük, jól beetetünk egy pontba és oda rá kell horgászni a négy bottal, jó közel az akadósorhoz. Előjöttek a Spombok és hajrá. Ketten egyszerre nyomták be a kaját. Volt nálunk kb. 60 kiló főtt kukorica, 10 kiló Haldorádó 3X Magmix és 40 kiló gyümölcsös bojli. Csalinak a CC Moore NS1 pop-up bojlikat használtak a srácok, mert ez jött be nekik leginkább az elmúlt időszakban. Én kevertem a kémiát, készítettem a kis stick mix rudakat. Prologic Total Meltdown PVA-ba ment a Haldorádó Big Fish Stick mix meglocsolva hozzá illő Carp Syruppal. Minden jónak tűnt, megint minőségi csalik, csak nem jött a hal.
Az egész tavon eléggé „csend” volt, nem volt sok kapás. Nálunk, mint a kútban. Damir megpróbált az akadóba dobni, hátha felveszi valami. Fel is vette és rögtön tépés lett a vége, két másodperc alatt az ágak közé tekeredett. Robi néhány óra múlva úgy gondolta, inkább kicsit elmegy jobbra, mert ott láttunk halmozgást. Halnak nyoma se, csak bőven széthúztuk az etetést. Éjszaka én voltam az első váltás, míg ők ketten aludtak. Valamikor éjfél után jött az egyik versenybíró, persze nálunk mérlegelni nem kellett, de elbeszélgettünk. Elmondta, hogy hatalmasat tévedtünk, már megint. Ilyen közel nem lett volna szabad spombolni, hanem csak lapátolni az alapozást, az ágaktól néhány méterre, az etetés mögé bedobni a szerelékeket közelebb az akadókhoz és így várni, hogy a hal kiúszik az etetésre. Közben pedig félóránként egy dobócsővel bepotyogatni tíz-húsz bojlit. Bot mellett kell lenni minden pillanatban, és a kapásra rögtön kontrázni kell, keményebbre véve el kell húzni a halat az akadótól. Megfogadtam a tanácsát és az éj leple alatt potyogtattam a bojlikat.
Sikerült két halat kihúznom, így már jobban festett a dolog, de a másnap megint csak gyenge volt. Kihúztunk még egy kis pontyocskát, de több semmi nem volt. A többi helyen bejött egy-két kicsit súlyosabb hal, percről percre változott az állás a listán. Végül a 10. helyen ragadtunk. Nem nyertünk mást, mint újabb tapasztalatot.
Ezután mi következhetne megint, mint egy újabb verseny, de ezúttal egy kis feederes összejövetel. Erre nálunk, Horvátország baranyai részén még csak most kezd közismertebbé válni a feeder. Az emberek most kezdenek rájönni, milyen jó érzés ezekkel a finom kis botokkal horgászni. Néhány megrögzött finomszerelékes horgász megpróbált egy kisebb feederes versenysorozatot létrehozni a Horgász Szövetség támogatásával. Sajnos nem látnak benne fantáziát, és míg nem látják ennek a népszerűségét, nem is fogják támogatni. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy ha lesz támogatás, ha nem, indul egy háromfordulós feederes vad liga. Össze is jött 6 háromfős csapat, gyűjtöttünk egy kis pénzt egy ebédre és leültünk horgászni. Igazi vad liga, elég vad szabályzattal, de valahol el kell kezdeni. Olyan vízen volt a verseny, ahol csak az apró törpeharcsákra kellett célozni. Persze, miért is ne, mi ellenkezőjét tettük és erővel is kárászozni akartunk. Persze nem ment olyan tempóban, ahogy a törpék, és megint csak tapasztalatot nyertünk. De van még javítási lehetőség. A következő versenyt a TOP1 Bream etetőre alapozzuk. A néhány ritka keszeg és kárász közül is, amit a versenyen fogtak, nekünk sikerült négyet fogni, ami kevésnek hangzik, de itt, ezen a vízen ez kész csoda.
Mindezek után már tényleg kellett egy jó peca, kis gőzkieresztésnek. Nos, visszatértünk az amurok országába, Grabovóra, amit már emlegettem. Ugyanaz pozíció, csak most nem nekem jutott a nyílt víz, mint eddig mindig, hanem befordultam az öbölbe a nád elé próbálkozni.
Barátaim már egy nappal korábban odamentek, és jöttek az infók: ment megint a kukorica, a magmix, a tigris és az NS1. Itt a csali nem csak pop-up volt, hanem mellette egy tigris is. Első délután már küldték a képeket, nekem meg az orrom vére indult már meg a kíntól, hogy mikor csatlakozhatom hozzájuk. Másnap délután mentem én is.
Én kimondottan amurokra fentem a fogam, ezért FermentX etetővel indultam el otthonról. Fejembe vettem, hogy én most kiválogatom a nagyját, csak FermentX Nagyhal Csalikkal veszem őket célba. Jó volt a terv, csak egy hiba volt benne. Mikor elkezdtem kipakolni a táskám, rájöttem, hogy a nagy sietségben otthon hagytam ezeket a csalikat. Ezen írás nem tűrné el azokat a szavakat, amiket ott, akkor kimondtam, úgyhogy képzelje el mindenki magának ezt a nem szép monológot.
Préselt tökmag pellet, kukorica, csemegekukorica, FermentX stick mix, Carp Syrup FermentX, Tejsavas magmix 4X… evidens, mi a célhal. Most nem indultam alapozó etetés nélkül. Olcsó pontyos bot és egy orsó, ezekkel és egy Dot Spoddal juttattam be az alapot. Nem kell feederesként idegenkedni az ilyen alkalmatosságoktól. Ez methodos nagyhalas horgászat, nem igazi finomszerelékes peca.
Éjszaka is volt akció, jött még egy amur, ami az új egyéni rekordom. Ez már feledtetni kezdte a sok rosszat, amit eddig ez a szezon hozott.
Reggel jött még két pontyocska is. Nekem ennél nem is kellett több. Volt még egy húzásom, amit alig vettem észre. Miközben a barátom fárasztott egy halat, megszólalt egy fék. Azt hittem, hogy az övét hallom, de akkor barátom odaszólt, hogy nem szeretném-e felvenni a botomat, mert az én orsóm fütyül. Sikerült is kihúzni a halat a partig, de akkor leakadt. Nem baj, ez így is remek volt. A csalit elfelejtettem mondani: mivel, más nagyobb amuros csalim nem volt, feltettem egy szem Mega Spécit Nagy Amur ízesítésben.
Végül több mint 20 halat fogtunk így, hárman. Nem számolom a dagi kárászokat, melyek néha megtörték a csendet. Vezettünk fogásnaplót is, látszik belőle, hogy szép peca volt.
Amíg ezeket a sorokat írom, nem jár más a fejemben, mint a következő kihívás, a Haldorádó 4 évszak kupa új fordulója. Hogy miért megyek megint csak versenyre ennyi kudarc után? Mert imádok horgászni, és elfogadom, hogy a peca nem lehet mindig sikeres. Lehet, most majd jobban sikerül. A tévéből vagy videókból sok mindent megtanul az ember, de ahogy egyszer valaki okosan megmondta „A tapasztalat teszi a mestert!”. Tehát kollégák, irány a víz, és ne adjátok fel soha!
Daniel Stojanović
