Eredményes tavaszi feederezés

Eredményes tavaszi feederezés

Az elmúlt hetek kimerítő hajszája után barátaimmal elhatároztuk, hogy végre megejtjük ez évi első horgászatunkat és lazítunk egy kicsit. Mostanság kissé elhanyagoltuk a feleségeket, barátnőket, ezért igyekeztünk olyan helyszínt találni, amely nekik is tetsző. Rétimajorra esett a választás. Amíg mi a halakat riogattuk, addig a lányok élvezhették a tó melletti wellness szolgáltatásokat.

Eredményes napnak néztünk elébe, mivel a tógazdaság melegvizes taván egész télen lehet halat fogni. A „meleg víz” elnevezés kissé csalóka, a tó vize éppen csak nem fagy be. A szomszédos tavakat jégpáncél borította, amit a kora délutáni viharosra fordult szél tisztességgel felszaggatott, és bizony mi is magunkra vettünk minden létező meleg holmit.

A halak életritmusa, táplálkozási kedve és emésztése is lelassul a hideg vízben, ezért finnyás, maszatoló kapásokra számítottunk. Felszerelésünk a lehető legfinomabb: 0,14-0,16 mm-es előke, 12-14-es horoggal. A hajszálvékony monofil mellé olyan, érzékeny spiccű, lágy feedert, illetve pickert választottunk, melyeknek IM8-as karbon anyaga fárasztás során felkeményedik, ezáltal a nagytestű pontyokat is könnyűszerrel kipumpálja.

A jó anyagú, kellő érzékenységű és kényelmesen használható rezgőspicces bot mindig a jó választás!

SILVER FEEDER és SILVER PICKER

  • A kora tavaszi horgászatnál elengedhetetlen egy érzékeny bot, ami alkalmas a nagytestű halak partra vezetésére is.
  • Az UV védelemmel ellátott IM8-as karbon anyagnak, a kopásálló SIC gyűrűknek és az eltérő érzékenységű spicceknek köszönhetően megbízható, univerzális bot.

Az orsó a szerelék egészével összhangban lévő, japán tervezésű műszer, aminek óriáslamellás mikrofékje még fagyos időben is letapadásmentes maradt.

A jó fékű orsó a finomszerelékes horgászatban elengedhetetlen kellék
A jól megtervezett felkapókar példásan végzi munkáját

ENERGOTEAM EXCALIBUR

  • Japán tervezés és precizitás.
  • 5 nemesacél csapágy; 5,1:1-es áttétel.
  • Kulisszás tengelyemelő, kiegyensúlyozott sima futás.
  • Új rendszerű felkapókar kopásálló zsinórvezetővel.

A Maruto (12) - Feeder Mono (0,16 mm) - Primo XP (0,20 mm) triumvirátus a nagyobb pontyoknak is könnyedén ellenáll

Tőlünk jobbra és balra fogtak néhány kóbor törpeharcsát, kisebb keszegeket, ám a pontyok sokáig kérették magukat. Végre beérett az etetés, és hamar kiderült, hogy jó az öreg a háznál. Gyula barátom nem hazudtolta meg múltját! Sok nagy versenyt végigküzdött versenyzőként később, mint edző is bizonyított. Az első pontyot ő fáraszthatta, miközben lelkesen kommentálta az eseményeket: „Gyerekek, csuda ez a picker, minden rezdülésével követi a halat, ez most nem csak élvezetes, de érzéki horgászat is”.

Kapásra várva
Kézben az első ponty
Egy szép pikkelyes
Termetes dévérek is jelentkeztek

Idővel a többiek is beleerősítettek, jutott hal mindenkinek - a legnagyobb egy 3,5 kilós pénzes volt. Hazafelé mindenkiből dőlt a szó. A hölgyek élvezték a fürdést, a szerelék jól vizsgázott, mi pedig eldöntöttük, hogy nyáron, sportosabb körülmények között, nehezebb terepen is teszteljük szerelékünket!

1. Fűzd fel a kosarat a zsinórra és készíts egy hurkot, amin átfér a kosár! 2. A hurok feederkosár felőli része legyen 30-45 cm hosszú (az ábrán ezért vágtuk el két vonallal)
3-4. A kosarat kétszer fűzd át a hurkon, mintha horogelőke fület kötnél!
5. A kosarat húzd fel a csomóhoz, és a helyére köss egy fület az előzőhöz hasonlóan! Ezt elég egyszer áthurkolni. Ide kerül a horogelőke füle

TIPP!

Érdemes a feederkosárba kerülő etetőanyagot megspékelni egy kis élő anyaggal. Én amolyan szendvicset készítek. A kosarat harmadáig töltöm etetőanyaggal, és alaposan beletömködöm. Erre egyharmad rész csonti kerül, fölé ismét etetőanyag, melyet csak finoman nyomkodok bele a kosárba. Az élő anyag így élve marad. A vízbe érve a csontkukacok eszeveszetten menekülnek a kosárból, felkeltve ezzel a halak érdeklődését.

A csúszó kosaras végszerelék működés közben

(X)
EnergoTeam

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.